Egy lépéssel talán közelebb került a bajnok álmához Lando Norris a ponthátrányának csökkentésével, de elismerte, még mindig távol áll a duzzadó magabiztosságtól
A miniszterelnök politikai igazgatója arra figyelmeztetett Tusványoson, hogy az új világrendet megelőző átmeneti időszak nagyon veszélyes, rázós lehet.
Nem ritka, hogy életünk során szüleink véleménye az egyik legmeghatározóbb tényezővé válik. Gyakran már gyermekként kialakul a vágy, hogy megfeleljünk az elvárásaiknak, és életünk előrehaladtával is visszatérünk hozzájuk, hogy az ő jóváhagyásukat kérjük.
Pénteken és szombaton napközben még meleg időre és sok napsütésre, szombat éjszakától azonban egyre többfelé esőre, záporra és zivatarra, valamint lehűlésre számíthatunk a hétvégén - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az Mti-hez.
A nagyobbik kormánypárt alelnöke szerint a Tisza Pártot egy idióta vezeti. A Mandiner Klubestjén szó esett a Ferencvárosról, az MLSZ-ről, és persze a pártpolitikáról. Kubatov Gábor leszögezte, a magyar kormánypártoknak van ajánlata a következő ciklusra is: béke és biztonság.
Bármelyik magyar családdal előfordulhat, hogy akár elhibázott pénzügyi döntésekből, akár magánéleti problémákból kifolyólag nehéz anyagi helyzetbe kerül, például végrehajtás indul vele szemben. Viszonylag kevesen élnek ezzel a lehetőséggel, de még ebben az esetben is van remény: a legszorultabb helyzetekből is kiutat kínálhat a Családi Csődvédelmi
Az állam önti a pénzt a kórházak, rendelőintézetek felújításába, de a szervezeti, az orvos-beteg kérdések nincsenek törvényileg pontosan szabályozva – ez így csak félsiker. Gaál Csaba Németországban élő sebész főorvos írása.
Köllő Babett a légtorna világában találta meg legújabb szenvedélyét. A mozgásforma nemcsak fizikailag formálja, de lelkileg is megerősíti. A sportban Vincze Tünde irányítása alatt bontakozik ki, miközben hobbiból egyre inkább életformává válik.
A 45 éves teniszező hosszú kihagyás után győzelemmel tért vissza a washingtoni tenisztornán, itt erősítette meg, hogy jegyben járnak olasz színész-modell párjával.
Bár az internetes vásárlás egyik nagy előnye, hogy zuhogó esőben, kánikulában és fagyban is egyszerűen lehet rendelést feladni, vannak olyan tipikus kategóriák, amelyek eladásait nagyban befolyásolja az aktuális időjárás.
A Global Footprint Network adatai szerint idén július 24-én jött el a túlfogyasztás napja, amikorra az emberiség felhasznált annyi természeti erőforrást, amennyit a Föld egy év alatt képes létrehozni vagy megújítani.
A miniszterelnök-helyettes szerint nem újdonság a Fidesszel szembeni gyűlölet, ő is megszokta már, hogy életveszélyesen fenyegetik őt és a családját is. Most viszont úgy látja, hogy szintlépés történt.
2025 első hónapjaiban mintegy nyolcezer menekült Görögországból Németországba utazott tovább, hogy ott védelmi státuszt kérjen. Az ügy pikantériája, hogy a görög hatóságoktól már korábban hasonló státuszt kaptak.
A Győr csütörtökön vereséggel kezdte meg szereplését a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjében: a második forduló első felvonásán 2-1-re kikapott az örmény Pjunyik Jereván vendégeként.
A negyedik éve megrendezett Winelovers Wine Awards nemzetközi borverseny lebonyolítására június 29. és július 1. között került sor a margitszigeti Ensana Thermal Hotelben. A szervezők több mint ezer, egészen pontosan 1063 nevezésről adtak hírt; a tételek 13 országból érkeztek a tapasztalt zsűri elé. Idén a magyarországi Auchan is aktív szerepet vál
A bajnoki ezüstérmes Puskás Akadémia kétgólos hátrányból egyenlített ugyan, de végül 3-2-re kikapott a ciprusi Arisz Limasszol otthonában a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén, csütörtökön.
A Jóbarátok sztárjának halálához köthető ügyben újabb fordulat történt: az egyik orvos, aki ketamint adott Matthew Perrynek, elismerte bűnösségét. A színész 2023 októberében hunyt el halálos túladagolás következtében.
Ki ne vágyna arra, hogy munkája elismeréseként a legfelsőbb jövedelmi kategóriába kerüljön? Megkérdeztük az Ai-t, hogy melyek azok a szakmák, ahol az éves kereset akár 9 számjegyű is lehet!
Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki Novoekonomicsne és Zvirove településeket – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium. Igor Kimakovszkij, a "Donyecki Népköztársaság" vezetőjének tanácsadója szerint Zvirove elfoglalása azt jelenti, hogy az orosz csapatok behatoltak délnyugati irányból megközelítették Pokrovszk (oroszul: Krasznoarmej
Eric Bana új sorozata, a Vad természet óriási sikerrel indított a Netflixen: a premier után alig négy nap alatt több mint 24 millió megtekintést ért el, ezzel magasan vezeti a heti toplistát.
Szereted az állatokat, és úgy érzed, jól ismered őket? Most itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod! Ebben a játékos napi kvízben változatos kérdéseken keresztül tesztelheted, mennyire vagy otthon az állatvilág rejtelmeiben. Akár igazi természetbúvár vagy, akár csak kíváncsi vagy néhány érdekességre, garantáltan találsz benne újdonságot. Késze
Kertész Boróka 100 méteres pillangóúszásban arany-, míg Oláh Ádám 50 méter gyorson, valamint a rúdugró Varga Iván ezüstérmes lett az Észak-Macedóniában és Horvátországban zajló Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) csütörtöki versenynapján.
Az újságíró szerint "Magyarország nem engedheti meg, hogy ilyen együttes a területén fellépjen, tömegeket hergeljen, és erőszakos cselekményekre buzdítson bárkit is."
Borbély Alexandra lett A renitens harmadik évadának új főszereplője. A színésznő a távozó Gáspár Kata helyére érkezett, és most először beszél nyíltan a váltás lelki terhéről, a család és munka közötti egyensúlyról – és arról is, milyen érzés egy nyomozót alakítani Makranczi Zalán oldalán.
A bajnoki ezüstérmes Puskás Akadémia kétgólos hátrányból egyenlített ugyan, de végül 3-2-re kikapott a ciprusi Arisz Limasszol otthonában a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén, csütörtökön.
Megpróbált betörni egy csemegeüzletbe egy férfi Gyulán. Az éj leple alatt kezdte megbontani az oldalfalat, de a zajra felébredt az egyik szomszéd, és értesítette a hatóságot. A rendőrök érkezésekor a férfi el akart elmenekülni, de az egyenruhások számítottak erre, és több irányból közelítették meg a helyszínt. A tettes végül az egyik kerítés átugrá