A jövő évtől jelentős uniós támogatás segítheti azokat a magyar háztartásokat, amelyek nem tudják önerőből vagy hitelből korszerűsíteni otthonaikat. A 2026-ban induló EU Szociális Klímaalap segítségével azok is részesülhetnek energetikai lakásfelújításra felhasználható támogatásban, akik eddig kimaradtak a hasonló programokból. Nézzük a részleteket
Török Gábor élesen bírálta Sulyok Tamás köztársasági elnök Facebook-bejegyzését, amelyben az államfő a fesztiválokon skandált obszcén rigmusokra reagált.
2025 júliusában a hazai ingatlanpiac továbbra is a nyári szezonalitásnak megfelelő, visszafogottabb tranzakciószámmal működött, az Otthon Start Program bejelentése ugyanakkor óriási keresletélénkülést indított el.
Adjunk esélyt a békének! – írta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Facebookon, ahol közzétette, miért nem támogatta az Európai Tanács nyilatkozatát az alaszkai Trump-Putyin-találkozó előtt. A kormányfő azt írta: mindössze négy nappal Trump és Putyin elnök történelmi csúcstalálkozója előtt az Európai Tanács megpróbált kiadni egy nyilatkozatot az
Hétfőn még trópusi éjszakát hagytunk magunk mögött, keddre felfrissült a levegő. Ennek a hűvös időnek persze már nyoma sincs, ahogy felkelt a nap, rohamtempóban kezdett melegedni a levegő. Szerdán hajnalra még sokfelé felfrissül a levegő, 9-17 fok várható.
A munkahelyi jóllét ma már nem csupán kényelmi kérdés, hanem stratégiai tényező a vállalatok sikerében – hangzott el az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) Workspace and Facilities Management bizottság (WFM) májusi ülésén. A Gallup globális felmérése, az ICON Real Estate Management bérlői kutatása, valamint a Magyar Wellbeing Szövetség szakmai ta
Több mint kétezer embert kellett evakuálni a Spanyolország déli részén található Tarifa térségében hétfőn fellángolt újabb erdőtüzek miatt - közölte Antonio Sanz, Andalúzia tartomány belügyi tanácsosa.
Az évtized egyik legnagyobb hollywoodi szakítása körül tomboló médiaőrület máig nyomot hagyott Jennifer Anistonban. A színésznő most először beszélt részletesen arról, milyen lelki terhet jelentett számára a Brad Pittel való válása, és miért fél a mai napig az interjúktól.
Az elképzelés szerint nem lenne több területi engedmény, csak a jelenleg orosz kézen lévő régiókról mondanának le. A tárgyalásokra szerdán kerülhet sor.
A modern életvitel egyik jelensége, hogy sokan hajlamosak késő estig ébren maradni, legyen szó munkáról, szórakozásról vagy egyszerűen csak a mindennapi nyüzsgésről. Azonban az éjszakai alvás lemondása vagy késleltetése komoly következményekkel járhat, amelyeket gyakran alábecsülünk. Nézzük meg, mi történik a testeddel és az egészségeddel, amikor a
A magyar gazdaságnak nem csak a pillanatképe mutat rosszul, az Orbán-kormány politikája a gazdaság alapjait is ingatag talajra építette - értékelt a NEREN TÚL legfrissebb adásában Petschnig Mária Zita. A jövőre nézve azt tanácsolja a lakosoknak, amit az állam nem tesz: tartalékoljanak, mert nehéz időszak közeleg.
A tűzoltók ugyan megfékezték a spanyol főváros, Madrid közelében, a Tres Cantos térségében tomboló tűzvészt, ám az már egy ember életét követelte és 180 ember evakuálását tette szükségessé – közölték a regionális hatóságok kedden.
Elemzők által vártnál is jelentősebben romlott a ZEW gazdaságkutató intézet németországi gazdasági hangulatindexe az intézet honlapján kedden közölt adatok alapján.
Szerda este (RTL, 21) Olaszországban csap össze az európai-Szuperkupáért az előző idény Bajnokok Ligája-győztese, a francia Paris Saint-Germain és az Európa-liga-nyertes angol Tottenham futballcsapata. Utóbbi még sosem játszott ezért a trófeáért, a párizsiak is csak egyszer, még 1996-ban, amikor két mérkőzésen dőlt el a kupa sorsa, és a Juventus el