A Bybit nagyszabású kereskedési versenyt szervez az európai felhasználóknak, aminek teljes díjalapja 1 millió USDC. A Bybit WSOT a World Series of Trading rövidítése. Ez a Bybit kriptotőzsde legnagyobb éves kereskedési versenye, amit a sportvilág ismert eseményeinek mintájára rendeznek meg. A WSOT EU ennek az európai kiadása, amit kimondottan a Mi
Robbie Keane vezetőedző szerint kulcsfontosságú lesz a Qarabag ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében, hogy a Ferencváros lehetőleg ne kapjon gólt sem a keddi első felvonáson, sem a jövő heti, idegenbeli visszavágón. "A két csapat ereje közel egyenlő, de ha úgy játszunk, ahogy szeretnénk, akkor sok gondot okozhatunk. Ilyen párh
A Tisza Párt elnöke szerint egy "békeharcos hiányzott nagyon tegnap az asztaltól" az amerikai és az ukrán elnök, valamint az európai vezetők találkozóján. Hozzáttte: lássuk, mi a fontosabb – a nyaralás és a hazug Facebook-posztok, vagy a valódi béke.
Az elmúlt időszakban ugyan konszolidálódtak az energiapiaci árak, de nem süllyedtek vissza teljesen a krízist megelőző értékek közelébe. A magasabb árakat és a továbbra is jelentős áringadozásokat okozó tényezők többségével
Kínai kutatók új megoldást tesztelnek az ún. „tunnel boom”, vagyis „alagútrobaj” problémájára, miközben a legújabb mágnesvasút-prototípus bevezetésére készülnek. A maglev következő verziója (amiről először itt írtunk) már 600 km/h-s sebességre
A Bécsi Tartományi Bíróság döntése helybenhagyta a saría alapján hozott döntést. Az ítélet felháborodást keltett, többen egy veszélyes párhuzamos igazságszolgáltatás felé vezető áttörésről beszélnek.
A Bizalmi Kör Vezetői Klub, amely eddig több mint 600 cégvezető szakmai és személyes fejlődését segítette, működése során most először a civil szféra felé nyitja meg a fejlődés lehetőségét. Az egyedülálló Civil Mastermind program célja, hogy teljesen díjmentesen támogassa a civil szervezetek és nonprofit társadalmi vállalkozások fejlődését, hatásuk
Több mint 700 millió forintot fordított az üllői logisztikai központjának fejlesztésére az elmúlt évben a SPAR Magyarország. A vállalat idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot
Bár hivatalos bejelentés még nem született, sajtóértesülésekben újra szóba került Budapest, mint egy Putyin–Zelenszkij–Trump-csúcstalálkozó lehetséges helyszíne.
A blogból online magazin, a nyomtatott lapból pedig bookazin lesz, miközben a 2025: A Magyar Dalszerzés Éve keretében a Dalszerző koordinálásában a Strand Fesztiválon indul „A dal érték” közösségi kampány.
A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a területi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők 15 százalékos béremelésben részesülnek szeptember elsejétől.
Sally Rooney továbbra is támogatja a palesztinpárti Palestine Action-t, még úgy is, hogy az Egyesült Királyságban azt terrorszervezetnek nyilvánították.
Mind a Széchenyi Mikrohitel MAX+, mind az Otthon Start Program segítségével lehetséges ingatlanvásárlásra fordítani a hitelt, bár eltérő célcsoport számára.
Augusztus 19. egy különleges nap a fotózás szerelmeseinek: ekkor ünnepeljük a Fotográfia Világnapját, amely az egyik legfontosabb pillanat a képalkotás történetében. Tudtad, hogy pont 186 éve ezen a napon tették nyilvánossá az egyik első fotó elkészítésének titkát, a dagerrotípiát? Ettől kezdve bárki belevághatott a fényképezésbe, és azóta is elkép
Ötven éve, 1975. augusztus 19-ről 20-ra virradóra vesztette életét Damaszkusz közelében, légi balesetben Vujicsics Tihamér zeneszerző, népzenekutató, akinek olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Palóc fantázia, Kalotaszegi concerto és Drágszéli táncok, Makar Csudra, Kádár Kata, Csodafurulyás juhász.
A romák által alapított Tisza szigetekről közölt cikket a Szabad Európa. A portálnak nyilatkozó szervezők aktivisták szerint nem könnyű kommunikálni a párttal, a digitalizáció is kifog sok emberen, és nehéz az aktivistákat instruálni.
Újabb részletek derültek ki arról a kecskeméti vállalkozóról, akit azzal gyanúsítanak, hogy orosz bérgyilkosokkal akarta megöletni – mások mellett – a volt párját. A letartóztatott férfi tagadja a bűncselekmény elkövetését, és azon van, hogy bebizonyíthassa az ártatlanságát. Akár azt is vállalná, hogy poligráfos vizsgálat alá vessék. A gyanúsított
Bár sokan izgatottan várták a Cincinnati 1000-es tenisztorna döntőjében az újabb, idén már negyedik Jannik Sinner–Carlos Alcaraz-összecsapást, csalódniuk kellett, mert a világelső olasz rosszullét miatt bő 20 perc után feladta a mérkőzést.
Hétfőtől két új európai uniós támogatású program segíti a fiatalokat a pályaválasztásban és a szakmaszerzésben: a hátrányos helyzetűeknek 23 milliárd, a pályaorientációs fejlesztésekre 6,6 milliárd forint jut. Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szerint a programok célja, hogy minden fiatal megtalálja a számára legmegfelelőbb szakmai ut
A Magyar Közlönyben megjelent miniszterelnöki határozat szerint az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) új intézete Kőszegen létesülhet, melynek előkészítésére a kultúráért és innovációért felelős minisztert, és a külgazdasági és külügyminisztert kérte fel a miniszterelnök – számolt be az MTI.
Piaci szakértők szerint elkerülhetetlenül késedelmet fog szenvedni annak az új, július elsejétől hatályos rendszernek a gyakorlati bevezetése, amely a kriptovaluta, például a Bitcoin, jogosulatlan kriptoeszköz-átváltási szolgáltatás igénybevételével történő beszerzését szabálytalannak minősíti. A jogszabály 60 napot adott a Szabályozott Tevékenység
Az egykori német szupermodell még mindig bomba formában van, és ezt nem is fél megmutatni: a minap egy francia lap készített róla egy olyan fotót, amitől mindenki álla a földet súrolja.
Kamilla királyné a lányával és unokájával indult bevásárolni egy skóciai kisvárosban, a családi kiruccanáshoz pedig egy gyönyörű, virágmintás nyári ruhát választott. A szettje egyszerre volt kényelmes, könnyed, mégis nagyon elegáns - pont, ahogy egy királynéhoz illik.
Az énekes nemrégiben élete egyik nagy kalandjába vágott bele: felújítja az otthonát. Peter Srámek számára nehezítő körülmény, hogy közben járja az országot, fellép és forgat is.
Ő hozta el a női öltözködés forradalmát, egyben a modern divatot is megalapozta. Coco Chanel születésnapja alkalmából összegyűjtöttük az ikon 5 elengedhetetlen divatszabályát.
Augusztus 20-án Magyarország az államalapításra és Szent Istvánra emlékezik, az ünnep csúcspontja pedig a hatalmas, egész országot megmozgató tűzijáték Budapesten. Ez a látványosság az utóbbi években a világ egyik legnagyobb költségvetésű pirotechnikai eseményévé nőtte ki magát, így méltán kerülhet szóba a nemzetközi mezőnyben is. Szerencsére számo
Az ausztrál Quantas légitársaság hatalmas büntetést kapott, a bíró pedig külön kiemelte a cég vezetőinek képmutató viselkedését. Mi történt? Az ausztrál bíróság rekordbüntetést szabott ki a legnagyobb ausztrál légitársaságra, a Quantasra. A cégnek közel húszmilliárd forintos büntetést kell fizetnie, amiért a COVID-19 járvány idején szabálytalanul e
A Versenyképes Járások Program keretében Gyulán 117 millió forint értékű fejlesztés valósul meg -írta közösségi oldalán Kónya István térségi tanácsnok, gyulai alpolgármester. A beruházás tartalmazza: a 3. sz. Idősek Klubjában (Gyula, Temesvári út 6.) a légkondicionálás kiépítését, a nyílászárók részleges cseréjét, a homlokzat szigetelését és a ter
A mindennapi élet káoszában és rohanásában gyakran elfelejtjük megállni és időt adni magunknak arra, hogy lecsendesítsük az elménket. A meditáció, mint egy ősi gyakorlat, évezredek óta segít az embereknek abban, hogy visszanyerjék belső harmóniájukat és felfedezzék a belső béke mélységeit. Ebben a cikkben három hatékony meditációs típust ismerhetsz
Afrikai eredetű, aktívan vadászó kullancsfajok jelentek meg Magyarországon, amelyek terjeszthetik a halálos krími–kongói vérzéses láz vírusát. A klímaváltozás kedvez az itt maradásuknak, és bár emberi fertőzést még nem észleltek, a szakértők szerint adottak a feltételek egy új járvány megjelenéséhez. Egy új mobilalkalmazással immár mi is segíthetün