Svédországban folytatódik a WRX- és ERX-szezon, Höjlesben 39 versenyző áll rajthoz, összesen öt magyar is megméreti magát. Sűrű nyara lesz a promóterkeresési mizéria miatt a megszokottnál jóval később kezdődő WRX- és ERX-mezőnynek, hiszen júliusban és augusztusban öszesen három helyszínen is versenyt rendeznek. Ezek közül az elsőnek a svédországi H
A magyar bajnok Ferencvárosi TC bejelentette, hogy szerződtette az angol harmadosztályba kieső Cardiff City csapatától a 31-szeres ír válogatott Callum O'Dowdát.
Újabb súlyos orosz rakéta- és dróncsapás érte az ukrán fővárost, Kijevet péntekre virradóan, a legfrissebb adatok szerint egy ember életét vesztette, és 26-an megsebesültek a támadásban - közölte Vitalij Klicsko kijevi polgármester és a katasztrófavédelmi szolgálat.
Az uniós alapértékek megsértésének gyanúja miatt indított 7-es cikkely szerinti eljárás 2018 óta folyik Magyarország ellen. Az eljárás még mindig csak az első fázisban van, miután hiányzik a továbblépéshez szükséges 21 támogató szavazat. Azonban ha utóbbi sikerülne is, az Európai Tanácsban mindenképpen elbukna a kezdeményezés.
Több mint 5651 milliárd forint támogatás jut a magyar agrárium fejlesztésére. Rekordösszegű pályázatok, fiatal gazdák kiemelt támogatással. Az agrárminiszter a MOSZ szövetkezeti napján beszélt erről.
A Pride előtt írták meg véleménycikküket, ami nagy port kavart. Most etikai eljárás indult ellenük, noha előzetesen engedélyt kaptak az egyetemi vezetéstől.
A nagy "szórakoztató" elmondta, miért kellett egyetlen nap háromszor alsónadrágot cserélnie, de mesélt egykori kollégájáról is, a minap meghalt Forró Tamásról, aki ügynök volt.
Az elmúlt évek leginkább arról szóltak, hogy hiába a fundamentális felértékelődés, az Ethereum messze alulmúlta a szélesebb kriptovaluta-piacot – különösen a Bitcoint és a Solanát. Az Ethereum 2.0 ígérete, az újabb és újabb frissítések, valamint az azonnali ETF-ek sem hozták meg a kívánt hatást, melynek következtében az Ether könnyedén elvesztette
Súlyos károkat okozott a tavaszi fagy Törökország mogyoróültetvényein, ami a Nutella árát is az egekbe repítheti. A világ mogyorótermelésének 65 százalékát adó országban 30 százalékkal emelkedtek az árak – ez komoly gondot jelenthet a Ferrerónak és a rajongóknak is.
Nincs is jobb, mint egy friss ropogós pizza! Ez a recept különösen a szívemhez nőtt, mert nagy kedvencem a tengeri herkentyűs verzió. Remélem, ti is szeretni fogjátok!
A rendelkezés értelmében mostantól az önkormányzatok csak a kormány előzetes hozzájárulásával köthetnek naptári éven túlra nyúló ügyletet a tartozások kiegyenlítésére. A kormány szerint a településvezetéseknek felelősen és hatékonyan kell gazdálkodnia. A rendelkezés július 4-én, péntektől érvényes.
A svájci ETH Zürich kutatói olyan robotkutyát fejlesztettek, amely meglepően élethűen képes elkapni és eldobni tárgyakat – pont, mintha egy valódi négylábú lenne. Az ANYmal nevű gépet eredetileg arra tervezték, hogy önállóan kutasson extrém környezetekben, például katasztrófahelyszíneken vagy nehezen megközelíthető ipari terepeken.
Felejthetetlen élmény volt a Marketing& Media TOP50 - A legbefolyásosabb médiavezetők díjátadó party-ja a MOL Campus teraszán. Ezt az alábbi videó is jól mutatja. A díjátadó előtti show-ban nagy szerepet vállalt Besenyei Péter műrepülő-pilóta, aki lélegzetelállító produkcióval szórakoztatta a vendégeket, és ezt most az ő kameráján keresztül is megm
Elkezdődött a nyári tanítási szünet, ami sok diák számára nem csupán a vakációt jelenti, hanem nyári munkát is a szünet alatt. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint vannak, akik először lépnek a munkaerőpiacra és először lesz önálló keresetük. Sok család számára aktuális kérdést vet fel: hol érdemes számlát nyitni a gyereknek
A kutyák és macskák után ismét egy állatos kaparóssal jelentkezik a nemzeti lottótársaság: a szerencsét hozó és kívánságokat valóra váltó aranyhal tematikájával várja a játékosokat az exkluzív megjelenésű nyári sorsjegyújdonság. A fődíj ezúttal 100 millió forint, de emellett 10 szerencsés 10 millió forinttal, további 100 pedig 1-1 millió forinttal
Az ideiglenesen lezárult háborús konfliktus után volt aki azt mondta, hogy az csak néhány hónappal késlelteti az iráni atombomba előállítását. Volt, aki úgy nyilatkozott, hogy azt évekkel visszavetette. A teljes igazságot talán még a CIA sem tudja. Arról pedig végleg keveset tudunk, hogy miért is akarná elpusztítani Irán Izraelt? Erről egy nagyon é
A Nőiszem arra kérte a többi női szervezetet is, hogy csatlakozzanak a felhívásukhoz, hogy közös erővel tudjanak fellépni a nők elleni erőszak visszaszorításáért.
A Balaton erős párolgása miatt az elmúlt egy hétben már 4 centimétert csökkent a tó átlagos vízállása - közölte a HungaroMet Zrt. pénteken a honlapján.
Lewis Hamilton, a Ferrari hazai környezetben szereplő versenyzője érte el a leggyorsabb köridőt a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki első szabadedzésén Silverstone-ban.
Ismét a vitorlázásé a főszerep a Balatonon: július 5-én, szombaton a Fehér Szalag GeneralCom Nagydíjjal kezdetét veszi a Kékszalag Fesztivál, a magyar vitorlázás egyhetes ünnepe. Az eseménysorozat csúcspontja a július 10-én rajtoló 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj, Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenye, amelyet a szurkolók idén is professzion
A sorbet körmök olyanok, mintha frissen adagolt fagylalt lenne rajtuk. Könnyedén elkészíthető otthon, de egy profi manikűrös kezei között igazán életre kelnek a narancssárga, málnás és citromos árnyalatok.
A volt olimpikon konkrét névvel is szolgált egy műsorban, mint olyanról, akit Széchy Tamás évtizedekkel korábban szexuálisan kihasznált. Szerinte szégyenteljes, hogy a volt úszóedzőt és kapitányt mindezek ellenére most könyvben méltatják.
Székesfehérvár fideszes polgármestere szerint stílusbeli gondok vannak a kormányban, de a válságkezeléshez szerinte még mindig a Fidesz kell. A Tisza Pártot szakmai vitára hívná.
Bekérette Heizer Antalt, Magyarország kijevi nagykövetét az ukrán külügyminisztérium, mert Kijev szerint a magyar vezető politikai erők be akarják rángatni Ukrajnát a belpolitikai csatáikba. Magyar Levente már reagált: "így azért nehéz lesz párbeszédet folytatni".