Nem mindenki jogosult a 10 százalékos önerőre, aki felveheti a kedvezményes hitelt, ráadásul a vételár és a bank által becsült lakásérték eltérése sem lehet több, mint 20 százalék.
Elkötelezett a kormány a ragadós száj- és körömfájás betegséggel sújtott állattartó telepek újraindításának és tevékenységük fenntartásának, valamint állategészségügyi fejlesztéseinek támogatása mellett - olvasható az Agrárminisztérium közleményében. A most megjelent miniszteri rendelet részletezi a fejlesztési támogatások, a bérgarancia-visszatérí
Új, kisebb és nagyobb léptékű öntözésfejlesztési források nyílnak meg szeptember elején a gazdálkodók számára - mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszavasváriban.
Választóvonalhoz érkezett a magyar mezőgazdaság: a klímaváltozás hatásai, a gazdasági nyomás, a növényvédelmi hatóanyagok kivonásai együttesen alakítják át a növénytermesztés jövőjét. Magyarországon az élettani alapú növénytámogatás és biológiai növényvédelem még korai szakaszban jár, de egyre fontosabb szerephez jut a gazdálkodók körében.
A svájci központú MET Csoport megkapta az összes szükséges hatósági jóváhagyást, és így lezárta a Liège-i székhelyű Mega Group International energia- és távközlési szolgáltató 68,5 százalékos tulajdonrészének felvásárlását. A tranzakció sikeres zárásával a MET Csoport pénzügyi stabilitása és szakértelme a Mega ügyfelei számára is elérhetővé válik B
Vlagyimir Putyin közölte, hogy készen áll az Egyesült Államokkal való együttműködésre a stratégiai támadó fegyverek korlátozása terén. Putyin felvetése időszerű, mivel 2026-ban lejár az Új Start szerződés.
António Guterres ENSZ-főtitkár figyelmeztette Oroszországot és Izraelt, hogy a háborús nemi erőszak elkövetése miatt felkerülhetnek az ENSZ listájára. A főtitkár hiteles információkat említett az ukrán hadifoglyok elleni orosz túlkapásokról, valamint az izraeli biztonsági erők palesztin foglyokkal szembeni erőszakos cselekményeiről.
Az e-sport iparág robbanásszerűen növekedett az elmúlt években, amit a mobilplatformok terjedése, valamint a professzionális versenyek köré épülő ökoszisztéma erősödése hajt folyamatosan előre. Nemzetközi kutatások alapján 2032-re 9,1 milliárd dolláros forgalom is várható. A K&H e-sporttal kapcsolatos kutatása is a nemzetközi előrejelzéseket erősít
Közel 22 ezer négyzetméteres logisztikai központot épít Debrecenben a Waberer’s. A multifunkcionális logisztikai létesítmény kivitelezése tavaly novemberben indult, idén áprilisban felállításra került az első pillér, a csarnok augusztusra elérte a szerkezetkész állapotot és várhatóan 2025 végén megkezdi operatív működését. A komplexum teljes körű,
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságával együttműködve újabb határozott lépést tett a fogyasztók egészségének védelme és a jogsértő kereskedelmi gyakorlatok felszámolása érdekében. Az Nkfh hatósági ellenőrzést folytat a „Kalóriakirály” néven publikáló infl
2026 januárjától az iProspect vezetésével a dentsu lesz a BMW Csoport integrált médiaügynöksége. A 23 európai piacra kiterjedő új megbízás kiterjed a BMW, a MINI és a BMW Motorrad márkák teljes körű médiatevékenységeire a stratégiaalkotástól a tervezésen és a vásárláson keresztül az optimalizálásig, és magában foglalja a kapcsolódó adat- és technol
Mi okozhatja a szőlő halványulását és a leveleinek felületén keletkezett kidudorodásokat, és mit tehetek ellene? A szomszédos, más fajtájú töveken, valamint az ugyanilyen fajtájú, néhány méterre levő töveken nem látható tünet.
A Fanuc Hungary évente több mint 500 szakembert képez gyakorlatorientált programok keretében. Új eszközökkel, folyamatos szervezeti fejlesztésekkel és bővített tanfolyamkínálattal léptek szintet, amit a nyári időszakban megrendelve kedvezményes áron biztosítanak
Az Eurostat 2024-es adatai szerint az EU-ban jelenleg körülbelül 72 millió szarvasmarhát tartanak, ami közel 3 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest.
Bár egyre több turista vallja magát környezettudatosnak, utazási szokásaikban ez kevésbé tükröződik – derül ki az Europ Assistance, a közelmúltban készült, 23 országra kiterjedő nemzetközi felméréséből (Holiday Barometer). A kutatás szerint az utazók többsége támogatná a fenntartható gyakorlatokat, a nyaralások tervezésekor a környezetvédelmi szemp
Pénteken és szombaton még a hőség fokozódására lehet számítani. Vasárnap hoz majd egy hidegfront néhány fokos enyhülést, és főként hazánk keleti felén helyenként előforduló záporokat. Ám számottevő csapadék az ország nagy részére a következő egy hétben sem érkezik. Az aszályos körülmények között a nyári növények idő előtti kényszerérése, száradása
Lánczi András vágyott egy függőágyra, úgyhogy rendelt 110 darabot. Így indult a Függőágy.hu akkoriban, amikor még alig láttak fantáziát az online kereskedelemben.
A globális BEV-eladások (Battery Electric Vehicle) 33%-kal emelkedtek 2025 második negyedévében az egy évvel korábbi, azonos időszakhoz képest. A vizsgált piacokon az újonnan regisztrált akkumulátoros elektromos járművek száma meghaladta az 5,9 milliót, ezzel az eladott autók közül majdnem minden ötödik (19%) BEV volt - derül ki a PwC legfrissebb e
A „Vásárolj most, fizess később” (BNPL) szolgáltatások az elmúlt években jelentősen elterjedtek és népszerűségük folyamatosan nő. A legújabb kutatások szerint azonban a fizetési megoldás használata gyakran pénzügyi vészhelyzeteket idézhet elő. Az Egyesült Államok pénzügyi iparági önszabályozó szervezetének (a FINRA-nak) a tanulmánya szerint az amer
Az emberek szigorúbbak, amikor a főnökük használ mesterséges intelligenciát e-mailek írásához, mint amikor ők maguk veszik igénybe – derül ki egy új tanulmányból.
Országszerte komoly érdeklődés övezi az új gazdaságátadási lehetőséget, amely a jogi könnyítések mellett adómentes átadást is biztosít az idősebb gazdáknak, a fő ösztönző pedig a napokban bemutatott pályázati lehetőség lesz.
Az idei nyugdíjpénztári hozamok alakulása szempontjából is kedvező a tőkepiacok utóbbi hetekben tapasztalt, meggyőző teljesítménye – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Kérdés persze – tette hozzá –, hogy a tőzsdei hegymenet tartós marad-e, illetve arról sem érdemes megfeledkezni, hogy az emelkedésből elsősor
Óriási boldogság tört ki kormányzati körökben annak hírére, hogy Donald Trump amerikai elnök Orbán Viktort idézte, amikor az újságírók Putyinnal tervezett találkozójáról kérdezték. Orbán kifejtette, hogy Oroszország egy hatalmas ország, amelynek gyakorlatilag lételeme a háborúzás. Orbán szerint Kína a kereskedelmi erejét használva győzi le ellenfel
Magyarországon idén július végéig közel 77 ezer új személyautót helyeztek forgalomba, ezeknek csaknem 70 százaléka céges kézbe került. A Datahouse friss adataiból részletesen kielemeztük, mely márkák és modellek számítanak inkább magánvásárlói kedvencnek, és melyek dominálnak a flottapiacon. A magánszegmensben a KGM (korábbi nevén Ssangyong), a Mit
Több mint egy évig tartó előkészítő munka eredményeként az American Airlines légitársaság bejelentette, hogy 2026 májusától újraindítja közvetlen repülőjáratát Budapest és Philadelphia között. A pandémia alatt felfüggesztett járat nagy népszerűségnek örvendett mind az amerikai, mind a magyar utasok körében. A naponta közlekedő Boeing 787-8 Dreamlin
Mai beszélgetőtársam Brandt Zoltán, aki a Darwin´s Marketing Evolution Kft ügyvezető partnere. Zoltán közgazdász, számítástechnikai folyamatszervező és marketingszakértő. Cégük egyik alapítója pedig Mérő László a közismert matematikus, gazdaságpszichológus. Hozzájuk társultak pszichológus szakemberek, hogy együttesen kutassák egy-egy cég, vagy term
A globális elektromosautó-eladások 21%-kal nőttek júliusban, ami az év eddigi leglassabb üteme. A kínai plug-in hibrid piac lassulása ellenére Európában és más régiókban erős maradt a kereslet.
A Siemens 2025-ben megszerezte az eddigi legmagasabb pontszámát az EcoVadis fenntarthatósági minősítőrendszerében. A 85 pontos eredmény körülbelül 130 000 világcég felső egy százalékába emeli a vállalatot. Az ESG News hangsúlyozza: a
A paprika és a paradicsom a legkedveltebb kerti zöldségek közé tartoznak, így különösen aggasztó lehet, ha leveleik elszíneződnek, különösen, ha lilás árnyalatot vesznek fel. A levél lilulása nem mindig betegség jele, de mindenképp egy olyan állapot, amely valamilyen környezeti vagy tápanyaghiányos problémára utal.
Jelentős változások mentek végbe a nagyvállalatok beruházási hajlandóságában – derült ki a K&H nagyvállalati növekedési index 2025 második negyedéves kutatási adataiból. Noha a következő tizenkét hónapban romló árbevétel-nyereség aránnyal kalkulálnak a cégvezetők, mégis a cégek 42 százaléka tervez valamilyen fejlesztést, miközben az előző két mérés