Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Negyven évet ünnepeltek együtt, szeretetben a Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdió növendékei júniusban. A legendás tanoda falai között nagyon sok ismert színész, rendező nőtte ki magát, és viszi magával azt az életszemléletet, amit azokban az években kapott, amíg oda járt.
Úgy tűnik, Jákob Zoli és Hajnal Betti újra egymásra talált. Az egykori Nagy Ő és a TV2 műsorának győztese szakításuk után is jó kapcsolatban maradtak egymással, most pedig együtt pózolnak, méghozzá óriásplakátokon, egy közös együttműködés részeként. Az édesanya, akire azóta már rátalált a szerelem, hálás az üzletembernek.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet (MATE) is működtető alapítvány a magyar növénynemesítésben eddig kulcsszerepet játszó intézeteket zárt be. Egy érintett szakember szerint a leépítés mögött a kutatóintézetek területeinek értékesítése húzódhat.
Szomorú gyászhírrel jelentkezett a Tankcsapda zenekar a közösségi oldalán. Meghalt az együttes koncertjeit is biztosító csapat egyik oszlopos tagja, Gyuri, akit sokan csak Shrekként ismertek. A férfit, aki nemcsak vigyázott a rendre, hanem közben jó hangulatot is teremtett, a sok véradás és orvosi segítség sem tudta megmenteni.
A bőrviszketés mögött a leggyakrabban a bőr szárazsága áll. Bizonyos esetekben azonban ezenkívül más okok is állhatnak a viszketés hátterében. Ezek felderítése orvosi kompetencia. Lássuk, mikor javasolt a panasszal orvost felkeresni, és mit lehet tenni!
Vannak emberek, akik az első pillanatban elvarázsolnak. Kedvesek, magabiztosak, figyelmesek. Valahogy minden szavuk megragad, és elhitetik veled, hogy különleges vagy. De ahogy telik az idő, valami megváltozik. Egyre több a kétely, a bűntudat, az érzés, hogy valahogy mindig te vagy a hibás. Ha valaha is volt részed ilyen párkapcsolatban, munkahelye
A négyszeres világbajnok a 44. rajtelsőségét érte el pályafutása során. A második helyen a világbajnoki pontversenyben vezető Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája végzett, a harmadik pedig csapattársa, a brit Lando Norris lett. Mellőle honfitársa, George Russell indul majd a Mercedesszel. Az ugyancsak hazai közönség előtt szereplő hétszeres v
Megnéztük, hogy mi ez a hirtelen jött felhajtás a Battlefront II körül, mert az nem lehet véletlen, hogy egy kvázi régi játékra hirtelen ennyien ráfüggenek.
XIV. Leó pápa köszöntötte az észak-európai fiatalokat és tanárokat, arra buzdítva őket, hogy hallgassanak Isten hívására, és folytassák tanítványi útjukat. – írja a Vatican News. Szombaton XIV. Leó pápa Dániából, Írországból, Angliából, Walesből és Skóciából érkezett zarándokokat üdvözölt a Vatikánban a szentévi római látogatásuk részeként. A c
A főtt kukorica egy igazi nyári csemege. Ha te is elkészítenéd otthon, akkor a lényeg, hogy mindig kellemes illatú, telt, egészséges csöveket válassz, hiszen úgy, ahogyan a legtöbb ételnél, itt is az alapanyag minősége az egyik fő befolyásoló tényező. Igaz, a főtt kukorica receptje esetében is megállja a helyét a mondás, miszerint ahány ház, annyi
A Sakáltanya gyönyörű színésznője, Piper Perabo jelenleg 48 éves, de ezt egyáltalán nem mondanánk meg róla, ugyanis elképesztően jól néz ki még mindig.
Gyakran előfordul, hogy a szívünk szerint szeretnénk úgy gondolni, hogy a kapcsolatunk hosszú távú és tartós lehet, de valahol mélyen mégis van bennünk egy bizonytalanság, amely azt súgja, a másik fél nem osztozik ugyanezekben az érzésekben. Az alábbi jelek segíthetnek abban, hogy megértsd, valóban átmeneti társ vagy-e vagy inkább stabil párt szánt
Őszintén, tabuk nélkül beszélgettek a női lét sarkalatos kérdéseiről Ábel Anita vendégei az Egy ritmusban podcast győri állomásán. A hormonok, a klimax, a menstruáció és a női barátság témái sem maradtak ki a humorral átszőtt élő talk show-ból. Farkasházi Réka és Makány Márta saját élményeikkel hozták közelebb a hallgatókhoz az olykor kellemetlenne
Pályafutása legjobb F1-es időmérő edzését produkálta, és az eddigi legjobb rajthelyét szerezte meg Oliver Bearman, mégis az utolsó előtti sorból indul vasárnap. És mindezt egy buta boxutcai hiba miatt
Kihúzták az Ötöslottó 2025/27. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a héten senkinek sem volt telitalálata, így egy hét múlva szombaton már 3 milliárd 700 millió forintot ér a jackpot az ötös lottón.
A Turul szoborról megkérdezik a lakosságot a XII. kerületben, "a beszélgetések hezeken belül elkezdődnek" - mondta Kovács Gergely polgármester. Ami pedig a vaddisznókat illeti, elárulta, hogy "rengeteg van a Hegyvidéken", Magyar Péter is azt mondta, sok a vaddisznó.
Sokkoló állapotokról számolt be Kulja András, a Tisza Párt EP-képviselője: a berettyóújfalui kórház pszichiátriai osztályán konkrétan leszakadt a mennyezet – miközben egy beteg éppen ott tartózkodott. A páciens életét csak a puszta véletlen mentette meg.
Miután Szlovéniában a parlament pénteken megszavazta, hogy tartsanak konzultatív népszavazást a védelmi kiadásokról, a legnagyobb kormányzó párt, a Szabadság Mozgalom úgy döntött: saját konzultatív népszavazást kezdeményez a NATO-tagságról. "Ez az igazi kérdés, amelyet a polgároknak mérlegelniük kell" – közölte a párt. A javaslatot hivatalosan a jö
Vasárnap még az ország nagy részén marad a meleg, nyárias idő, de főleg északnyugaton már csapadékra is számítani lehet. Hétfőtől aztán egy hidegfront alakítja időjárásunkat, amely lehűlést és egyre növekvő valószínűséggel jelentősebb csapadékot hoz.
A legutóbbi két futamot megnyerő Andrea Crugnola vezet a Róma Rally első napja után, Herczig Norbert a 12. helyen áll, Hadik András kiesett. Hiába állt három olasz versenyző az első három helyen szombat délben a Róma Rallyn, az egyik hős mégis a negyedik helyre visszacsúszó Miko Marczyk volt. A lengyel pilóta a két kisebb hibája
Gyerekkorában még rettegett attól, hogy valaki megszólítja a buszon vagy a metrón, ma pedig már ezrek figyelik őt a színházban és a képernyő előtt. Ember Márk elárulta: egykor komoly stresszt jelentett számára egy egyszerű tömegközlekedéses nap. A színész a Reggeliben mesélt arról az időszakról, amikor még az időjárásról sem mert beszélgetést kezde
Egyek vagyunk kultúrában, egyek vagyunk kereszténységben és a jövőnk is közös – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Bükkszentkereszten a Magyarországi Szlovákok Kulturális Örökségének Napján. Soltész Miklós beszédében emlékeztetett, a magyar és a s