Mivel már mától megbénul a főváros a jövő heti tűzijáték miatt, benzinfaló kerülésekre késztetve a fővárosi sofőröket, legalább az üzemanyag árak csökkennek – persze országszerte…
Hősies lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot egy nyolcéves békéscsabai kislány, aki gondolkodás nélkül hívta a 112-es segélyhívót, amikor édesanyja tüdőembóliát kapott és eszméletét vesztette. A júliusi eset hajnalban történt: az édesanya az utolsó pillanatban tudta még jelezni lányának, hogy rosszul van, majd összeesett.
A „Vásárolj most, fizess később” (BNPL) szolgáltatások az elmúlt években jelentősen elterjedtek és népszerűségük folyamatosan nő. A legújabb kutatások szerint azonban a fizetési megoldás használata gyakran pénzügyi vészhelyzeteket idézhet elő. Az Egyesült Államok pénzügyi iparági önszabályozó szervezetének (a FINRA-nak) a tanulmánya szerint az amer
A nappali az otthonunk szíve, ahol a legtöbb időt töltjük, így különösen fontos, hogy az évszakok változásával együtt megújítva is érezzük magunk körül a természet ritmusát. Szeptemberben, ahogy a hűvös reggelek és a korai esték elkezdenek megérkezni, különös figyelmet kell fordítanunk arra, hogy a nappalink barátságos és meghitt légkört árasztson.
Az emberek szigorúbbak, amikor a főnökük használ mesterséges intelligenciát e-mailek írásához, mint amikor ők maguk veszik igénybe – derül ki egy új tanulmányból.
Az univerzum üzenetei olykor gyengéden, máskor pedig meglepően érkeznek el hozzánk. Ezek az üzenetek most három csillagjegynek különösen figyelemre méltóak. Ha azok táborába tartozol, akiknek a csillagok tündérmesét suttognak, akkor itt az ideje, hogy megismerkedj a sorsod különleges alakzataival. A horoszkóp ezúttal 3 csillagjegynek hozott lenyűgö
Úgy tűnik, a világ legismertebb amnéziás bérgyilkosa nem vonul nyugdíjba. A Bourne-univerzum jogaiért kiélezett licit zajlott, amelyet az NBC Universal nyert meg és a stúdió máris bejelentette: újra felpörgetik a franchise-t és hosszú távra terveznek vele.
Országszerte komoly érdeklődés övezi az új gazdaságátadási lehetőséget, amely a jogi könnyítések mellett adómentes átadást is biztosít az idősebb gazdáknak, a fő ösztönző pedig a napokban bemutatott pályázati lehetőség lesz.
Gondolod, hogy mindent tudsz a világról, ami körülvesz? Ezek az egyszerűnek tűnő kérdések talán komolyabb kihívást jelentenek, mint elsőre hinnéd, de az is lehet, hogy visszajönnek az iskoláséveid, és csípőből kirázod a válaszokat.
Az idei nyugdíjpénztári hozamok alakulása szempontjából is kedvező a tőkepiacok utóbbi hetekben tapasztalt, meggyőző teljesítménye – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Kérdés persze – tette hozzá –, hogy a tőzsdei hegymenet tartós marad-e, illetve arról sem érdemes megfeledkezni, hogy az emelkedésből elsősor
Huszonhárom évvel azok után, hogy a Zte kapusaként Turi Géza az Old Traffordon pályára lépett a Manchester United ellen, most az ifjabb Turin lehet a sor.
A farmer soha nem megy ki a divatból – legfeljebb új formát ölt. Idén a letisztult, elegáns daraboktól a merész, látványos megoldásokig mindenki megtalálhatja a saját stílusát. Az új szezon trendjei friss energiát visznek a ruhatárba, legyen szó retró ihletésről, finom részletekről vagy modern, városi sziluettekről.
Az egészséges öregedés egyik kulcsát találhatták meg egy új kutatás alapján, amelyben arra jutottak, hogy az időskorban gyakori krónikus gyulladás nem törvényszerű, sokkal inkább a helytelen életmód hozománya. Kellő rostbevitellel minimalizálhatjuk a krónikus gyulladás és egy sor súlyos betegség kockázatát. Hosszú ideig úgy hittük, hogy az öregedés
Óriási boldogság tört ki kormányzati körökben annak hírére, hogy Donald Trump amerikai elnök Orbán Viktort idézte, amikor az újságírók Putyinnal tervezett találkozójáról kérdezték. Orbán kifejtette, hogy Oroszország egy hatalmas ország, amelynek gyakorlatilag lételeme a háborúzás. Orbán szerint Kína a kereskedelmi erejét használva győzi le ellenfel
Nagyjából két héttel ezelőtt ismeretlenek jutottak be a kecskeméti katonai repülőtérre. A tolvajok valószínűleg tudták, miért érkeznek, ugyanis a MIG-29-esek orrkúpjai alatt lévő lokátortér alkatrészeit vitték el. Az esettel kapcsolatban több kérdés is felmerül, többek között az, hogy miként törtek be ennyire egyszerűen a szigorúan őrzött területre
Magyarországon idén július végéig közel 77 ezer új személyautót helyeztek forgalomba, ezeknek csaknem 70 százaléka céges kézbe került. A Datahouse friss adataiból részletesen kielemeztük, mely márkák és modellek számítanak inkább magánvásárlói kedvencnek, és melyek dominálnak a flottapiacon. A magánszegmensben a KGM (korábbi nevén Ssangyong), a Mit
Több mint egy évig tartó előkészítő munka eredményeként az American Airlines légitársaság bejelentette, hogy 2026 májusától újraindítja közvetlen repülőjáratát Budapest és Philadelphia között. A pandémia alatt felfüggesztett járat nagy népszerűségnek örvendett mind az amerikai, mind a magyar utasok körében. A naponta közlekedő Boeing 787-8 Dreamlin
A kerületben élő nőkkel együttműködve szeretnének döntéseket hozni Budán és a Terézvárosban. A nők segítő szolgáltatások lesznek a közösségi gyűlés témái.
Az Exek csatája férfi szereplői a jakuzziban lazítottak, amikor megérkezett hozzájuk Angéla, a jósnő. Egyesével mindenki esélyt kapott, hogy betekintsen saját jövőjébe. Kamarás Norbinak különös párt jósolt a javasasszony, Fenyvesi Barna oldalán pedig Nemazalányt látta, akivel hamarosan tejfakasztóra készülhetnek. Mindeközben a csajokat egy sztriptí
Kisgyerekes családoknak, nagyszülőknek azért különösen ajánlott a Sipos-hegyi kilátó felkeresése, mert az autóparkolóból egy könnyű 5-10 perces, egyáltalán nem megerőltető sétával elérhető a torony. Ha Fonyód környékén járunk, mindenképpen megér egy kitérőt, ámulni-bámulni fogunk. Fotók a cikkben: Kölöknet / Fodor Cini
Mai beszélgetőtársam Brandt Zoltán, aki a Darwin´s Marketing Evolution Kft ügyvezető partnere. Zoltán közgazdász, számítástechnikai folyamatszervező és marketingszakértő. Cégük egyik alapítója pedig Mérő László a közismert matematikus, gazdaságpszichológus. Hozzájuk társultak pszichológus szakemberek, hogy együttesen kutassák egy-egy cég, vagy term
Egy ideje már tudom: ha eljön a negyedik iksz, néhány apróbb plasztikai beavatkozást szeretnék elvégeztetni. Nem azért, mert "muszáj", nem is azért, mert valaki azt sugallta volna, hogy szükséges – egyszerűen csak azért, mert úgy érzem, ezektől a dolgoktól jobban fogom érezni magamat a bőrömben. És szerintem ennek bőven elég indoknak kellene lennie
Amikor a szerelmet keressük, a legnagyobb vágyunk, hogy életre szóló kapcsolat alakuljon ki egy olyan emberrel, aki számunkra a lehető legtökéletesebb. Nem csupán a szerelemről van szó, hanem arról a mély, kölcsönös kötődésről, amely biztonságot, fejlődést és érzelmi otthont nyújt két ember számára. Az ilyen kapcsolatok nem a véletlenen múlnak, és
A globális elektromosautó-eladások 21%-kal nőttek júliusban, ami az év eddigi leglassabb üteme. A kínai plug-in hibrid piac lassulása ellenére Európában és más régiókban erős maradt a kereslet.
Most készülő önálló estje kapcsán beszélgettünk a színésznőből stand-up előadóvá avanzsált Rainer-Micsinyei Nórával többek között YouTube-sztár karakteréről, a "Marika for Prezidentről" és a színházi szakmán belüli helyzetről, ha egyesek szerint "túl vicces" az ember. Szóba került Nóra friss doktori címe, a női szolidaritás, és az is, milyen a vicc
James Gunn, a DC Studios vezetője szerda este az Entertainment Weekly magazinnak nyilatkozott arról, hogy Margot Robbie visszatérése Harley Quinn szerepében a megújuló DC-univerzumban egyelőre bizonytalan – írja a Variety.
Ha a következő utazásunkhoz egy olyan európai úti célt keresünk, ahol lélegzetelállító környezet és tiszta levegő vár, Észtország tökéletes választás lehet. A balti állam 2024-ben a World Population Review rangsorában az egyik legélhetőbb európai ország lett, levegőminőségi mutatója pedig a legjobb a kontinensen. De vajon milyen természeti csodákat