A Róma Rallyval második aszfaltos és idei ötödik versenyéhez érkezik a nyolcfutamos ERC-szezon. Összegyűjtöttük az információkat a július 4–6-ai olasz versenyről. A verseny története A Róma Rallyt 2013-ban rendezték meg először, a Max Rendina Motorsport Italia által létrehozott verseny 2017 óta az Európa-bajnokság olasz futama. A rali a kezdetektől
A több mint 30 éve aktív Tibbah és Deego az Afterben beszéltek a hazai underground rap korai éveiről, egy helyben toporgó Magyarországról, és azokról az időkről, amikor a Kurucinfó is kipécézte őket.
A Sunseeker több száz munkavállalóját veszítheti el a folyamatos kihívásokkal támadó piaci körülmények és az amerikai exportproblémák miatt. Az Egyesült Királyságban működő jachtépítő, a Sunseeker International a hosszú távú stabilitás érdekében a poole-i hajógyárában dolgozók számának csökkentését tervezi, és várhatóan mintegy 200 munkakör szűnik
Komolyan megkongatta a vészharangokat Jean-Philippe Imparato, a Stellantis európai működéséért felelős szakembere. Elmondása szerint a konszern akár gyárbezárásokra is kényszerülhet
A Demokrata főszerkesztője szerint a felvonulás nem az, aminek sokan beállítják, és saját műsorában még kemény kritikát is megfogalmazott a kormánypárti kommunikációval szemben.
Kijevben továbbra is virágzik a korrupció és a politikai háttéralkuk világa – mondta lapunknak Szilágyi Mátyás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.
A kormány a költségvetés stabilitásának megőrzése és a szigorú fiskális fegyelem fenntartása mellett a lehető legnagyobb gazdasági növekedés elérésére törekszik. Ennek érdekében a kormány élni kíván az Európai Bizottság által elfogadott, Magyarország számára megnyíló országspecifikus mentesítési záradékkal – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (
"Az igazság utat tör magának" - posztolta a miniszterelnök, miután Varga Judit a Schadl-Völner permeghallgatása után azt nyilatkozta: Magyar Péter a hangfelvételt "nem a haza megmentéséért csinálta", hanem 14 hónapon keresztül zsarolta vele, hogy ne váljon el, és "tartsa benn a jól fizető állásaiban".
Szoboszlai Dominik is megrendülten búcsúzott Diogo Jotától, aki tragikus autóbalesetben vesztette életét testvérével együtt. A Liverpool magyar középpályása szerint szavakkal nem lehet leírni a fájdalmat, amit csapattársa halála okozott – emlékezete szerint Jota mosolya és a játék iránti szeretete örökre velük marad.
1985. július 3-án egy rozsdamentes acél karosszériájú sportautó örökre megváltoztatta a filmtörténelmet. Ekkor mutatták be Robert Zemeckis Vissza a jövőbe című sci-fi kalandfilmjét, amely 40 évvel később is töretlen népszerűségnek örvend. De hogyan született meg ez a klasszikus, és miért nem lett belőle Űrember a Plutóról?
Egy új tanulmány szerint a pszichopaták agyszerkezetében vannak olyan hasonlóságok, amelyek eltérnek a társadalom többi részétől. A forradalmi felfedezés döntő fontosságú lehet, hiszen nagy segítséget nyújthat a különféle személyiségzavarok megértésében és kezelésében a jövőben.
Mivel az érintett termékek országosan jelen vannak piacokon, kis- és nagykereskedelmi egységekben, az NKFH a kormányhivatalok élelmiszerlánc-felügyeleti főosztályainak bevonásával kiemelt ellenőrzéseket rendelt el minden ilyen megnevezésű termékre.
Csaknem 100 milliárd forintnyi személyi hitelt és 150 milliárdnyi lakáshitelt vettek fel a magyarok májusban, a munkáshitelt is viszik, mint a cukrot, a kevdezményes lakáshitel pedig még jobban felpörgetheti a piacot.
Fokozódik a politikai vita Szlovákiában a bősi vízerőmű jövőjéről. Az ellenzék azzal vádolja Tomáš Taraba szlovák környezetvédelmi minisztert, hogy olyan engedményeket tehet Magyarországnak, amelyek súlyosan sérthetik Szlovákia érdekeit. A tárcavezető azonban hangsúlyozta: szóba sem került, hogy átadnák Magyarországnak a Bősön megtermelt energia eg
A villamospálya felújítása miatt szombattól változik a 23-as és a 24-es villamosok közlekedése – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön MTI-vel.
Benne vagyunk gyakorlatilag a nyár közepében, és a kánikula egyre többször fog ránk törni. Van azonban egy olcsó trükk, ami nem olyan rég került bemutatásra.
A fertőtlenítős törlőkendők gyors és kényelmes megoldást nyújtanak a kórokozók elleni harcban, különösen a gyakran érintett felületek esetében. Azonban sokan nincsenek tisztában azzal, hogy ezek a kendők nem minden anyagra és felületre alkalmasak. Egyes esetekben többet ártanak, mint használnak, mivel akár kárt is okozhatnak a tisztítandó felületen