2025. július 1. kedd

júl. 1
11:39
Kilencezerrel több orvos dolgozik Magyarországon (Magyar Hírlap)
A kormány célja egyértelmű: nagyobb anyagi megbecsülést, jobb munkakörülményeket szeretne teremteni az egészségügyi dolgozóknak.
júl. 1
11:39
Egekben a meggy ára: miért nem örül a termelő? (Mezőhír)
Két termelő mutatja meg, milyen volt a meggyszezon a fagy és a rekordár szorításában – videón a szüret és az értékesítés is.
júl. 1
11:39
Vérlázító dolgot tett az ámokfutó mercis Pécsett (Magyar Nemzet)
Csak a lélekjelenléten múlt, hogy nem történt baleset, a kamerás autóban ráadásul egy kétéves kislány is ült.
júl. 1
11:39
Trump visszaküldené Dél-Afrikába Elon Muskot (Telex)
Az amerikai elnök arra reagált, hogy Musk bejelentette: új pártot alapít, ha a kongresszus megszavazza Trump új adócsökkentési javaslatát.
júl. 1
11:39
Rihanna és A$AP Rocky máris elszólta magát harmadik gyermekük neméről (in.hu)
Rihanna és rapper párja június utolsó hétvégéjén Brüsszelben jártak a Hupikék törpikék világpremierjén, amelyben a barbadosi származású énekesnő magának a főszereplőnek, Törpillának kölcsönözte hangját. A vörösszőnyeges bevonuláson azonban nem ő, hanem A$AP Rocky váltotta ki a legnagyobb visszhangot, ugyanis elszólta magát gyermekük neme kapcsán.
júl. 1
11:45
Volt osztálytársa, Fucsovics Márton Kapu Tiborról: nagyon büszke vagyok rá! (Blikk)
A jelenleg épp Wimbledonban versenyző teniszező, Fucsovics Márton a Nemzeti Sportnak nyilatkozott az űrhajós Kapu Tiborról, aki Nyíregyházán osztálytársa volt az általános iskolában. A sztársportoló elárulta, pár hónapja újra elkezdtek beszélgetni.
júl. 1
11:45
Milák után újabb csapás, kimaradt a világ legjobbja a magyar válogatottból (Metropol)
A férfi csapatban van egy óriási hiányzó.
júl. 1
11:45
Hihetetlen, micsoda tengerparti üdülőövezetet épített Észak-Korea, Kim Dzsongun szeretettel várja a külföldi turistákat (vg.hu)
A luxusberuházás szöges ellentétben áll az országban tapasztalható szegénységgel és elszigeteltséggel.
júl. 1
11:45
Ránija jordán királyné kivágott felsőben lépett ki az utcára, sokaknál kiverte a biztosítékot (Glamour)
Ránija jordán királyné is részt vett az idei év egyik legfelkapottabb esküvőjén, ahol Jeff Bezos és Lauren Sanchez mondták ki egymásnak a boldogító igent. Bár már a ceremónián is óriási feltűnést keltett áttetsző meztelenruhájában, a palotába való hazautazásához egy olyan merész darabot vállalt be, amiben azonnal magára vonzotta a sajtó figyelmét.
júl. 1
11:45
Első önálló Aréna-koncertjére készül az éppen britmetál-legendává váló Architects (SzMo)
Tizenegyedik albumukat, a Sky, The Earth, And All Between című monstrumukat mutatják be a legnagyobb klasszikusok mellett, óriási vendégfellépőkkel.
júl. 1
11:45
Kocsis Máté szerint szaftos történet ez a zsírleszívás (Magyar Hírlap)
"Ruszin-Szendi Romulusz más nevet hamisíttatott a műtéti papírokra".
júl. 1
11:45
Kiderült, mennyire hatékony a retail media (MMonline)
A vásárlók negyede tartja hasznosnak a retail média hirdetési módszereket, és egyharmaduk a termékajánlókat tartja a legfigyelemfelkeltőbbnek – derül ki a PwC és a Publicis Groupe Hungary legújabb közös kutatásából, melynek során azt mérték meg, hogy az online retail média eszközök milyen hatással vannak a vásárlók fogyasztására. A retail médián tú
júl. 1
11:45
A DAC a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordul a kizárása miatt (Demokrata)
A DAC az örmény Urartu és a fehérorosz Neman Grodno továbbjutójával találkozna, amennyiben a CAS helyt ad a fellebbezésnek.
júl. 1
11:45
Orbán Viktor bejelentette: Súlyos büntetés vár a Pride résztvevőire (Nyugati Fény)
A szombati felvonuláson százezrek vettek részt.
júl. 1
11:45
Kocsis Máté: Szaftos történet ez a zsírleszívás (Magyar Nemzet)
Ruszin-Szendi Romulusz más nevet hamisíttatott a műtéti papírokra.
júl. 1
11:45
"Kérem, ne osszák meg ezt a felvételt" – reagált a Csík zenekar énekesnője a drag queen show-ra, ahol felhasználták az énekhangját (Mandiner)
A Kossuth-díjas művésznő igyekszik keresni a módját, hogy többé a személyét érintő hasonló eset nagy plénum előtt ne történhessen meg.
júl. 1
11:45
Kimondta az igazságot, elveszthette az állását – mégsem alkalmazza az orvosavatón felszólaló diákot a bajai kórház? (Forbes)
A Bajai Szent Rókus Kórház elállhat a Kincse Csongor nőgyógyászként való szerződtetésére vonatkozó ígéretétől. A frissen avatott orvos legalábbis erre következtetett a neki címzett levélből, ám az intézmény cáfol. Cikkünk frissült. Mi történt? A Partizánnak adott interjút az orvosavatáson felszólaló szegedi hallgató, Kincse Csongor, így kiderült, b
júl. 1
11:45
Visszatérnek a képernyőre a cápák (Digital Hungary)
A National Geographic Wild idén nyáron is képernyőre tűzi a Cápafesztivált, ráadásul az eddigi legizgalmasabb évaddal. A műsorok, az óceán meg nem értett ragadozójának erejét és szépségét a lehető legközelebbről mutatják be.
júl. 1
11:47
Az erő a forinttal van (vg.hu)
Korrekció után ismét magára talált a magyar deviza.
júl. 1
11:51
Újraindul egy termék magyarországi gyártása (Piac és Profit)
Újraindul Magyarországon az üveggyapotgyártás: a Masterplast csoport és a lengyel Selena FM stratégiai együttműködésében megépült szerencsi hőszigetelőanyag-gyárban elkészültek az első próbatermékek – közölte a Masterplast Nyrt.
júl. 1
11:51
Aláírták a szerződést a válásról, változás jön a magyar vasúton – térkép (Infostart)
Aláírta a szerződést a MÁV és a GYSEV a vasútvonalak átadásáról, 2025. július 1-jétől a GYSEV 752 kilométernyi vasúti pálya üzemeltetését vette át a MÁV-csoporttól – közölte a MÁV-csoport a honlapján.
júl. 1
11:51
Elhunyt a Magyar Televízió legendás riportere, Forró Tamás (hirado.hu)
Pályafutása rendkívül ellentmondásos volt: miközben a magyar oknyomozó újságírás egyik úttörőjeként, rádiós és televíziós szakemberként sokan elismerték, ügynökmúltja, üzleti ügyei és a hozzá kapcsolódó botrányok miatt legalább annyian bírálták.
júl. 1
11:51
Háztartási és higiénés termékek ára is nyomon követhető az Árfigyelőben (ProfitLine)
Újabb 42 termékkategóriával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett, napra pontosan kétéves online Árfigyelő rendszer. Így már összesen 142 termékkategóriában hasonlíthatják össze az árakat a vásárlók az online felületen. Ez napi szinten több mint 5000 különböző élelmiszerterméket, illetve háztartási és higiénés cikket jelent. Már
júl. 1
11:51
Meglepően jól indult az év a költségvetésben, aztán... (Portfolio)
Jobban indult a költségvetés idei éve, mint tavaly, ugyanis a KSH kormányzati szektor adatai szerint az első negyedévben 824 milliárd forint volt a deficit, ami a GDP arányában 3,9%. Ez 234 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,4 százalékponttal kedvezőbb, mint 2024 első három hónapjában.
júl. 1
11:51
Bekeményít az MNB: másodpercek alatt kiszúrja a csalást – új korszak jön a bankvédelemben (vg.hu)
Mesterséges intelligenciát vet be az MNB a pénzügyi kibercsalások visszaszorítására.
júl. 1
11:51
Most kaptuk a felfoghatatlan hírt: gyógyíthatatlan betegséggel küzd a népszerű zenész (BorsOnline)
Barátai és rajongói siettek a gitáros segítségére és pénzzel támogatták a felépülésében.
júl. 1
11:51
A japán séta titka: napi 30 perc, ami megváltoztatja az egészséged (Hamu és Gyémánt)
A séta az egyik legtermészetesebb és legkönnyebb mozgásforma, mellyel az egészségünket támogathatjuk, ezért szinte bármikor érdemes elindulni a szabadba: legyen szó egy rövid kutyasétáltatásról, vagy egy új hely felfedezéséről, a sétával csak jót tehetünk testünknek és lelkünknek is – főleg, ha a japánok módszerét alkalmazzuk.
júl. 1
11:51
Késes támadás történt Németországban (Magyar Hírlap)
Az elkövető egy 21 éves német állampolgár volt, a hatóságok őrizetbe vették.
júl. 1
11:51
Szijjártó Péter: Brüsszel Ukrajnát nyomja, mi a Nyugat-Balkánt (Magyar Nemzet)
Szijjártó Péter Facebook-oldalán posztolt.
júl. 1
11:51
Zsigó Róbert: A kormány továbbra is fellép az indokolatlan és túlzó áremelések ellen (vasárnap.hu)
A kormány kitart álláspontja mellett, és továbbra is fellép az indokolatlan és túlzó áremelések ellen – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán arra reagálva, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az élelmiszerekre, valamint a drogériai term
júl. 1
11:51
Végre! Az IKEA kijátszotta az aduászt: ez a filléres termék megmenti a növényeidet a pusztulástól nyáron – jóval felülmúlta a vásárlók elvárásait (Most Hír)
Ez a nyár - mint a legtöbb - arról szól, hogy segítsünk a növényeknek élni, növekedni. Az IKEA-nak van egy vadonatúj asztali üvegháza, amely a lehető legjobb kezdetet biztosítja számukra.
júl. 1
11:53
Hankó Balázs: Magyarország a családok adóparadicsoma (hirado.hu)
A miniszter azt mondta, ez a valaha volt legnagyobb családi adócsökkentési program.
júl. 1
11:53
Orbán Viktor üzent a pride résztvevőinek: Szankciók várhatóak (Magyar Nemzet)
A miniszterelnök új bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubjában.
júl. 1
11:54
Kiderült: Vilmos herceg így szakított Katalinnal (Metropol)
A jelenlegi trónörökös fejét fiatalon megzavarták a házasság gondolatai és annak súlya.
júl. 1
11:57
Ma érdemes spekulálni a pesti tőzsdén (Privátbankár)
Nagyon alacsony forgalom mellett folyik a kerekedés a budapesti parketten. A BUX hol a pirosban, hol a zöldben van, fel-le mozognak az árfolyamok.
júl. 1
11:57
Orbán Viktor büntetést ígért a Pride résztvevőinek (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor a Harcosok Klubjában üzente meg, hogy a hatóságok eljárást indítanak a Pride résztvevői ellen, majd kijelentette, hogy Montenegrót kellene felvenni az Európai Unióba, nem pedig Ukrajnát. Azt is beharangozta, hogy segítik a fiatalok első lakásvásárlását – írta az Index.
júl. 1
11:57
Többfelé benézett tíz Celsius-fok alá a hőmérséklet – mutatjuk, érdemes lesz-e éjjel szellőztetni (Infostart)
Az északi völgyekben jócskán visszaesett a hőmérséklet a kánikula után.
júl. 1
11:57
Trump-hatás: "Amerika megváltozott, és az egész világot megváltoztathatja" (ATV)
Az Egyesült Államokban a tőzsdék pluszban vannak, az infláció kordában van tartva, a gazdaság növekszik, ám a kormányzati intézkedések miatt bizonytalanság alakult ki, ami próbára teszi a vállalkozókat. A helyszínről Vujity Tvrtko tudósított.
júl. 1
11:57
Elpityeredett az orosz–ukrán háborúban elesett észak-koreai katonákat gyászoló Kim Dzsongun (444.hu)
Gálakoncertet tartottak Phenjanban az orosz–koreai katonai paktum első évfordulója alkalmából, ekkor került sor a sírdogálásra.
júl. 1
11:57
Ha megtudod, mit derítettek ki a tudósok, te sem iszod többé tejjel vagy cukorral a kávét (Femcafe)
Egyesek el sem tudják képzelni a reggeli rutinjukat a koffeintartalmú ital nélkül. Ám - ahogy arra az amerikai kutatók is felhívták a figyelmet - egyáltalán nem mindegy, hogyan fogyasztod a kávédat.
júl. 1
11:57
Így éld túl a nyarat cukorbetegként – fontos tanácsok és tévhitek (Képmás)
A nyári meleg mindenki számára kihívást jelenthet, azonban a cukorbetegek és inzulinrezisztenciában (IR) szenvedők számára különösen komoly kockázatokat rejthet. Magyarországon több mint egymillió ember érintett cukorbetegségben , és még többen élnek inzulinrezisztenciával. Nyáron a hőmérséklet-emelkedés miatt fokozott figyelemre van szükségük, his
júl. 1
11:57
Orbán Viktor: Büntetésekre számíthatnak a Pride résztvevői (SzMo)
A Harcosok Klubjában üzente meg a miniszterelnök, hogy a jogszabályokat mindenki ismeri, a többi a hatóságok feladata.
júl. 1
11:57
Pusztító kép terjed Gönczi Gáborról, belebukhat az Orbán-interjúba? (Promotions)
Érdekesen értelmezik a miniszterelnöki interjút.
júl. 1
11:57
Brüsszel tesz még egy utolsó kísérletet, hogy elkerülje a konfrontációt Trumppal (Mandiner)
Európa megint az utolsó pillanatban tenne fel mindent egyetlen lapra.
júl. 1
11:57
Zelenszkij a halált jelenti (Magyar Nemzet)
Ukrajna káoszba süllyedt.
júl. 1
11:57
Figyelem! Mától olcsóbbak a gyógyszerek, a vasúti közlekedés, de változik a családok adózása is hazánkban (Helló Magyar)
Gyógyszerár-csökkenés, vasúti változások és magasabb családi adókedvezmény - mától lépnek életbe egyes intézkedések:
júl. 1
11:57
Elesett az M3-as, tehetetlenül őrjöngenek az autósok (AC News)
Egymást érik kedden délelőtt a horrorbalesetek az ország útjain, az autósok őrjöngve vesztegelnek a kánikulában.
júl. 1
11:57
Az izraeli hadsereg halálát kívánták, vizsgálat indult ellenük, és visszavonták a brit zenekar beutazási vízumát (Telex)
A Glastonbury fesztiválon fellépő Bob Vylan nevű punk-rap formációt a brit miniszterelnök is elítélte, megvált tőlük az ügynökségük, a BBC pedig megbánta, hogy nem állították le az élő közvetítést.
júl. 1
11:57
Tetkóért cserébe cipő, dagad a botrány: Azahriah iszonyatosan kiakadt az RTL népszerű sztárjára (naphire.hu)
Egy merész marketingötlet pattant ki a cipőkkel foglalkozó fiatal vállalkozó, Pachert Balázs fejéből, aki tetoválásért cserébe kínál értékes lábbelit követőinek. Az elképzelés azonban nem aratott egyöntetű sikert, hiszen a népszerű zenész, Azahriah nyíltan bírálta a kampányt, amivel hatalmas botrányt robbantott a közösségi médiában.
júl. 1
11:57
Blokád alá vonta a Momentum a Mediaworks épületét (Media1)
Az ellenzéki párt politikusai és aktivistái harmadik alkalommal álltak blokádot a kormánypárti médiaholding épülete előtt kedd reggel.

Keresés