Miközben Oroszország naponta tízezer lövedéket lő ki, Európa képtelen tartani a lépést, és most kiderült, hogy mindössze egy TNT-gyár működik az egész Unióban.
Mesterséges intelligencia, digitális egészségügy és adatvezérelt sportinnováció – ezek a területek is megjelentek azon a budapesti rendezvényen, ahol a Hungarian Startup University Program (HSUP) legjobb csapatai mutatták be startup ötleteiket. Július 3-án a Bosch Innovációs Kampusz adott otthont az idei Demo Day-nek, ahol a legjobbnak ítélt projek
A héten az amerikai Kongresszus mindkét háza elfogadta Donald Trump Nagy Gyönyörű Törvény nevű csomagját, ami meghosszabbítja Trump 2017-es adócsökkentési programját, miközben számos új adókedvezményt léptet életbe. A csomag részeként többet költenek a hadseregre és a határvédelemre, miközben megvágják a szociális kiadásokat, valamint néhány új adó
A forint erősödéssel zárta a hetet – pénteken kora estére a hazai fizetőeszköz mindhárom fő devizával, az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is javított a reggeli árfolyamához képest a bankközi piacon. Az árfolyammozgások ugyan mérsékeltek voltak, de a forint stabil teljesítménye kedvező piaci hangulatra utal.
Péntek délelőtt ünnepi hangulat töltötte meg a Veszprémi Érseki Főiskola dísztermét: hatvan végzős hallgató vehette át diplomáját a graduális és szakirányú képzések lezárásaként. Az esemény azonban jóval több volt egy szokványos ünnepségnél – tanúságtétel volt hitről, szolgálatról és az emberi méltóság középpontba állításáról.
Az Ondo Finance újabb lépést tett a pénzügyi szektor forradalmasítása felé: az amerikai szabályozott brókercéget, az Oasis Pro-t vásárolja fel, hogy erősítse pozícióját a tokenizált értékpapírok piacán. A lépéssel a blockchain-alapú pénzügyi innováció új szintre emelkedik.
Az Egyesült Államokban a függetlenség kikiáltásának 249. évfordulóján, július 4-én hivatalosan is megkezdődött az America250 emlékév, ami elvezet az ország fennállásának jövő évi negyed évezredes ünnepéhez.