2025. július 4. péntek

júl. 4
6:45
Súlyos balesettel, teljes útzárral kezdődött a péntek, mentők a helyszínen (Autószektor)
Egy rakomány nélküli kamion és egy tréler ütközött össze, utóbbihoz egy vontatmány is kapcsolódott. A tréleren és vontatmányán összesen három személykocsi volt. A város önkormányzati tűzoltói végzik a műszaki mentést. A kamionban és a trélerben is csak annak vezetője utazott, a két sofőrhöz mentő érkezett. - A baleset miatt a főút érintett szakaszá
júl. 4
6:45
"Cikinek tartom, hogy lefeküdtünk" – vallotta be Szlépka Armand Moh Zsíros Lindáról (rtl.hu)
Az Exek csatájában névtelenül tehettek fel kérdéseket egymásnak a játékosok. Volt olyan, akinek feltűnt, hogy Szlépka Armand Moh nem beszélget Zsíros Lindával, ezért kíváncsi volt ennek az okára. A srác bevallotta, hogy lefeküdtek egymással, amit szeretett volna eltitkolni, mert cikinek tartja. Az RTL+ Premiumon már elérhető az 5. rész!
júl. 4
6:47
Megszólalt Donald Trump az Ukrajnának szánt amerikai fegyverek leállításáról: meglepő, amit az elnök mondott (vg.hu)
Washington továbbra is biztosít fegyvereket Ukrajnának – mondta amerikai elnök. Hangsúlyozta azt is, továbbra is támogatják Kijevet a háborúban.
júl. 4
6:48
Nyaral a pápa, berobbanhat a turizmus ebben az eldugott olasz tóparti faluban (Drive)
XIV. Leó pápa július első vasárnapján egy régóta feledésbe merült pápai hagyományt fog feleleveníteni, az egyházfő elődjeitől eltérő módon ugyanis egy kéthetes nyaralásra indul a Rómához közeli Castel Gandolfóba. Lépését reménykedve várják a tóparti településen, aminek már régóta szüksége lenne a turisztikai fellendülésre.
júl. 4
6:48
Hasít az első Solana Staking ETF (icobench)
A REX-Osprey Solana Staking ETF, amely az SSK tőzsdei kód alatt kereskedik, szerdán indult el a Cboe BZX tőzsdén.
júl. 4
6:51
Ez a bolygó megeteti magát a Nappal (Infostart)
Erős vonzása tűrhetetlen napkitöréseket okoz, emiatt egyre kisebb, mivel elég.
júl. 4
6:51
Most jött: utasokkal teli vonaton csapott le baltával egy őrjöngő férji, gyerekre is támadt (BorsOnline)
A megsebesített utasok között van egy 15 éves áldozat is.
júl. 4
6:51
Halálos hőhullám pusztít Európában, több országban is vészhelyzetet hirdettek (hirado.hu)
Európát szokatlanul erős hőhullám sújtja, amely több országban is halálos áldozatokat követelt. A szakemberek szerint a hőhullámok egyértelműen jelzik az éghajlatváltozást, és a jövőben egyre gyakoribbá válhatnak a szélsőséges időjárási események.
júl. 4
6:51
A németeknek csoda, a magyaroknak rémálom volt – 71 éves az elbukott vb-döntő (Player)
71 éve annak, hogy az Aranycsapat elszenvedte a magyar futball történetének legfájóbb vereségét.
júl. 4
6:51
Ettől félt a legjobban Brüsszel: Kína közölte az EU-val, sose hagyja, hogy Oroszország elveszítse a háborút – "Ha beszállunk, azonnal vége" (vg.hu)
Kínának nem érdeke, hogy a háború véget érjen, mert elvonja az amerikaiak figyelmét.
júl. 4
6:51
Pamela Anderson: A Baywatch forgatásán mindenkivel lefeküdtem legalább egyszer (SzMo)
A színésznő szerint a kulisszák mögött vad jelenetek zajlottak, nemcsak a kamerák előtt. Többen megerősítették, hogy a minimális ruházat erősen befolyásolta a forgatási hangulatot.
júl. 4
6:51
Mentik a turistákat Kréta szigetéről (Magyar Hírlap)
Törökországban már emberéletet is követeltek a tüzek.
júl. 4
6:51
Ma nyitja meg kapuit a Zsámbéki Nyári Színház, mutatjuk a legjobb programokat (Magyar Nemzet)
Igazi művészeti kaleidoszkóp várja a közönséget.
júl. 4
6:53
Magabiztosan vezet a Fidesz-Kdnp a Tisza előtt (Magyar Nemzet)
A kormánypártokon és Magyar Péter alakulatán kívül más nem jutna be az Országgyűlésbe.
júl. 4
6:57
Nagy a baj a magyarok kedvenc üdülőhelyein, evakuálják az embereket, egyre rosszabb a helyzet (BorsOnline)
Voltak, akik a tűz elől a tengerbe menekültek.
júl. 4
6:57
Felsővezeték-szakadás volt hajnalban, újabb késésekről számolt be a Máv a közösségi oldalán (Blikk)
Újabb késésekről számolt be a MÁV a közösségi oldalán. Péntek hajnalban leszakadt a felsővezeték Abony és Szolnok között, ezért nem jártak a vonatok az érintett szakaszon. Azt ígérték, hogy Cegléd és Szolnok közé pótlóbuszokat szerveznek, de jelentős csúszásra kell számítani a reggeli órákban.
júl. 4
6:57
Szélsőséges időjárás sújtja a gyümölcsöket - Ez hajtja feljebb a magyar árakat? (Portfolio)
A 2025. március 17-től bevezetett élelmiszerekre vonatkozó kiskereskedelmi árréscsökkentés eredményeként kiemelten a tejek és a tejtermékek, de emellett a lisztek, a tojás, egyes húsok és az étolaj esetében is érdemben csökkentek az árak. A kormányzati intézkedés hatékonynak bizonyult: a szabályozásban érintett élelmiszerek fogyasztói árai a beveze
júl. 4
6:57
Éretlenül hullik a szilva? Itt a megoldás! (Agroinform)
Fontos hogy tudd, mi okozza a szilva idő előtti hullását, hogy meg tudd őrizni a termést. Ráadásul a szilvafa egészségéért is nagyon sokat teszel ezzel.
júl. 4
6:57
Folytatódik a kánikula, de zivatarokra is készülhetünk a hétvégén! (Ripost)
A természet megmutatja erejét!
júl. 4
6:57
Napenergiával erősít a szennyvíztisztító (NRGreport)
Egy újonnan telepített napenergia-tetőszerkezet évente több mint 300 000 kWh áramot termel egy oregoni szennyvíztelepen. A beruházás nemcsak energiát spórol, de a létesítmény működését is hatékonyabbá teszi.
júl. 4
6:57
Megszólalt Donald Trump az Ukrajnának szánt amerikai fegyverek leállításáról: meglepő, amit az elnök mondott (vg.hu)
Washington továbbra is biztosít fegyvereket Ukrajnának – mondta amerikai elnök. Hangsúlyozta azt is, továbbra is támogatják Kijevet a háborúban, a fegyverszállítások biztosítottak.
júl. 4
6:57
Marad a kánikula, de néhol zápor, zivatar frissíti fel majd meleget (BorsOnline)
A csúcshőmérséklet azonban így is elérheti a 40 fokot.
júl. 4
6:57
te be tudod fejezni ezeket az ikonikus slágereket a 2010-es évekből? (Life)
Te tudod kívülről ezeket az idézeteket?
júl. 4
6:57
Magyar szoftverrel lesznek zöldebbek és olcsóbbak a céges buszjáratok (KKV Magazin)
A dolgozói szállítás költségeit és környezetterhelését is csökkenti a magyar fejlesztésű MyBusDirect rendszer, amely flottamenedzsmentet, telematikát és pontos adatszolgáltatást kínál vállalatok számára. A szoftver azonos útvonalon közlekedő munkavállalók szállítását egy járműbe szervezi, miközben Esg-jelentésekhez hiteles kibocsátási adatokat szol
júl. 4
6:57
Az USA gyorsított eljárásban utasítaná ki a mexikói ökölvívót (Magyar Hírlap)
Julio Cesar Chaves Jr. illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban.
júl. 4
6:57
Méretre szabva: növekedési terveket vázolt fel a Mitutoyo Europe új elnöke (newtechnology.hu)
A Mitutoyo Europe nemrégiben kinevezett elnökeként Ray Penny az első nem japán állampolgár, aki betölti ezt a szerepet a Mitutoyo 57 évre visszanyúló európai jelenlétében. Ez egy új korszakot indít
júl. 4
6:57
"Fantasztikus volt" – fejjel lefelé jelentkezett be az űrből Kapu Tibor (Mandiner)
Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomásról jelentkezett be, és megosztotta élményeit a felszállásról.
júl. 4
6:57
Elfogadták Trump Nagy Csodálatos Törvényét (Magyar Nemzet)
Az elnök betartja az ígéretét.
júl. 4
6:57
Így nézett szembe a náci vezető unokahúga családi múltjával (rtl.hu)
Bettina Göring nevét mindenki ismeri – de ő nem hírhedtsége, hanem bátorsága miatt került a figyelem középpontjába. Hermann Göring, a náci katonai vezető rokonaként nemcsak a történelem súlyával kellett megbirkóznia, hanem a családi hallgatás terhével is. Ő viszont nem futott el: terápián, közösségeken és nyílt beszélgetéseken keresztül dolgozta fe
júl. 4
6:57
Régen büntetésnek éreztem, hogy ennyit agyalok – ma már tudom, hogy ez ajándék (Bien)
Sokáig nem értettem, miért nem tudok egyszerűen hátradőlni, élvezni a pillanatot, félretenni a munkát vagy bízni abban, hogy az élet majd megoldja – helyettem.
júl. 4
6:59
Erre vártunk: zivatarokkal törhet meg a hőség, érkezik a hidegfront (Magyar Nemzet)
Hétvégén is marad a strandidő, majd a jövő hét eleje már mozgalmasabbnak ígérkezik.
júl. 4
7:01
A Grand Slam-győztes teniszező a gyerekei előtt félemlítette meg esélyesebb ellenfelét (Magyar Nemzet)
Hazai főszereplője volt a csütörtöki játéknap legnagyobb wimbledoni meglepetésének.
júl. 4
7:03
Hidegfront jön, de minek? Jelentős lehűlést most sem hoz – Ilyen időjárásra számíthatunk (Blikk)
Bár hidegfront érkezik, komoly felfrissülést ezúttal sem remélhetünk. A hétvégén marad a napos, meleg idő, vasárnap helyenként újra tombolhat a hőség. A jövő hét eleje már változékonyabb időt ígér, záporokkal, zivatarokkal és szélsőséges hőmérsékletekkel, de aztán újra berobban a kánikula.
júl. 4
7:03
Landolás után tűnt csak fel, hogy elhagyta az egyik szárnydarabját az utasszállító (Infostart)
Leszakadt a Delta Airlines egyik Boeing 737-es repülőgépének egyik szárnydarabja és egy észak-karolinai lakóház felhajtójára zuhant szerda hajnalban. A személyzet ráadásul csak a leszállás után vette észre a hiányzó alkatrészt.
júl. 4
7:03
MÁV: leszakadt a vezeték, lassú az eljutás a Budapest-Szolnok vonalon (ATV)
Vonatok maradnak ki az Adony-Szolnok között történt vezeték-leszakadás miatt, illetve közlekednek terelve, vagy esetleg hol kell pótlóbuszra szállni - erről a MÁV adott tájékoztatást.
júl. 4
7:03
Totális káosz törhet ki Magyarország közvetlen szomszédjában, lezárhatják az összes várost: nyilatkozatot adott ki az államfő – "Ezt az erőszakot egy ország sem… (vg.hu)
A szerbiai városok teljes lezárására szólították az embereket a hónapok óta tiltakozó szerbiai egyetemisták. Belgrád, Újvidék, és Nis blokádja következhet ma.
júl. 4
7:03
Szörnyűség került a hazai üzletlánc polcaira, sikítva menekülnek előle a kommentelők (Promotions)
Az erősebb idegzetűeket is megviseli, amivel ezekben a hetekben találkozhatnak jó néhány magyar boltban.
júl. 4
7:03
Ha felépítetted az egódat, le is kell tudnod bontani. Ezért fontos a purpose (Forbes)
Egy ideje – ahogy ő mondja – emberezik. Leginkább annak segít, aki azt érzi, mindene megvan, mégsem boldog. Interjú Karafiáth Balázzsal a júliusi Purpose magazinban, ez pedig egy ajánló.
júl. 4
7:03
Eltört a keze, meg kellett operálni a magyar olimpiai bajnokot – ezért kell kihagynia az Eb-t is (Mandiner)
A beavatkozás remekül sikerült.
júl. 4
7:03
Meglepő altcoinok lőttek ki az elmúlt 24 órában (BitcoinBázis)
Az elmúlt napokban az altcoin piac újra felpörgött, és több token is látványos mozgásokat produkált – volt, amelyik szinte a semmiből ugrott meg, míg másoknál komoly visszaesést láthattunk. Nézzük meg, mely tokenek mozogtak a legnagyobbat és miért. Ezek a kriptovaluták emelkedtek igazán most Parcl (+20 %) A Parcl egy Solana-alapú ingatlanpiac, ahol
júl. 4
7:03
Tragikus hírt kaptunk: meghalt az ATV korábbi tulajdonosa (naphire.hu)
Elek István egy nappal a kilencvenedik születésnapja után hunyt el.
júl. 4
7:06
Megvan a kerti korompenész elleni védekezés hatékony módja (Magro)
A korompenész gombafajok különlegessége, hogy nem támadják meg a növényt, ennek ellenére mégis ártanak neki.
júl. 4
7:06
Elhunyt Elek István, az ATV korábbi tulajdonosa (Médiapiac)
Életének 91. évében Rómában elhunyt Elek István üzletember, Magyarország korábbi monacói tiszteletbeli főkonzulja.
júl. 4
7:09
A kormány megengedi az önkormányzatok eladósodását – ha állami cégnek fizetnek (Menedzsment Fórum)
A háborús veszélyhelyzeti felhatalmazással élve enged eltérést a gazdasági stabilitásról szóló törvénytől a csütörtök este megjelent kormányrendelet.
júl. 4
7:09
Megbénult a vonatközlekedés, Budapest felé is drámai a helyzet (BorsOnline)
Hajnalban leszakadt felsővezeték nehezíti a közlekedést.
júl. 4
7:09
Kubatov Gábor elárulta: ezt a három dolgot várják el a Magyar Labdarúgó-szövetség vezetőitől (Metropol)
A Fradi elnöke markánsan reagált Csányi Sándor zöld-fehéreket és a klubvezetőt érintő szavaira.
júl. 4
7:09
Kiderült Emma Roberts gusztustalan nyaralási szokása — A színésznő nem a higiénia híve (Life)
Vannak higiéniai követelmények, amelyeknek a hétköznapokban megfelel a sztár, de ha egyszer nyaralni megy, nem ragaszkodik hozzájuk. Legalábbis nem mindegyikhez. Emma Roberts elárulta, mit nem tesz meg, ha hosszabb-rövidebb időre elutazik, és mi az a trükk,amivel leplezi ennek a következményeit.
júl. 4
7:09
Rémálmok és laktóz (Magyar Hírlap)
Új tények a rémálmokról.
júl. 4
7:09
Új vezetővel erősít a Zwack (MMonline)
A Zwack Unicum Nyrt. tulajdonosi döntése értelmében 2025. július 1-től a cégcsoport hazai és nemzetközi sikereiben több mint 20 éve kulcsszerepet játszó szakember, Belovai Csaba tölti be a vállalat vezérigazgatói tisztségét.Belovai Csaba 2004 januárjában csatlakozott a Zwack Unicum Nyrt.-hez, ahol kezdetben kereskedelmi igazgatóként dolgozott, majd
júl. 4
7:09
Lázár János műemlékké nyilvánította a XII. kerületi Turul szobrot (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.

Keresés