Az Európai Bizottság új javaslata jelentősen átalakítaná a Közös Agrárpolitikát, megszüntetve a területalapú támogatásokat a 450 hektárnál nagyobb gazdaságok számára, és már 133 hektár felett csökkentve azokat. A tervezet megosztja a szakmát: míg a gazdaszervezetek tiltakoznak, szakértők szerint az uniós mezőgazdaságnak innovációra lenne szüksége -
A Repont automaták „jótékonyság” gombját választó fogyasztók révén 230 millió forint gyűlt össze, melyet három budapesti gyermekkórház kapott fejlesztési célokra a Mohu-tól.
Elon Musk és Donald Trump konfliktusa túlmutat a személyes ellentéteken - egy új, technológia vezérelte politikai korszak nyitányát jelezheti. Miközben Trump továbbra is uralja a Republikánus Pártot, Musk hatalmas vagyonával, saját médiaplatformjával és fanatikus követőtáborával egyre komolyabb politikai szereplővé válik. Nemcsak új párt alapítását
Ha nyár, akkor utazás, és a reptéren, vonaton, buszon vagy autóban töltött végtelen órák. Hosszú regényeket ajánlunk, amelyek ilyenkor is leköthetik a figyelmedet!
A kerékpározás szerelmesei között él az a mondás, hogy ha szereted a kerékpárodat, akkor építsd meg magadnak, vagy legalább szereld fel csúcskategóriás alkatrészekkel. Az igazi rajongók a felnitől a szettig innovatív kütyükkel, kerékpár-computerrel, digitális lengéscsillapító pumpával is ellátják kedvenc közlekedési és sportolási eszközüket. Erre a
Az Andrássy úti épület előbb az államtól Tiborcz István üzleti partneréhez került, majd átvette a miniszterelnök vejéhez köthető egyik cég, amely már 3 milliárd forinttal drágábban adta el a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemnek, ahol a kuratórium elnöke Orbán Ráhel régi jó ismerőse.
Lionel Messi megelőzte Cristiano Ronaldót a büntetők nélküli karriergólok számában, miután az Inter Miami színeiben kétszer is betalált a New York Red Bulls ellen idegenben 5-1-re megnyert észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) bajnoki mérkőzésén.
Ukrajna vezetése egyre keményebb eszközökhöz nyúl: házkutatások, elhallgattatott aktivisták, kiszorított független jelöltek. Diplomáciai és civil körök is autoriter fordulatot emlegetnek.
Az ERX1-ben Koncseg Zoltán és Kárai Tamás, az ERX3-ban Körmöczi Balázs és Kovács Sámuel jutott döntőbe Nyirádon. Vasárnap délután az elődöntőkkel folytatódott a Nyirád Racing Centerben a ralikrossz világ- és Európa-bajnoki sorozat harmadik fordulója. A WRX-ben Johan Kristofferson egyelőre megfoghatatlannak tűnik, simán megnyerte az első elődöntőt a
Magyar Péter szerint a Tisza jelöltjei mindegyik körzetben eséllyel vehetik fel a versenyt a kormánypártok képviselőivel szemben. A választási földrajz szakértője azt mondta híradónknak: a gyulaihoz hasonló választókerületek megnyerése mindenképp kell majd a Tiszának a kétharmados győzelemhez, bár az ilyen körzetekben a lakosság többsége jellemzően
A trójai háború története főként arról a drámai jelenetről ismert, amikor a görögök egy hatalmas, fából készült ló segítségével bejutnak a városba, majd belülről pusztítják el azt – válaszul arra, hogy Párisz elrabolta Helénát, a spártai király feleségét. Egy friss feltárás során a szakértők most olyan leletekre bukkantak, melyek teljesen új megvil
Lentulai Krisztián és a Mandiner stábja egészen Houstonig repült, hogy mikrofonvégre kapja a második magyar űrhajóst. 17 órakor premier a Mandiner YouTube-csatornáján!
Az igazság az, hogy a hosszúra nyúlt kamaszkorom során meguntam valahogy a műhelyezést. Volt rá időm, 16 éves koromtól kezdve minden nyáron át. És persze rengeteg hasznos tanácsot kaptam, amiért hálás vagyok. Nagy valószínűséggel nem így írnék most nélkülük. Mégis: nem tudok elképzelni magányosabb helyet egy líraműhelynél. – A netnaplót a FISZ-táb
Szinte minden Bitcoin-tárca nyereségben van jelenleg – Mit jelent ez, és mi következhet most? A Bitcoin történetének egyik legérdekesebb és legsikeresebb szakaszához értünk: a 2025 júliusi adatok szerint a Bitcoin-tárcák 99,85%-a jelenleg nyereségben van. Ez a rekordarány azt mutatja, hogy gyakorlatilag minden olyan befektető, aki valaha vásárolt B
Moszkvát nem izgatja az ukránokkal való egyeztetés, Trumppal viszont kénytelenek lesznek tárgyalni. Fogy az idő az ötvennapos ultimátum ketyeg, az amerikai elnök pedig kemény szankciókat helyezett kilátásba.
Az írni-olvasni tudók aránya Partiumban, Székelyföldön vagy a Bánságban messze a legnagyobb volt a múlt század első felének Román Királyságában. A különbség ma is tetten érhető az egyes területek jövőképében.
A nyár közeledtével egyre gyakoribb probléma a 'backne', azaz a háton és vállakon megjelenő pattanások. Megkértük Kutasi Mónika mesterkozmetikust, avasson be minket, hogyan lehet megelőzni illetve kezelni a meleg hatására megjelenő pattanásokat.
Az idén májusban jelentek meg az első hírek arról, hogy a Toyota két új elektromos modell bevezetését tervezi az amerikai piacra, és mindkét modellt nem Japánban, hanem az Egyesült Államokban fogják gyártani. Egyes elemzők ezt összefüggésbe hozták Donald Trump amerikai elnök törekvésével, hogy minél több külföldi vállalat az Egyesült Államokban vig
A természet közelségének megélése, a csillagos égbolt alatti alvás élménye és a csendes környezetben való feltöltődés lehetősége mind olyan élmények, amelyek miatt egyre többen választják a szabadtéri kempingezést. Sokan ugyan csak a fesztiválok kedvéért veszik elő a sátrakat, pedig a szabad ég alatti pihenés tökéletes lehetőséget kínál az elvonulá
Számos komoly betegséget okozhatnak a kullancsok - hívta fel rá a figyelmet Kapiller Zoltán, a Magyar Kullancsszövetség elnöke. Hozzátette: ha a kullancs megcsíp valakit, a legfontosabb az időpont megjegyzése.