A döntést nem előzte meg hivatalos tájékoztatás. Mi történt? Megtiltják a belépést 14 éves kor alatt a Rudas és a Széchenyi Gyógyfürdőbe, írta meg a 24.hu. A fürdő 14 éves kor alatt nem látogatható. – erről tájékoztat az üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a Rudas Gyógyfürdő hivatalos honlapján felugró ablakban. Kontextus. Az okokat nem
Az uniós átlagnál jóval kevesebb halat eszünk, pedig kiváló élelmiszer, az egyik legegészségesebbnek tartott étrend, a mediterrán diéta alapját is képezi. Van bennünk félelem a szálkás balatoni halak kapcsán, holott megfelelő irdalás, időzített sózás, valamint egy kevés citrom, némi zöldfűszer, vaj és olaj segítségével bárki készíthet otthon is ízl
A gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok nyári programjának a Bács-Kiskun vármegyei Tass-Alsószenttamáson található Ágotafalva ad otthont. A gyerekek számára a programok mellett az az egyik legfontosabb, hogy új barátokat szerezhetnek. A tábor második napján nyitották meg a programot. Az eseményen elhangzott, a gyermekvédelem ügye kiemelten fon
Tombol a kánikula: az Országos Tisztifőorvos a HungaroMet előrejelzése alapján harmadfokú, azaz a legmagasabb szintű hőségriasztást rendelte el az egész ország területére július 24. csütörtöktől július 26. szombat éjfélig. A tartós hőség nemcsak a veszélyeztetett csoportokra, hanem az egészséges szervezetre is komoly megterhelést jelenthet - ezért
A Csakfoci információi szerint a tavaly nyáron az osztrák élvonalbeli Sturm Grazhoz szerződő korosztályos válogatott Kern Martin iránt érdeklődik a Puskás Akadémia, amely Dárdai Palkó (Hertha) és Németh András (Hamburg) után újabb magyar játékost hozna haza.
Ahogy Európa tengervizei melegszenek, egy veszélyes baktérium is egyre nagyobb teret nyer: a Vibrio nemzetségbe tartozó kórokozók – köztük a köznyelvben csak húsevő baktériumként emlegetett faj – mind gyakrabban fordulnak elő a kontinens partvidékein.
Az Alpine technikai igazgatója, David Sanchez nem bánja, hogy a csapat inkább a 2026-os szezonra fókuszál és emiatt kevesebb energiát öl az idei fejlesztésekbe, mint néhány rivális, hiszen már látja az előnyeit annak, hogy az új gépre figyelnek.
Jókora mínuszban vannak a nyugdíjak, jóval magasabb emelést kellett volna adni januárban. Mi történt? A 2025 eleji nyugdíjemelés mértéke (3,2 százalék) jelentősen elmaradt az év első felében mért inflációtól (4,8 százalék). Az inflációkövetőnek szánt emelés nem tartotta a lépést a megélhetési költségek növekedésével, így a nyugdíjasok reáljövedelme
A nemzetpolitikában és az ifjúságpolitikában is a személyes kapcsolatok a legfontosabbak, a nemzetpolitika akkor jó, ha személyes kapcsolatokra tud épülni – hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára csütörtökön az erdélyi Tusnádfürdőn. Nacsa Lőrinc a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) Fiatal közösségek, r
Mindannyiunkban van valami különleges – valami, amit mások azonnal észrevesznek, és amitől egyszerűen szerethetőbbé, tiszteletreméltóbbá válunk a szemükben. Te vajon mivel nyűgözöd le a környezetedet?
Ausztrália enyhíti az amerikai marhahúsimportra vonatkozó korlátozásokat, ami a Trump-adminisztráció számára diplomáciai győzelmet jelent. A szakértők szerint azonban nem várható jelentős importnövekedés az árkülönbségek miatt.
A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is. A videó percek alatt körbejárta a világot, mém lett belőle, az érintett vezérigazgató pedig lemondott. A történet ugyanakkor nemcsak egy párkapcsolati dráma, hanem éles
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. közlése szerint 2025. július 25-én reggel 7:00 órakor leállítják a létesítmény 2. blokkját, és megkezdik a blokk tervezett éves főjavítását.
Az eddigi legnagyobb pandakötvény-kibocsátást hajtotta végre július 22-én Magyarország a kínai piacon. A kötvénysorozat összege körülbelül 600 millió eurónak felel meg, a kibocsátás pedig leginkább azt a célt szolgálja, hogy hazánk erősítse piaci jelenlétét a kínai piacon – mondta az InfoRádióban Beke Károly, a Portfolio elemzője.
Sokan nem is sejtik, hogy egy ártalmatlannak tűnő pohár tej milyen súlyos következményeket idézhet elő, ha bizonyos gyógyszerekkel együtt fogyasztjuk, pedig vannak olyan hatóanyagok, amelyek így szinte teljesen hatástalanná válhatnak a szervezetben.
A cég szerint "az üzleti döntés hátterében az énekes-előadóművész Campus Fesztiválon bemutatott erőszakos színpadi produkciója, valamint az elmúlt időszakban tett közéleti megnyilvánulásai állnak".