2025. július 9. szerda

júl. 9
11:37
Többen végignézték, ahogy valaki öngyilkos lett Budafokon, mégsem lépett közbe senki (Magyar Nemzet)
Nyomozást indított a rendőrség.
júl. 9
11:39
Kiderült, hogy miért állt elő Orbán Ráhel az amerikai egyetemmel (Menedzsment Fórum)
Inkább önként közölték a hírt.
júl. 9
11:39
"Kisebb sokkot kaptunk" – Így tudta meg Kapu Tibor édesapja, hogy mire készül a fia (Blikk)
Kapu Tibor édesapja kisebb sokkot kapott, amikor kiderült, mire készül a fia. Az asztronauta már a HUNOR programba való jelentkezésénél többször kért segítséget az apukájától, aki ekkor még nem is sejtette, milyen papírokat nyomtatott ki. Fia, akinek az űrbe való indulását később tűkön ülve várta az egész ország, végül a Dumaszínház egyik előadása
júl. 9
11:39
Legóból készült trófeákkal ünnepeltek a Forma–1 brit nagydíjon (Kreatív Online)
Silverstone-ban a három legjobb pilóta és a győztes konstruktőrök Lego-kockákból készült trófeát kaptak az idei brit nagydíjon. A gesztus az F1 és a Lego Group közötti új, többéves partnerség része, amelynek indulását a sportág első hivatalos bajnokságának 75. évfordulójára időzítették.
júl. 9
11:39
Pirított királyrák, ginnel pácolt lazac - ilyen ételeket készítettek be a miniszterelnöki VIP-be a Harcosok Klubja nyitórendezvényén (444.hu)
Tordai Bence megszerezte az erről szóló dokumentumokat. A teljes catering 8,7 millióba került, a miniszterelnöki VIP-et kihozták 203 ezerből.
júl. 9
11:39
109 halott, 161 eltűnt – kiderült, miért lehettek ennyire súlyosak a texasi áradás következményei (hirado.hu)
Az eltűntek életben maradásának reménye egyre halványul.
júl. 9
11:39
Kirúgta Christian Horner csapatfőnököt a Red Bull (m4sport.hu)
Belebukott a Red Bull hanyatlásába Christian Horner. Az első sajtóbeszámolók után a Red Bull hivatalosan is megerősítette: 20 év után azonnali hatállyal megváltak a bikások első csapatát irányító brittől.
júl. 9
11:39
Rendkívüli! Terrortámadás elleni akció zajlik hajnal óta négy német városban (Ripost)
Négy városban vetették be a különleges erőket.
júl. 9
11:39
Te hallgatnál olyan hangoskönyvet, ami Ai-jal készült? (Könyves Magazin)
Tényleg mindegy, hogy az Ai vagy valódi személy hangján szólalnak meg a hangoskönyvek? Ezt gondolják az érintettek.
júl. 9
11:39
A Tisza Párt Magyarország gázellátását veszélyeztetné (Magyar Nemzet)
A magyar emberekért, családokért dolgozó politikai erő nem cselekedhet így.
júl. 9
11:39
Merz: Lehetetlen (Magyar Hírlap)
Kimerültek.
júl. 9
11:39
Leköröztük a skandináv országokat: látványos térképen a legfrissebb adatok! (Mandiner)
Hazánkban igen alacsony a fiatalokat fenyegető szegénységi kockázat
júl. 9
11:39
Bakondi György: Fokozódik a migrációs nyomás a déli határon (Magyar Nemzet)
Az uniós migrációs paktum nem megoldáshoz vezet, hanem felerősíti a problémákat.
júl. 9
11:39
Zsigmond Barna Pál: Ahol Ursula von der Leyen nyomot hagyott, ott nem építkezés, hanem rombolás kezdődött (vasárnap.hu)
"A tények és az igazság számítanak" – mondta Ursula von der Leyen. Akkor miért titok, mit írt SMS-ben a Pfizernek? – írta Facebook oldalán Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára. Bejegyzésében arra utalt, hogy vitát tartott az Európai Parlament az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítványról.
júl. 9
11:39
Így válaszd ki a számodra tökéletes gáztűzhelyet – mire figyelj 2025-ben? (FreeMix)
Ha a konyhád szíve egy megbízható és hatékony gáztűzhely, nem vagy egyedül. Sokan esküsznek a gázalapú főzésre a gyors reagálás, az azonnali hőhatás és a precíz szabályozhatóság miatt. De nem mindegy, milyen típus mellett döntesz – főként, ha hosszú távra tervezel. Így válaszd ki a számodra tökéletes gáztűzhelyet – mire figyelj 2025-ben? Beépíthető
júl. 9
11:41
Böde Dániel: Érvényesíteni kell az akaratunkat, de nem szabad ész nélkül menni előre (m4sport.hu)
A paksiak tisztában vannak, még nem érték el a legjobb formájukat.
júl. 9
11:45
Billenhet a Balaton, kapaszkodik a fél ország – térkép (Infostart)
Viharos és orkán erejű széllökéseket hozott a szerda.
júl. 9
11:45
Kiderült, mekkora kárt okozhatott az országos vihar (Portfolio)
Több mint 5700 kárbejelentés érkezett július 9-én délelőttig az Alfa Biztosítóhoz, amelynek szakértői úgy becsülik, a keddi viharok által okozott kár nagysága elérheti a 850 millió forintot. A Magyarországon piacvezető lakásbiztosító kárbejelentések száma miatt speciális kárrendezési intézkedéseket léptetett életbe és kiemelt kapacitással dolgozzák
júl. 9
11:45
Teljesen lezárták a Hajógyári-szigetet (444.hu)
A rendőrség szerint a megdőlő fák és leszakadó ágak miatt életveszélyesek a sziget egyes részei.
júl. 9
11:45
Méregkeverők Baranyában: ricinusmaggal akarta megmérgezni felesége és anyósa a pécsi férfit (Life)
A két nő azt tervezte, hogy a férj kávéjába csempészik a gyilkos szert. A férfi azonban lehallgatta őket, így nem itta meg a kávét és megúszta, hogy a ricinusmag végezzen vele.
júl. 9
11:45
Kiderült, mi okozta a Kill Bill sztárjának halálát (Magyar Hírlap)
Csütörtökön találták eszméletlenül malibui otthonában.
júl. 9
11:45
Magára talált a kreatív iparág (MMonline)
A 25 legnagyobb full service és kreatívügynökség együttes árbevétele tíz százalékkal nőtt az elmúlt évben, az összesített profitjuk viszont enyhe csökkenést mutat. A top 25 bevételének és eredményének több mint a felét a három legnagyobb szereplő produkálta. A hazai full service és kreatívügynökségeket 2020-ban komolyan megütötte a koronavírus-járv
júl. 9
11:45
Akár 850 millió forint is lehet a viharkárok nagysága (Demokrata)
A legsúlyosabban Pest, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyék érintettek.
júl. 9
11:45
Locarnóba utazik a román Dracula (Demokrata)
A filmmustrán Lucy Liu, a Kill Bill, a Chicago és a Charlie angyalai sztárja augusztus 14-én életműdíjat kap és Rosemead című új filmjét is levetítik.
júl. 9
11:45
A terrorizmus támogatói lépnek fel a Szigeten (Magyar Nemzet)
A trió tagjai az elmúlt években többször is nyíltan támogatták a Hezbollahot és a Hamászt, fellépéseiken gyűlöletkeltő, antiszemita és erőszakra buzdító kijelentéseket tettek.
júl. 9
11:45
Ittasan száguldott az M7-esen a Lexusszal, hatalmas baleset lett a vége (Autószektor)
A Bpiautósok olvasójának fedélzeti kamerája rögzítette azt a balesetet, amely az M7-es autópályán történt Budapest irányába, Érd magasságában 2025.07.05-én. A videón az látható, hogy a kamerás autó a belső sávban halad, amikor a középső sávból hirtelen egy Lexus RX sodródik át és nekihajt a jármű jobb elejének.   Az ütközés után a SUV a szalagkorl
júl. 9
11:45
Soha nem látott Barbie babát mutattak be, megjött a magyarázat (Most Hír)
Cukorbeteg Barbie forgalmazását jelentette be helyi idő szerint kedden a babákat gyártó Mattel, hozzátéve, hogy az új szériával a betegség szélesebb körű elfogadottságát és a cukorbetegséggel élők iránti empátiát szeretnék erősíteni.
júl. 9
11:45
Fellembek Zétény izgatottan várja, mit tartogat a folytatás (vehir.hu)
A VEHIR.HU Futsal Veszprém újabb tehetséges fiatal szerződéshosszabbítását jelentette be hivatalos közösségi oldalán.
júl. 9
11:47
Kirúgta Christian Horner csapatfőnököt a Red Bull (Magyar Hírlap)
Egybehangzó sajtóértesülések.
júl. 9
11:47
Újabb feljelentés Ruszin-Szendi Romulusz villabotránya miatt (Magyar Nemzet)
Budai Gyula szerint a hivatali visszaélés gyanúja vetődhet fel.
júl. 9
11:49
Részletek derültek ki a Real Madrid szörnyű útjáról, a járat nem tudott leszállni (Magyar Nemzet)
Több repülőtéren sem kapott leszállási engedélyt a spanyol csapat gépe.
júl. 9
11:51
Vihar: tömegével zúdulnak a kárbejelentések a biztosítókra (Privátbankár)
Az Alfa a tízezret is meghaladó bejelentésre számít.
júl. 9
11:51
Elkapták a maglódi dílert: otthonában árulta a szert (BorsOnline)
Óriási akciót hajtott végre a rendőrség.
júl. 9
11:51
Beindult a netes vásárlási őrület (Piac és Profit)
Elindult az Amazon Prime Day névre keresztelt eseménye, mely nagy akcióiról híres, és rendszerint jelentős bevételt generál. A cég az Egyesült Államokban tapasztalt gyengülő vásárlási kedv ellensúlyozása érdekében egy nappal megtoldotta az eseményt, így négy naposra bővült a Prime Day.
júl. 9
11:51
Mi történt Károly király szemével? Aggodalmat keltett az uralkodó (Metropol)
Fájdalmasan vörös, bevérzett szemmel jelent meg.
júl. 9
11:51
Tőzsdenyitás Július 9. – A BUX beindult az OTP, Richter és Telekom is vele tart, a Mol lemaradt (TőzsdeFórum)
Vegyes hangulatban indult a kereskedés szerda a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX az  első órában több mint 500 pontot emelkedett és 99 541,52 pontig emelkedett. A vezető részvények közül az OTP, Telekom és  Richter pluszban kezdte a napot, a Mol viszont lemaradt és mínuszban áll. A forgalom 2 milliárd közelében jár. Ma lesz vajon csúcsdöntés?  A
júl. 9
11:51
Ennél aranyosabbat nem fogsz ma látni: így nézi gyönyörű kislányát Szarvas Andi (Ripost)
A közösségi oldalán mutatta meg ezt a bűbájos pillanatot.
júl. 9
11:51
"A lelked sokszor nehezebb, mint a lábad"- gyökeresen megváltozott Tamás élete a sztrók után (BorsOnline)
Elképesztő erővel folytatja életét Tamás a sztrókja után.
júl. 9
11:51
Évente százak halnak meg a világ legveszélyesebb útján (Hamu és Gyémánt)
A világ egyik leghírhedtebb útvonalának tartják a bolíviai Yungas Roadot – és ez a hírnév nem véletlen. A La Paz városát Coroicóval összekötő 69 kilométeres szakasz több mint 200 hajtűkanyaron át vezet a hegyek között, sok helyen mindössze három méter széles, és meredek szakadékok mellett halad.
júl. 9
11:51
Zelenszkij elpusztítja az országát, ezt az ukránok is tudják (Magyar Nemzet)
Lesújtó számokat hozott a legfrissebb közvélemény-kutatás.
júl. 9
11:51
Lázár János drámai posztot tett közzé szerdán délelőtt: "Az érintettektől bocsánatot kérek!" (Nyugati Fény)
Felmérhetetlen kárt okozott a vihar.
júl. 9
11:51
Más időpontot kapott a Vidi–Honvéd NB II-es bajnoki (Sportal)
Hivatalos oldalán jelezte a labdarúgó NB II-ben szereplő Honvéd, hogy megváltozott a Fehérvár elleni szezonnyitó időpontja.
júl. 9
11:51
Geszler Dorottya: "Megígértem a lányomnak, ha jön a kisbaba, akkor megtanulok horgolni" (Sassy)
Geszler Dorottya évtizedek óta az egyik legszerethetőbb arc a magyar tévéképernyőjén, mindig elegáns, mindig visszafogott, és távol tartja magát a botrányoktól.
júl. 9
11:51
InStyle Cool List: 10 tehetséges magyar képzőművész, fotós és kreatív alkotó, akinek a nevét érdemes megjegyezni (InStyle)
Újra itt az InStyle Cool Listje! Most hazánk legizgalmasabb kreatív arcai közül ismerhetsz meg számos kiemelkedő alakot!
júl. 9
11:51
Biztonságos hűtés a vendéglátásban – A sokkolók és fagyasztószekrények szerepe (SuperNews)
A modern vendéglátóipar egyik alappillére a precíz hőmérséklet-kezelés. A frissesség, a biztonság, az élelmiszer-minőség megőrzése mind olyan szempontok, amelyek csak megbízható és célzottan kiválasztott hűtőberendezésekkel érhetők el. Ebben a cikkben a sokkolók, regálhűtők, valamint a fagyasztószekrények szerepét vizsgáljuk meg – különösen az elők
júl. 9
11:53
Rapid délelőtti friss – Hiába terelne a Tisza-vezér, nem jött neki össze (Magyar Nemzet)
Most azzal terelné el bénázásáról a figyelmet, hogy állítólag titkos dokumentumokhoz jutott Rogán Antaléktól.
júl. 9
11:57
Elhűltek a meteorológusok attól, ami előjött a radaron: jövő héten még durvább vihar jön? (Blikk)
Nincs vége!
júl. 9
11:57
Új lendületet kap a pazarlásmentes konyha – menütervezéssel segít a Nébih (Alternatív Energia)
Évente több mint 60 kilogramm élelmiszert dobunk ki fejenként, holott ennek nagy része megelőzhető lenne.
júl. 9
11:57
Soha ennyi repülőgép nem haladt át Magyarország légterén júniusban, mint idén (hirado.hu)
2025-ben eddig összesen több mint 550 ezer légi jármű érintette a hazai légteret, ami több mint 6 százalékos emelkedés a 2024-es adatokhoz képest.
júl. 9
11:57
Még a meteorológusokat is meglepte a Splitre lecsapó vihar erőssége (Portfolio)
A horvát meteorológiai szolgálat igazgatója részletes magyarázatot adott a Splitet kedden sújtó viharról, és előrejelzést közölt a nyári időjárásról - közölte a Croatia Week.

Keresés