Az Egyesült Államok bejelentette, hogy új, széles körű szankciókat vezet be Irán olajbevételeinek csökkentése érdekében; a lépést az amerikai pénzügyminisztérium 2018 óta a legnagyobb ilyen jellegű intézkedésként értékelte.
Az örményországi 2-1-es vereség után csütörtökön hazai pályán vívhatja ki a továbbjutást az ETO FC Győr a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulójából a Pjunyik Jereván ellen.
Stabil kamatszint, lassuló növekedés és makacs infláció. A Fed továbbra is kivár. Az amerikai jegybank szerdán ismét nem változtatott az irányadó dollárkamaton, miközben óvatosságra intette a piacokat a kilátásokkal kapcsolatban. A Federal Reserve a piaci várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az irányadó kamatot 4,25–4,50 százalék között.
Menczer Tamás márciusban még arról írt, nem kérünk a "brüsszeli gigahitelből". Az Európai Bizottság megerősítette, hogy a kormány mégis kér – úgy tűnik, más tagállamokhoz képest nem is keveset.
A békére és a prosperitásra nem a még megmaradt állami szuverenitás jelenti a veszélyt, hanem a nemzetközi intézmények átpolitizálódása és a reformfolyamatok megakadása – hangsúlyozta Dr. Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke szerdán Genfben, az Ensz felújított üléstermében, a Parlamenti Elnökök 6. Világkonferenciáján. Beszéd
Nyílt levélben vádolta meg etikátlansággal és szándékos félretájékoztatással Mráz Ágoston Sámuelt a Medián ügyvezetője. Hann Endre szerint Mráz a hozzájárulása és a tudta nélkül hozott nyilvánosságra részleteket a kettejük között zajlott levelezésből.
A forint a szerda esti komoly gyengülésből próbál kitörni csütörtök reggel. Az euró korán reggel még a szakadék szélén állt. A forint onnan kezdi visszanyomni a devizát, így reggel 9-kor már 399,6 árfolyamra került. A dollárt teljesen kiengedte a kezéből és az árfolyam már 350-es árfolyamon kezdte a napot. A svájci frank 430-ra lépett. Mi
Az amerikaiaknak is "vannak kéréseik, többek között az, hogy az amerikai nukleáris ipar irányába is nyissunk az orosz mellett, és miután ez egybeesik a szándékainkkal, ennek eleget is tudunk tenni" - nyilatkozta Magyar Levente, Szijjártó Péter miniszter szerdai bejelentése után.
A hollywoodi nagyágyú nem rajong a borotváért: saját elmondása szerint már hat éve nem nyúlt a szakállához. Most viszont mégis megtette, de a végeredmény nem töltötte el boldogsággal.
Nicole Kidman filmjét, a Jókislányt múlt hét pénteken mutatták be az HBO Maxon, és máris a legnézettebb film lett a stremingszolgáltatónál. A top 3-as lista második és harmadik helyén a Végső állomás és a Végső állomás 2. áll, de a top 10-ben a franchise további részei is megtalálhatók.
Szerző: Bánffi Tibor Fél éve az IKARUS történetével foglalkozom és rajzolgatom a buszokat. Nem hagyott nyugodni, hogy Uhry Imre születéséről nem találtam megfelelő forrást. Vizi Dávid Mátét, a makói levéltár szakértőjét kértem fel, hogy nézzen utána az anyakönyvi bejegyzéseknek. Sikerült megtalálni Uhry Imre születési és házassági anyakönyvi kivo
Menczer Tamás márciusban még arról írt, nem kérünk a "brüsszeli gigahitelből". Az Európai Bizottság megerősítette, hogy a kormány mégis kér – úgy tűnik, más tagállamokhoz képest nem is keveset.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei cukkini vetőmagokat vizsgáltak a Szupermenta program legújabb terméktesztjén, a laboratóriumi mérések alapján egy termék csírázóképessége nem érte el a rendeletben előírt határértéket - közölte a hatóság,
A fő foglalkozásként úszás oktatással foglalkozó ismert zenész arra biztatja a szülőket, már babakorban érdemes túlféltés, túlaggódás nélkül tapasztalt szakemberhez vinni a kicsiket.
Július 19-én izgalmas vitorlásverseny színesítette a Balaton nyári programkínálatát: megrendezték a Beneteau hajómárka első regattáját. A versenyen 19 hajó és 86 résztvevő vett részt, ami erős kezdésnek számít egy új sorozat számára. Öt különböző hajókategóriában hirdettek győzteseket, így a résztvevők sokszínű mezőnyben mérhették össze tudásukat é
Egy hamarosan megjelenő életrajzi könyv szerint Margit hercegnő viselkedésére és egészségi állapotára hatással lehetett édesanyja, az anyakirálynő terhesség alatti alkoholfogyasztása. A Pulitzer-díjra jelölt amerikai írónő, Meryle Secrest új kötete, a Margit hercegnő és az átok – Egy királyi élet feltárása szeptember 9-én jelenik meg, és máris heve
A Scitec Muscle Beach mindig is több volt, mint súlyokkal pózolás a napfényben, hiszen olyan közösség áll mögötte, ahol az erő nemcsak a bicepsz körméretében, hanem az összefogásban is rejlik.
Az egyik leggyakoribb emberi vírus az EBV-ként is ismert Epstein-Barr vírus, ami a herpeszvírusok családjába tartozik. A vírus világszerte előfordul és a legtöbb ember fertőzötté válik élete során, ám komolyabb megbetegedést csak elégtelen immunrendszeri válasz esetén okoz.
Legkésőbb kedden megjelenik a 3%-os Otthon Start Hitelprogramról szóló jogszabály, öt újdonságnak tűnő bejelentést tett ezzel kapcsolatban a mai Kormányinfón Gulyás Gergely miniszer. A legnagyobb hatású ezek közül az, hogy a hitelprogramban szerzett lakást bérbe lehet adni, magyarán a befektetési célú lakásvásárlást is támogatja a programmal a korm