Az utolsó kilométeres, okoslogisztikai szolgáltatásokat kínáló DODO Préda Mátét bízta meg magyarországi leányvállalatának irányításával. Az új vezető a világ számos országában átfogó vezetői tapasztalatot szerzett, növekedési fázisban lévő és érett multinacionális cégek leányvállalatainak működtetésében egyaránt. A DODO hazai vezetőjeként Préda Mát
Hosszú Katinka után megszólalt a volt MOB-elnök is, aki sérelmezi jelenlegi és volt sportvezetők hallagatástát, többek közt Schmitt Pálnak, Deutsch Tamásnak és Gyurcsány Ferencnek is meg kellene szólalnia.
Kitartóan háborog a közvélemény, amiért vélhetően a politikai nyomás is szerepet játszott abban, hogy megszüntették Stephen Colbert műsorát. A késő esti tévéshow műfaja azonban már évek óta komoly válságban van, és a folyamat most gyorsul fel igazán.
Joanna Macy július 19-én, 96 éves korában hunyt el, de még halálos ágyán is ezreket inspirált. Rainer Maria Rilke költő fordítója volt, dolgozott a CIA-nál és a Békehadtestnél, a Dalai Láma mellett tevékenykedett Indiában, és világméretű ökológiai mozgalmat indított el. Cselekvő remény nevű ökológiai gyászmunkája megtanítja átalakítani a kétségbees
Idén többek között Judith Hill, Lukas Graham és az Earth, Wind & Fire Experience. A magyar tehetségeket szintén évről évre helyzetbe hozó Paloznaki Jazzpiknik napi tízezer látogatóval számolva is az egyik, ha nem a legcsaládiasabb magyar fesztivál tudott maradni. Az alapító-igazgató Valde Orsolyát a túlélés trükkjeiről is kérdeztük.
A Cseh Köztársaság északkeleti részén Bohémiában fedeztek fel egy 2200 éves kelta települést. A lelőhely a kelták rengeteg arany- és ezüstérméjét, ékszerét és díszes kerámiáját rejtette – egy igazi kincsesfalu, amely új fényt vet a közép-európai vaskor történetére.
Szerda este 8 órakor közzétették a felvételi ponthatárokat a Felvi.hu oldalán. Idén közel 130 ezren jelentkeztek valamelyik magyar egyetem szeptemberben induló alap-, osztatlan- vagy mesterképzésére. A legtöbb általunk összehasonlított népszerű szakra idén magasabb pontszámra volt szükség a bejutáshoz, mint tavaly.
A deutériumcsökkentett vízről híres Boros G. László szerint a Pfizer öt évet tolt egy fiatalokat vizsgáló kutatásának határidején, ennek pedig az a célja, hogy késleltesse az adatok közzétételét, amik kérdéseket vethetnek fel a vakcina biztonságosságával kapcsolatban.
Ozzy Osbourne életének számos fontos állomása volt a leharapott fejű galamboktól és deneveréktől kezdve a reality megreformálásán át egészen az Aston Villa mezének bemutatásáig. Képekben vesszük át a legendás énekes életútját.
Idén is ezrek szelik át a magyar tengert: a LIDL Balaton-átúszásra már hetekkel a rajt előtt elfogytak a helyek. A szervezők többszintű biztonsági rendszerrel, vízi kísérőkkel, mentőhajókkal és részletes logisztikával készülnek, hogy a résztvevők a sportélmény mellett teljes biztonságban teljesíthessék a távot.
A Kaufland akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Kaufland akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A baranyai Szentlőrinc idén augusztusban ismét vár minden mezőgépek iránt érdeklődő gazdálkodót a kétnapos szakmai rendezvényére. Az esemény fókuszába idén - a műszaki innováció mellett - a precíziós gazdálkodás új megoldásait, az adatgyűjtés és -kezelés fontosságát, valamint a fejlesztési forrásokat és pályázatokat helyezték.
Az állami vagyon elkótyavetyélésével kapcsolatban üzent a kormánynak a Tisza Párt elnöke a Dunakanyarban, az országjárása szerdai napjának utolsó állomásán.
Ezen a júliusi napon első sorban a személyes kapcsolatok megerősítésén, valamint önfejlesztésen van a hangsúly, de az Újhold is felkavarja az állóvizet. A részletekről a napi horoszkópban olvashatunk.
„A kicsit szembesítem a naggyal, a halászháló csomóit a csillagokkal, a piacot a halottas szobával, és most valóban mondjunk nagy szavakat: az életet a halállal, és még tovább: a halált a végtelennel” – így nyilatkozott a művészetéről az 1909. július 24-én született Károlyi Amy József Attila-díjas költő, Weöres Sándor felesége egy vele készült inte
Az Európai Unió 2025 júniusának végén meghosszabbította, valamint kibővítette az ukrajnai agrártermékek exportját. A búza, cukor, árpa és baromfihús a továbbiakban lényegében vámmentesen érkezhet az EU-ba, a megemelt kvóta erejéig. Ugyanakkor 2028-ig Ukrajnának be kell vezetnie az uniós normákat, így a növényvédő és a növekedést serkentő szerek edd
Nagy elhatározásra jutott Till Attila. A TV2 sztárja úgy döntött, naponta legalább hat kilométert fut, ráadásul olykor erdős, dimbes-dombos területen. A saját maga által felállított kihívást egyelőre jól tarja, hiszen túl van az első héten, amely során előfordult olyan nap, amikor hat helyett hét kilométert futott le.
A szúnyogok zümmögésétől csak egy rosszabb dolog létezik, a másnap megjelenő, égő, viszkető rengeteg csípés. Ezeket szerencsére elkerülhetjük, csupán néhány vegyszermentes, házi praktikát kell bevetni a szúnyogok ellen.
Az Európai Bizottság elnöke magyarázatot követelt Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől a korrupcióellenes nyomozóhivatal és a korrupció elleni küzdelemre specializálódott különleges ügyészség függetlenségét felszámoló törvény kihirdetése miatt - közölte az Európai Bizottság illetékes szóvivője.
Szenzáció: célba ért Szőnyi Ferenc a világ legkeményebb és leghosszabb kerékpáros versenyén, a több mint 12 ezer kilométer hosszú TransCanada Bike Race-en. A 60 éves komáromi ultratriatlonista előtt csupán három ember teljesítette a felfoghatatlan távot, viszont Ferenc futotta be (vagyis tekerte) a legjobb időt: 45,5 nap alatt ért célba.
Útvonala megváltoztatására szólított fel Irán egy, az Ománi-öbölben a síita állam part menti vizeitől nem messze haladó amerikai rombolót - közölte a teheráni állami média.
Emma Jacques, a MOL Esztergom francia kézilabdázója hivatalosan is magyar állampolgárságot kapott. A 23 éves jobbátlövő a Metz csapatától érkezett idén nyáron, és korábban öt alkalommal a francia válogatottban is pályára lépett. Édesanyja, Jacques-Szabó Melinda magyar és francia színekben is kiemelkedő karriert futott be, számos világversenyen ért
A kapusunk, Neszmély Boglárka nyújtotta a legjobb teljesítményt a görögök elleni vb-döntőben, ami komoly kritika a mezőnyjátékosokra nézve – mondta az InfoRádióban a Nemzet Sportolója, aki ezzel együtt jó eredménynek tartja az ezüstérmet, aminek a fináléban látottak ellenére lehet örülni. A korábbi szövetségi kapitány szerint a hátország, az utánpó
Pamela Anderson úgy érzi, pályafutása új fejezethez érkezett, és most kezdődik számára igazán a karrierje – derült ki a People magazinnak adott interjújából. Az 58 éves színésznő a Csupasz pisztoly londoni premierjén beszélt arról, hogy mennyire lelkes az új kihívás miatt.
Szerdán este hirdetik ki a felsőoktatási ponthatárokat - mondta el Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár a Kossuth rádió műsorában kedden.
800 ezer dollár értékű, éhező gyerekeknek fejlesztett kekszet és 9,7 millió dollárnyi, szegényeknek szánt fogamzásgátlót égetnek el a következő hetekben.
Kellenek-e barátok? Kellenek. Kell-e mindnekinek stabil tagokból álló baráti kör? Elsőre rávághatnánk, hogy természetesen igen, de ez a kérdés már jóval összetettebb, mint az előző. A válaszhoz pedig érdemes megvizsgálni a személyiségünket, az élethelyzetünket, és azt is, milyen irányba szeretnénk még fejlődni. Takács Dalma a floater friend, azaz "
A megafonos Apáti cége az elmúlt hetekben elárasztotta Magyarország utcai plakáthelyeit olyan hirdetésekkel, amelyeken Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij szerepel két frissen kikelt fiókaként.