Az Európai Unió közel 2 ezermilliárd eurós tervezetet javasolt a következő többéves pénzügyi keretére (MFF), amely a 2028-2034 közötti időszakot fedi le. Ez jelentős növekedést jelent a korábbi, mintegy 1,2 ezermilliárd eurós 2021-2027-es büdzséhez képest.
Újszerű kötelezettségek előírásával engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy a 4iG Távközlési Holding Zrt. – amelynek közvetlen irányítója a 4iG Nyrt. – irányítást szerezzen a PR-Telecom Zrt. felett. A 270 településen, mintegy 55 ezer, többségében lakossági ügyfélnek vezetékes internet- telefon- és televíziós műsorterjesztési szolgáltatá
„Semmire sem értékelem egy ember holttestét” – ezt a mondatot biztosan senki nem szeretné hallani annak a szájából, akire rábízza elhunyt szerette hamvasztását. Márpedig David Sconce, aki a 80-as években Kalifornia egyik legismertebb temetkezési vállalkozását üzemeltette, így vélekedik. Számára a temetkezés nem más, mint egy üzletág, aminek írott é
Annak idején a földrajz volt a kedvenc órád az iskolában? Becsukott szemmel is meg tudnád mutatni a világtérképen, hogy melyik országot hol találjuk? Hiába ismered jól a térképet, a Pénzcentrum legújabb földrajz kvíze neked is keményen feladja a leckét: válaszold meg kérdéseinket és mutasd meg nekünk, tudod-e, hogy melyik országok szomszédosok egym
Olvasónk, Kincső mindig kíváncsian figyeli mások arcának rezdüléseit, amikor elmeséli a hátterét. Vajon hogy fog az illető reagálni? Romantikus képben gondolkodik a Kárpátok bércein nevelkedett lányról, vagy ellenszenv ül ki rá, mert adósként gondol rá, aki ráadásul a magyar nemzet nyakára ültette szavazatával Orbánt?
A repülés önmagában is stresszes tud lenni, de az utasok gyakran elfelejtik, hogy a fedélzeti személyzet is embert próbáló munkát végez, miközben próbál mindenkit biztonságban és kényelmesen célba juttatni. Egy sor légiutas-kísérő most őszintén elmondta, mi az a néhány dolog, amitől garantáltan felmegy a vérnyomása.
Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor valami véget ér és egy új kezdet előtti izgatott, bizonytalan várakozás tölti el. Az asztrológia tanítása szerint vannak időszakok, amikor bizonyos csillagjegyeknek intenzívebb megújulási folyamatokat kell megélniük. Nem csupán egy váltásról van szó, hanem arról, hogy valami mély, jelentős, és régót
Ha valaha is azt kívántad, bárcsak a körmeid is nyaralhatnának, most itt a lehetőség. Ez a manikűr az idei nyár egyik legvidámabb és legsokoldalúbb trendje, amely garantáltan napfényt csempész a mindennapokba – akkor is, ha épp nem a tengerparton vagy.
A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong nem mindennapi biztonsági védelemben részesül: 2024-ben több mint 6 millió dollárt fordítottak a védelmére. A csúcstechnológiás rendszer még egy ajándékba küldött üveg tequilát is potenciális fenyegetésnek érzékelt, így bombariadó lett a vége. Túlbiztosítás a legváratlanabb helyzetekre is Egy hétvégi inci
A WRC idei nyolcadik versenyét, az Észt Rallyt július 17–20. között rendezik meg Tartu környékén. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a futamról. A verseny története Az Észt Rallyt 2010-ben rendezték meg először, a verseny ötlete a korábbi navigátor Silver Küttől, a WRC-pilóta Urmo Aavától, valamint a marketingzseni Tarmo Höbétől származott
Elképesztő politikai naivitásnak tartja, hogy a DK feljelenti a Fideszt választási csalás gyanújával. Szerinte a DK valamiért úgy tesz, mintha nem értené, hogy hogyan működik az Orbán-rezsim.
Kína a hírek szerint azt ígérte, hogy fokozni fogja Oroszország támogatását, miután Donald Trump azzal fenyegetőzött, hogy "súlyos" vámokat vet ki, ha Moszkva 50 napon belül nem vet véget az ukrajnai háborúnak.
Abból kell építkezni, hogy az első három negyedben minden klappolt és minden nagyon jól sikerül – mondta az InfoRádióban a Nemzet Sportolója, aki szerint mentális okai voltak annak, hogy a szingapúri világbajnokságon a férfi vízilabda-válogatott háromgólos előnyről elvesztette a Spanyolország elleni csoportrangadót.
A hazai cégek száma továbbra is csökken, de a visszaesés üteme lassul. A 2025 első féléves cégtrendek alapján az alapítási kedv visszafogott, a megszűnések mérséklődnek, és több szektorban is stabilizáció körvonalazódik. Az Opten szakértője szerint a második félév kulcskérdése: alkalmazkodás marad-e a kulcsszó, vagy elindulhat a valódi fordulat.
Félrevezető megnevezés és tájékoztatás miatt a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) megtiltotta a Kalóriakirály étrend-kiegészítő termékek forgalmazását, valamint kötelezte a domain-szolgáltatót, hogy függessze fel a https://varhegyirichard.hu weboldalon eladásra felkínált termékekkel kapcsolatos tartalmak elérését.
Néha csak egy betű jelenik meg felül a telefonunk kijelzőjén, és ezt nem mindenki tudja beazonosítani. Mit jelent, ha például feltűnik egy "E" vagy egy "N" betű?
A WEF friss tanulmánya szerint az észak-európai országok energiájának mintegy 40 százalékát termelhetik meg öt év múlva az északi-tengeri szélerőművek, kombinálva a zöldhidrogénnel és a földgáztározókkal.
Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (DOJ) bejelentette, hogy egy több országot érintő csalási ügyben a vádlott beismerte bűnösségét. Az elkövetők több mint 10 millió dollárt csaltak ki az IRS-től hamis adó-visszatérítésekkel, ellopott személyazonosságokat felhasználva. Globális csalási hálózat: USA–Ghána–Nigéria–Írország A 57 éves Xerxes
Az Európai Bizottság a 2028-2034 közötti időszakra 2000 milliárd eurós hosszú távú uniós költségvetést javasol, amely megfelel a kontinens ambícióinak, szembenéz Európa kihívásaival és erősíti a függetlenségét - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke kedden Brüsszelben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,73 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 99 833,93 ponton zárt szerdán. És a nyugat-európai tőzsdéken is lement a nap.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Ingyenessé tette a termékek feltöltését, és új, egyszerű, gyors és biztonságos online fizetést biztosító fizetési modellt vezetett be a Vatera. Már az online bankkártyával fizetett, köztük a Vatera Vevővédelem szolgáltatáson keresztül bonyolított tranzakciók teljes folyamata a platformon belül, a Vatera.hu oldalainak elhagyása nélkül történik. Bár
A magyarok vagyona tavaly év végén meghaladta a 193 ezer milliárd forintot, ennek a fele lakásban volt. Az egyenlőtlenségek az egyes rétegek között hatalmasak lehetnek.
A tőzsdei mozgások megértése nemcsak a profik kiváltsága. Akár hosszú távra fektetsz be, akár aktív kereskedőként mozogsz a piacon, fontos, hogy felismerd a trendeket, és alkalmazkodj hozzájuk. Egy bikapiac nem örök, a medve pedig nem mindig harap – de ha jól olvasol a jelekből, mindkettőből profitálhatsz.