A volt vezérkari főnök, aki ma már a Tisza Párt aktív politikusa közösségi posztjában búcsúzott a napokban elhunyt szakaszvezetőtől, aki kiképzési foglalkozáson lett rosszul, az életét már nem tudták megmenteni. A napokban egyébként két katona is életét vesztette, erről számolt be a Honvédelmi Minisztérium.
Szombat este is áll még az EESZT, a digitális egészségügyi ügyintéző és központi időpontfoglaló rendszer, amely a magyarorszag.hu-val együtt ment tönkre pénteken. Most kiderült, mi volt a hiba. Az viszont nem, hogy mikorra sikerül megjavítani.
Az ember úgy képzeli, hogy a pilóták egész kiskoruktól kezdve rajonganak a repülésért. András esetében ez máshogyan volt: jóval túl volt már a negyvenen, amikor bekattant neki, hogy a levegőbe vágyik.
Téglával dobott meg egy buszsofőrt egy férfi, miután dühös lett rá. Az eset egy alsózsolcai buszmegállóban történt, a buszsofőr épp a pihenőidejét töltötte. A rendőrök elfogták a támadót.
Befejeződött a nyomozás egy fővárosi droglabor működtetőinek ügyében; tíz férfit kábítószer-kereskedelemmel, egy embert pénzmosással gyanúsít a rendőrség - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
4,3 százalék volt az infláció júliusban a KSH friss adatai szerint. Az élelmiszereken belül a kakaó és a kávé ára nőtt a legnagyobb ütemben - ezek a termékek 20 százalékkal drágultak.
Hat különböző hatóság fogott össze egy ellenőrzésre az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán. A közös fellépés célja a közlekedés biztonságának fokozása és a szabályszegők kiszűrése volt. Egy vezetés közben alkoholizáló autós is horogra akadt.
Még midig áll az EESZT hibája, azaz nem lehet nem lehet e-recepteket kiváltani, és a kórházak nem férnek hozzá a betegdokumentációkhoz. KÖzben beindult a poltikai üzengetés is.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Csak véletlenül értesültek a tiszaszőlősiek arról, hogy a szomszédos Tiszaderzs fideszes önkormányzati képviselője sertéshizlaldát indítana a településük határában. Petíciót indítottak, a tervekről több mint fél évig hallgató polgármester most azt ígéri, ki fogják kérni a véleményüket, a beruházó viszont ragaszkodik a terveihez.
A terhesség nem kizáró ok a vezetésre, amennyiben a kismama egészséges és panaszmentes. Orvosi szempontból a járművezetés az utolsó hetekig megengedett, de kiemelten fontos a fokozott odafigyelés.
A minisztérium közleménye szerint a problémát több hardver-elem meghibásodása okozta. Az EESZT szolgáltatásai hajnaltól viszont már ismét elérhetőek lettek.
Vasárnap folytatódik a kánikula, a hőmérséklet délután helyenként a 39 fokot is elérheti. Bár az ország nagy részén napos, száraz idő lesz, néhol záporok, zivatarok és viharos széllökések is kialakulhatnak.
Valamennyi elektronikus közigazgatási szolgáltatás, így az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) is fennakadás nélkül működik, a hibákat a szakemberek elhárították - közölte az Energetikai Minisztérium.
Az Energiaügyi Minisztérium közleményben tudatta, hogy valamennyi elektronikus közigazgatási szolgáltatás, így az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) is fennakadás nélkül működik. A hibákat elhárították a szakemberek. Péntek délután vált elérhetetlenné néhány fontos állami weboldal, és még szombat este sem működött több szolgáltatás
A világbajnokságon induló kajakos egységek első helyen értek célba a szombati zárónapon a kajak-kenusok Szolnokon rendezett Duna Life Medical felnőtt országos bajnokságán, amelynek legeredményesebb versenyzője a kenus Bragato Giada lett.
Valamennyi elektronikus közigazgatási szolgáltatás, így az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) is fennakadás nélkül működik, a hibákat a szakemberek elhárították - közölte az Energiaügyi Minisztérium vasárnap.
"Miközben sok kórházban ismét 40 fokban szenvednek a betegek, fertőzésveszély miatt palackos vízzel kell fürödniük a kismamáknak a székesfehérvári kórházban és csak így lehet a csecsemőket is fürdetni" - fogalmazott a TISZA Párt elnöke.
Fadd-Domboriban egészségügyi kockázat, Gödon és a Római-parton pedig a Duna magas vízállása miatt nem lehet fürdőzni. Verőcénál is hasonló volt a helyzet.
Emberi maradványokat talált egy fiatal fiú szerdán Hajdúsámsonon. A csontok egy belvárosi, lakatlan területen bukkantak elő a földből, ahol korábban temető üzemelt. Bár a terület magántulajdonban van, nincs elkerítve, így bárki bemehet oda.
Nem telhet el nap gond nélkül a MÁV-nál: vasárnap reggel a Siófok–Kaposvár vonalon adta meg magát egy vonat járműhiba miatt. Az utasok tovább szállítására pótlóbuszokat mozgósítottak, de a késés így is jelentős.
Orbán Viktor kormányfő nagyjából egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy már 55 ezren csatlakoztak a Digitális Polgári Körökhöz, és több mint 1000 új kör alapítására érkezett kérelem. Most viszont megérkezett a legújabb DPK-hírlevél is, amiből kiderült, hogy mikor lesz az első hivatalos találkozó élőben, valamint az is, hogy az elmúlt egy héten menn
Füle egyes részén temérdek számú rovar jelent meg. Nagy egyedszámmal megjelenő rovar a Nysius nemzetségbe tartozó poloska azon belül vetési vagy gabona poloska jelent meg.
Valamelyik szűrőbetétben elszaporodhattak a baktériumok, emiatt nem lehet inni a csapvízből a székesfehérvári kórház egyik épületében – ezt közölte Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára.