2025. július 24. csütörtök

júl. 24
9:15
A MÁV-csoport palackozott vizet oszt utasainak (Magyar Hírlap)
A forgalmasabb vasútállomásokon, HÉV- és buszállomásokon biztosítanak ivóvizet.
júl. 24
9:15
Rekorddal zárta az első félévet a Budapest Airport (MMonline)
Az első negyedéves rekord után továbbra is töretlen felfelé ívelést mutat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma: az első félévet 9 071 236 utas kezelésével zárta a légikikötő, amely még a tavalyi rekordév azonos időszaki eredményét is 15 százalékkal meghaladja, és megközelíti a tíz évvel ezelőtti teljes tizenkéthavi utasforgalmat. A hato
júl. 24
9:15
Ukrajna felvétele nem erősítené, hanem gyengítené az Európai Uniót (Demokrata)
Nem vagyunk hajlandók tönkretenni Magyarországot.
júl. 24
9:15
"Kerkez egy szörnyeteg" – a Liverpool-szurkolók imádják a magyar balbekk mozdulatát (Mandiner)
A drukkerek nem akarják elhinni, amit a magyar futballistától láttak.
júl. 24
9:15
Bizarr, súlyos tájékozatlanságról árulkodó kérdéseket is kapott Szijjártó Péter a CNN műsorában (vasárnap.hu)
Szijjártó Péter szerdán New Yorkban interjút adott Richard Questnek a CNN műsorában. Az amerika hírcsatorna műsorvezetője egyebek mellett arról is kérdezte a külgazdasági és külügyminisztert, hogyha Budapestre jön, és a megfogja a férje kezét, letartóztatják-e őket… Mutatjuk az interjú szövegét magyarul, majd az eredeti videót. Richard Quest: Minis
júl. 24
9:18
Aggasztó hírek: gyerekekkel a fedélzetén tűnt el egy repülő a légtérben (BorsOnline)
Senki sem tudja, hol lehet az utasszállító.
júl. 24
9:18
Külföldi tb jogviszonnyal is igényelhető az Otthon Start? Fontos részletek derültek ki (Piac és Profit)
A szeptembertől induló Otthon Start hitelprogram rendelettervezete alapján a külföldi tb jogviszonnyal rendelkező magyar állampolgárok is jogosultak lehetnek az akár 50 millió forintig igényelhető, 3 százalékos kamatú lakáshitelre az első lakóingatlanjuk vásárlására vagy építésére. A szabályozás részletei azonban több ponton is szigorúbbak lehetnek
júl. 24
9:18
Véget ért az álompár drámája: hivatalosan is válik a teniszcsillag (Metropol)
Kilencévnyi házasság után válik a sportvilág álompárja.
júl. 24
9:18
Alig kellenek valakinek a japán kötvények és ebből még óriási baj lehet (Portfolio)
A japán 40 éves államkötvény-aukció 14 éve nem látott alacsony kereslettel zárult, miután politikai bizonytalanságot szült a miniszterelnök esetleges távozásáról szóló hír, miközben a befektetők inkább részvényekbe menekültek a friss amerikai–japán kereskedelmi megállapodás hírére.
júl. 24
9:20
Nagyot alakított a Deutsche Bank, 2007 óta nem volt ilyen jó első féléve (Portfolio)
Az elemzői várakozásokat felülmúlva 2007 óta nem látott, 1,687 milliárd eurós második negyedéves eredményt ért el a Deutsche Bank, az első féléves adózás előtti nyereségét pedig több mint duplájára (egyszeri tételektől megtisztítva 37%-kal) növelte egy év alatt. Christian Sewing vezérigazgató jó úton halad afelé, hogy a bank céljainak teljesülése s
júl. 24
9:21
"Minden erős nő mögött ott van egy történet" - Sejtelmes sorokkal üzent Tücsi (BorsOnline)
A közösségi oldalán beszélt erről a sztármami.
júl. 24
9:21
A terroristákat támogató zenekar nem léphet be Magyarországra (Demokrata)
Volt, nincs Sziget fesztivál.
júl. 24
9:21
Ez egyre kellemetlenebb – Magyar Péter agrárszakértője már korábban is majmokhoz hasonlította a magyar gazdákat (Mandiner)
Kökény Attila bár legutóbbi "idomított csimpánzos" kijelentése után bocsánatot kért, de bejegyzései továbbra is arról árulkodtak, hogy továbbra is viccesnek tartja ezt a kijelentését.
júl. 24
9:21
A vasútnál is komolyan veszik a hőségriasztást, lépett a MÁV (Magyar Nemzet)
Persze nem árt, ha az utasok maguktól is készülnek a hőségre.
júl. 24
9:21
Öten ültek a villanyoszlopot kidöntő autóban - lezárták a főutat (Autószektor)
A baleset a Széchenyi István utcában, a Rózsa utca és a Kossuth utca közötti szakaszon történt. Az ütközés erejétől kitört az oszlop, ami forgalmi akadályt okoz. A jármű öt utasa az egységek kiérkezése előtt saját erejéből ki tudott szállni. - A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek és teljes útlezárás mellett dolgoznak - írta a katasztrófavédel
júl. 24
9:21
Felsőoktatási felvételi – Több mint 95 ezren nyertek felvételt (Szakmát Szerzek)
Az  idei évben minden eddiginél több, összesen 95 907 jelentkező nyert felvételt a magyar felsőoktatásba – jelentette be Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter a veszprémi Pont Ott Partin. Ez az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije, ami a hazai felsőoktatás megújulásának egyértelmű jele. A jelentkezők közel 80 száza
júl. 24
9:24
Az OTP és a MOL kihasználja a pozitív hangulatot? (Privátbankár)
Kedvező hírek érkeztek az Egyesült Államok és az Európai Unió között zajló kereskedelmi tárgyalásokról.
júl. 24
9:24
Ilyen dinnyét csak a Sparban kapsz - Ennyiért veheted meg a nyár slágergyümölcsét (Mindmegette)
A nyár egyik legkedveltebb gyümölcse kétségtelenül a dinnye - és ha dinnyeszezon, akkor irány a Spar! Most szuper áron szerezheted be a legkülönlegesebb fajtákat. Legyen szó magszegény görögdinnyéről, sárga húsú változatról vagy minidinnyékről, a kínálat bőséges - de nézzük részletesen!
júl. 24
9:24
"Nem tárgyalni kell, hanem a kész megállapodást szentesíteni" – új fejlemények az orosz–ukrán találkozóról (Infostart)
Miközben már több, mint mint két éve folyik a háború és Ukrajnában először tört ki országos tiltakozáshullám Volodimir Zelenszkij elnök kormányzása ellen, Isztambulban ismét tárgyalóasztalhoz ültek Moszkva és Kijev képviselői.
júl. 24
9:24
Szijjártó Péter a CNN-nek: "Mi sokféleképpen segítünk Ukrajnának, viszont nem vagyunk hajlandók tönkretenni Magyarországot" (HírTV)
A tárcavezető a CNN-nek adott interjújában Ukrajna esetleges jövőbeli európai uniós felvétele kapcsán rámutatott, hogy ez nem tenné erősebbé a közösséget, épp ellenkezőleg, ezzel a háborút importálnák. A cikkhez mellékeltük a feliratozott videót.
júl. 24
9:24
King Kong Linz főterén (Kreatív Online)
„No risk, no fun” – üzeni Linz legújabb, zavarba ejtő turisztikai kampánya.
júl. 24
9:24
Románia elkerülte a bóvlit (Portfolio)
Változatlanul negatív kilátással megerősítette Románia hosszú futamidejű szuverén kötelezettségeinek "BBB-" besorolását a Standard&Poors.
júl. 24
9:24
Járműhiba miatt elesett IC, mentesítő busz, pótlóbusz, hosszabb menetidő, rövidebb útvonal – ismét jó reggele van a MÁV-nak (444.hu)
És van olyan vonat, aminek a 28 perces menetideje nagyjából 25 perccel nőtt.
júl. 24
9:24
Naponta száz kilogramm levél érkezik XIV. Leó pápához Róma legnagyobb postájára (hirado.hu)
A gyorsabb kézbesítést garantálja, ha feltüntetik a vatikáni irányítószámot is, vagyis a 00120-t.
júl. 24
9:26
Otthon Start: szabályosan kilőtt az internetes érdeklődés a 3%-os hitel iránt (Portfolio)
Az elmúlt hetekben rengeteg cikk és elemzés foglalkozott már a kormány által július elején bejelentett Otthon Start névre keresztelt, 3%-os kamatozású lakáshitelt biztosító programjával. A héten megérkeztek a hitelprogram részletei is, amely szeptember elsején indul majd. A Google Trends segítségével megnéztük, mekkora volt az érdeklődés hitelprogr
júl. 24
9:26
Életfogytiglani börtönre ítélték a férfit, aki meggyilkolt négy egyetemistát Idahóban (hirado.hu)
2022. november 13. éjszakáján álmában késsel ölte meg Madison Mogent, Xana Kernodle-t, Kaylee Goncalvest és Ethan Chapint Moscow városban bérelt házukban.
júl. 24
9:27
Hová lett az örök barátság? WhisperTon és Tóth Katica nem mutatkozik együtt (Ripost)
WhisperTon és Tóth Katica ennek is örülhetett a műsor végén.
júl. 24
9:27
Durván kigyúrta magát Sacha Baron Cohen a Marvel új főgonoszának szerepére (Igényesférfi.hu)
A humor koronázatlan királya most a Marvel-univerzum sötét oldalát hódítja meg és ehhez nemcsak a karakterét, de a testét is újraszabta.
júl. 24
9:27
Bayer Zsolt: Majka gyáva, az egész csak a pénzről szól (BorsOnline)
Kemény üzenetet kapott Majka és a balliberális celebek.
júl. 24
9:27
Orlando Bloom nem bánkódik Katy Perry miatt — Boldog szingliként minden napra talál magának szórakoztató társaságot (Life)
Miközben Katy Perry kezd teljesen szétesni, addig exe vidáman járkál társasági eseményekre. Orlando Bloom minden napra talál magának társaságot, és széles vigyorral az arcán veti bele magát a boldog szinglik életébe.
júl. 24
9:27
Az elmúlt tíz év illegális bevándorlása Európa-szerte elérte a lakosság tűrőképességét (Magyar Hírlap)
Szinte valamennyi európai nemzetállam jelentős szigorításokat vezet be az illegális migránsokkal szemben.
júl. 24
9:27
Kökény Attila már korábban lemajmozta a magyar gazdákat (Demokrata)
Állati ösztönök, irracionális félelmek és egyéb majomszokások: ezekkel jellemezte a magyar gazdákat a Tisza Párt agrárszakértője.
júl. 24
9:27
Budapestre érkezik a svéd csodagitáros (Demokrata)
A rockműfajban szinte egyedülálló, klasszikus zenei elemekkel gazdagon színesített játék Budapestre érkezik.
júl. 24
9:27
Trump óriási sikert ért el a vámháborúban, most az EU-n a sor? (Magyar Nemzet)
Trump a vámháború komoly sikerét könyvelhette el.
júl. 24
9:27
2-3 tonnával termett kevesebb hektáronként Békésben (Magyar Mezőgazdaság)
Befejeződött az aratás Békésben, a termésátlagok jóval elmaradnak az előző évekétől. A vihar a napraforgót, az aszály a kukoricát károsítja.
júl. 24
9:27
Szakítás utáni barátság? Merci és Moh között az érzelmek nem tűntek el nyomtalanul (rtl.hu)
Szerelem, szakítás, majd barátság? Álomszerű szenárió lenne, vagy inkább lehetetlen. Tényleg létezhet az exek közötti barátság? Mindenki ismer valakit, akiknek sikerült, legalábbis úgy tűnik. Közben meg sokkal több a buktató, mint egy szimpla fiú-lány barátságnál. Hiszen itt már egyszer bebizonyosodott, nem közömbös a másik.
júl. 24
9:27
Külföldi tb-vel is elérhető az új, 3 százalékos lakáshitel, de van egy fontos kitétel (Telex)
A szabályozás részletei több ponton is szigorúbbak lehetnek, mint a csok plusz esetében, érdemes figyelni.
júl. 24
9:27
8 házi jegestea, amit a gyerekek is imádni fognak – és te is egy kerti partin (Bien)
Gyerekkoromban el sem tudtam képzelni, milyen lehet a jegestea, amit a filmekben szürcsölgetnek a hollywoodi sztárok. Mindig kértem anyukámat, hogy készítsünk olyat, de a végeredmény egyáltalán nem volt finom. Hát persze! Az akkor kapható, nem túl minőségi feketeteából nem is lehetett. Íme, néhány szuper recept a nyári kerti partikhoz, hogy te is H
júl. 24
9:27
A pesti romkocsmáknak is van életciklusuk (kultura.hu)
Fájdalmasan szép, ahogy Budapest lakói a romokból valami újat alkotnak, és vigadnak – halljuk a Romokból című dokumentumfilm narrátorát, és közben második világháborús képekből és hatvanas évekbeli filmfelvételekből láthatunk montázsokat. A klasszikus romkocsmák ellentmondásaikkal együtt már a kultúrtörténet részei.
júl. 24
9:27
Tombolnak a vírusok Európában: kritikus napok jönnek a magyar gazdáknak (Agrárszektor)
Kiemelten fontos a védekezés a fertőző állatbetegségek ellen, hiszen így tudjuk megóvni az állatállományt. Több súlyos betegség is megjelent Európa déli részén az elmúlt időszakban. A megnövekedett kockázat miatt a következő hetekben fokozott ellenőrzésekre lehet számítani a határ menti térségekben – hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter
júl. 24
9:30
Megismernéd Marikát? Brutál illatos és rengeteg olajat ad! (Agroinform)
Megjelent a Marika hibrid levendula – állami elismerést kapott, magas olajtartalommal és kiváló ellenálló képességgel, hazai nemesítésből.
júl. 24
9:33
Felpattant az OTP, erősen kezdte a napot a forint (vg.hu)
Az OTP és a Magyar Telekom felpattanásának köszönhetően felfelé vette az irányt csütörtökön a BUX.
júl. 24
9:33
Hátborzongató felfedezés: egy második szív is dobog minden emberben (Promotions)
Lehengerlő dologra jöttek rá az emberi testtel kapcsolatban, egy második szív is dobog bennünk.
júl. 24
9:33
Nem a méret számít, hanem a partnerség (Transpack)
A Dunapack Packaging nemcsak csomagolást kínál, hanem hosszú távú, partneri kapcsolatot is nyújt a kisvállalkozásoknak.
júl. 24
9:33
Háború és lopás 4. rész – kihez vándorol a pénz az ukrán mezőgazdaságból? (Mandiner)
A legnagyobb ukrán mezőgazdasági vállalkozások tulajdonosi körének azon túl, hogy az osztalék az ő számlájukra érkezik, nem sok köze van Ukrajnához.
júl. 24
9:33
Kína nyitott az együttműködésre, de tiszteletet vár el az EU-tól (Magyar Nemzet)
Az együttműködésből mindig többet lehet nyerni, mint a szankciókból.
júl. 24
9:33
Mostantól több pénzt fog bukni az az F1-es csapat, aki bemártja a másikat, és nem lesz igaza (Racing)
Mélyebben a zsebébe kell nyúlnia a jövőben annak a csapatnak, aki óvást nyújt be, de más esetekben is drágább lesz a fizetendő díj.
júl. 24
9:33
Kriptózás újratöltve: itt egy kiskapu az új magyar kriptotörvény megkerülésére (BitcoinBázis)
Tízmilliók birtokolnak ma már bitcoint vagy más kriptovalutát, mégis kevesen használják azt valódi fizetésre. Pedig a kriptók egyik legnagyobb ígérete éppen az volt, hogy megkerülhetjük vele a hagyományos bankrendszert, és szabadon vásárolhatunk a világ bármely pontján. De mit ér a decentralizált pénz, ha nem tudsz vele venni egy pár cipőt, egy új
júl. 24
9:33
Exkluzív interjú Pedro Pascallal – megtiszteltetésnek érzi első Marvel-szerepét (rtl.hu)
Pedro Pascalnak nagy élmény volt, hogy egy 1961 óta létező szuperhős szerepébe bújhatott. 64 évvel ezelőtt jelent meg ugyanis az első Fantasztikus Négyes képregény. Pascal először szerepel Marvel-filmben – a Fantasztikus Négyes főszereplőjeként repült Londonba. Mesélt a családról, a közösség erejéről és arról, miért volt különösen fontos számára ez
júl. 24
9:33
Bayer Zsolt Majkáról: Megint kiviláglott, hogy egy gyáva szarjankó (Telex)
Bayer Zsolt Bohár Dániel műsorában üzente a fiataloknak, hogy kijönnek a mamahotelből, és éhen döglenek. Azt is elmondta, milyen érzés, hogy kétkilós fuxos fekák rappelik bele az arcába, hogyan fogják megizélni a fehér anyját.

Keresés