Több mint 200 lakás maradt fél napra víz nélkül Rákospalotán, miután eltört egy régi vezeték. A vízművek munkatársai elsőre nem találták meg, hol tört el a cső. A Víz Koalíció adatai szerint Budapesten nagyon sok régi eternitcső van, amit a jelenlegi tempóban 972 év alatt tudnának kicserélni.
A polgármester szerint arra lehet következtetni, hogy a korábban amerikai futballozó fegyveres férfi a liga székhelyére akart berontani, de rossz liftbe szállt.
Vegyszerreakció miatt klórgáz keletkezett kedden délelőtt a Túrkeve Termál- és Élményfürdőben, emiatt 120 embert biztonsági okokból kimenekítettek, tizennégy személyt kórházba szállítottak. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. A strand ideiglenesen bezárt, a hatóságok vizsgálják az eset körülményeit. A polgármester szerint nincs ok pánikra, ve
Komoly felháborodást váltott ki a zenészek körében, hogy Daniel Ek, a Spotify vezérigazgatója a zenei platformon keresett bevételeit egy hadiipari vállalkozásba fekteti.
Mégiscsak lejjebb adott a kormány az elképzeléseiből: már csak 1 százalékos gazdasági növekedést várnak idén az év elején kihirdetett 3,4 százalék helyett.
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 3051-en lépték át Bács-Kiskun vármegyében. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468 ezer forint. Annak a gyorshajtónak, aki 50 helyett 107 km/h-val közlekedett, 210 ezer forintot kell fizetni
2006. július 30-án hunyt el Zenthe Ferenc, emblematikus kurucunk a filmvásznon, az örök Tenkes kapitánya, aki a következő generációnak talán leginkább Takács Pista bácsit, a Szomszédok taxisofőrjének joviális figuráját jelenti, 135 színpadi szerepet játszott el pályája során. A kétszeres Jászai Mari-díjas, Kossuth-díjas művész úgy lett a Nemzet Szí
A fegyelmi bizottság eljárást indított a Diósgyőr, a Debrecen, a Ferencváros, az Újpest és a Zalaegerszeg, valamint a másodosztályban szereplő Budapest Honvéd, Videoton FC Fehérvár és Soroksár ellen is.
Sydney Sweeney-t egy észak-idahói tóparton kapták lencsevégre, ahol egy jóképű férfival töltötte az időt. A közös pillanatok és a mosolyok nem hagytak kétséget afelől, hogy valami különleges van a levegőben.
"Unom már, hogy a zavarosban halászunk" – az Exek csatájának játéka újabb érzelmeket hozott a felszínre. Osváth Zsolt meglepő kijelentést tett volt párjáról, Kovács Dóri pedig búvárbékához hasonlította a becsomagolt Király Petit, nézd meg a videót! Az RTL+ Premiumon július 30-tól elérhető a 13. rész!
Magyar dolgozó mondta el az RTL Híradónak, milyen tervet készítettek, ha rájuk talál a fegyveres. Vigh Ádám a vérengzés idején abban a New York-i irodaházban dolgozott, ahol hétfő este egy gépkarabéllyal felfegyverzett támadó öt embert megölt, majd öngyilkos lett. A 27 éves fegyveres ámokfutó indítékát nem tudni, de sajtóhírek szerint búcsúlevelébe
Nem számítottak a győzelemre - ezt mondta a Híradónak a Vörösmarty Mihály Gimnázium tanára, miután a másodfokú bíróság jogerősen kimondta: jogszerűtlen volt az ő, és az Eötvös József Gimnázium egyik tanárának elbocsátása. A Belső-Pesti Tankerület polgári engedetlenség miatt küldte el őket három éve, a pedagógusok szerint igazságtalanul. A bíróság e
A Putyinban csalódott amerikai elnök két hete még 50 napot adott a tűzszünetre, ezt hétfőn már 10-12 napra csökkentette. A belengetett szankciók Moszkva mellett az orosz olajat és gázt vásárló országokat is keményen sújtanák. A Kremlben azonban láthatóan nem veszik komolyan a sokadik trumpi határidős fenyegetést, aminek betartatása elég nehéz lenne
Szeptember 4-től nemcsak vasárnap, hanem csütörtök esténként is lesz hatos lottó-sorsolás – jelentette be a Szerencsejáték Zrt. A játék így dinamikusabbá válik, a nyerési esélyek pedig megsokszorozódnak. A szelvény ára nem változik, és új segédszelvények is érkeznek, amelyekkel akár tíz sorsolásra előre is lehet majd játszani.
Az ezredforduló óta eltelt negyed évszázad nem csupán egy korszak a filmgyártás történetében, hanem egyenesen egy új fejezet kezdete. Íme ennek a fejezetnek a 25 abszolút kihagyhatatlan alkotása!
Történelmi változást jelez, hogy az amerikai Vogue magazinban, a világ egyik legpatinásabb divatlapjában már mesterséges intelligenciával generált modellek is megjelentek. Egy korszak zárult le végleg azzal, hogy a lap oldalain egy szőke kamuember pózol.
Pankotai Lili és Lakatos Ádám, két fiatal aktivista voltak NEREN TÚL című műsorunk vendégei, akikkel a „mocskos Fidesz” skandálásról, a hétvégén elhangzott Orbán- és Magyar-beszédek fiataloknak tett ajánlatairól, valamint a társadalmunk előtt álló kihívásokról beszélgettünk.
Első sorban a Mérleg Hold, valamint a retrográd Merkúr bonyolítja a csillagjegyek életét, de szerencsére a Kozmosz lehetőségeket is ígér. A részletekről a napi horoszkópban olvashatunk.
Újabb lépés a békülés felé? Harry herceg állítólag felajánlotta, hogy megosztja hivatalos programját a királyi családdal, hogy elkerüljék az események ütközését és enyhítsék a feszültséget. Vajon ez a gesztus közelebb hozza őt és édesapját, Károly királyt?