India továbbra is fenntartja magának a jogot, hogy szabadon válasszon olajbeszerzési lehetőségei közül, és kapcsolatait a különböző országokkal kizárólag saját érdekei és azok érdemei alapján alakítja ki – hangsúlyozta péntek este az indiai külügyminisztérium szóvivője.
Alexander Zverev, a férfi tenisz világranglistájának harmadik helyén álló német játékos elárulta, hogy az elmúlt hónapokban súlyos mentális problémákkal, kiégéssel kellett szembenéznie.
Sikeresen megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) szombat reggel a SpaceX vállalat Crew Dragon űrkapszulája, fedélzetén négy asztronautával: két amerikai, egy orosz és egy japán űrhajóssal. Az űreszköz péntek reggel indult útnak a floridai Kennedy Űrközpontból egy Falcon 9 típusú hordozórakétával, a misszió ezzel hivatalosan is kezdetét vette.
"Az elmúlt több mint tíz évben Orbán Viktor miniszterelnök úr és Szijjártó Péter miniszter úr is sokkal nagyobb nyitottságot mutattak a román kormányok felé" – mondta Tánczos Barna.
Közelít Oroszország partjaihoz az a két amerikai atom-tengeralattjáró, amelyet az amerikai elnök pénteken vezényelt át. Ezt maga Donald Trump jelentette be, miután Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök a szovjet atomcsapásmérő mechanizmust emlegette. Mint Trump mondta: amikor Medvegyev a "nukleáris" szót említette, felnyílt a szeme, és azt mondta - id
Irak lerohanta Kuvaitot, a világ pedig később tévéképernyőkön keresztül, percről percre követte a Sivatagi Vihar hadművelet bombázásait. A háború gyorsan véget ért - de a következményei máig érezhetők. Miért robbant ki egyáltalán ez a fegyveres konfliktus? Hogyan lett belőle újabb amerikai invázió? És mi történt Szaddám Husszein bukása után?
A korábbi német kormányok igyekeztek mérsékelni Európa legszigorúbb migrációs törekvéseit, ám Friedrich Merz kancellár vezetése alatt Berlin immár élen jár a bevándorlásellenes irányvonal erősítésében.
Kidobták a Hír TV munkatársait a tiszások erdélyi táborából. Magyar Péter közössége négy napon keresztül tart fejtágítót Nagyadorjánban, ahova stábunk is regisztrált, de az esemény szervezői azt mondták, hogy csak akkor maradhatnak, ha nekik tetsző módon tudósítanak.
Donald Trump mostanra ismerte fel, kivel áll szemben Vlagyimir Putyin személyében, és az amerikai atomtengeralattjárók fenyegető bevetése az egyik eszköz arra, hogy Washington arra kényszerítse Moszkvát, hogy rendezze az orosz-ukrán háborút - erről beszéltek a híradónknak nyilatkozó biztonságpolitikai szakértők.
Netanjahu a náci háborús bűnösök tetteihez hasonlította a Hamász visszaéléseit, a Hamász pedig azt közölte, hogy addig nem áll le a harcokkal, amíg létre nem jön a független palesztin állam.
Nem igazak a Zaporizzsjai Atomerőmű körüli megemelkedett sugárzásról szóló hírek – erősítette meg a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség. Rafael Mariano Grossi főigazgató szerint a friss mérések is alátámasztják a helyszíni ellenőrzések kulcsfontosságú szerepét, miközben a térségben továbbra is zajlik a katonai tevékenység.
A német himnusz azért speciális, mert 1952 óta, a náci korszak emlékét elkerülendő, csak a harmadik versszakot éneklik. Azonban többször előfordult már, hogy véletlenül a teljes verziót játszották le. Ez történt most is, a Német Tűzoltóbajnokság megnyitóján, ahol a "Deutschland, Deutschland, über alles"-kezdetű versszak csendült fel.
A közgazdász úgy fogalmazott, az EU korábbi stratégiája, hogy ellenszegül az Egyesült Államok akaratának, nem jött be, muszáj volt belemennie a két részmegállapodásba is a 750 milliárd dollár értékű energiabeszerzésről, illetve egy 600 milliárd dollár értékű beruházási csomagról.
Mindenben meg kellett hajolnia az Európai Uniónak az Egyesült Államok akarata előtt a vámmegállapodás megkötésekor - jelentette ki Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.