A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, melyet a Máv munkatársai folyamatosan, az éjszakai órákban is megfeszített tempóban állítottak helyre - írja közleményében a vállalat.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja nem támogatta az Európai Parlament mezőgazdasági bizottságában (AGRI) megszavazott, a közös agrárpolitika jövőjéről szóló állásfoglalást. Ez ugyanis több ponton az Európai Bizottság forráscsökkentését vette át.
Minden földtulajdonos és földhasználó köteles megakadályozni, hogy a területén a parlagfű virágbimbót hozzon – ezt törvény írja elő. Az irtást már a bimbós állapot előtt meg kell kezdeni, és folyamatosan fenn kell tartani egészen az őszi fagyokig. Ha ez elmarad, akár milliós bírságot is kockáztat az érintett.
Marisa Abela (cikkünk galériájában) legutóbb a Steven Soderbergh rendezésében készült Fekete táskával szerzett magának nagyobb ismertséget, a jövőben pedig egy újabb sikervárományos projektben lesz látható.
A WRX-szezon második futamát megnyerő Johan Kristoffersson és második helyezett Niclas Grönholm sem vezetett még ilyen körülmények között. Sokáig emlékezetes döntőt rendeztek a WRX-szezon második versenyén a svédországi Höjlesben. A szakadó esőben senki sem látott semmit, mindenki küzdött a vízátfolyásokkal, és közben kereste a ritmust. Az élről ra
Drámaian gyorsuló melegedés, eltűnő nádasok, mediterrán jellegű tóvá váló Balaton – a kutatók riasztó jövőképet vázolnak fel. A tó már most súlyos ökológiai tüneteket mutat, és ha nem történik változás, éveken belül visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak be. A szakértő szerint ez már nem klímaváltozás – ez klíma-K.O.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei veszélyes mellékcsomagokat, túlsúlyt, adóelkerülést és élelmiszerbiztonsági kockázatot is találtak a ládák mögött. A pénzügyőrök Gyula egyik főútján állítottak meg egy Romániából Hollandiába tartó teherautót. A jármű több tonna zöldséget szállított, azonban a ládák mellett 1
Így készül a magyarok kedvenc lecsója – ez a hozzávaló elengedhetetlen A lecsóban az a legjobb, hogy nagyon sok variáció szerint lehet elkészíteni. Hogyha tehetjük, akkor friss, szezonális zöldségekkel készítsük el, hiszen mindig úgy a legfinomabb, ráadásul, nagyon egyszerű az elkészítése is. Nincs szükségünk hozzá másra, mint a hagyma, zsír, parad
A román törvényhozás két házának hétfő délutáni együttes ülésén felelősségvállalással fogadta el a Bolojan-kabinet a költségvetési hiány csökkentését célzó intézkedéscsomagot.
Reagált a Tisza Párt a KEHI-jelentésre. Szerintünk nem igaz, hogy Ruszin-Szendi egyedi készítésű és prémium kategóriás luxuscikkeket kért a szolgálati házba a felújításkor.
Az egész országban kritikus állapotokat rögzítettek az emberek: megbénult légi- és vasúti közlekedés, áramkimaradások, kidőlt fák, leszakadó tetőszerkezetek.
Zivatarok és felhőszakadás miatt a HungaroMet országos figyelmeztetést adott ki keddre. A zivataroknál elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Felhőszakadás esetében pedig intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Jól tesszük, hogy megfojtjuk a Földet a divattal? Megér százezreket egy egyedi, a vevőre igazított darab, ami évtizedekig jól szolgál? Fél-e attól Pataki Ági, hogy kedvenc, 40 éves selyemruhája egyszer csak megadja magát a használata közben? Többek között ezekről volt szó a Szigligeti Várudvarban tartott divatbemutatón.
Régészek egy csoportja egy ősi város felfedezését jelentette be Peru északi részén, Barranca tartományban. A 3500 éves város – amelyet Peñico névre kereszteltek – feltehetően fontos kereskedelmi központként szolgált, amely összekötötte a Csendes-óceán partvidékén élő közösségeket az Andok hegyeiben és az Amazonas-medencében élő népekkel.
Kedd reggelig 2932 viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók, leggyakrabban kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat. Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád-Csanád, Pest vármegyében, a fővárosban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében ma is folytatódik a viharkárok
Összehangolt akciósorozatot hajtottak végre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói egy főként fővárosi agglomerációhoz köthető bűnözői csoport ellen: 21 embert hallgattak ki gyanúsítottként egy hárommilliárd forintos áfacsalási ügyben.
Mára egyidejűleg több válság is sújtja Magyarországot a Fidesz hibájából. A Tisza Párt azonban szakmai válaszokat, valódi rendszerváltást és emberséges Magyarországot ígér - közölte a Tisza Párt hétfőn az MTI-vel. Az aszályos időjárás, a vízgazdálkodás, az oktatás, az egészségügy, a vasút és a gyermekvédelem területén is súlyos rendszerhibák halmoz
A Novartis megkapta az engedélyt az első kifejezetten csecsemők számára kifejlesztett maláriaellenes gyógyszerre, ami jelentős előrelépés a betegség elleni küzdelemben - írta meg a Bloomberg.
Hivatalossá vált, ki osztja majd a vörös rózsákat a Tv2 népszerű realityjének következő évadában: most Stohl András szerelméért szállnak harcba a jelentkezők. A Bachelor – A Nagy Ő történetében először olyan ismert művész áll a kamerák elé, aki azt ígéri, most nem szerepet játszik – valódi önmagát mutatja meg.