Idén ötödik alkalommal tartja meg fesztiválját Esztergomban július 31. és augusztus 2. között a Mathias Corvinus Collegium (MCC), a Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézménye - közölte a szervezet.
Igazi közönségkedvenc válhat az Anfield Roadon Kerkez Milosból, a magyar válogatott balhátvéd már a debütáló meccsén lenyűgözte a Liverpool futballszurkolóit.
Az Mgm bejelentése után már nem titok, hogy Denis Villeneuve, többek között a Dűne-mozik direktora rendezi az új Bond-filmet, ami remek hír, hiszen a rendező bevallottan óriási rajongója a franchise-nak, a képességeit ismerve pedig egészen biztos, hogy egy egyedi látványvilágú, izgalmas mozi kerül majd ki a kezei közül.
A nyári időszak továbbra is a legintenzívebb szezon a diákok számára, ugyanakkor a diákmunka már korántsem csak a nyárhoz kötődik. Az év egészében, különösen a kiskereskedelemben és a szolgáltatási ágazatokban több tízezer nebuló vállal munkát.
Erin Patterson 2023 nyarán invitálta meg a volt férje családját ebédre. Csakhogy az ott felszolgált bélszíntől aznap estére mindenki megbetegedett, hárman meg is haltak. Hamar kiderült, hogy mérgező gomba volt a Wellington-bélszínbe keverve. Most hogy elítélték, akár 30 év börtönbüntetést is kaphat.
Több mint 1600 MÁV-dolgozó került át júliusban a GYSEV-hez, és több száz GYSEV-es a MÁV-hoz, a Vasutas Szakszervezet viszont azt kéri a tagjaitól, ne írják alá az új szerződésüket.
Az 54 éves korában elhunyt Schmuck Andor különutas volt a politikában, és amennyire "különcnek" számított, legalább annyira voltak emlékezetes megnyilvánulásai.
Az ingatlanos kifejezések világa elsőre száraz jogi maszlagnak tűnhet, de emellett valójában szó szerint milliók múlhatnak rajta, hogy pontosan érted-e őket. Most összeszedtünk 5+3 olyan ingatlanos szót, amit még sok tapasztalt lakáskereső is összekever.
A francia sajt- és bortermelők figyelmeztetnek, hogy Donald Trump amerikai elnök által kilátásba helyezett 30%-os vámok súlyosan károsítanák az ország mezőgazdasági iparát - tudósított a Reuters. A 30%-os vám "katasztrofális" lenne a francia élelmiszeripar számára - jelentette ki Jean-François Loiseau, az Ania élelmiszeripari lobbicsoport elnöke. F
Beköszöntött a nyár a hazai ingatlanpiacon is. A Duna House által becsült 9 908 tranzakcióval a szokványos trendet követi az adásvételek száma idén júniusban is: az előző havi eredményekhez képest mérsékelt, 3,5%-os csökkenés történt.
Egy fesztiválon mindig sokkal könnyebb interjúalanyokat találni. A Blikk most az EFOTT-ra látogatott, hogy a bulizókkal komolyabb témákról beszélgessen. A mikrofont bárki megragadhatta, akinek volt kedve beszélgetni. A feladat igen egyszerű volt: 4 kérdéssel készültünk, ebből véletlenszerűen kellett egyet húzni, s már beszélgettünk is.
Megszólalt a Budapesti Közművek a Farkasréti temető kapuinak bezárásáról. Egy közleményben tájékoztattak, hogy a döntés hátterében az áll, hogy az elmúlt években számos alkalommal érkeztek bejelentések rongálásokról és lopásokról, sőt, hulladéklerakásról is. Azzal, hogy mától csak a főbejáraton lehet bejutni a sírkertbe, ezen esetek számát igyekezn
Mark Rutte NATO-főtitkár arról számolt be, hogy az Egyesült Államok és több európai ország történelmi léptékű támogatást készít elő Ukrajna számára, Donald Trump pedig azt kérte, az európaiak vállalják a költségek nagy részét. Trump ugyanakkor élesen bírálta Oroszországot, és azzal fenyegetőzött, hogy súlyos – akár 100%-os – vámokat vet ki, ha nem
Nyugodtan futok rá erre a választásra - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet YouTube-csatornáján hétfőn este közzétett interjúban, mondván, a kormánypártok 2022-es vállalásaik több mint 90 százalékát megcsinálták.
A sport csak játék, márpedig a gyerekek a játékot veszik a legkomolyabban – vallhatja Jannik Sinner, aki újfent bebizonyította, nem ismer kegyelmet, amennyiben a teniszről van szó. Az olasz világelső csupán néhány nappal a wimbledoni füves pályás Grand Slam-torna előtt bocsátotta el az egyik edzőjét és a fizioterapeutáját, ennek ellenére vasárnap e
Carlos Alcaraz és Jannik Sinner olyan színvonalon teniszezik, amihez a riválisaik képtelenek felérni. Rivalizálásuk az idei szezonra felért arra a szintre, ahol Roger Federer és Rafael Nadal vetélkedése volt 2006-tól kezdve. Egy dologban azonban továbbra is elmaradnak a legendás elődöktől.
A Tisza-vezér "fegyelmezettebb volt annyiban, hogy az ingerültségét igyekezett nem kimutatni, időnként még mosolyogni is tudott" – jegyezte meg Nagy Attila Tibor.
A főpolgármester az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az utolsó pillanatban elfogadott fővárosi költségvetésről és az Európai Parlamentben tett látogatásáról is beszélt.
Erős, 6,8-as földrengés rázta meg hétfőn Indonézia keleti partvidékét, a Tanimbar-szigetek térségét. Bár cunamiriadót nem kellett elrendelni, a földmozgást sok településen érezték. A hatóságok egyelőre nem jelentettek károkat, de a régióban élők félelmeit újra felidézte a 2004-es katasztrófa emléke.
A biztonságos építés alapja a pontos vizsgálat és mérés – ezt az elvet követi a győri Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriuma. Nyugat-Magyarországon egyedülálló módon többféle anyag és szerkezet vizsgálatát végzik magas szakmai színvonalon. A labort az egyetemi háttér és a piaci szemlélet ötvözése teszi meghatározó s
Bár már azt is tudni lehet, hogy a következő James Bond-filmet a Dűne rendezője, Denis Villeneuve forgatja, a rajongók továbbra is két nagy kérdésre várják a választ, ki lesz az új 007-es, és ki lesz az új Bond-lány?
A kedvezőtlenebb időjárás miatt az ország döntő többségében a növények még a hajtásnövekedés időszakában vannak, de már kis arányban elkezdtek megjelenni virágbimbós egyedek is. Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben már a virágzás kezdete fejlettségű növények is egyre nagyobb számban fordulnak elő. A nyári melegbe
Magyar Péter bejelentette, hogy a Tisza Párt kedden elindítja a 80 nap alatt Magyarország körül nevű országjárását, amely október 23-án zárul. Az út célja, hogy minden térségbe eljussanak, s közvetlenül találkozzanak az emberekkel, illetve bemutassák a párt programját. A politikus azt is elárulta, hol indul a túra – a helyszínválasztás szimbolikusn
Orbán Viktor a Pikk című műsorban beszélt a Fidesz közösségi erejéről, a Tisza Pártról, valamint az ukrajnai háború következményeiről és az EU jövőjéről. A miniszterelnök szerint a Tisza nem párt, hanem digitális mozgalom, míg a Fidesz teljesítménye szerinte továbbra is megkérdőjelezhetetlen. Élesen bírálta az ukrajnai kényszersorozásokat, és figye
Erdőtűz pusztította el a Grand Canyon északi peremének történelmi jelentőségű turistaházát és a környező tucatnyi épületet – közölték a helyi hatóságok hétfőn. A Grand Canyon Lodge elnevezésű épületegyüttest a hétvégén érte el a környéken július 4-én keletkezett erdőtűz, amelyet a tűzoltók eddig nem tudtak megfékezni.
Luka Modric, a 39 éves aranylabdás középpályás 13 év után elhagyta a Real Madridot, és az AC Milanhoz szerződött. A klub hétfő este hivatalosan is bejelentette az átigazolást, amely szerint Modric legalább 2026-ig marad a csapatnál, egyéves hosszabbítási opcióval. A horvát játékos a 14-es mezszámot választotta, és az is kiderült, hogy mennyit keres
A miniszterelnök szerint a Tisza nem egy párt, hanem csak egy digitális politikai mozgalom. Orbán szerint a 2022-es vállalásaik több mint 90 százalékát teljesítették.
Emlékszik még arra, amikor Schmuck Andor dalra fakadt? Igen, volt ilyen: saját kampánydallal és videoklippel jelentkezett a 2010-es főpolgármester-választás előtt, "Ez a mi városunk" címmel.
Több független kiadó szerint a Google új mesterséges intelligencia-alapú szolgáltatása, az AI Overview komolyan árt a híroldalak látogatottságának, ezért az Európai Unió trösztellenes hatóságaitól kértek segítséget.
A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal rumokat elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Az összehasonlító vizsgálatba 20 rum - 11 gold és 9 dark - került be, amelyek hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vettek. Egy termék esetében jelölési hibát tártak fel a szakemberek, míg egy, a tesz