Ott tudtam meg, hogy a város a hazám. Az euro-atlant, a Nyugat. A soha már, ahova születni kellett volna. Todi szélén megpillantottam: emiatt késő a bánat. Nem érdemes vele foglalkozni. – Kemping-történetek sorozatunkban Ungváry Rudolf írása.
Pokoli gyors az Audi Rs 6 Avant Performance. Ehhez még csak ideális körülmények sem kellenek, sem felmentés a fizika törvényei alól. Hűvös kegyetlenséggel és mérnöki precizitással zúz át bármilyen szakaszon, legyen az kanyargós hegyi út vagy horizontba nyúló egyenes. Ez veszettül gyors. Mindig. Mindenhol.
Komplex támogatási program kidolgozásával segíti az Agrárminisztérium (AM) a ragadós száj- és körömfájás betegséggel sújtott állattartó telepek újraindítását és tevékenységük fenntartását. A konstrukció a kártalanításai igényeken felül további elemekből tevődik össze, a társadalmi egyeztetésre bocsátott AM rendelet tervezet szerint - közölte a tárc
Péntek reggel 397 alatt is járt a forint az euróval szemben, így közel került ahhoz, hogy tavaly szeptember óta nem látott szintre kapaszkodjon. A jelek szerint a nemzetközi hangulat kedvez a magyar devizának, de korai lenne fellélegezni, hiszen a következő napokban még tartogathat meglepetéseket például a vámháború.
Egy olyan videón, amely három héttel azelőtt készült, hogy meghalt egy beregszászi magyar férfi, akiről a magyar kormány – bizonyítékok nélkül – azt állítja, épp a toborzó tisztek verték halálra.
Nemzetközi elismerésben részesült a GrandVision Hungary és a KUKA Hungária: mindkét vállalat díjazott lett a világ legjobb munkahelyeit elismerő Stevie Awards for Great Employers versenyen. A díj azoknak a cégeknek, HR-csapatoknak és munkáltatói kezdeményezéseknek szól, amelyek mérhetően eredményes módon formálják pozitív irányba a szervezeteket.A
A zenész a következő héten ügyvédeivel is egyeztet a felmondott szerződés kapcsán, amelyről külön tájékoztat majd. Mi történt? "Free Bindzsisztán" – áll Majoros Péter, azaz Majka Facebook-posztja végén, amelyet nem sokkal azután tett ki, hogy a One Magyarország bejelentette: megszünteti együttműködését a zenésszel. Majka arról is ír, egyeztetni fog
A budapesti Kempinski Hotel Corvinus elnöki lakosztályában jártunk, nézd meg azt a luxust, amit csak nagyon kevesen tapasztalhatnak meg személyesen - VIDEÓ:
Szebelédi Zsolt, művésznevén Szergya, első szólólemezén igazán különleges alkotással lepte meg a közönséget: megzenésítette Kosztolányi Dezső méltán híres Üllői úti fák című versét.
Mikor fizeti vissza a Honvédkórháznak a zsírleszívás költségét, azt az egymillió kétszázezer forintot, amellyel 2022. áprilisa óta tartozik a kórháznak!!
Kelly Osbourne is megszólalt Ozzy Osbourne haláláról. Az énekes lánya a közösségi oldalán osztott meg egy szomorú közleményt. A Black Sabbath alapító tagja és a heavy metal egyik legnagyobb legendája 76 éves korában elhunyt. Az énekes a pályafutása során nemcsak a zenével, hanem a családjával készült televíziós realityshow-val is világszerte ismert
A miniszterelnök Tusnádfürdőről, kihelyezett stúdióból nyilatkozott péntek reggel a Kossuth rádiónak. Orbán Viktor szólt a Bálványosi Nyári Szabadegyetemről, a nemzetpolitikáról, a szomszédunkban dúló háborúról, Ukrajna sorsáról, az Európai Unió költségvetéséről, a Kneecap együttes kitiltásáról.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben – közölte az MTI.
Az Amazon MGM produkcióját a rendre provokatív témákat felkaroló Luca Guadagnino (Queer, Challengers) rendezheti, a történetben pedig a világ leggazdagabb embere is fontos szerepet játszik majd. Artificial címmel érkezik az Amazon MGM új, a komédia és a dráma egyedi ötvözetének ígérkező filmje, mely „a mesterséges intelligencia világában játszódik”
A kérdéses esettel kapcsolatban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást. "A nyomozás érdekeire tekintettel bővebb információt nem áll módunkban adni" - tette hozzá a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkap
A Fidesz szerint csak azért látszik erősnek a Tisza az online térben, mert sok ezer kamuprofilt használnak a közösségi médiában. Közel 120 ezer kommentet fésültünk át Magyar Péter oldalán, hogy megtaláljuk őket, és meglássuk, miben különböznek a Harcosok Klubja tagjaitól.
Franciaország a palesztin állam elismerését tervezi – közölte csütörtök este Emmanuel Macron francia elnök az X-en. "Az igazságos és tartós közel-keleti béke iránti történelmi elkötelezettséghez hűen úgy döntöttem, hogy Franciaország elismeri a palesztin államot. Ezt idén szeptemberben fogom ünnepélyesen bejelenteni az Ensz Közgyűlésében" – írta a