A feltárás a terület komplex megújítását célzó projekt része – közölte Nagy Sándor (Szeged Jövője) városfejlesztési alpolgármester pénteken. Nagy Sándor a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta, a szegedi rakpart felújítását hosszú évek óta tervezi az önkormányzat, a több ütemben megvalósuló beruházás célja a környezet zöldítése, olyan terül
A szerbiai városok teljes lezárására szólították a polgárokat a hónapok óta tiltakozó szerbiai egyetemisták, akik pénteken Belgrád, Újvidék és Nis blokádját tervezik egyéb városok mellett – számolt be róla az MTI.
Gera Zoltán csak élete alkonyán nyerte el a Nemzet Színésze címet, pedig művészi képességei alapján sokkal hamarabb is megkaphatta volna a rangos elismerést. A színész még kollégáinak sem számolt be róla, hogy a hatvanas évek derekán börtönbe zárták.
A 2025-ös labdarúgó klubvilágbajnokság első negyeddöntőjén a Fluminense lép pályára az Al-Hilal ellen. A találkozót magyar idő szerint 21 órától a Match4 közvetíti.
Drámai buszbaleset történt péntek hajnalban Németországban: az oldalára borult egy Koppenhágából Bécsbe tartó Flixbus az A19-es autópályán. A járművön 55-en utaztak, közülük húszan megsérültek, egy ember életveszélyes állapotban van.
Az Event Insider videósorozat Backstage Edition, az eseményszervezés láthatatlan hőseiről szóló kiadásának új részében a gasztronómiai kérdések állnak középpontban.
A BMW M2 CS 7 perc 25,5 másodperc alatt abszolválta a közel 21 kilométer hosszú, legendás nürburgringi versenypályát. Ez az idő nyolc másodperccel gyorsabb, mint az Audi RS3 tavaly a kategóriában felállított csúcsa.
A szerbiai városok teljes lezárására szólították az embereket a hónapok óta tiltakozó szerbiai egyetemisták, akik egyebek mellett Belgrád, Újvidék és Nis blokádját tervezik.
Az FTC elnöke egy interjúban kijelentette: a politikát távol kell tartani a sporttól, amennyire csak lehet, de most az MLSZ elnöke mégis belekeverte egy vitába azt a politikai közösséget, amely Kubatov Gábor szerint egyébként megmentette a magyar sportot.
A nyaralást tervezők csaknem háromnegyede maga szervezi meg az utazását, és egyharmaduk úgy indul útnak, hogy nem köt utasbiztosítást – derül ki a CIB Bank friss felméréséből. Azok számára, akik biztosítással a zsebükben indulnak útnak, a legfontosabb szempont, hogy a szolgáltatás fedezze egy esetleges egészségügyi ellátás költségeit. Idén a lakoss
Az államtitkárság az MTI-vel közölte, a legfeljebb négy és fél millió forintos támogatással minimum hét, maximum tizenöt darab új e-bike beszerzésére pályázhatnak turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások. A támogatás mértéke kerékpáronként a vételár maximum harminc százaléka vagy legfeljebb háromszázezer forint lehet. Legkeveseb
Diogo Jota halála megrázta Pedro Netót, aki nem vett részt a Chelsea csütörtöki edzésén. A londoni kékekre a Palmeiras elleni negyeddöntő vár a klub-vb-n.
Az Akela Kutyás Sport Egyesület speciális, víz alatti futópada sérült, beteg vagy műtét után lábadozó kutyák gyógyulását segíti. Az eszköz beszerzését a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány támogatta, ezzel is tehermentesítve a civil állatvédő szervezeteket. A támogatásnak köszönhetően az Akela vállalta, hogy 5 év alatt 1000 mentett kutya számár
Amikor a vásárló leemeli a gumicsónakot a polcról, valójában egy hosszú, hónapokkal korábban elindított logisztikai folyamat végpontjához ér. Az adott termék beérkeztetése a raktárba sok esetben már decemberben megkezdődik. És fordítva: miközben a hőmérő harminc fokot mutat, a logisztikai központokban már a karácsonyi árukezelés zajlik. A kereslet
Megdöbbentően nagy kritikai bukás lett a Netflix-film: A halhatatlan gárda 2. számos kínos szakvéleményt kapott, pedig az első rész hatalmas siker volt.
Az euróövezetben és az Európai Unióban havi összevetésben csökkentek, éves szinten nőttek a termelői árak májusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint.
Az újabb csapatok a következő hónapokban érkezhetnek meg a célállomásokra, és vélhetően az orosz ellenőrzés alatt álló területeken vethetik be az észak-koreai katonákat. Eddig csak nemzetközileg elismert orosz területeken állomásoztak, most azonban az újabb katonai egységek akár az ukrán frontvonalakon is megjelenhetnek az ukrán hírszerzés szerint.
A győri kórház előtt várakoztak reggel a betegek, az Affidea központ bejáratánál, hogy az államilag finanszírozott röntgen- vagy MR-vizsgálatra időpontot kapjanak – hangzott el az RTL Híradóban.
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a szervezők a Könnyek a vízben Segélykoncertet. A rendezvényhez kapcsolódó adományozó akció azonban tovább folytatódik, ennek keretében a Szerencsejáték Zrt. azonnali 100 millió forintos támogatást nyújt az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével a székelyföldi árvízkárosultak megsegít