Ha valaki vadon gyűjthető termékek – például gyógy- és fűszernövények, gyümölcsök és gombák, éti csiga – gyűjtéséből és eladásából szerez pénzt, kétféleképpen adózhat ebből származó jövedelme után. Ismertetjük, melyik az előnyösebb.
Gyengélkedik hétfő reggel a forint az euróval szemben, a múlt heti nagyobb kilengések után a jelek szerint továbbra is pezseg a piac. Azt még nehéz biztosra megmondani, hogy hosszabb távon is a gyengülés felé indul-e a forint, de úgy tűnik, hogy a nyugalmas nyár után változékonyabb ősz elé nézhetünk.
Nem sokkal a Q3 új generációjának premierje után a Sportback változatot is bemutatta az Audi. A kupéformájú kivitel a jól bevált recept szerint készült, így a sportosabb forma ezúttal sem megy a praktikum rovására.
Miközben a Cadillac korábbi világbajnok tanácsadója sejtelmesen reagált a közelgő bejelentésük hírére, Sergio Pérez volt főnöke úgy véli, a mexikóinak van még helye az F1-es rajtrácson.
A Coop akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Coop akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Egyre melegebb lesz a következő napokban, pénteken tetőzik a hőség. Ennek oka, hogy az Erin hurrikán maradványa hoz forróságot a térségbe - írta meg az Időkép.hu.
A Coop akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Coop akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A lakásfelújítás, festés, barkácsolás vagy akár a kerti munkák egyik legnagyobb kihívása a rend és a tisztaság megőrzése. A Lidl legújabb akciójában augusztus 28-tól különböző Parkside takarófólia- és ponyvacsomagok, valamint porvédő ajtó lesz elérhető rendkívül kedvező áron, 1499 forintért.
Csaknem 250 embert kellett kimenteni egy csónakból a Kanári-szigeteknél. A bárka 429 kilométerre volt a szárazföldtől, amikor egy másik hajó kiszúrta. A csónakon tíz gyermek is utazott.
Fokozódik a helyzet Belgiumban, kormányválság jöhet, ha a kabinet nem lép fel határozottabban Izraellel szemben, és nem ismeri el a palesztin államot – jelentette ki Maxime Prévot belga külügyminiszter, miniszterelnök-helyettes hétfőn a távirati iroda tudósítása szerint. A kormányválság Izraelre nézve komoly szankciókkal kerülhető el, kérdés, hogy
Bukayo Saka megsérült az Arsenal Leeds elleni mérkőzésén a Premier League 2. fordulójában. Sajtóhírek szerint az angol szélső egy hónapig harcképtelen lesz.
Rakétatámadás érte Ukrajnában a Flex létesítményét, a támadás során a cég munkatársai, valamint a telephelyen tevékenykedő szolgáltatók dolgozói sérültek meg, az érintettek kórházba kerültek – közölte az amerikai egyesült államokbeli gyártó vállalat, a Flex hétfőn az MTI-vel. Kiemelték: teljes támogatást nyújtanak a megsérült munkatársaknak, valami
Ez a feladat tényleg nem könnyű! Ha 15 másodpercen belül sikerül helyesen megoldanod, bátran mondhatod magadról, hogy igazi zseni vagy! A Kvízkuckóban minden nap új kvízek várnak, amelyek nemcsak szórakoztatóak, de egyúttal edzik az agyat is. Segítenek a memóriád fejlesztésében, a tanulásban és a koncentrációd javításában, ráadásul a versenyszellem
A számok varázslatos világába lépsz! Itt vannak a bűvös 1-esek, de vajon felismered a helyes megoldást? Csak a figyelmeseknek sikerül elsőre! A Kvízkuckóban minden nap új kvízek várnak, amelyek nemcsak szórakoztatóak, de egyúttal edzik az agyat is. Segítenek a memóriád fejlesztésében, a tanulásban és a koncentrációd javításában, ráadásul a versenys
Múlt héten csütörtökön meghalt a magyar színházi- és televíziórendező, Gyökössy Zsolt. A Szeszélyes évszakok alkotója az előadó-művészet minden műfajában szolgálta a közönségét, megszámlálhatatlan művészportré, sorozatműsor és más különleges televíziós adása szögezte a nézőket a képernyőik elé. 96 éves volt.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) az áfa alanyi adómentesség értékhatárának három lépcsőben történő emelését javasolja a kormánynak - közölte a köztestület miután Nagy Elek, az MKIK elnöke, a kamara vezetősége Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel egyeztetett.
Az egyetemi tanulmányok megkezdése sok fiatal számára izgalmas, de egyben kihívásokkal teli időszakot jelent. Különösen igaz ez azokra a diákokra, akik vidékről Budapestre költöznek. A fővárosba való költözés számos előnyt rejt magában, mint például a szélesebb körű oktatási és szabadidős lehetőségek, de ugyanakkor nehézségekkel is szembe kell nézn
"Nem volt semmi előjele" - mondta a Nap Hírének Vogyerák Anikó, aki az egyik kutyájukat gyászolja. A kaukázusi juhászt a gyanúja szerint megmérgezhették.
Egy hónapra, szeptember 22-ig elrendelte a lúgos támadás sértettjét (Renner Erikát) megöléssel fenyegető férfi letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság, a kényszerintézkedés végrehajtásának helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölte ki - közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-vel.
Az orosz elnök a nemzetközi találkozókon való részvételével valószínűleg „időt akar nyerni”, de tévesek a számításai, mert az Ukrajnának nyújtott európai segítség nem fog leállni – jelentette ki Johann Wadephul német külügyminiszter hétfőn Zágrábban, Gordan Grlic Radman horvát külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján.