2025. július 7. hétfő

júl. 7
16:06
A szakértők megnevezték a legbiztonságosabb alkoholt a hőségben (Magyar Hírlap)
A fő elv a minimális alkoholkoncentráció és a maximális hígítás.
júl. 7
16:06
Jelentős károkat okozott a vihar a Balaton körül, a budapesti reptér járattörlésekkel is számol – Frissítés: reptérlezárás, katasztrófa sújtotta övezet (Helló Magyar)
Jelentős károkat okoz a Balaton körüli vasúti pályán és több más vasútvonalon a vihar, a budapesti reptér járattörlésekkel is számol:
júl. 7
16:06
Brad Pitt hihetővé tétele: az F1 film 4 éven át készült (Médiapiac)
Nem kevesebb, mint 4 évig zajlottak az F1 film munkálatai, amelyre a főhős Brad Pitt komoly versenykörökkel készült, Lewis Hamilton pedig óriási segítsége volt a produkciónak.
júl. 7
16:12
Leesik az állad! Ennyiért ebédelt meg Orbán az ország egyik legismertebb halászcsárdájában (Pénzcentrum)
Orbán Viktor miniszterelnök múlt hétvégén Bács-Kiskun vármegyei településeken járt, az akasztói Halascsárdában pedig helyben tenyésztett halból készült hallét ebédelt a videós beszámolók szerint nem spórolt az erőspaprikával sem. A látogatás apropója az aszály sújtotta mezőgazdasági térség bejárása volt, de a halászlé nemcsak gasztronómiai élményké
júl. 7
16:12
Több a lakás, mégis kevesebb az otthon (MMonline)
Magyarországon hivatalosan több lakás van, mint ahány háztartás, mégis egyre többen érzik úgy, hogy lehetetlen saját otthonhoz jutni. A szociális bérlakások háttérbe szorultak, az árak évek óta emelkednek, és kevés új lakás épül. Eközben sokan befektetésként vásárolnak ingatlant, ami még inkább megnehezíti az első lakást keresők dolgát - derül ki a
júl. 7
16:12
Izrael nem kímélte a húszikat (Magyar Hírlap)
"Jemen sorsa ugyanaz, mint Teheráné".
júl. 7
16:18
Lezárták a ferihegyi repülőteret a vihar miatt (SzMo)
Nemcsak a vasúti közlekedésben okozott nagyobb károkat a hétfői vihar, de a ferihegyi repülőtér védelmi kerítése is megrongálódott. A javítás idejére határozatlan időre felfüggesztették a légiforgalmat.
júl. 7
16:18
Senki nem megy sehová: olyan erővel sújtott le a vihar Budapestre, hogy máris be kellett zárni a repteret (Mandiner)
Nem indít és nem fogad járatokat a Budapest Airport.
júl. 7
16:18
Putyin kiadta a kegyetlen parancson: halálos dróntámadásokat indítottak az oroszok Ukrajna ellen (naphire.hu)
Újabb brutális éjszaka Ukrajnában: az orosz hadsereg több mint száz drónnal és rakétával csapott le, lakóházak, óvodák és bevásárlóközpontok is találatot kaptak. Harkivban közel harmincan megsérültek, köztük gyerekek, Odesszában pedig egy ember meghalt.
júl. 7
16:24
Az ABB felkerült a Time magazin „A világ legfenntarthatóbb vállalatai” listájára (ProfitLine)
Az ABB a Time “World’s Most Sustainable Companies 2025” című listáján a 14. helyet szerezte meg, Svájcban pedig a harmadik helyen áll az összes iparágat figyelembe véve.
júl. 7
16:24
Leállt a budapesti reptér a vihar miatt (Portfolio)
Több járat is várakozott, majd kitérő repülőtérre ment a Ferihegyen és térségében tomboló heves zivatar miatt. A repülőteret bezárták, a megnyitás időpontja egyelőre nem ismert – írja Facebook oldalán az Airportal.hu
júl. 7
16:24
Változás történt a palackvisszaváltó-automatáknál, a többség már kiszúrta (Femcafe)
Igyekeznek fejleszteni a palackvisszaváltó-automatákat, de ez sokak szerint csak lassan, lépcsőzetesen halad.
júl. 7
16:24
A nyár nélkülözhetetlen kellékei, ha imádod a stílusos és praktikus dolgokat (Glamour)
Lenge maxiruhák, pántos szandálok, bikinik és napszemüvegek: ezekkel a darabokkal a öltözködés gondtalan szellemét és vidám felszabadultságát közvetíted, és ha még hiányzik valami a listádról, akkor most kedvezményesen megveheted. Hamarosan indul a GLAMOUR-napok Summer Week, ahol kedvezményes kuponok felhasználásával minden olyan darabot megvehetsz
júl. 7
16:24
Trumppal is megbékélnének a tálibok (Magyar Hírlap)
Kabulban úgy vélik, tudnának mit ajánlani az elismerésért cserébe.
júl. 7
16:24
A Massey Ferguson bemutatja az Mf 8S Xtra szériát (GépMax)
A Massey Ferguson új Mf 8S Xtra traktorszériája a mezőgazdaság kihívásaira reagál teljesítményben és kényelemben is.
júl. 7
16:24
Michael Douglas szomorúan döntött a saját haláláról (AC News)
60 év munka után, a színész már nem akar visszatérni. Inkább nézi, ahogy a felesége Catherine Zeta-Jones szerepel a filmekben.
júl. 7
16:24
Százezrek vettek részt a London Pride-on (Librarius)
Az idei London Pride útvonalát hat színpad szegélyezte, amelyek mindegyikén külön nagyszabású műsorok zajlottak nemzetközi sztárokkal.
júl. 7
16:26
Független jelölt győzött az időközi polgármester-választáson Garéban (Magyar Hírlap)
Tóth Judit nyerte a voksolást.
júl. 7
16:27
Kiadták a piros riasztást a zivatarok miatt: a katasztrófavédelem szerint erre érdemes figyelni, hogy elkerüljük a bajt (Blikk)
A HungaroMet nem sokkal három óra előtt négy vármegyére a legmagasabb (piros) riasztást adta ki heves zivatarok miatt. A nagy mennyiségű eső komoly károkat tud okozni, már eddig is több száz helyre riasztották a katasztrófavédelem hivatásos tűzoltóegységeit. Jellemzően kidőlt fák, letört ágak, leszakadt vezetékek miatt hívják a műveletirányítási kö
júl. 7
16:28
Átmenetileg meghajolt Brüsszel (Magyar Hírlap)
Az Európai Bizottságot legyőzték a gazdák, mégis ők veszíthetnek.
júl. 7
16:29
Fákat kidöntő szél és brutális jégeső – Videókon és fotókon mutatjuk, hogy csaptak le az országra a pusztító viharok (Blikk)
Kegyetlen erővel tört be a hidegfront az országba: viharokkal, erős széllel és jelentős csapadékkal érkezett meg hazánk számos településére. Egyes területeken jégeső is volt, máshol azonban csak eső esett, de hatalmas mennyiségű. Több felvétel is felkerült az internetre a pusztító ítéletidőről.
júl. 7
16:30
Nagy hatótávolságú ukrán drónok találták el az orosz Ilsky olajfinomítót (HírTV)
Az üzem mintegy 500 kilométerre található az ukrán ellenőrzés alatt álló területektől, és több mint hatmillió tonna üzemanyagot állít elő évente, ezzel a dél-oroszországi térség egyik legjelentősebb finomítójának számít.
júl. 7
16:30
Megérkeztek az új Mf 8S Xtra traktorok! (Agroinform)
A Massey Ferguson, az AGCO (NYSE:AGCO) globális márkája bejelentette az új MF 8S Xtra széria bevezetését.
júl. 7
16:30
Befolyásos autó strómant leplezett le a NAV (Magyar Hírlap)
Több mint ötezer járművet vonnak ki a forgalomból.
júl. 7
16:30
Korokon átívelő (Demokrata)
Mindig csodáltam a polihisztorokat. Marta Kos ilyen. Úgy tűnik, a bővítésügyhöz is ért. 2029-ig le szeretnék zárni Ukrajna EU-csatlakozási folyamatát.
júl. 7
16:30
Hű, de nagyot ütött Varga Judit Magyar Péteren! (Mandiner)
Úgy padlóra vitte őt, hogy azóta is inog és vagdalkozik.
júl. 7
16:30
A járda beszakadt, a híd korrodált. 2030-ig nem is lesz változás? (Forbes)
Olyan sokba kerülne felújítani, hogy inkább megvárják a híd teljes átépítését. Mi történt? A Gubacsi híd nemrég beszakadt járdája még jó ideig lezárva marad a járókelők előtt, mivel a felújítása teljes hosszban 800 millió forintba kerülne. Ez olyan sok, hogy inkább megvárják vele a híd átépítését – írja a Telex. Miért? A száz éves, egyszer
júl. 7
16:30
Újra mindkét futópályával üzemel a korábban a vihar miatt lezárt budapesti repülőtér (Telex)
A 2A Terminál induló csarnoka részben beázott, ezért kiürítették. Minden utasfelvétel a 2B terminálon történt. Késésekre és akár járattörlésekre hétfőn és kedden is számítani lehet.
júl. 7
16:30
Vigyázat! Emiatt az 5 gyógyszer miatt börtönbe is kerülhetsz, ha magaddal viszed a külföldi nyaralásra! (Sassy)
Vigyázz, mit pakolsz a bőröndödbe: ez az 5 gyógyszer simán börtönbe juttathat a nyaraláson – a szénanáthagyógyszeredtől a CBD olajig.
júl. 7
16:30
A One Magyarország alapítványa 20 millió forinttal jutalmazza a legnagyobb társadalmi hatású digitális megoldásokat – Indul a One Digitális Díj (Digital Hungary)
A One Alapítvány, folytatva a korábbi évek hagyományát, idén is meghirdeti a One Digitális Díjat. A One Magyarország alapítványa összesen 20 millió forinttal támogatja azokat az innovatív digitális megoldásokat, amelyek érdemi válaszokat kínálnak korunk és a jövő legnagyobb társadalmi kihívásaira. A pályázók olyan, a piacon már jelen lévő, vagy aká
júl. 7
16:30
Te is csinálod: a 7 leggyakoribb testbeszéd baki, ami elrontja az első benyomást (Bien)
Felismered, mit üzennek a lábdobogásod, a remegő kezed és a túl széles mosolyod? Olvasd el gyors útmutatónkat a hét legnagyobb testbeszéd-bakiról, és varázsold magabiztossá minden találkozásodat!
júl. 7
16:30
Felcsaptak a lángok Budapesten: rengeteg élelmiszer semmisült meg (Agrárszektor)
Több száz négyzetméteren lángolt egy gyümölcsök tárolására használt raktár a Xxiii. kerületi Nagykőrösi úton - közölte a katasztrófavédelem az Mti-vel. Később tudatták: a tüzet sikerült körülhatárolnia 50 hivatásos és önkéntes tűzoltónak.
júl. 7
16:32
A kínai nagy fal nem látszik az űrből. Ez viszont igen! (Agroinform)
A mezőgazdasághoz van köze az építményegyüttesnek, ami a világűrből is látható.
júl. 7
16:32
Nem marad bűntetlenül a játékpisztollyal fenyegetőzés (Magyar Hírlap)
Egy videójáték okozta a nézeteltérést a diákok között.
júl. 7
16:33
Kiadták a piros riasztást a zivatarok miatt: a katasztrófavédelem szerint erre érdemes figyelni, hogy elkerüljük a bajt (Blikk)
A HungaroMet nem sokkal három óra előtt négy vármegyére a legmagasabb (piros) riasztást adta ki heves zivatarok miatt. A nagy mennyiségű eső komoly károkat tud okozni, már eddig is több száz helyre riasztották a katasztrófavédelem hivatásos tűzoltóegységeit. Jellemzően kidőlt fák, letört ágak, leszakadt vezetékek miatt hívják a műveletirányítási kö
júl. 7
16:36
Felemás magyar nap Wimbledonban: Babos negyeddöntőben, Stollár búcsúzott (Pénzcentrum)
Babos Tímea és párospartnere másfél óra alatt elintézték ellenfelüket, Stollár Fanni azonban sajnos búcsúzik a wimbledoni gyeptől.
júl. 7
16:36
Forog a harmadik Dűne-film, Zendaya is Budapesten van (Könyves Magazin)
Frank Herbert regényének filmfeldolgozása ezúttal is Budapesten forog!
júl. 7
16:36
Málna metszése: a bő termésért és az egészséges bokorért (Agrofórum)
Akár nyári, akár őszi fajtát nevel, fontos észben tartania, hogy itt nem csupán az esztétikáról van szó.  A gondozatlan, sűrűn benőtt málnasorok nemcsak kevesebb gyümölcsöt hoznak, de hajlamosabbak a betegségekre is, különösen a gombás fertőzésekre.
júl. 7
16:36
Holtan találták a felmentett orosz közlekedési minisztert (Magyar Hírlap)
Leváltásának közvetlen okát a Kreml nem részletezte.
júl. 7
16:36
Juhász Imrét jelölte ombudsmannak Sulyok Tamás (Demokrata)
Az államfő az Alkotmánybíróság nyugalmazott elnökét jelölte az alapvető jogok biztosának.
júl. 7
16:36
Szemétbe fulladt a város – hónapok óta tart a sztrájk (Demokrata)
Fél éve gyűlik a szemét Birmingham utcáin a szemétszállítók sztrájkja miatt. Már a járdákon sem lehet közlekedni.
júl. 7
16:36
Véget ért a találgatások időszaka: kiderült, hogy mi az igazi tétje a jövő évi választásoknak (Mandiner)
Nem köntörfalazott az elemző.
júl. 7
16:36
Ukrán gyerekeknek szervez balatoni táboroztatást, adománygyűjtést indított a XII. kerületi önkormányzat (Telex)
Mindezt egy Sándor Fegyir ukrán nagykövettel közös csomagtartós videóval jelentette be a kutyapártos polgármester.
júl. 7
16:36
A repteret sem kímélte a brutális vihar: le kellett zárni Ferihegyet! (Roadster)
Indulás előtt ajánlott tájékozódni.
júl. 7
16:36
Lehet-e tartós kapcsolatot találni online? (Librarius)
Sokféle válasz születhet, hiszen mindenre van példa. Valószínűleg azért ismerkedünk online, mert gyorsan, kevés energiaráfordítással, alacsony költségvetéssel szeretnénk megtalálni a nagy őt. Sikerülhet-e a vállalkozás? Menekülés a kiégett kapcsolatokból? Sok csalódás és kudarc övezheti az utat, aminek a végén online próbálunk ismerkedni. Mivel fog
júl. 7
16:38
Híres ellenzéki színész ígérte meg Magyar Péter ukrán kém barátjának: leváltja Orbánt (Mandiner)
A Szlava Ukrajini a mozgalom neve?
júl. 7
16:39
Nem indult jól a hét Amerikában (Privátbankár)
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
júl. 7
16:42
Kiadták a piros riasztást Magyarországon: ítéletidő, 110 km/órás szél is jöhet (Portfolio)
Kiadták a legmagasabb szintű, piros riasztást több vármegyére - közölte a HungaroMet.
júl. 7
16:42
Autóra dőlt fák, leszakadt vezetékek, bokáig érő jég, eldőlt hajó: így söpört végig az ország felén a hétfői vihar (SzMo)
Kora délutánig több mint 500 helyre riasztották a katasztrófavédelmet a Dunántúlon. Közleményük szerint eddig a legtöbb alkalommal Veszprém, Fejér, Somogy, Komárom és Baranya megyében kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak.
júl. 7
16:42
Magyarok találkoztak Cristiano Ronaldóval, példátlan amit a kamera rögzített (Promotions)
Magyar turisták Mallorcán kapták lencsevégre Cristiano Ronaldót.

Keresés