Ha kölcsönre van szükségük, a magyarok továbbra is elsősorban a családtagjaikhoz fordulnak anyagi segítségért, ám az előző évhez képest változás, hogy a barátoktól, kollégáktól is szívesebben kérnek, mint a pénzintézetektől, pénzügyi szolgáltatóktól - derül ki egy 9 országra kiterjedő 1000 fős reprezentatív kutatásból.
Fotó: Pest Vármegyei Főügyészség A vádirati tényállás szerint az ügy vádlottja egy teherautót vezetve közlekedett Pomázon 2024 májusának egy reggelén. Haladása közben megelőzte a sértett kerékpárost, aki úgy érezte, hogy túl közel húzott el mellette, ezért középső ujját felmutatta a vádlottnak. Az elkövető a visszapillantóból látta a sértett mozdul
Egy országról sokat lehet tanulni, nemzeti parkjait meglátogatva. Ezek a védett területek segítenek megismerni az ország természeti kincseit, erőforrásait, állatvilágát, időjárását és helyi termékeit, miközben lehetőséget nyújtanak arra, hogy elszakadjunk a képernyőktől és újra kapcsolatba kerüljünk a természettel.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően 6,5%-on hagyta az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa, így már tavaly szeptember óta nem módosult a kondíció. A mai döntés hátteréről délután Varga Mihály jegybankelnök tartott sajtótájékoztatót, melyen kiemelte, hogy a lakossági inflációs várakozások továbbra is magasak. Az elnök bejelentette azt is, hogy au
Miután Rácz András azt írta, hogy a magyar kormány jó eséllyel benne volt a kárpátaljai templom elleni támadásban, Orbán Viktor ráküldte a Harcosok Klubját.
Sokan a természetes gyógymódokat biztonságosabbnak tartják, mint a gyógyszereket, pedig némelyik gyógynövény veszélyes is lehet, ha nem megfelelően használják. Egy régi, jól ismert növény különösen problémás, ha bizonyos gyógyszerekkel kombinálva fogyasztjuk.
Eynhén erősödött a forint a főbb devizákkal szemben azután, hogy az MNB Monetáris tanácsa 6,50 százalékon tartotta a jegybanki alapkamatot, és nem módosult a kamatfolyosó két széle sem.
Joey Jones, a Liverpool korábbi legendás védője 70 éves korában hunyt el, halálhírét a klub hivatalosan is megerősítette. A kétszeres BEK-győztes futballista 100 mérkőzésen szerepelt a Liverpoolban, 72-szer viselte a walesi válogatott mezét, és pályafutása során a Wrexham, a Huddersfield és a Chelsea játékosa is volt. Klubjai és egykori csapattársa
Az elmúlt években a kripto világ egyik legnagyobb kérdése az volt, mikor olvad össze a mainstream pénzügyi rendszer és a decentralizált digitális eszközök piaca. A Coin Bureau friss elemzése alapján – mely az altcoin ETF-ek megjelenését és terjedését veszi górcső alá – úgy véli, hogy 2025-ben nemcsak beléptünk ebbe az új korszakba, hanem teljes seb
Az Online Kaszinós Közösség rendhagyó lehetőséget kínál azoknak, akik szívesen próbálnának ki online kaszinókat. A program keretében jelentkező teszterek 10 000 Ft értékű kezdőtőkét kapnak, amit az adott kaszinó odalán szabadon felhasználhatnak. Aki nyer, megtarthatja és kiutalhatja a nyereményét, de aki veszít, annak sem kell utólag befizetnie. Sz
Igazi bombaformában van a világhírű popdíva. Ezt Jennifer Lopez budapesti koncertjének közönsége is megtapasztalhatta a minap. Lakatos Vivien szépészeti szakértő fejtette ki véleményét arról, vajon milyen praktikákkal is tudta megőrizni a népszerű énekesnő fiatalos külsejét és milyen beavatkozásokhoz folyamodhatott a világsztár.
A MÁV közlése szerint a hibák miatt több nemzetközi és belföldi járat is késett vagy rövidített útvonalon közlekedett. Hatvanban tömegek vártak a pótlóbuszokra, több IC csak Nyíregyházáig ment.
Carlos Sainz újabb részleteket osztott meg az azt megelőző időszakról, hogy a Ferrari az egész világot meglepve leigazolta a helyére Lewis Hamiltont. Másfél év telt el azóta, hogy Carlos Sainz megtudta, a Ferrari lecseréli őt Lewis Hamiltonra, de még mindig derülnek ki részletek a spanyol pilóta leváltásásnak körülményeiről. Az azóta a Williamsnél
Azok a számítások és elképzelések, amelyekkel 14 éve elindult a kormányablak-hálózat, sikeresnek bizonyultak, és ez azt bizonyítják, hogy a közigazgatásban dolgozók kiváló és magas színvonalú munkát végeztek – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter Mándokon, a 319. kormányablak keddi átadásán. Navracsics Tibor hozzátette, jól mutatj
A tévés tavaly augusztusban megelégelte, hogy nem mennek rá az ingei és diétába kezdett. Hajdú Péter számításai szerint ezalatt búcsút intett 15 kilónak, amit a Mokka műsorvezetői is megcsodálhattak testközelből. A showman mindemellett egy sokkal szomorúbb témáról is beszélt.
Ukrajnában teljes gőzzel zajlik a katonai mozgósítás a 2024-ben elfogadott új törvény alapján – erről beszélt Fedir Veniszlavszkij, az ukrán parlament biztonsági és védelmi bizottságának tagja egy sajtótájékoztatón.
Lényegében ugyanabban az ütemben emelkedtek a fővárosi és a vidéki albérletárak az elmúlt időszakban, de Budapesten még mindig jelentősen drágább bérelni, foglalta össze az országos adatokat Kosztolánczy György. Az Otthon Centrum vezérigazgatója elmondta, hogy az egyetemistáknak a kollégiumi férőhelyek szűkössége miatt nem csak a ponthatárokra, de
Ismeretlen elkövető a Belügyminisztérium (BM) nevében tömegesen kiküldött elektronikus levélben kér árajánlatokat vállalkozásoktól, magánszemélyektől azzal, hogy a címzettek adják meg adóazonosító számukat, közölte a minisztérium kedden az MTI-vel.
A minap Tiborcz István kiosztó nagyvállalkozó szerint a hatalom már a 2026-os távozásra készül, miközben elárverezi az ország vagyonát. Kemény állításokkal bírálta a belvárosi paloták privatizációját is.
Egy diszkrét szertartás keretében összeházasodott szerelmével Charli Xcx. A Sziget Fesztivál fellépője hamarosan egy újabb esküvőt fog tartani, ahova már a sztárvilág színe-java is hivatalos lesz.
A jelenlegi kriptopiaci ciklus tökéletesen bebizonyította azt, amit eddig is sokan sejtettek: Donald Trump ezerszer inkább befektető, mint politikus. Bár a piacot az unalomig ismételt narratívák és trendek mozgatják, néha egy váratlan esemény felkavarhatja az állóvizet – ilyen most Donald Trump jelenléte. A Trump Media and Technology Group bejelent