A Debreceni Egyetem Műszaki Karán kifejlesztett aerogél vákuum-hőszigetelő lapok jelentősen javíthatják az épületek, járművek és hűtődobozok hőszigetelését. A kutatók eredményeikért, illetve az azokat összegző tanulmányért elnyerték a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Debreceni Egyetem Publikációs Díját.
Az ujjaimmal finoman súrolom a vállát beszéd közben. Fiúk, hogyan kezdeményeztek fizikai érintést a lánnyal, aki tetszik nektek? Te észrevetted már ezeket a kis finom jelzéseket?
Harmadszor szerepel a HR Portal legbefolyásosabb HR vezetőket összesítő listáján Bertalan Imre. Magyarországon 10 800, a kelet-közép-európai régióval együtt több mint 40 ezer munkavállaló tartozik az OTP Csoport HR igazgatójának felelősségi körébe. Közgazdász végzettségű, a bankszakmából váltott a HR-re. Elmondta, hogy tavaly az OTP megalkotta a mu
Múlt héten 57 milliárd forintért vettek a magyarok lakossági állampapírt az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint, ez 43%-os csökkenést jelent a megelőző heti szinthez képest. A két legnagyobb összegű tőkebeáramlást a szokásos módon a 6,5%-os kamatozású Fix Magyar Állampapír és a jelenleg 7,10%-os, illetve 7,12%-os kamattal induló Bónusz Magya
Talán sokak figyelmét elkerülte, de a Microsoft Windows 11 24H2 verziójában már elérhetővé vált a komoly adatvédelmi aggályokat kiváltó Recall funkció. Ez egy új, mesterséges intelligenciával támogatott funkció a Win11-ben, amely úgy működik, mint a számítógép fotografikus memóriája. A funkció rendszeresen képernyőképeket készít a képernyőről, mikö
A magyarok többsége pihenésre és a családjára fordítja a főzéssel és bevásárlással megspórolt időt – derül ki a Wolt friss, felhasználói szokásokat vizsgáló kutatásából. A felmérés rámutat, hogy a platform nemcsak időt takarít meg a felhasználóknak, hanem felfedezési felületként is működik: a válaszadók több mint háromnegyede (77%) talált rá új étt
A GM a botrányos robotaxi-baleset után újraindítja önvezető autóprogramját, ezúttal a személyes használatú, sofőr nélküli járművekre helyezve a hangsúlyt, írja a Bloomberg.
Az INA horvát olajipari vállalat nettó nyeresége az idei első fél évben 54,3 millió euró volt, 21 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál - áll a társaság honlapján kedden közzétett gyorsjelentésben.
Júliusban 7,84 százalékra gyorsult az éves infláció Romániában - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS). Júniusban még csak 5,66 százalékkal nőtt a fogyasztói árindex Romániában.
A milliárdos vállalkozó ki van akadva, hogy az Apple App Store-ban az OpenAI-t előrébb sorolja, mint az xAI Grokot. Musk politikai játszámával vádolja az Apple-t.
A gigaturnéja után már utalt rá, hogy új korszakra készül, de hogy ilyen hamar megtörténik, azt senki nem gondolta volna. Taylor Swift Travis Kelce podcastjában tette meg a nagy bejelentést.
Kevés olyan egyszerű desszert létezik, amely akkora rajongótábort szerzett magának, mint ez a puha, omlós és habkönnyű torta, melyben édes olasz szilvák teremtik meg a tökéletes nyári ízélményt. A recept először 1983-ban jelent meg a The New York Times hasábjain Marian Burros írásában. A torta olyan népszerű lett, hogy a lap több éven keresztül min
Sokan azt gondolják, hogy az önvezető autók fejlesztésében a technológia a legnagyobb kihívás. Valójában a legösszetettebb problémát maga a város jelenti: ahol emberek és autók, biciklik és rollerek, buszok és villamosok osztoznak a forgalmon, ott egyetlen döntés is tucatnyi tényezőtől függ. A HUN-REN SZTAKI Rendszer- és Irányításelméleti Laboratór
Az MI-alapú böngészők alapjaiban változtatják meg, hogyan keresünk és fogyasztunk híreket az interneten. Ezek már nem egyszerű weboldal-megjelenítő programok, hanem beépített, beszélgetőképes mesterséges intelligenciával működő asszisztensek.
Az ország északi részében kifejezetten jó csemegekukorica-terméseredmény várható, míg délebbre nem ennyire jó a helyzet. Az itthon megtermelt csemegekukorica jelentős részét a konzervipar dolgozza fel, de a fogyasztók körében rendkívül népszerű a friss, csöves kukorica is. A frisspiacra szánt terméket elsősorban kistermelők állítják elő, a különböz
A Szindbád Amerikában... nem hagyományos krimi... Mondhatni: antikrimi. Mindazonáltal ezek a könyvek mind történelmi regények, most már ideje írnom a jelenről is. – Három kérdésünkre a hét írója, Csabai László válaszol. Ha belépsz a Litera Klubba, tőle olvashatsz a hétvégén.
A Spirit Airlines ismét a túlélésért küzd, a nemrég a csődből kikerült légitársaság készpénzhiány miatt akár ismét bajba kerülhet, a cég kényszerértékesítéseket tervez, írja a Bloomberg.
Több mint száz szakértő dolgozott azon a KRESZ-módosításon, amely alapjaiban formálhatja át a hazai közlekedést. A koncepció már kész, társadalmi egyeztetés indul, és ha minden a tervek szerint halad, 2026-tól sokkal korszerűbb és biztonságosabb szabályok lépnek életbe.
Ha neked is van leandered, akkor bizonyára te is megtapasztaltad már, milyen nehéz munka ősszel, a hideg elől becipelni az előszobába vagy a pincébe, tavasszal pedig kivinni a kertbe a hatalmasra nőtt virágokat.
Az emberi hang sokáig rövid életű volt. Amit mondtak, az vagy megmaradt a másik emlékezetében – vagy elveszett örökre. Egészen addig, amíg 1877. augusztus 12-én Thomas Edison dolgozni nem kezdett azon az ötletén, amely végleg megváltoztatta a kommunikáció történetét. A hang később emiatt vált rögzíthetővé.
A Kossuth-díjas dalszerző és előadóművész, mesélt jövőbeli terveiről, új albumáról és közelgő jubileumi projektjeiről. Kovács Ákos 2028-ig előre megtervezett pályáján jubileumi mérföldkövekre készül.
A rendezett kert titka gyakran egy jól megválasztott kerti ház vagy tároló. A szerszámok, kerti gépek, biciklik, kültéri bútorok és gyerekjátékok mind-mind helyet követelnek maguknak, de nem mindegy, hogy ezt mennyiből oldjuk meg. A fa kerti házak bár mutatósak, gondozást igényelnek, és a faanyag költsége is jóval magasabb, ezért ma már egyre többe
Az éjjel megjelent a Magyar Közlönyben az a korábban társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet, amely az új állami bank, a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság (KTH Zrt.) működési kereteit megteremti.
Rövid távon újra optimistává teheti a Mercedest, hosszabb távon viszont aggasztó, hogy "kukába kell dobniuk" az immáron bizonyítottan tévutat jelentő továbbfejlesztett hátsó felfüggesztésüket.
Gondolkodtál már azon, hogy milyen szülő vagy, vagy milyen lennél? Lehet, hogy te is beleférsz az új trendi kategóriába. A TikTok-felhasználók szerint most a C-típusú anya a legmenőbb.