2025. augusztus 10. vasárnap

aug. 10
15:15
"Az országhatárokat nem lehet erőszakkal megváltoztatni" (Magyar Hírlap)
A cseh diplomácia vezetője szerint.
aug. 10
15:15
Medvegyev kemény felszólítást küldött Donald Trumpnak (Demokrata)
Az orosz Biztonsági Tanács alelnöke szerint az európai politikusok megpróbálják megakadályozni az amerikai béketörekvéseket.
aug. 10
15:15
Van valami, amiben Budapestet a világ harmadik legjobb városának választották (Roadster)
Megelőzi például Barcelonát és Párizst is.
aug. 10
15:21
Olaszországban elégedetlenek a nyári idegenforgalmi szezonnal (ProfitLine)
Közel 13 millió jármű mozgott a mostani hétvégén az olaszországi autósztrádákon és más utakon az üzemeltetők adatai szerint, az idegenforgalmi szakma képviselői mégsem elégedettek az idei nyári szezonnal, miközben olaszok és külföldiek drágulásra panaszkodnak.
aug. 10
15:21
Milyen esetben fontos foniáterhez fordulni, még az iskolakezdés előtt? (WebBeteg)
A fiatal életkorban jelentkező halláscsökkenés jelentősen nehezíti a gyermek beszédértési és nyelvhasználati képességeinek megfelelő fejlődését, így ha korábban nem tettük, az iskolakezdés előtt mindenképp érdemes orvoshoz fordulni, ha azt gyanítjuk, hogy gond lehet a gyermek hallásával.
aug. 10
15:21
Hajótörés vagy rejtett kincs? - Mutatunk egy részvényt, ami izgalmas lehet (Portfolio)
A tengerjáró hajózás az utóbbi évek egyik legnagyobb visszatérő sztorija lett a turizmusban. A pandémia utáni fellendülés nemcsak az utasforgalomban, hanem a pénzügyi eredményekben is látványos: a cruise szektor újra nyereséges, az árak tartják magukat, és a hajótársaságok rekordfoglalásokkal néznek szembe. A befektetők is felébredtek: a Royal Cari
aug. 10
15:21
Világcsúccsal aranyérmes Kiss Nándor (Magyar Hírlap)
A magyar küldöttség jelenlegi mérlege két arany-, négy ezüst- és három bronzérem.
aug. 10
15:21
Egymást érik a balesetek a sztrádákon: törtek a kocsik az M1-esen, az M3-ason és az M7-esen is (Autószektor)
Összeütközött három személyautó az M3-as autópálya 44-es kilométerénél, a Nyíregyháza felé vezető oldalon, Hévízgyörknél. Az aszódi hivatásos tűzoltók az egyik járművet áramtalanították. A társhatóság is a helyszínre érkezett. Utoléréses balesetet szenvedett két gépkocsi az M1-es autópálya 28-as kilométerénél, a Budapest felé vezető szakaszon, Zsám
aug. 10
15:21
Chris Hemsworth 42 éves: A villámok ura, aki nem ismeri a határokat (rtl.hu)
Augusztus 11-én ünnepli 42. születésnapját Chris Hemsworth, az ausztrál színész, akit a legtöbben Thor szerepéből ismerünk. A Marvel szuperhőse azonban a kamerákon kívül is igazi energiabomba: háromgyerekes apaként Ausztráliában neveli családját, közben Svájcban 180 méteres gátat mászik meg, vagy éppen a dél-koreai hadsereggel edz új műsorához, a L
aug. 10
15:27
Pályázaton dőlhet el a budavári Ruszwurm Cukrászda jövője (SzMo)
A polgármester szerint az ingatlanok üzemeltetésére ősszel nyílt pályázatot írnak ki.
aug. 10
15:27
Vulkánmaradványos, várakkal teli, alig ismert kirándulóhely – fedezd fel velünk a Karancs-Medves hegységet! (egy.hu)
Ezért a látványért megéri bakancsot húzni!
aug. 10
15:27
Csillagjegyed alapján ez tud a legjobban kikapcsolni – Így van? (Bien)
Nem kell szakorvosi diploma ahhoz, hogy belássuk, egy jól megválasztott hobbi, ami örömet és boldogságot jelent, a mindennapokat is sokkal örömtelibbé teheti. A sikerélményre mindenkinek szüksége van, és még ha a család vagy a munka meg is adja ezt, akkor is jót tesz, ha van valami, amit csak önmagadért teszel. Te mivel töltöd legszívesebben a szab
aug. 10
15:27
Megdöbbentő, ami Magyarországon az időjárással történik (Agrárszektor)
A Me Földrajz-Geoinformatika Intézet újra fagyos reggelt rögzített a Mohos-töbörben augusztus 8-án. Ez már a szezon 30. fagyos reggelét jelenti, augusztusban pedig a negyediket.
aug. 10
15:27
Tisztább levegő, hűvösebb utcák: így változtatja meg a várost a „Sétáló erdő” projekt (Zöld Trend)
Csaknem 2,5 millió euró támogatásból csökkentenék a légszennyezést és a hőmérsékletet Békéscsabán és a romániai Nagyváradon.
aug. 10
15:33
Oroszokat fogtak a magyar Gripenek (Infostart)
Orosz repülőgépek miatt került sor a magyar Gripenek első éles riasztására a 2025. évi NATO Balti Légtérrendészeti misszió keretében.
aug. 10
15:33
Halálos traktorbaleset a veteránautó-kiállításon (Agroinform)
Nem is folytatódott ma a rendezvény, tekintettel a tragikus eseményekre, amelyekre még keresik a magyarázatot.
aug. 10
15:33
Íme Ukrajna és az EU békejavaslata (Magyar Hírlap)
Cél az orosz-ukrán konfliktus rendezése.
aug. 10
15:33
Távozik egy kulcsember: megtörhet-e a bizalom az Egyesült Államokban a kriptovaluták iránt? (BitcoinBázis)
Amíg a világ szemében Amerika a digitális innováció egyik fő motorja, most veszélybe kerülhet az ország kriptovaluta-barát politikájának lendülete. Bo Hines, a Fehér Ház kriptotanácsának eddigi vezetője távozik, helyét pedig Patrick Witt veszi át – mindez egy kritikus időszakban, amikor a digitális eszközök és blokklánc-technológiák sorsát meghatár
aug. 10
15:39
Harmadik napja tombol a tűz Dél-Olaszországban – Megállás nélkül folyik az oltás (Blikk)
péntek óta megállás nélkül folyik az oltás a tomboló tűz megfékezésére Vezúvon, Olaszországban. Szombat hajnalban újra indult a légi oltás is, a földi egységek pedig egész éjjel dolgoztak. A tűz miatt bizonytalan ideig lezárták a vulkán látogatását a turisták előtt.
aug. 10
15:39
Feldolgozhatatlan titkot rejtett a kis magyar város, mióta kiderült, felfordultak a lakók mindenapjai (Promotions)
Egy fiatal helyi lakos jött rá, tarthatatlan a helyzet.
aug. 10
15:39
"Az országhatárokat nem lehet erőszakkal megváltoztatni" (Magyar Hírlap)
A cseh diplomácia vezetője szerint.
aug. 10
15:39
A Microsoft is vizsgálja az izraeli titkosszolgálat hívásrögzítéseit (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
aug. 10
15:39
Ki ez a furcsa frizurás fickó, vagyis az Ibiza Final Boss? (Telex)
Ismerje meg Newcastle válaszát Pumped Gabóra!
aug. 10
15:39
Hihetetlen, mi lepte el Spanyolország tengerpartjait (naphire.hu)
Spanyolország déli partjain egy Ázsiából származó invazív hínárfaj pusztít, amely ellepi a strandokat, megnehezíti a halászok munkáját, és súlyosan veszélyezteti a helyi ökoszisztémát és a turizmust. A klímaváltozás miatti melegebb vizek ideális környezetet teremtenek a barna alga terjedésének, amely ellen a hatóságok és önkéntesek csak részben tud
aug. 10
15:45
Annyira olcsók a villanyautók Kínában, hogy az állam beavatkozást fontolgat (Autónavigátor)
Olyan mértékű fejlődést tudhat maga mögött a kínai autóipar, ami kezd károssá válni. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy Hszi Csin-ping
aug. 10
15:45
A szakember elmagyarázza a kétféle alkoholista közötti különbséget (Magyar Hírlap)
A szakirodalomban az alkoholistákat A és B típusra osztják.
aug. 10
15:45
Magyar posztja szerint egy vajúdó nőhöz szerelőket kellett beengedni, a kórház szerint ez nem igaz, műtős ment a szülőszobába (Telex)
A székesfehérvári kórház szerint egy kórházi dolgozó lépett be a kórterembe, nem pedig vízvezeték-szerelők, ahogy az egy ismeretlen férfi beszámolójában terjed.
aug. 10
15:45
Az Anyma kihozta a maximumot a Sziget nagyszínpadából (Telex)
Nem lehetett panasz az amerikai DJ szettjére, és végre élőben is láthattuk, ahogy az a híres szirén a képernyőkről hadonászik a közönségnek.
aug. 10
15:45
A dietetikusok szerint ez a 6 legjobb fagyasztott élelmiszer a vérnyomás javításához (in.hu)
Kezelés nélkül a magas vérnyomás növelheti a szívbetegségek, a sztrók, a vesebetegségek és a látásvesztés kockázatát, szerencsére azonban az egészséges étrend sokat segíthet a kezelésében, illetve megelőzésében. Kutatások kimutatták, hogy a nátriumszegény, de rostokban, növényi fehérjékben, omega-3 zsírsavakban, káliumban és magnéziumban gazdag étr
aug. 10
15:51
Szex a sátor tetején, avagy bizarr élmények és kalandok a Szigeten (Infostart)
Idén is megkérdezték a Sziget Fesztivál látogatóit, mi volt a legbizarrabb dolog, amit valaha fesztiválon láttak.
aug. 10
15:51
Csökken a Balaton vízszintje: most 20 centiméterrel alacsonyabb, mint tavaly (SzMo)
A déli parton több helyen hosszú sétát kell tenni, mire úszásra alkalmas mélységbe érünk. Forró napokon a vízszint akár naponta egy centit is csökkenhet.
aug. 10
15:51
Egyre több nőt vádolnak boszorkánysággal (AC News)
1960 óta több embert értek támadások és gyilkosságok boszorkányság vádjával, mint a középkori boszorkányperek idején. 2025-ben már 46 országból jelentettek ilyen eseteket.
aug. 10
15:51
Szalah kibukott az UEFA-ra, mert elhallgatták a "palesztin Pelé" halálának körülményeit (Telex)
Az Európai Labdarúgó Szövetség közleményére reagált a Liverpool és az egyiptomi válogatott csatára.
aug. 10
15:51
Petúnia nyerte idén a világ legcsúnyább kutyája versenyt, és ez bizony nem véletlen (Telex)
A dobogósokat elnézve erős volt a mezőny.
aug. 10
15:51
Ennek a magyar orvosnak köszönhetjük a sürgősségi ellátás megreformálását (EgészségKalauz)
102 éve született dr. Gábor Aurél, akinek munkássága máig jelentős hatással van a sürgősségi orvoslásra Magyarországon.
aug. 10
15:53
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért (SzMo)
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.
aug. 10
15:57
Óriási a gond a Balaton vizével: most közölték a szakemberek, erről mindenkinek tudnia kell (Pénzcentrum)
A Balaton vízszintje jelenleg 81 centiméter, ami jóval alacsonyabb az ilyenkor megszokottnál, és már megközelíti a 2022-es aszályos év értékeit.
aug. 10
15:57
Előrenyomulás több frontszakaszon (Magyar Hírlap)
A hadijelentés szerint a "különleges hadművelet" övezetében több mint 1370 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.
aug. 10
15:57
Eladó a válogatott legenda háza (Demokrata)
60 millió forintért bárki megszerezheti az ingatlant, ahol a magyar foci legnagyobb ikonjai fordultak meg.
aug. 10
15:57
Autópályás utazásra készülsz? Ne lepődj meg, rengeteg lehet a kamion: íme az ok (Helló Magyar)
Már ma is.
aug. 10
15:57
Bőrönd pakolási útmutató. Mit és hogyan pakolj a nyaralásra? (Bien)
A ruhatárunk legnagyobb próbatétele egy-egy utazást megelőző csomagolás. Ha a bőröndök száma arányos az utazók létszámával, nagy valószínűség szerint jól kialakított ruhatárral bírunk, ha a káosz eluralkodik már a gondolati szinten, érdemes tovább olvasni ezt a cikket!
aug. 10
16:03
Az ukrán határok védelmében beszélt a cseh külügyminiszter (Infostart)
Az országok határait nem lehet erőszakkal megváltoztatni. Csehország békét akar Ukrajnában, de annak formájával elsősorban Ukrajnának kell egyetértenie - írta Jan Lipavsky cseh külügyminiszter az X hálózaton megjelent bejegyzésében.
aug. 10
16:03
Nem léphet fel a Punnany Massif a Soproni Sörnapokon, öt nappal Tusványos után felmondták a velük kötött szerződést (444.hu)
A fideszes önkormányzat cége a "rendezvény koncepciójának átalakításával" indokolt. Öt nappal azután, hogy a Punnany népszabadságos pólóban, áthúzott KDNP-logó előtt lépett fel a Fidesz erdélyi fesztiválján.
aug. 10
16:03
Orfk: közel 7400-an érkeztek Ukrajnából pénteken (HírTV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 7393-an léptek be Magyarországra pénteken - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (Orfk) szombaton az MTI-t.
aug. 10
16:03
A Kuhn új Karan permetezője akkora, hogy a versenytársak csak irigykedhetnek (Magro)
A francia mezőgépeket gyártó Kuhn bővíti Karan permetezőcsaládját az új Karan 6000 modellel, amely a 4500-as és 5200-as változatok mellett jelenik meg. Az új Karan 6000 permetezőt a Kuhn saverne-i gyárának közelében tartott bemutatón ismertették.
aug. 10
16:09
Minden, amit a helyi önazonosság védelméről szóló törvényről tudni lehet (Piac és Profit)
2025. augusztus 1. napján hatályba lépett a helyi önazonosság védelméről szóló törvény jogvédelmi eszközeinek alkalmazására vonatkozó szabályokról szóló 240/2025. (VII. 31.) Kormányrendelet. A törvény és a kormányrendelet alapján a helyi önkormányzatok a betelepülőkkel szemben határozhatnak meg bizonyos tilalmakat, korlátokat. Betelepülők azok, aki
aug. 10
16:09
A virológus megnevezte az új halálos láz fő tünetét (Magyar Hírlap)
Súlyos tünetek.
aug. 10
16:09
Így készülj fel az Alien: Föld érkezésére (Digital Hungary)
Az FX gyártásában készülő Alien: Föld (FX: Alien: Earth) érkezését már világszerte több millióan várják, hiszen a sorozat egészen új perspektívákat nyit a xenomorfok világára. A Disney+ felületén augusztus 13-án debütáló science-fiction horrort a nézők magyar szinkronnal is élvezhetik, és megtudhatják, hogyan él az emberiség egy ma még elképzelhete
aug. 10
16:15
19. századba visszanyúló történelmi vonatkozása is van a közelgő Trump – Putyin találkozónak (HírTV)
Alaszkának mind a két országhoz köze van, hiszen 1867-ben a cári Oroszország adta el az Egyesült Államoknak a területet.
aug. 10
16:15
Trump randira hívta Emma Thompsont, amikor kiderült, hogy elvált (444.hu)
A színésznő azzal viccelődött, hogy ha elfogadta volna a meghívást, most más irányba tartatana az amerikai történelem.

Keresés