2025. július 3. csütörtök

júl. 3
12:15
"Egy nap, amit soha nem fogunk elfelejteni" – szívszorító bejegyzéssel búcsúzott a világtól Diogo Jota (Mandiner)
Felfoghatatlan tragédia – mindössze 11 nappal a labdarúgó portói esküvője után.
júl. 3
12:18
Tiborczék értettek az intésből, Mészáros felesége előre sajnáltatta magát (Kontroll.hu)
Rövid időn belül a Mandineren és a Magyar Nemzeten keresztül is üzentek az Orbán-kormányok alatt meggazdagodott miniszterelnöki rokonoknak, barátoknak. Előbb Kiss Antal teológus sürgette a "jobboldali pénzügyi elit" felzárkózását a legnagyobb magyarhoz, majd Huth Gergely propagandista állapította meg, hogy bizony a NER-eseknek is össze kell szedni
júl. 3
12:21
Hihetetlen, hányszor rengett a föld júniusban Magyarországon (Infostart)
Egy olyan földmozgás volt csak, amelyet a lakosság is észlelhetett.
júl. 3
12:21
Megvan a dátum! A Tv2 végre bejelentette, mikor indul a legnépszerűbb műsor új évada (Blikk)
Sztárokkal indul újra a népszerű vetélkedő.
júl. 3
12:21
Gulyás felnevetett – Nagy győzelemre készülünk (ATV)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az ATV kérdésére elmondta, hogy a Fidesz "nagy győzelemre készül" a 2026-os választásokon, és határozottan cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a kormánypárt már a vereségre és egy esetleges visszatérésre készül.
júl. 3
12:21
Közbeszerzések 2024: pozitív változások mellett maradtak kockázatok (vg.hu)
Ugyanakkor a piac tovább koncentrálódott, az egyajánlatos eljárások pedig továbbra is magas arányt képviselnek.
júl. 3
12:21
Az orvosok megnevezték a nagyon híg vérre utaló jeleket (Magyar Hírlap)
Veszélyes lehet.
júl. 3
12:21
Halálos dróncsapás Ukrajnában: többen életüket vesztették és sok a sebesült (Mandiner)
Szerda éjszaka kezdődött a támadássorozat.
júl. 3
12:21
Sulyok Tamás hivatalos látogatásra utazik Szlovákiába (Magyar Nemzet)
Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök fogadja Pozsonyban a magyar államfőt.
júl. 3
12:21
Omladozik az egri vár másolata – a rendkívüli haditettről forgatott hatalmas sikerű film helyszínén jártunk (Helló Magyar)
Eger sikeres védelme önbizalmat adott és hősies példát mutatott a túlerő ellen küzdő magyarságnak
júl. 3
12:21
Riasztás: aktív eutanáziát okozhat az irdatlan hőség (AC News)
Ha a hőség miatt becsukod az ablakot és vizes törülközőt tekersz a nyakad köré – ne csodálkozz, és már nem fogsz –, hogy aktív eutanáziát követsz el magad ellen. És ez nem is akkora túlzás.
júl. 3
12:23
Rapid délelőtti friss – Paradigmaváltás jöhet Brüsszelben (Magyar Nemzet)
Küszöbön lehet a brüsszeli fordulat. Ursula von der Leyen bizalmatlansági indítvánnyal néz szembe, egyre többen érzik úgy, hogy elérkezett az irányváltás ideje.
júl. 3
12:24
Katalin hercegné rákos betegeket látogatott, megható, ahogy felkészült (Metropol)
Kate Middleton rózsákat ültetett és őszintén beszélt a rák utáni felépülés kihívásairól Colchesterben, ahol a walesi hercegné újra találkozott a közönséggel.
júl. 3
12:26
"Én mondanék ilyet, abból mi lett volna?" - Tóth Gabi nem hagyta szó nélkül, hogy Azahriah megalázott több millió magyart (Metropol)
Tóth Gabinak megvan a véleménye.
júl. 3
12:27
Tízezrek indulhatnak rohamra az új 3 százalékos lakáshitelért (Piac és Profit)
A kormány július 2-án bejelentett, 3 százalékos kamatozású lakáshitele nagy port kavart a magyarok körében. A program nemcsak a fiatalokat, hanem minden olyan magyart érint, aki most vásárolná meg első ingatlanját életkortól, családi állapottól és lakóhelytől függetlenül. A lépés jelentős változásokat indíthat el a hazai lakáspiacon. De hányan lehe
júl. 3
12:27
Oroszország keményen a fékre lépett (Infostart)
28 százalékkal esett az új járművek eladása az idei első fél évben.
júl. 3
12:27
Megjelent a Magyar Konyha Balaton 2025 Gasztrokalauza (hirado.hu)
A Magyar Konyha idén tizenharmadik alkalommal jelenteti meg balatoni gasztrokalauzát, amelyben ezúttal 323 vendéglátóhelyet ajánlanak, köztük 55 újdonságot.
júl. 3
12:27
Kuvik az ablak alatt, süni a rabszállítónál – nem mindennapi történetek a börtönudvarokról (Ripost)
Megható történetek és cuki fotók a kisállatokról.
júl. 3
12:27
Halálra rémültek a rajongók: ismét kórházban tűnt fel Katalin hercegné (BorsOnline)
A walesi hercegnét mint ismert, tavaly diagnosztizálták rákos betegségével.
júl. 3
12:27
Kaszkadőr, aki eredetileg papnak készült: Tom Cruise 63 éves lett, de még mindig nem lassít (Life)
Hollywood egyik legmegosztóbb ikonja ma tölti be a 63. életévét. Tom Cruise születésnapja alkalmából megkíséreljük felgöngyölíteni a nem mindennapi színész életét.
júl. 3
12:27
Egy óriási aszteroida vette célba a Holdat (Magyar Hírlap)
Minden egyes megfigyelés csökkenti a hibahatárt.
júl. 3
12:27
Magyarországra érkezik Coco Chanel (Demokrata)
Divatbemutató keretében elevenedik meg a divat nagyasszonyának formabontó személyisége.
júl. 3
12:27
Sikerek, házasság, majd halál – ezért is különösen megrázó Diogo Jota tragédiája (Magyar Nemzet)
A Liverpool labdarúgója 28 éves volt, a testvérével együtt vesztette életét. Portré.
júl. 3
12:27
Fejtettbab-leves (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
júl. 3
12:27
Soha ilyen alacsonyan nem állt még a Tisza (Telex)
A Greenpeace áprilisban helyezett el egy kamerát a folyó mellett, a felvételek tragikus változást mutatnak.
júl. 3
12:27
"Idegesít, hogy náluk mindig rend van!" – Így csinálják azok, akiknél sosincs kupi (Bien)
Vajon mi a rejtélye annak, hogy náluk sosem látni szétszórt ruhadarabokat a kanapén vagy gyerekjátékokat a padlón?
júl. 3
12:27
Megszólalt a búcsúzó budapesti vegán burgerező alapítója – vannak terveik (Prove)
Pénzügyi okok miatt kell bezárni a budapesti EPOCH Vegan Burgert az alapítója, Istvánffi Péter szerint. „Elengedjük azt, amit el kell engedni” – fogalmazott. Hozzátette azonban, hogy nem végleg és nem teljesen dobják be a törölközőt. Nagymarosi üzemük működik tovább, és terveik szerint a burgereikkel is találkozhatnak még az EPOCH-rajongók. Egy kor
júl. 3
12:27
Dave Grohl botránya után új dallal tért vissza a Foo Fighters (Librarius)
Megjelent a Foo Fighters első új szerzeménye a dobosváltás és Grohl házasságon kívüli gyermeke miatti nehéz időszak után.
júl. 3
12:30
Ukrán külügy: az orbáni propaganda ostoba és unalmas (Kontroll.hu)
Reagált az ukrán külügyminisztérium a kormányzati propagandát gyártó Nemzeti Ellenállási Mozgalom (NEM) videójára, amelyben Magyar Pétert Zelenszkijhez hasonlítják.
júl. 3
12:33
Inzulinrezisztencia: 6 árulkodó jel, hogy te is érintett vagy (Mindmegette)
Folyton fáradt vagy, hullik a hajad, vagy egyre nehezebben tudod kezelni a hangulatingadozásaidat? Lehet, hogy nem csak a stressz vagy az időjárás áll a háttérben. Egyre többen élnek úgy, hogy nem is sejtik: az inzulinrezisztencia okozza a tüneteiket. Trenka Andrea Petra dietetikus szerint fontos, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire, mert ha időbe
júl. 3
12:33
Több mint száz földmozgást észleltek júniusban a Kárpát-medencében (hirado.hu)
A hónapban egy lakossági észlelésekkel járó földrengés pattant ki, amelyet főleg Győrben éreztek.
júl. 3
12:33
Péterfalvi Attila leírta, hogyan azonosíthatják a Pride résztvevőit (444.hu)
Tényleg lassú lesz az eljárás.
júl. 3
12:33
Itt az új rekord a pesti tőzsdén, ismét lendületben a forint (vg.hu)
Történelmi csúcsra ért csütörtök délelőtt a pesti tőzsde, a BUX először járt 99 ezer pont felett. A forint a dollárral és az euróval szemben is erősödik.
júl. 3
12:33
Terjed a szőlő aranyszínű sárgaság, Villány is érintett (Agrofórum)
A Villányi Borvidékhez tartozó Harkány térségében is azonosították a szőlő aranyszínű sárgaság betegség (Grapevine flavescence dorée, Fd) kórokozóját – tájékoztatott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A károsító már 12 vármegyében és 15 borvidéken van jelen, és komoly veszélyt jelent a magyar szőlőtermesztésre.
júl. 3
12:33
Oliver Solberg újra Rally1-es autóval indul a WRC-ben (Racing)
A WRC2-es világbajnokság éllovasa, Oliver Solberg az Észt Rallyn a Toyota GR Yaris Rally1 volánjánál bizonyíthat. Oliver Solberg azóta várta a lehetőséget a visszatérésre, hogy a Hyundai 2022-ben elbocsátotta. Most viszont eljött az ideje, a július 17–20-án esedékes Észt Rallyn három év után újra Rally1-es autót vezethet. A WRC2-es világbajnokságot
júl. 3
12:33
10 király süti júliusra (Street Kitchen)
Megúszós barackos túrótorta, villantós kókuszos krémes, cseresznyés pite – van itt minden, amit egy édesszájú csak kívánhat nyáron!
júl. 3
12:33
Medúzacsípés – A legfontosabb teendők, ha megtörtént a baj (InfoPress)
Egy vakáció? Pálmafák, kék óceán, gyönyörű tenger…. és egy medúza csípés, ami hirtelen mindent megváltoztat. A medúzacsípés ijesztő élmény lehet, de nem kell, hogy pánikba ess. Az alábbiakban mindent megismerhetsz, amit tudnod kell ahhoz, hogy felkészült legyél erre a nemkívánatos találkozásra. A medúza egy átlátszó, zselészerű tengeri élőlény, ame
júl. 3
12:39
Áttörte a gátat a forint: 400-as szint alatt az euró (Privátbankár)
Nap közben erősödött a forint.
júl. 3
12:39
Wayne Rooney felesége már jobban keres, mint maga az angol futballsztár (Blikk)
Lekörözte a férjét Coleen Rooney. A The Sun cikke szerint az angol futballsztár, Wayne Rooney felesége már első számú "kenyérkeresővé" lépett elő a családban, amelynek mindennapjait hamarosan a Disney+ sorozata fogja bemutatni.
júl. 3
12:39
Gulyás jobboldali pénzügyi elitről: a visszafogottság és a mértéktartás az előny (ATV)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az ATV kérdésére elmondta, a kormány továbbra is úgy véli, hogy "a visszafogottság és a mértéktartás az előny, és természetesen a jótékonyság is az."
júl. 3
12:39
Nem volt esélye: 22 éves magyar focistát gázoltak halálra (Pénzcentrum)
A 22 éves futballistát nem lehetett megmenteni a gázolás után, emlékére a futballpályán gyűltek össze a község lakói.
júl. 3
12:39
Pekingnek nagyon nem tetszik az amerikai-vietnámi kereskedelmi megállapodás (vg.hu)
Pekingnek különösen a Vietnámban átcsomagolt árukat terhelő magasabb vám szúrja a szemét.
júl. 3
12:39
Ez az ország lehet az Európai Unió új tagja, brutális méreteivel mindenkit agyonnyomhat (Promotions)
Egy évtizede nem volt már napirenden az EU bővítése, most azonban egy bombaerős új tagjelölt bukkant fel a színen – nem Ukrajna.
júl. 3
12:39
Orbán Viktor üzent az ukránoknak (Magyar Hírlap)
"Nem akarunk háborút és nem akarjuk, hogy tönkretegyék az európai, benne a magyar gazdaságot".
júl. 3
12:39
Fegyverembargót szorgalmaz Izraellel szemben az ENSZ palesztin területekért felelős különleges jelentéstevője (Demokrata)
Francesca Albanese az ENSZ-ben népirtással vádolta Izraelt a gázai helyzet miatt.
júl. 3
12:39
Szijjártó Péter ellátta a baját a szemtelen szóvivőnek: visszavágott a magyarokat támadó ukrán külügyminisztériumnak (Mandiner)
"Nem az ukránok fogják megmondani, hogy mit gondolhatnak és mit tehetnek a magyar emberek" – fogalmazott bejegyzésében a külügyminiszter.
júl. 3
12:39
Orbán Viktor: Kijevnek el kell fogadnia, hogy nem ők mondják meg, mit gondoljanak a magyar emberek (Magyar Nemzet)
Nem akarunk háborút.
júl. 3
12:39
Itt van minden, amit tudni a 3 százalékos lakáshitelről – Kinek jár, mennyit lehet felvenni, mire elég? (naphire.hu)
A tervezett 3%-os kamatozású lakáshitel komoly könnyebbséget jelenthet az első lakásvásárlóknak, de hatása csak akkor lesz valóban pozitív, ha nem csak a keresleti oldalt serkenti, hanem kínálati válaszok is érkeznek: olcsóbb, elérhetőbb lakások, több új építés és átgondolt állami beavatkozás. Enélkül a támogatás az árakat emelheti, nem a lehetőség
júl. 3
12:39
A németek többsége szigorúbban szabályozná a tinédzserek alkoholfogyasztását – jelenleg 14 év a korhatár (vasárnap.hu)
A németek többsége eltörölné a tinédzserek szülői felügyelet melletti alkoholfogyasztását lehetővé tevő jogszabályt, és szigorúbb törvényeket vezetne be a fiatalok védelme érdekében egy csütörtökön közzétett közvélemény-kutatás szerint. Németországban jelenleg a 14 év feletti fiatalok a szüleik jelenléte és beleegyezése mellett rendelhetnek és fogy
júl. 3
12:41
Az NKFH országos olívaolaj razziát indít az élelmiszerhamisítás visszaszorítása érdekében (Magyar Hírlap)
A vizsgált létesítmény rendezetlen, elhanyagolt állapotú.

Keresés