2025. július 24. csütörtök

júl. 24
15:33
A Mercedes csapatfőnöke Verstappenről: Nem nézhetünk keresztül Maxen (Racing)
Max Verstappen jövője forró téma a Belga Nagydíj paddockjában is, így Toto Wolff, a Mercedes csapafőnöke sem kerülhette el az újabb, erre vonatkozó kérdéseket.
júl. 24
15:33
Újra besétálnak a Bitcoin csapdába a befektetők (BitcoinBázis)
A Bitcoin 118 ezer dollárnál fontos döntés előtt áll. Itt derülhet ki, merre megy tovább a piac. A Bitcoin árfolyama az elmúlt hetekben új történelmi csúcsot ért el, amikor rövid időre 123 ezer dollár fölé ugrott. Azóta azonban fokozatos visszahúzódás figyelhető meg: jelenleg 118 ezer dollár körül kereskednek vele, ami 3,9%-os korrekciót jelent a
júl. 24
15:33
Nagy Ervin szerint a fiatalságra támadással a Fidesz a saját halálos ítéletét írja alá (Telex)
A színész a Velencei-tó körbebiciklizése közben adott interjút a Kontrollnak, amiben a hazai zenészek hatalom elleni kiállásáról és a Kneecap magyarországi kitiltásáról is beszélt.
júl. 24
15:33
Menczer Tamás szerint Zelenszkij röhög a markába, és köszöni az utalást (vasárnap.hu)
Ukrajna nem jöhet az EU-ba; a magyarok döntését mindenkinek tiszteletben kell tartania – közölte a Fidesz-Kdnp kommunikációs igazgatója csütörtökön a Facebook-oldalán. Menczer Tamás azt írta, Volodimir Zelenszkij elnök döntései után Ukrajnában áll a bál. Kiderült: ha Brüsszel Ukrajnába küldi a magyarok pénzét, akkor az egyenesen az ukrán elnökhöz k
júl. 24
15:35
Kiváló vezető, nagyszerű ember – ilyen főnököt kapott a Red Bull Hadjar és Lawson szerint (m4sport.hu)
Sajnálják, hogy távozott, de biztosak benne, hogy a Red Bull jól jár vele – a Racing Bulls versenyzői elmondták, milyen új főnököt kap a Red Bull.
júl. 24
15:36
Most jött: hatalmas baleset történt a reptér felé vezető úton, fának csapódott egy autó (Metropol)
Két személygépkocsi karambolozott.
júl. 24
15:36
Mókás gyerekrajzok elevenedtek meg egy különleges animációs projektben (hirado.hu)
Elképzelted már valaha, milyen lenne, ha a gyerekek rajzai megelevenednének? A Bright Side most megmutatja, hogyan válhatnak valóra a kicsik fantáziái.
júl. 24
15:36
Orbán Viktor Tusnádfürdőről jelentkezett, már készül a szombati beszéd (hirado.hu)
Szombaton tartja előadását a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diákfesztiválon Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő csütörtökön közösségi oldalán közölte, hogy már elkezdett dolgozni előadásán, összeírva a főbb gondolatokat.
júl. 24
15:37
Hazatért a magyar futball nagy reménysége, fővárosi csapat vette kölcsön – hivatalos (m4sport.hu)
Az MTK Budapest a hivatalos oldalán jelentette be, hogy kölcsönvette az FC Köbenhavntől a 18 esztendős Németh Hunort.
júl. 24
15:39
A One megszünteti együttműködését Majkával a Campus Fesztiválon történtek miatt (SzMo)
A cég azzal indokolta a döntést, hogy a produkció és Majka közéleti megnyilvánulásai nem férnek össze a márka értékeivel.
júl. 24
15:39
Új különkiadású Wagoneer modellek a Jeep kínálatában (GépMax)
A Jeep két új Wagoneer modellt mutatott be, amelyek prémium felszereltséget kínálnak elérhetőbb árszinten.
júl. 24
15:39
Bemutatkozott az új államtitkár, és rögtön több pénzt ígért a kultúrára (Mandiner)
Kiss Hegyi-Anita bejelentette, 2027-től 850 millió forinttal több pénzt kap a kormánytól a Bartók Tavasz és a Liszt Ünnep. A kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár arról is beszélt, a hasonló fesztiválok gazdaságélénkítő szerepük miatt jó befektetések a jövőbe.
júl. 24
15:39
Kocsis Máté: Majka elhitte a tiszás közvélemény-kutatásokat (Telex)
A Fidesz frakcióvezetője szerint Majka addig nem írt ilyen számot, amíg nem igazolt az RTL-hez. Azt mondta, a fesztiválokon az előadók skandáltatják a fiatalokkal, hogy "mocskos, Fidesz", mert attól rettegnek, hogy levadássza őket a "liberális propagandamédia".
júl. 24
15:39
Drasztikus lépést tesz a magyarok egyik kedvenc úti célja a túlturizmus ellen (in.hu)
Spanyolország fővárosa újabb lépéseket tesz a túlturizmus visszaszorítása érdekében: a hatóságok úgy döntöttek, hogy bezárnak két, a tengerjáró hajókat kiszolgáló terminált a kikötőben. A barcelonai városi tanács pénteki bejelentése szerint ez a döntés része annak a törekvésnek, hogy csökkenjen a turisták tömege, és élhetőbbé váljon a város a helyi
júl. 24
15:42
Ma is folytatódik a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (HírTV)
A helyszínről Szabó Réka tudósította a HírTV-t.
júl. 24
15:42
Hány embernek van 2025-ben legalább 1 bitcoinja? (Kripto Akadémia)
Jelenleg körülbelül 980 000 Bitcoin-cím létezik, amin legalább 1 BTC található. Ezek azonban gyakran nem egyetlen személyhez tartoznak: tőzsdék, intézmények és olyan felhasználók is szerepelnek köztük, akik a vagyonukat biztonsági okokból több tárca között elosztva kezelik. A valóságban tehát azon magánszemélyek száma, akik ténylegesen birtokolnak
júl. 24
15:42
Alig van munka, egymást tapossák az emberek egy jó állásért (Portfolio)
Az átlagos jelentkezőszámok továbbra is különösen magasnak számítanak a magyarországi munkaerőpiacon, azonban 2025 második negyedévében összességében a jelentkezőszámok 2,6%-kal csökkentek 2024 azonos időszakához képest. Az álláshirdetések száma ugyanebben a viszonylatban tizedével esett vissza.
júl. 24
15:45
Már a rendőrségnek is elege van a gyorshajtókból! (Autónavigátor)
Július 22-én végzett rutinszerű sebességellenőrzést Salgótarján járásában a Nógrád vármegyei rendőrség. Csupán egyetlen nap alatt több mint száz gyorshajtást rögzítettek,
júl. 24
15:45
Ezért lesz Debrecen a BMW elektromos bázisa (autopro)
Debrecenből indul el a BMW elektromos korszakának új fejezete.
júl. 24
15:45
30 milliós Mercedest villantott L.L. Junior, íme! (Ripost)
A magyar könnyűzene egyik meghatározó alakja imádja a menő verdákat. L.L. Junior legújabb szerzeménye egy 30 milliós Mercedes kabrió.
júl. 24
15:45
Megmozdult az építőipar, és még csak most jön az Otthon Start Program (vg.hu)
Éledezik az építőipar, az Otthon Start még tovább fűtheti.
júl. 24
15:45
Ezt ne hagyd ki! Itt az utolsó videó Ozzyról, ahogy családjával reggelizik (BorsOnline)
Szívszorító videó került elő a rocklegendáról.
júl. 24
15:45
Nyári frissesség, ismerős ízek – kipróbáltuk a Virtu nyári menüsorát (Hamu és Gyémánt)
Vajon ez alkalommal mire törekedhet a magyar főváros egyik legnépszerűbb Michelin-ajánlott étterem: a tradíciók fenntartására, esetleg az újítás izgalmára? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: mindkettőre.
júl. 24
15:45
Kirúgta Majkát az egyik szponzora (Magyar Hírlap)
Egy cég, ahonnan már nem csurran-cseppen a Debrecenben botrányt okozó énekesnek.
júl. 24
15:45
Továbbra is töretlen a Károli népszerűsége a felvételizők körében (Magyar Nemzet)
A rektor szerint a minőségi oktatás és a közösségi élet szinergiája az egyetem népszerűségének kulcsa.
júl. 24
15:45
Trükkös módszerrel cselezték ki a repontrendszert, lebuktak, de próbaidővel megúszták a baranyai csalók (Forbes)
Az elkövetők élettársi kapcsolatban voltak, a csalást Százhalombattán illetve néhány nappal később Pécsen követték el. Mi történt? Mintegy kétezer, vissza nem váltható palack után jutott betéti díjhoz egy férfi és egy nő, vádat emeltek ellenük – tájékoztatta a Baranya Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t. Az élettársi kapcsolatban álló vádlot
júl. 24
15:45
Férjével együtt máig példát mutató, aszkéta életet élt – és támogatta a szegényeket, betegeket ápolt (Mandiner)
Röviden: Szent Kinga felmenőinek összessége volt minden tekintetben. Nizalowski Attila írása.
júl. 24
15:45
Azt hitték a show része: Gaga hatalmasat perecelt a tomboló rajongók előtt Las Vegasban (Sassy)
Lady Gaga látványos Mother Monster koncertjét egy váratlan fordulat zavarta meg, amikor az énekesnő egyensúlyát elveszítve a színpad mellett elcsúszott, és a kordonnal elzárt megdöbbent rajongók orra előtt terült el néhány centiméterre.
júl. 24
15:48
Itt az Európai Központi Bank friss kamatdöntése (Infostart)
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
júl. 24
15:51
Itt a vége: a One megszüntette az együttműködést Majkával (Ripost)
Ez fájni fog a rappernek.
júl. 24
15:51
63 évesen édesapa lesz a rocklegenda, terhes a 25 évvel fiatalabb felesége (BorsOnline)
Rengeteg gratuláció övezte a csodálatos hírt.
júl. 24
15:51
Oroszország légibombát dobott Harkivra (Magyar Hírlap)
Herszon városát is támadták.
júl. 24
15:51
"Katasztrófákat hoznak": Orbán Balázs alaposan beolvasott a globalistáknak Tusnádfürdőn (Mandiner)
A miniszterelnök politikai igazgatja egy tusnádfürdői panelbeszélgetésen felhívta arra is a figyelmet, hogy a globalisták neoliberális elképelésein alapuló együttműködések katasztrófákat hoznak.
júl. 24
15:51
Mi van, ha túl sokáig marad bennem a tampon? Az orvos válaszol (EgészségKalauz)
Vajon nagy baj, ha 8 órán túl marad bent a tampon?
júl. 24
15:51
Veszedelmes kórokozó pusztítja a magyar szőlőt: így lehet védekezni ellene (Agrárszektor)
Szükséghelyzeti engedélyt adott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a NeemAzal-Ts és a Pyregard készítményekre, hogy több készítmény álljon az ökotermesztők rendelkezésére a szőlő aranyszínű sárgaság betegség (Grapevine flavescence dorée, Fd) elleni védekezésben. A két készítmény szőlőkultúrában ökológiai és konvencionális termeszté
júl. 24
15:51
Virágos képfelismerő kvíz: Kevesen ismerik fel ezt a különleges szépséget! (Kvízkuckó)
Nem mindennapi virágot mutatunk most, és bár lenyűgözően szép, kevesen tudják elsőre megmondani, pontosan mi is ez. Te vajon rájössz? Nézd meg figyelmesen a képet, és derítsd ki, hogy a kevesek közé tartozol-e, akik felismerik ezt a különleges virágot! Nálunk mindig találsz egy új kvízt, amivel megmozgathatod az agyad! Nézz körül, és fedezz fel még
júl. 24
15:54
Újabb pofont kapott Majka: a One is megszüntette az együttműködést a rapperrel (Metropol)
Nem csitul Majka botránya.
júl. 24
15:54
Kiderült: ezért nézik a slicced környékét a reptéri biztonsági őrök (Metropol)
Mostantól másképp állsz majd a biztonsági ellenőrzéshez.
júl. 24
15:54
Oroszország Harkivot bombázta, legalább 39 ember megsérült (444.hu)
"Ezek teljesen értelmetlen csapások, nincs semmilyen katonai céljuk" – közölte Zelenszkij.
júl. 24
15:57
Ezt kevesen láthatják: 200 titkos ruha II. Erzsébet gardróbjából (BorsOnline)
Ii. Erzsébet a világ egyik legnagyobb stílusikonja volt.
júl. 24
15:57
Az igazán intelligens emberek Sosem mondják ezt a 3 dolgot (Life)
Vannak mondatok, amiket általában csak akkor használnak az emberek, ha nem akarnak sokat agyalni egy témán. A magas intelligencia jele viszont pont az, hogy ha sosem bújsz ki a gondolkodás terhe alól.
júl. 24
15:57
Dörgedelmes hidegfront közeledik, holnap még pirosban az ország, aztán változás - Időjárás-előrejelzés (Promotions)
Akkor változás érkezik hétvégére, hogy még a Balaton-átúszást is eltörölték.
júl. 24
15:57
Elhalasztották a Balaton-átúszást (Magyar Hírlap)
Az idei verseny szervezői kedvezőtlen időjárás miatt döntöttek az új időpontról.
júl. 24
15:57
Kevesebb csurran-cseppen Majkának: szakít vele a cég, aminek a márkanagykövete volt (Demokrata)
A vállalat elutasít minden a társadalmat megosztó, erőszakos vagy erőszakra buzdító szélsőséges magatartást.
júl. 24
15:57
Oroszország ledobta a bombát Harkiv központjára (Demokrata)
Oroszország irányított légibombákkal mért csapást Ukrajna második legnagyobb városára.
júl. 24
15:57
"Csalódás" – Szijjártó Péter is reagált Majka alakítására (Magyar Nemzet)
A minisztert sem nyűgözte le a rapper.
júl. 24
15:57
Az okok megnevezése nélkül tiltják ki a fiatalokat két budapesti fürdőből (Forbes)
A döntést nem előzte meg hivatalos tájékoztatás. Mi történt? Megtiltják a belépést 14 éves kor alatt a Rudas és a Széchenyi Gyógyfürdőbe, írta meg a 24.hu. A fürdő 14 éves kor alatt nem látogatható. – erről tájékoztat az üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a Rudas Gyógyfürdő hivatalos honlapján felugró ablakban. Kontextus. Az okokat nem
júl. 24
15:57
Képek: Gyönyörű új forintérmék kibocsátását tervezi a jegybank, ismerős arcok lesznek rajta (Helló Magyar)
A jegybank bejelentette, hogy új forintérmék kibocsátását tervezik a nemrég befejeződött űrhajósmisszió emlékére idén ősszel.
júl. 24
15:57
2023 után ülhet vissza a vb-trónra férfi pólóválogatottunk: az utolsó negyed előtt egy góllal vezetünk Spanyolország ellen! (Mandiner)
Visszavághatunk a csoportkörös vereségért.
júl. 24
15:57
6-3-as utolsó negyeddel nyerték meg a vb-döntőt a spanyolok Magyarország ellen (Telex)
A zárónegyed előtt a magyarok 10-9-re vezettek, de az utolsó negyedben ugyanaz történt, mint a csoportmeccsen, a spanyolok állva hagyták Manherczéket, és 15-13-ra megnyerték a mecccset.

Keresés