A szezonalitás nyáron elsősorban a Balaton környékén jellemző, illetve a szabadságok miatt az ipari szektorban, ugyanakkor számos területen - kiemeleten a kiskereskedelemben és a szolgáltatási ágazatokban - év közben is több tízezer diák dolgozik rendszeresen. A jelenleg hatályos szabályozás szerint a diákok minimál órabére bruttó 1.672 forint. Ors
A színésznő nemrég Mallorcán nyaralt az olyan, szintén A-listás színész barátaival, mint Jason Bateman vagy Amy Schumer. A vakáció során készült képek alapján pedig nagyon úgy néz ki, hogy újra rátalált a szerelem. Mutatunk mindent, amit az újdonsült barátjáról tudni lehet.
Az elmúlt hetek csapadékos időjárása előcsalogatta a gazokat a kertben, ám kevesen gondolnak arra, hogy nem minden gyomnövény haszontalan, még ha annak is tűnik. Vannak olyan növények, amelyek ültetés nélkül is megjelennek a palánták között - ilyen például a porcsin, amely most van teljes pompájában. Ez a szerény külsejű növény igazi életelixír, a
Ez az olcsó recept generációkon átívelve vált a hosszú élet titkává, de ma már szinte elfeledték, pedig az egyik legegyszerűbb módja lehet az érrendszer karbantartásának és a szervezet fiatalon tartásának.
Egy egyszerű derékfájás legtöbbször otthoni kezeléssel is javul, de ha nem, a gerincet és a gerinc ízületeit megmozgató gyógytorna segíthet a fájdalmas hát és derékpanaszok esetében.
A miniszterelnök éles bírálatot fogalmazott meg az Európai Bizottság költségvetési javaslata ellen, mert szerinte tönkretenné a magyar gazdálkodókat. A budapesti traktoros tüntetéssel kapcsolatban lázadást és radikális ellenállást sürget.
Az E.ON Hungária Csoport sikeresen befejezte az informatikai átállást, amely során egységesítette áramhálózati ügyfélkiszolgáló rendszereit. Az átállás miatt egyes ügyfelek legfeljebb 3 hetes csúszást tapasztalhattak az MVM Next-től érkező villamos energia elszámoló számlák érkezésében.
Tovább folytatódik a KÉRI VÁLASZOL című műsor tematikus folyama, amelyben Kéri László politológus a Tisza szigeteknek tartott előadásai során tapasztalt tanulságait meséli el. A sorozat második részében szó esik arról, hogy nem pusztán csak a helyi értelmiségiek, hanem rengeteg csalódott kis- és középvállalkozó is csatlakozott már az ellenzéki mozg
A lap a 2024. június 9-e óta megtartott időközi parlamenti és önkormányzati választások eredményeit vette alapul, a becslés szerint a kormánypártok stabil többséget szereznének.
Kirilo Budanov arról beszélt, hogy minden állampolgárnak részt kell vennie a harcban, és hogy senki nem menekülhet el a területi toborzási központ elől.
Az Artofinfo Kft. 70 %-os tulajdonrészének megvásárlásáról írt alá szándéknyilatkozatot a Delta Technologies Nyrt. és az Artofinfo Kft. tulajdonosa. Az akvizíció változatlan működésük mellett további növekedési lehetőséget és erősödő szakmai kompetenciát nyújt mindkét cég számára. A Delta stratégiájába szorosan illeszkedő, az alkalmazásfejlesztést
A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. kutatócsoportja 32 évnyi munka után igazolta: a szervezet deutériumszintjének csökkentése kiegészítő terápiaként alkalmazva jelentősen javíthatja a rákbetegek túlélési esélyeit.
Kutatóknak sikerült feltörniük egy olyan, széles körben használt chipet, amely eSIM-profilokat tárolt. Eszerint felhasználók milliárdjai lehetnek kitéve a SIM-klónozásnak, a hamisításnak, a kémkedésnek és a kapcsolódó biztonsági következményeknek.
A vizes élőhelyek pusztulása, amelyek támogatják a halászatot, a mezőgazdaságot és az árvízvédelmet, 39 billió (ezer milliárd) dolláros gazdasági veszteséget okozhat 2050-ig a Ramsari Egyezmény új jelentése szerint. Ennek értelmében évi 275-550 milliárd dolláros befektetésre lenne szükség a megmaradt vizes élőhelyeket fenyegető veszélyek elhárításá
A vállalatok áremelési szándékai júniusra nyolchavi mélypontjukra estek. Ugyanakkor az áremelési törekvések – az építőipar kivételével – minden szektorban saját hosszú távú átlaguk közelében maradtak. Azaz a várakozások szerint az infláció rövid távon továbbra is tartja magát.
Erőteljes, érzelmekkel teli beszéddel emlékezett meg Erdoğan elnök a 2016-os puccskísérlet évfordulójáról Ankarában - mi is ott voltunk, alább olvashatod beszámolónkat:
Elstartolt a reality hatodik évadának forgatása. A szereplők között egy felnőttfilmes fiával, valóságshow szereplőkkel és olyan színésszel mint például Anger Zsolt.
A szexuális fantáziák világa sokszor tele van meglepő fordulatokkal, amelyek olykor kihívás elé állítanak bennünket a megértésük során. Az, hogy miért éppen egy olyan ember iránt érzünk vonzalmat, akit valójában ki nem állhatunk, szinte misztikus élményként is felfogható. Ezen titokzatos impulzus mögött különféle pszichológiai tényezők húzódhatnak
Gyökeres változtatások nélkül a magyar kormány nem fogja támogatni a hétéves uniós költségvetés tervezetét – jelentette ki a Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, szeptember elsejétől lesz elérhető az Otthon Start hitel.
Júliusban az AMC filmcsatorna a nyári esték mellé extra adag karizmát, őrületet és akciót kínál. A hónap során minden este 21 órától a képernyőre érkeznek azok a hősök és antihősök, akiket nem lehet nem imádni – akár a különc, akár a kőkemény vagy épp lehengerlően vonzó stílusuk miatt.A júliusi főműsoridős kínálatban olyan karakterek viszik a
A miniszter nem lát összefüggést a választások és Orbán Ráhelék külföldre költözési tervei között. A miniszterelnök azért utazott fapados repülőjárattal, mert magánutazáson volt. Szeptember elsejétől lehet felvenni a 3 százalékos állami lakásvásárlási hitelt. A kormány szerint a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium belvárosi épületeit hotelk
Ma 25 esztendeje halt meg a 20. század egyik legjelentősebb költője, Petri György, akit még körbelengett a régi legendák eszménye és romlásvágya, de közben mégis bátran szembement a hagyománnyal, és újra merte gondolni, hogy mi a vers. Mutatunk 3 kedvencet tőle, amit mindenképp olvass el az évforduló alkalmából.
Fekete-Győr András szerint a Fidesz fizetett volna a Momentumnak, hogy induljanak el a 2026-os választáson. A DK azt kéri a momentumos politikustól, hogy hozza nyilvánosságra a bizonyítékokat.
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság 535 millió forint támogatást nyert a KEHOP Plusz programban, amelyből vizes élőhelyek, kaszálók és patak menti területek újulnak meg.
Délután fél négykor Kormányinfón számol be a kormány friss döntéseiről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A miniszter szerint a kiszivárgott uniós költségvetési javaslat Magyarország számára "elfogadhatatlan" és "tárgyalásra sem érdemes".
Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter ma eloszlatta a legnagyobb kérdőjelet az Otthon Start program kapcsán. Aki 50%-os tulajdonrésszel rendelkezik már egy lakóingatlanban, az felveheti a kedvezményes hitelt.
Az E.ON Hungária Csoport sikeresen befejezte az informatikai átállást, így szerdától érkeznek az MVM Next elszámoló számlái az érintett ügyfeleknek - közölte az E.ON és az MVM Next szerdán az MTI-vel.
A szerdai Kormányinfón szó volt az Európai Bizottság által előterjesztett hétéves költségvetési tervezetről, a szeptembertől induló 3%-os otthonteremtési hitelprogramról, valamint a kényszersorozás áldozatául esett magyar állampolgár ügyéről is.