2025. július 5. szombat

júl. 5
19:15
"Egy új kapcsolat kezdete" – Jákob Zolit A Nagy Ő győztesével fotózták le ölelkezve (Blikk)
Úgy tűnik, Jákob Zoli és Hajnal Betti újra egymásra talált. Az egykori Nagy Ő és a TV2 műsorának győztese szakításuk után is jó kapcsolatban maradtak egymással, most pedig együtt pózolnak, méghozzá óriásplakátokon, egy közös együttműködés részeként. Az édesanya, akire azóta már rátalált a szerelem, hálás az üzletembernek.
júl. 5
19:18
Jó vagy rossz az egészségnek minden nap dinnyét enni? (Magyar Hírlap)
Szakértői vélemény.
júl. 5
19:18
A klímaválság közepén záratják be a magyar agrárkutató intézeteket (Kontroll.hu)
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet (MATE) is működtető alapítvány a magyar növénynemesítésben eddig kulcsszerepet játszó intézeteket zárt be. Egy érintett szakember szerint a leépítés mögött a kutatóintézetek területeinek értékesítése húzódhat.
júl. 5
19:21
Meghalt a Tankcsapda biztonsági csapatának oszlopos tagja, Shrek (Blikk)
Szomorú gyászhírrel jelentkezett a Tankcsapda zenekar a közösségi oldalán. Meghalt az együttes koncertjeit is biztosító csapat egyik oszlopos tagja, Gyuri, akit sokan csak Shrekként ismertek. A férfit, aki nemcsak vigyázott a rendre, hanem közben jó hangulatot is teremtett, a sok véradás és orvosi segítség sem tudta megmenteni.
júl. 5
19:24
Mi az a stabilcoin? A stabilcoin fogalom jelentésére kerestek a legtöbben (ProfitLine)
Mi a stabilcoin, mi a stabilcoin jelentése? Felrobbant a stabilcoin-keresések száma Kínában – már 250 milliárd dolláros piacról beszélünk.
júl. 5
19:24
3 kérdés, amivel bármelyik nárcisztikus lebuktatható - Te mit válaszolnál rájuk? (Glamour)
Vannak emberek, akik az első pillanatban elvarázsolnak. Kedvesek, magabiztosak, figyelmesek. Valahogy minden szavuk megragad, és elhitetik veled, hogy különleges vagy. De ahogy telik az idő, valami megváltozik. Egyre több a kétely, a bűntudat, az érzés, hogy valahogy mindig te vagy a hibás. Ha valaha is volt részed ilyen párkapcsolatban, munkahelye
júl. 5
19:24
Magyarország legnagyobb kincsét a pápa tartja magánál a Vatikánban (Promotions)
Egykor az osztrák császár is magának akarta, ám a magyarok nem adták.
júl. 5
19:24
Magyar Péter nyaralása alatt sem bír leállni: a Mandiner YouTube-csatornáján kommentel (Mandiner)
Úgy tűnik, a Tisza Párt elnöke még a tengerpartot is unja nélkülünk.
júl. 5
19:24
Brit Nagydíj - Max Verstappen indulhat az élről (Autószektor)
A négyszeres világbajnok a 44. rajtelsőségét érte el pályafutása során. A második helyen a világbajnoki pontversenyben vezető Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája végzett, a harmadik pedig csapattársa, a brit Lando Norris lett. Mellőle honfitársa, George Russell indul majd a Mercedesszel. Az ugyancsak hazai közönség előtt szereplő hétszeres v
júl. 5
19:24
Nyolc év után felébredt és rekordokat dönt a Star Wars egykoron leggyűlöltebb játéka (Telex)
Megnéztük, hogy mi ez a hirtelen jött felhajtás a Battlefront II körül, mert az nem lehet véletlen, hogy egy kvázi régi játékra hirtelen ennyien ráfüggenek.
júl. 5
19:30
Így alakult a fürdőruha történelme az évezredek során: óriási botrányok övezték viselését (Éva Magazin)
Ma már a világ legtermészetesebb dolga – kivéve bizonyos vallások esetében –, hogy a nők bátran mutatkozhatnak fürdőruhában, bikiniben, azonban ez nem volt mindig így. A történelem során nagy változásokon esett át a fürdőruhadivat, és valljuk be, komoly társadalmi változások lenyomata lett, hiszen méltán jelképezi a radikális szemléletváltást a női
júl. 5
19:30
Ő volt a Sakáltanya csodaszép főszereplője: így néz ki napjainkban (Femcafe)
A Sakáltanya gyönyörű színésznője, Piper Perabo jelenleg 48 éves, de ezt egyáltalán nem mondanánk meg róla, ugyanis elképesztően jól néz ki még mindig.
júl. 5
19:30
Sercli vagy gyürke – ti hogy hívjátok a kenyér végét? (egy.hu)
Tájegységenként, de még családonként is külön beceneve van a kenyér legfinomabb részének.
júl. 5
19:30
Michelisz a sűrűjébe került Portugáliában (Telex)
Az időmérőn megszerzett hatodik hely miatt mindkét vasárnapi futamon nagyon óvatosnak kell majd lennie a TCR World Tour kétszeres címvédőjének.
júl. 5
19:30
10 biztos jel, hogy csak átmeneti vagy az életében (Bien)
Gyakran előfordul, hogy a szívünk szerint szeretnénk úgy gondolni, hogy a kapcsolatunk hosszú távú és tartós lehet, de valahol mélyen mégis van bennünk egy bizonytalanság, amely azt súgja, a másik fél nem osztozik ugyanezekben az érzésekben. Az alábbi jelek segíthetnek abban, hogy megértsd, valóban átmeneti társ vagy-e vagy inkább stabil párt szánt
júl. 5
19:30
Példátlanul rommá zúzták a vagány Jaguart – Ráadásul saját maguk, egy mérhetetlenül pocsék reklámmal (Médiapiac)
Drámai visszaesés az eladásokban, miközben az új modelljeik még sehol – példátlan mélységbe süllyedt a brit luxusmárka Európában
júl. 5
19:33
"Pöccre tudok átváltani házisárkánnyá" – Farkasházi Réka és Makány Márta a változókorról vallottak (Blikk)
Őszintén, tabuk nélkül beszélgettek a női lét sarkalatos kérdéseiről Ábel Anita vendégei az Egy ritmusban podcast győri állomásán. A hormonok, a klimax, a menstruáció és a női barátság témái sem maradtak ki a humorral átszőtt élő talk show-ból. Farkasházi Réka és Makány Márta saját élményeikkel hozták közelebb a hallgatókhoz az olykor kellemetlenne
júl. 5
19:36
Katy Perry és Orlando Bloom megerősítette: szakítottak (Magyar Hírlap)
Ezek szerint már nem kell találgatni.
júl. 5
19:36
Jó hír a MÁV-tól: Elfogadták a Fővárosi Közgyűlés javaslatát (Nyugati Fény)
Az elővárosi vonatok tovább közlekednek.
júl. 5
19:36
Sztárparádé Zalában: magához rendelte a ZTE a Premier League-bajnokot az NB I-es rajt előtt (Mandiner)
Július 19-én a Leicester City látogat Zalaegerszegre.
júl. 5
19:36
Agrár munkaerőpiaci kihívások: attitűdváltás és technológiai adaptáció (Magyar Mezőgazdaság)
A mesterséges intelligencia és az automatizáció térnyerése már nem a távoli jövő, hanem a jelen valósága a magyar agrár- és élelmiszeriparban.
júl. 5
19:36
Mágnesként vonzza a boldogságot a mai naptól 5 csillagjegy (StoryMix)
Az a különleges nap, amelyre már régóta vártál, végre elérkezett. Ma az Univerzum igazán kedvez öt csillagjegy szülötteinek, akik szó szerint képesek lehetnek mágnesként vonzani a boldogságot. Készülj fel arra, hogy az energiák különleges kombinációja életedet új, csodálatos új irányba tereli. Hidd el, mától bármi lehetséges! Szinte mágnesként fogo
júl. 5
19:42
Az Ötöslottó nyerőszámai a 27. játékhéten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 2025/27. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a héten senkinek sem volt telitalálata, így egy hét múlva szombaton már 3 milliárd 700 millió forintot ér a jackpot az ötös lottón.
júl. 5
19:42
Kovács Gergely a Turulról – és hogy a vaddisznókról Magyar Péter mit mondott (ATV)
A Turul szoborról megkérdezik a lakosságot a XII. kerületben, "a beszélgetések hezeken belül elkezdődnek" - mondta Kovács Gergely polgármester. Ami pedig a vaddisznókat illeti, elárulta, hogy "rengeteg van a Hegyvidéken", Magyar Péter is azt mondta, sok a vaddisznó.
júl. 5
19:42
Leszakadt a mennyezet egy magyar kórházban, sokkoló fotókat közölt Kulja András: "a beteg élete csak a szerencsén múlt" (naphire.hu)
Sokkoló állapotokról számolt be Kulja András, a Tisza Párt EP-képviselője: a berettyóújfalui kórház pszichiátriai osztályán konkrétan leszakadt a mennyezet – miközben egy beteg éppen ott tartózkodott. A páciens életét csak a puszta véletlen mentette meg.
júl. 5
19:42
Ordas Eszter: a rogáni bábszínházhoz semmi köze a lemondásomnak (Kontroll.hu)
A politikus reagált a kormánypárti megjegyzésekre: nem a Tisza Párt elnöke miatt távozott.
júl. 5
19:45
Vihart kavart a magasabb védelmi kiadás az egyik NATO-országban, népszavazás jön a tagságról (Infostart)
Miután Szlovéniában a parlament pénteken megszavazta, hogy tartsanak konzultatív népszavazást a védelmi kiadásokról, a legnagyobb kormányzó párt, a Szabadság Mozgalom úgy döntött: saját konzultatív népszavazást kezdeményez a NATO-tagságról. "Ez az igazi kérdés, amelyet a polgároknak mérlegelniük kell" – közölte a párt. A javaslatot hivatalosan a jö
júl. 5
19:48
Brutális fordulatot vesz az időjárás: így söpör végig hazánkon a hidegfront (Portfolio)
Vasárnap még az ország nagy részén marad a meleg, nyárias idő, de főleg északnyugaton már csapadékra is számítani lehet. Hétfőtől aztán egy hidegfront alakítja időjárásunkat, amely lehűlést és egyre növekvő valószínűséggel jelentősebb csapadékot hoz.
júl. 5
19:48
Pánik tört ki egy Ryanair-járaton (Magyar Hírlap)
Menekülni kezdtek az utasok.
júl. 5
19:48
Orbán Viktor már nagyon készül: újabb videót osztott meg, és egy kis ízelítőt is adott róla, hogy miről fog beszélni a vasárnapi interjúban (Mandiner)
A kormányfő vasárnap 10 órától a Hotel Lentulai vendége lesz.
júl. 5
19:48
Crugnola száguld a triplázás felé, Herczig egy helyet javított Rómában (Racingline)
A legutóbbi két futamot megnyerő Andrea Crugnola vezet a Róma Rally első napja után, Herczig Norbert a 12. helyen áll, Hadik András kiesett. Hiába állt három olasz versenyző az első három helyen szombat délben a Róma Rallyn, az egyik hős mégis a negyedik helyre visszacsúszó Miko Marczyk volt. A lengyel pilóta a két kisebb hibája
júl. 5
19:51
"Rettegtem" – Ember Márk furcsa okból minden alkalommal félt a tömegközlekedési eszközökön (Blikk)
Gyerekkorában még rettegett attól, hogy valaki megszólítja a buszon vagy a metrón, ma pedig már ezrek figyelik őt a színházban és a képernyő előtt. Ember Márk elárulta: egykor komoly stresszt jelentett számára egy egyszerű tömegközlekedéses nap. A színész a Reggeliben mesélt arról az időszakról, amikor még az időjárásról sem mert beszélgetést kezde
júl. 5
19:54
Árvaszúnyog invázió ellen ez a leghatásosabb védekezés: ingyen van és egyszerű (Hóvége)
3 működő megoldás.
júl. 5
19:57
Orbán Viktor: miért kéne kishitűnek lenni? (Infostart)
Meg fogjuk nyerni a következő választást is, ez a terv – jelentette ki a miniszterelnök a Krónika Online-nak adott, szombaton megjelent videóinterjújában.
júl. 5
20:00
Orbán Viktor: meg fogjuk nyerni a következő választást is (Demokrata)
A kormányfő "egészséges és történelmileg megalapozott önbizalommal vág neki majd a kampánynak".
júl. 5
20:00
Képek: Újra megnyílt a legendás fürdőkomplexum Magyarországon – rengetegen dolgoztak érte ingyen (Helló Magyar)
Hónapokig tartó zárva tartás után részlegesen újranyitott a Gyopárosfürdői Gyógy-, Park- és Élményfürdő, amely az elmúlt években az egyik legnépszerűbb vidéki fürdőkomplexummá nőtte ki magát. A
júl. 5
20:00
5 könyv, ami nem hiányozhat a nyári könyvlistádról (in.hu)
Itt a nyár, talán egy kicsivel több időnk jut olvasni a nyaralások során. Az alábbi öt könyv között, melyek az idei, 96. Ünnepi Könyvhéten jelentek meg, hazai és külföldi szerzőket is találni. Akár a tengerparton vagy a strandon, akár otthon olvassuk őket, élményben nem lesz hiány!
júl. 5
20:00
Hogyan használj okosan egyetlen rúzst? 6 varázslatos módszer (Bien)
A kozmetikumok világában könnyedén elcsábulhat az ember, különösen akkor, ha nap mint nap szembetalálja magát az újabbnál újabb termékek csábító reklámjaival. Könnyen megértem, hiszen magam is szenvedélyes sminkrajongó vagyok, így jól tudom, milyen nehéz ellenállni a csábításnak. Azonban meg lehet találni az arany középutat: a legjobban szeretett r
júl. 5
20:06
Minden idők kilencedik legnagyobb nyereménye volt a tét – Itt vannak az Ötöslottó nyerőszámai! (Blikk)
Több mint 3,5 milliárd forint volt a tét a július 5-i Ötöslottó-sorsoláson, vagyis minden idők kilencedik legnagyobb főnyereménye. A játékosok négy hónapja várnak arra, hogy valaki végre eltalálja mind az öt nyerőszámot – mutatjuk, hogy ezen a héten mely számok hozhatták el ezt a mesés összeget.
júl. 5
20:06
"Hiába próbálod elterelni a figyelmet a saját szennyesedről, a valóság megtalál" – bomlik a Tisza! (Mandiner)
Ordas Eszter rádöbbenhetett: a főnöke exfelesége nem csak kitalálja, hogy Magyar Péter valóban agresszív ember. Horváth K. József írása.
júl. 5
20:06
Az emberi álmokat vizualizálja egy holland mesterséges intelligencia startup (ICT Global)
A Modem Works olyan nyílt forráskódú eszközt fejlesztett, amely képes szöveges álomleírásokat képpé és mozgóképpé alakítani. A projekt célja nem a pontos rekonstrukció, hanem az álomélmények hangulati és vizuális interpretációja, egyfajta mesterséges álomemlék létrehozása.
júl. 5
20:08
Orbán Viktor, bármennyire is fárad, kopik az imázsa, ma a Fidesz legnagyobb értéke (Mandiner)
Amikor egy politikai szereplő úgy látja, sikertelen volt az elmúlt időszakban, akkor érdemes valamit változtatnia.
júl. 5
20:12
Aknai Péter: Tengerérzés (Telex)
"Apa erre azt mondja, hogy a tengerérzést nem mindig a horizontban kell keresni. A Duna kiszámíthatatlan, gyorsan mozgó víztömeg, ami óvatosságra inti a tapasztalt tengerjárót is." E heti novellánk gyerekkori emlékeket idéz fel a Kádár-korszakból.
júl. 5
20:18
Meghalt Shrek, a Tankcsapda biztonsági csapatának fontos tagja (SzMo)
A zenekar közösségi oldalán búcsúzott a hosszú évek óta velük dolgozó Gyuritól. A férfiért nemrég irányított véradást is szerveztek, de már nem tudtak rajta segíteni.
júl. 5
20:18
Bőr alatti csomók: nem csak rákot jelezhetnek, ennyiféle oka lehet (EgészségKalauz)
Mi lehet a bőr alatti csomó oka? Nem mindig jelent nagy bajt – de a bizonytalanság mindig nyugtalanító.
júl. 5
20:24
Megőrizte első helyét a BMW a prémium márkák mezőnyében a magyarországi újautó-piacon az első fél évben (ProfitLine)
A BMW márka 18,8 százalékkal növelte eladásait a magyarországi újautó-piacon az idei első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest, az értékesített 3286 darab modellel a bajor márka továbbra is őrzi első helyét a prémium szegmensben - tájékoztatta a BMW Group Magyarország az MTI-t közleményben.
júl. 5
20:24
Az igazi intimitásgyilkos: ez a szokás rengeteg kapcsolatot tesz tönkre, és semmi köze a hűtlenséghez (Glamour)
Amikor egy kapcsolat megromlik, sokan automatikusan a megcsalásra gondolnak. Mintha csak ez lenne képes igazán megtörni két ember szövetségét. Pedig az intimitás, a közelség, az érzelmi kötődés nem csak akkor sérül, ha valaki félrelép. Van egy sokkal alattomosabb, hétköznapibb, és éppen ezért veszélyesebb viselkedésforma, amely észrevétlenül szivár
júl. 5
20:24
Utcai változat készült a Porsche Le Mans-i versenyautójából (Autószektor)
A Porsche a Le Mans-i 24 órás verseny előtt mutatta be a 963 Hypercar testvérét, a 963 RSP-t, amely a Porsche gyár, a Porsche Penske Motorsport és a Porsche Cars North America csapatának együttműködéséből született meg a motorsport-legenda, Roger Searle Penske (akinek a kezdőbetűi alkotják az autó nevét) számára. A tavaly IMSA és WEC bajnokságot ny
júl. 5
20:24
Tragikus árvíz Texasban – eltűnt gyerekek, egyre több halott (PlanetZ)
Hirtelen árvíz pusztított Texasban: 27 ember meghalt, köztük több gyermek a Camp Mystic nyári táborból. A tragédia a természet erejére és az éghajlatváltozás veszélyeire figyelmeztet.
júl. 5
20:27
Megcsalás és szakítás helyett lehet több szerelmünk is? (Blikk)
Csodálatos dolog a szerelem, és bizony vannak, akik bátran átélik több emberrel is, lerázva magukról a társadalom szabta gátakat. Ők a poliamorok, vagyis azok akik egyszerre több embert szeretnek, viszont őszintén és nyílt lapokkal játszanak. Rekvényi Katalin a napokban telt házas közönség előtt mutatta be hiánypótló könyvét, a POLIAMORIA: elmélet

Keresés