Egy új, határmenti gazdasági együttműködési kezdeményezés elindítását, valamint egy nagyszabású kulturális és kreatív ipart támogató mecenatúra program bevezetését jelentette be Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a szervezet a 175 éves jubileumi rendezvényén.
Donald Trump amerikai elnök elrendelte a nemzeti zászlók félárbocra eresztését a Minneapolis városában elkövetett iskolai lövöldözés áldozatainak tiszteletére – az erről szóló határozat Fehér Ház szerdai közleményében olvasható.
Ukrajna legutóbbi, orosz olajfinomítók ellen indított támadásai Oroszország teljes finomítói kapacitásának legalább 17 százalékát, azaz napi 1,1 millió hordót tettek tönkre – írja a brit lap.
Meddig lehet egy országot az orránál fogva vezetni? Erről beszélgetett Sebes György Katona Tamás közgazdász professzorral, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnökével, volt pénzügyi államtitkárral a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.
Róna Péter továbbra sem tartja kizárhatónak, hogy az év végén már nem Donald Trump lesz az Amerika Egyesült Államok elnöke. „Nem valószínű, hogy megbukik, de egyáltalán nem kizárt.” – Az ismert közgazdász professzor minderről a KlikkTV Mélyvíz című műsorában beszélt.
Az amerikai PVH Corp. ruházati cég, amely számos márka, így a Calvin Klein, a Tommy Hilfiger és a Van Heusen tulajdonosa, egy év alatt 4 százalékkal, a 2,167 milliárd dollárra növelte negyedéves bevételét - áll a cég honlapján.