Ma hajnalban a Bükk-fennsík Mohos-töbrében működő mérőállomás −10,1 °C-os minimum-hőmérsékletet rögzített. Soha korábban nem fordult elő, hogy a bükki töbrökben a nyári hónapokban −10 °C alá süllyedjen a hőmérséklet, így most először jegyeztek fel ennyire zord napot ebben az időszakban.
Kormányválság jöhet Belgiumban, ha a kabinet nem lép fel határozottabban Izraellel szemben, és nem ismeri el a palesztin államot - jelentette ki Maxime Prévot belga külügyminiszter, miniszterelnök-helyettes hétfőn.
Vasárnap este technikai nehézségek miatt meghiúsult a SpaceX Starship űrhajójának tizedik próbarepülése. A texasi Starbase központban előkészített indítást a földi rendszereknél tapasztalt hiba miatt felfüggesztették – közölte a vállalat.
A hazugság megnyilvánulási formái rendkívül változatosak, hiszen a kommunikáció során számos módszer létezik arra, hogy a valóságot elferdítsük, kiegészítsük vagy épp kihagyjunk belőle valamit. De miért hazudunk?
Balatonfüred hallatán nem véletlen, hogy legtöbbünk a nyári nyaralásokra, a Balaton-parti fürdőzésre és az elegáns Anna-bálokra gondol. Azt azonban kevesen tudják, hogy a város nevének eredetéhez mindennek semmi köze nincs.
Az iskolakezdés sok szülő és gyermek számára egyaránt jelentős esemény, mely egyszerre hozhat izgalmat és némi feszültséget. Az alábbi filmes listánkkal szeretnénk segíteni neked abban, hogy a gyerekedet felkészítsd a visszatérésre, vagy épp az első iskolai élményeire, miközben remekül szórakoztok együtt.
A gáz átlagára jelenleg nálunk a legalacsonyabb, az áramé pedig a 3. legalacsonyabb az unióban, euróban kevesebbet fizetünk ma, mint 2010-ben, ami egyedülálló.
Amikor a nyári szelek ősziesre fordulnak, eljön az ideje, hogy megtisztítsuk a kertet és előkészítsük a következő évre. Öntözzük ritkábban a fákat és a cserjéket, ezzel lehetővé tesszük számukra, hogy megedződjenek a tél beállta előtt.
A török hatóságok a hónap végén tervezik megszüntetni a márciusban bevezetett shortolási tilalmat, hogy vonzóbbá tegyék a részvénypiacot a külföldi befektetők számára - írta meg a Bloomberg.
Hivatalos és biztonságos forrásból, közvetlenül a gyártótól, gyors kiszállítás és hivatalos garancia mellett vásárolható meg a Xiaomi szinte teljes termékpalettája az augusztus 28.-án induló hivatalos Xiaomi online áruházból.
A tea, kávé, valamint kávéfőzők és kiegészítők gyártója, az amerikai Keurig Dr Pepper megállapodott a Douwe Egberts holland tulajdonosa, a JDE Peet's fölvásárlásáról 15,7 milliárd euróért.
Augusztus 28-án indul a Pop, kaja satöbbi című új formátum a Viasat3 műsorán, amelyben Anger Zsolt ezúttal nemcsak kérdez, hanem főz is. A színész által vezetett konyhai talkshow vendégei ismert hazai popsztárok, akik szokatlan közegben, a tűzhely mellett mutatkoznak be.
A négy vagy több gyermeket nevelő anyák személyijövedelemadó- (szja-) mentessége egy kiemelt családpolitikai intézkedés volt, amit még 2020-ban vezettek be. Egy júniusi jogszabály-módosítás azonban szűkítette a jogosultak körét, és kizárja azokat az anyákat, akik még az 1998 előtti szabályok szerint kapják a családi pótlékot. Egy benyújott törvényj
A szív- és érrendszeri betegségek egyik legismertebb, ugyanakkor legveszélyesebb rizikófaktora a dohányzás. A dohányosok körében a szívinfarktus kockázata akár 2-3-szorosára nő, és már napi 1-5 szál cigaretta is jelentősen emeli a szív- és érrendszeri események kockázatát az Európai Kardiológus Társaság 2023-as irányelvei szerint.
Az ukránok a magyar energiabiztonság veszélyeztetésével bele akarják provokálni Magyarországot az orosz-ukrán háborúba – közölte hétfői Facebook bejegyzésében a Fidesz-Kdnp kommunikációs igazgatója, aki egyben visszautasította Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter Magyarországgal szemben megfogalmazott kritikáját. "Tanulság: az ukránok folyamatosan
Az Európa-liga főtáblájára jutást elvárásnak tekinti, a bajnoki bronzérmet hozó elmúlt idénybeli teljesítmény megismétlésével pedig maximálisan elégedett lenne Elek Gábor, a MOL Esztergom női kézilabdacsapatának vezetőedzője.
A Wang étterem és a Biang bisztrók alapító-tulajdonosa szerint a kialakult helyzetben nehéz optimistának maradni, ennek ellenére reménykedik a párbeszédben. Mi történt? "Az elmúlt években túléltük a koronavírus-járvány éttermekre mért súlyos csapását, és most is minden erőnkkel próbáljuk elviselni az infláció okozta példátlan gazdasági nyomást – de
A kriptopiac mostanában bizonytalanságot mutat, az XRP árfolyama pedig továbbra is ingadozik. A piaci kapitalizáció alapján harmadik legnagyobb kriptovaluta a múlt héten 2,85 dollárra esett vissza, majd a hét végére 3,12 dollárig erősödött. Azóta újra a 3 dollár körüli szinten mozog, miközben a piac vegyes reakciókat mutat. Ha azonban tágabb perspe
A nemzetgazdasági miniszter közölte: a Gazdasági Kabinet jelenleg négy programot tárgyal, melyek legfőbb célja a családok és a munkahelyek támogatása, illetve az adócsökkentés.
Sok szülő szembesül azzal, hogy a gyermeke nem hajlandó zöldséget, gyümölcsöt vagy főzeléket enni - édességet viszont bármikor elfogad. Néha valóban nem könnyű megálljt parancsolni, pedig a túl sok cukor hosszú távon árthat az egészségének.
A nemzeti lobogó használata nemcsak hagyomány, de az önkormányzatok számára kötelezettség és költség is, ami még a falvakban is százezres kiadást jelent, a városokban pedig milliókról van szó. Egy friss technológia segítségével a települések a zászlóhasználat költségein akár 50%-os megtakarítást is elérhetnek.
Karol Nawrocki különösen azt a gyermektámogatási törvényt bírálta, amely alapján az ukránok a lengyel állampolgárokkal azonos elvek szerint gyermekenként havi 800 zlotyt (74 500 forint) érő családtámogatást kapnak.