"Nagyobb a valószínűsége annak, hogy jövő áprilisban a Fidesz szűk többséggel megnyeri a választást" - írta Török Gábor. Ahhoz, hogy ez ne "pillanatkép" legyen Orbán Viktorék számára, kérdés, fenn tudják-e tartani a tematizációs előnyt ‘26 tavaszáig, a 0,8 százalékos növekedési prognózis javul-e ‘25 utolsó negyedévében - és uralni tudják-e a hangul
Málnaidényben érdemes elgondolkodni azon, hová ültessük ezt a finom gyümölcsöt, hogy saját termést szedhessünk. Mint a bogyósok nemesítésére szakosodott fertődi kutatóállomás agrárerdészeti bemutatóján kiderült, mindenképpen fák árnyékába kerüljön.
2020-2024 között 60 százalékkal megugrott a luxus kategóriájú autók vásárlása Magyarországon - áll a Vezess.hu autós szakportál elemzésében. Ráadásul idén az első félévben tovább nőttek az eladások.
A munkavállalók képviselő azzal érvelnek, hogy a görög kormány egy olyan gyakorlatot próbál megszilárdítani, amely fizikailag és mentálisan kimeríti az alkalmazottakat anélkül, hogy valójában javítaná a gazdaság termelékenységét.
Több egészségügyi tárgyú jogszabályt is módosított a Magyar Közlöny június 23-ai számában kihirdetett, Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények, kormányrendeletek módosításáról szóló 2025. évi LXVII. törvény, valamint a 155/2025. kormányrendelet. Cikkünkben összefoglaljuk a betegeket érintő jogszabályváltozásokat.
"Nagyobb a valószínűsége annak, hogy jövő áprilisban a Fidesz szűk többséggel megnyeri a választást" - írta Török Gábor. Ahhoz, hogy ez ne "pillanatkép" legyen Orbán Viktorék számára, kérdés, fenn tudják-e tartani a tematizációs előnyt ‘26 tavaszáig, a 0,8 százalékos növekedési prognózis javul-e ‘25 utolsó negyedévében - és uralni tudják-e a hangul
Nagy R. Attila, alias Rozsda sikeres versenyzői és szervezői pályafutása mellett évtizedek óta tevékenykedik a Magyar Vitorlás Szövetségben – nem mellesleg az Aqua Magazin társfőszerkesztője. Ezúttal új szerepkörben ismerhetjük meg: az utánpótlás- és versenysportbizottság (Uvb) vezetőjeként a célja nem kevesebb, mint új alapokra helyezni az utánpót
Befolyásolja a személyiségünket a testvéreink száma, és hogy hányadik gyermekként jöttünk a világra? A kérdés már több mint száz éve foglalkoztatja a pszichológusokat.
A világ tele van lenyűgöző építészeti csodákkal: történelmi katedrálisokat, ultramodern múzeumokat, több száz éves könyvtárakat és kreatív közösségi tereket találunk a világ összes kontinensén. A Time Out most rangsorolta a 24 legszebb épületet a Földön, a lista pedig kifejezetten sokszínűre sikeredett.
Kezdetben a családi élet és a kisfia érdekei motiválták Hofer Bernadettet a karrierváltásra, majd nem sokkal később rájött: a rugalmasság mellett egyben olyan munkahelyre is vágyik , ahol értéket teremthet.
Kádár János hazaáruló gazember volt, aki egy idegen, megszálló birodalom fegyvereinek árnyékában került hatalomra, s mindvégig kiszolgálta a szovjet érdekeket. Ráadásul saját árulását szétterítette az egész megalázott, leigázott, megfélemlített társadalomra, s a lelkek megrontása és cinkossá tétele árán felépített egy ál-jólétet. Noha a többség be
A munkavállalók képviselői azzal érvelnek, hogy a görög kormány egy olyan gyakorlatot próbál megszilárdítani, amely fizikailag és mentálisan kimeríti az alkalmazottakat, anélkül, hogy valóban javítaná a gazdaság termelékenységét.
Ahogy az átlagéletkor folyamatosan emelkedik, egyre nagyobb figyelmet kapnak azok a betegségek, amelyek időskorban jelentkeznek – köztük a demencia is, amely a jövő egyik legnagyobb egészségügyi kihívása lehet. Bár a gyógyszeres kezelés fontos szerepet játszik a tünetek enyhítésében, ma már egyre több kutatás és szakértő hangsúlyozza a megelőzés és
A Bakony varázslatos világa ideális terep azoknak a családoknak, akik szeretnének kicsit elszakadni a képernyőktől, és közösen felfedezni az erdők, patakok, barlangok csodáit. Ráadásul nem kell hozzá hegymászó felszerelés vagy óriási túratapasztalat: a térség kínálatában több olyan kirándulóút is akad, amit gyerekekkel is könnyű teljesíteni, mégis
Hétfőn véget érhet a kánikula, amely nem búcsúzik csendben: hidegfront érkezik, záporokkal, zivatarokkal és heves viharokkal. A nap első felében már elszórtan kialakulhatnak zivatarok, amelyeket viharos széllökések, kisebb jégeső és intenzív csapadék kísérhet. A nap folyamán a helyzet fokozódik, ahogy nyugat felől megérkezik a hidegfront. Az Alföld
A csótány nem jó jel, azonban ha tudjuk, mit nem kedvel, meg tudjuk előzni a látogatását. Ez pedig nagyon fontos az egészségünkre nézve, hiszen a csótány számos betegséget terjeszt.
"Nem fogjuk hagyni, hogy összefideszezzék vagy oligarcházzák a TISZA-t" - írta ki a Facebook oldalára a Tisza elnöke. Konkrétumot, neveket nem említett.
Gyakori vélekedés, hogy a Z generáció képviselői tudatosan kerülik a vezetői szerepet a munkahelyükön, ugyanis rettegnek az azzal járó felelősségtől és elköteleződéstől. Nos, egy új amerikai kutatás most váratlanul rácáfolt erre a közhiedelemre.