A magyar bankok és a hatóságok folyamatosan elveszítik a Revoluttal szembeni harcaikat, a hadakozás közben azonban keresztbe tesznek innovatív magyar cégeknek. A vége az lehet, hogy a saját fintechjeink külföldre kényszerülnek.
Az orosz erők elfoglalták Sevcsenkót, a legnagyobb ukrán lítiumbányát. Kijev kezében így nem nagyon maradt ütőkártya, a kulcsfontosságú lítium beszerzését Washington inkább immár Oroszországból, de hosszú távon akár Bolíviából is megoldhatja.
Májusban az elemzők által várt stagnálás helyett emelkedett a munkanélküliség az euróövezetben, míg az Európai Unióban az előző havival azonos munkanélküliségi rátát regisztráltak az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
A Fidesz jelentős előnnyel rendelkezik a fővároson kívül (46 százalék) a Tisza Párttal (38 százalék) szemben. Ez a kormánypárti fölény a községekben (57 százalék) a legnagyobb, ahol Magyar Péter pártját a szavazók kevesebb mint harmada (32 százalék) támogatja - közölte a Nézőpont Intézet.
Cody és Kourtni Price hatalmas svunggal látott neki egy viharvert új-mexikói ingatlan felújításának, ám csak menet közben derült ki, hogyan is épült fel anno "álmaik háza".
A Ruszin-Szendi Romulusz ügyéről készült KEHI jelentés alapján a történet túl komplex ahhoz, hogy el lehessen intézni egy legyintéssel - mondja az egészségügyi szakértő. Ugyanakkor bármi is történt, azt valakinek jóvá kellett hagynia.
A nyári hőség nemcsak az emberekre és a termesztett növényeinkre veszélyes. Nagyon sok rovar ilyenkor vagy nyugalmi állapotba kerül, vagy más módon próbálja meg átvészelni a számára kellemetlen, vagy akár halálos környezetet.
Szakács Györgyi, Jancsó Dávid és Varga Balázs nevei is szerepelnek az Amerikai Filmakadémia 534 újonnan beválogatott tagjai között, akiket az Oscar-díjról is döntő Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia hívott meg.
A Lancia Rally6-os versenyautót épített, a most bemutatott, beugró szintű Ypsilon HF Racing ára nagyjából 15.5 millió forint lesz. A három évtizeden át meghatározó olasz gyártó, a Lancia 32 év szünet után ismét raliautót leplezett le tavaly szeptemberben, amikor bemutatta az új Ypsilon Rally4 HF autóját. A kétszeres világbajnok Miki Biaison segítsé
A fájdalom teljesen tönkreteheti az ember életét: elszigetelődéshez vezethet a családtól és barátoktól, alvászavarokat és depressziót is okozhat. Most kiderült, mi lehet a krónikus fájdalom oka.
A Fenntarthatósági Témahét és az Unicef Magyarország közös kutatása szerint a magyar diákok háromnegyede nem kap elég információt a klímaváltozásról. A fiatalok érzik a jövőjük veszélyét, de sokan tehetetlennek érzik magukat. A hiteles, életkorukra szabott oktatás kulcsfontosságú a cselekvésre ösztönzésükben.
Nagymamám is így fermentált uborkát télire, már 10 éve használom én is ezt a receptet A kovászos uborka egy igazi nyári kedvenc sok családban, amit egy jó krumplis tészta vagy pörkölt mellé szeretünk elfogyasztani. Az elkészítéséhez alig várjuk a jó idő beköszöntét és az első adandó alkalommal már készítjük is el ezt a finom savanyúságot!
Többé nem használok tojást vagy tejet: ez a két összetevős palacsinta mindent visz! Mindössze két összetevő? Pontosan! A végeredmény elképesztő! A palacsintát mindenki szereti – gyerekként és felnőttként is kedvenceim közé tartozik. Puha, finom, hidegen és melegen, ezerféle töltelékkel, feltekerve, hajtogatva, csúsztatva. Egy gulyásleves után, vagy
Júliusi vetés – Ezeket a zöldségeket most elvetheted Vannak olyan zöldségfajták, amelyeket nyugodt szívvel lehet akár Júliusban is ültetni, mivel kevésbé érzékenyek a melegre. Ebben a cikkben ezekről a zöldségekről lesz szó. Olvass tovább! Legelső lépés a talajelőkészítés A legelső lépés a gyomírtás. Minden felesleges gyomot távolítsunk el a kertbő
Végre egy eszköz, ami valóban átláthatóvá teszi a Prémium Magyar Állampapírok világát. Minden sorozat, kamatprémium és hozam egy helyen található. Az inflációval is számoló kalkulátor nemcsak informatív, de konkrét hozamszámítást is kínál. A legfontosabb kérdés a befektetés során, melyik állampapír milyen hozamot ad? Sokáig okozott fejtörést a befe
Forradalmi újítás a nyugtaadásban.a NAV új, ingyenes alkalmazásával mobilról is kiállítható hivatalos nyugta, így vállalkozások tízezrei szabadulhatnak meg az adminisztrációs terhektől, miközben a vásárlók is könnyebben érvényesíthetik jogaikat. Az okostelefonnal is használható megoldás nemcsak gyorsabbá és olcsóbbá teszi a nyugtaadást, Egyszerűbb,
Azt írták, hogy 10 és 17 óra között a készlet erejéig a budapesti főpályaudvarokon a peronoknál, a nagyobb vidéki vasútállomásokon az utascentrumnál és az ügyfélszolgálatokon, pénztáraknál osztanak palackozott vizet.
A Datadog szoftvercég bekerül az S&P 500 indexbe, miután Hewlett Packard Enterprise által felvásárolt Juniper Networks kikerül az indexből - tudósított a Bloomberg.
Legalább 155 tűzoltó, 38 tűzoltóautó és vízszállító teherautó segítségével küzdött a lángokkal Ierapetra településen, Kréta délkeleti partján – közölte a görög tűzoltóság. Görögország legnagyobb szigetén szerda délután tört ki az erdőtűz, amit szélviharok erősítettek fel.
Hét megyére elsőfokú figyelmeztetést, a többire pedig másodfokút adtak ki magas középhőmérséklet miatt csütörtökre Magyarországon. Mint írják, az érintett területeken a napi középhőmérséklet 25 vagy akár 27 fok felett alakulhat a nap folyamán.
Tovább folytatódnak a leépítések a Microsoftnál. A technológiai óriás újabb ezreket bocsát el világszerte, alig pár héttel az előző hullám után. Az értékesítési és az Xbox-részleg is érintett, miközben a vállalat mesterséges intelligenciára és felhőalapú szolgáltatásokra helyezi a hangsúlyt. Újabb leépítési hullám a Microsoftnál – Több ezer dolgozó
Újabb kulcspozíciót szerzett meg a 4iG a magyar távközlési piacon. A cégcsoport felvásárolja a Netfone Telecomot, amely 100 ezer ügyféllel, országos partnerhálózattal és saját SIM-kártyás szolgáltatásaival vált az MVNO-szegmens meghatározó szereplőjévé. Az akvizíció nemcsak új piacokat, hanem komoly növekedési potenciált is hozhat a 4iG számára. Er
45-55 százalék az esélye annak, hogy még ebben az évszázadban a kritikus szint alá süllyed az Atlanti-óceáni Meridionális Áramlás Rendszer (AMOC), ami súlyos következményekkel járhat Európában és Észak-Amerikában – mondta az InfoRádióban Kovács Erik, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója.
Elérkezett a várva várt málnaszezon, amely rendszerint július közepéig tart, de kedvező időjárás esetén akár augusztus végéig is elhúzódhat. A málna nemcsak az egyik legkedveltebb nyári gyümölcs, hanem számos finomság alapanyaga is lehet – legyen szó süteményekről, szörpről vagy akár mártásokról. Ha pedig nem szeretnénk vagyonokat költeni rá, minde
A népszerű króm fényezés a 2023-as Brit Nagydíjon "tért vissza" a McLarenhez, miután Lando Norris "évekig rágta a vezetőség fülét" annak bevetése miatt azt követően, hogy gyermekkorában ezekbe az autóba "szeretett bele." Szponzoruk, a Google Chrome révén egy remek lehetőség is adódott a "krómozásra", ahogyan a legutóbbi váltás, a 2024-es Amerikai
A magyar női vízilabda-válogatott július 11-én kezdi meg szereplését a szingapúri világbajnokságon, ahol Görögország ellen játssza első mérkőzését a csoportkörben, majd Japánnal és Horvátországgal találkozik. A torna előtt a nemzeti együttes szövetségi kapitánya, Cseh Sándor és csapatkapitánya, Keszthelyi Rita osztotta meg tapasztalatait a felkészü