Egy új magyar kutatás szerint a mikroműanyagok az élőlények egészségén túl azok viselkedését is befolyásolhatják: a talajlakó ászkarákok példáján keresztül most először mutatták ki a kutatók, hogy ezek az apró szennyező anyagok kockázatvállalóbb viselkedésre késztethetik az állatokat – közölte az ELTE.
A versenytempóban végrehajtott tesztek során azonosították a fejlesztendő területeket, és profi versenyzők közreműködésével finomhangolták azokat. Az alumínium motorháztetőn található új, nagy hűtőcsatorna és rács kontúrja megegyezik a GRMN Yaris karbon motorháztetőjével. Nagy sebességű vezetés során javítja a hűtést azáltal, hogy elvezeti a hőt a
Hivatalos eseményen vett részt a monacói hercegi család: Albert herceg feleségével és két gyermekével együtt ünnepelte trónra lépésének 20. évfordulóját. A többség mégis Charlène hercegnére figyelt, aki káprázatos szettjével csak úgy vonzotta a tekinteteket.
A Tisza Párt elnöke szerint az affér azon a településen történt, ahol több kilométeren kiirtották a nádast, és ahol a helyiek már alig tudnak lejutni a Tisza-tó partjára.
Talán te is észrevetted már, hogy sokszor alig telik el pár óra a reggeli elfogyasztása után, és máris megéhezel. Ennek az egyik legfőbb oka az lehet, hogy a reggelid nem tartalmaz elegendő tápanyagot és fehérjét, ami elengedhetetlen a megfelelő kezdéshez. Egy alaposan megtervezett, fehérjedús reggelivel nem csak a napot alapozhatod meg jobban, de
Jelenleg hét-nyolcezer hektáron termesztenek itthon burgonyát, ami jelentősen elmarad a negyven évvel ezelőtti, mintegy százezer hektártól. Ennek okairól beszélt az Mbh Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának szenior elemzője - olvasható az Infostart oldalán.
A szajkó (Garrulus glandarius), más néven mátyásmadár, a varjúfélék családjába tartozik, és Magyarországon egész évben megtalálható. Kék-fekete mintás szárnyfedőtollai és rekedtes, éles hangja miatt könnyen felismerhető.
Alex Garland a fikciós Polgárháború után egy megtörtént katonai akcióból csinált brutális filmet. Natalie Portman először vállalt sorozatszerepet egy thrillerben. Streamingajánlónk friss megjelenésekkel.
A kedvezményes Otthon Start hitel és a 35 év alattiaknak adható, adómentes lakhatási támogatás együttes hatása akár meg is duplázhatja a fiatal első lakásvásárlók számát – az új konstrukció komoly elmozdulást hozhat a lakáspiacon, ami várhatóan a munkáltatókra is hatással lesz.
Ukrajna a jövő hétre újabb tárgyalási fordulót javasolt Oroszországnak – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti szokásos videóüzenetében, amelyet a Facebookon tett közzé.
Nincs időd vagy lehetőséged most elutazni? Sebaj – a nyár hangulata egy gombnyomásra van tőled. Összegyűjtöttük azokat a filmeket, amelyek egy pillanat alatt elrepítenek a tengerpartra, egy poros vidéki útra vagy épp egy tüzes nyári románc közepébe. Jéghideg ital a kézbe, ablak résnyire nyitva, és már indulhat is a kanapévakáció – garantált napfény
Az egyre komolyabb kerékpáros teljesítménytúráimon igen gyakran eszembe jutottak az európai nagy körversenyek múlt század második felében elszántan tekerő legjelesebb bringaversenyzői.
A sírás nem csupán az öröm vagy bánat, fájdalom kifejeződése, hanem az emberi érzelmek mély és komplex nyelve, mely mögött összetett pszichológiai és biológiai folyamatok állnak, megítélése pedig az egyes kultúrákban nagyon különböző. Noha a sírás univerzális emberi jelenség, a különböző kultúrák másként értékelik. Egyes társadalmakban a nyílt érze
A közelmúltban bejelentett abu-dzabi kivonulás után új közel-keleti piac felé kacsintgat a Wizz Air: egy gyönyörű helyet hozhat közelebb a légitársaság a magyar utazókhoz.
A vesekövesség komoly probléma világszerte, évente emberek milliói szembesülnek az eltávolítás szükségességével, gyakran minden előzetes figyelmeztetés nélkül. A fájdalom, amit a vesekövek okozhatnak, szinte elviselhetetlen, sokan azonnali kórházi ellátásra szorulnak. Szerencsére a megfelelő étrenddel és életmódbeli változtatásokkal jelentősen csök
A techcég nagyfőnökét a Coldplay koncertjén kapták lencsevégre a kolléganőjével. A kínos videó futótűzként terjedt, és karrierje pillanatok alatt omlott össze.
Bár én nem írok naplót, néha igenis történnek olyan dolgok az életben velem vagy a szeretteimmel, amik papírért és tollért – jelen esetben billentyűzetért és egy cikkért kiáltanak. Mert egyszerűen nem lehet mellettük csak úgy elmenni. Olyan felháborítók, kiábrándítók és fájdalmasok, amiket egyszerűen muszáj kiírnom magamból.
Semmi sem teszi ízletesebbé az ételt, mint a saját kertből frissen szedett fűszernövények. Még ha nincs is nagy helye, akkor is élvezheti a saját termést az erkélyén – sőt, akár néhány zöldséget is termeszthet. Íme, 7 tipp, hogy biztosabban sikerüljön.
Fordított rasszizmusnak nevezte a politikai korrektségre törekvést a kultúrában Riccardo Muti olasz karmester a milánói napilap, a Corriere della Sera vasárnapi kiadásában megjelent interjúban.
A tavaszi fagyok miatt brutális a terméskiesés idén nyáron a Dél-Alföld leghíresebb őszibarackos vidékén, annyira kevés lett idén a termés, hogy a hagyományos Őszibarack-fesztivált szinte barack nélkül kellett megtartani. A fagyok az ország más részein is pusztítottak, a klímaváltozás hatásai a teljes gyümölcstermesztést fenyegetik.
Közel kétmillió Spotify-hallgató, egy egész estés film, amelyet a Brit és az Ír Filmintézet is támogatott. Oscar-shortlist, BAFTA-elismerés – és melléjük vérbeli Hamász-pártiság. Ez a Kneecap, akik épp most készülnek Magyarországra.
A Észt Rally valószínűtlen hőse, Oliver Solberg feltette a pontot az i-re, pályafutása első WRC-futamgyőzelmét ünnepelhette meg. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy mindenki Oliver Solberg győzelmének szurkolt a Power Stage előtt. A Rally1-es autóban három év után újra lehetőséget kapó 23 éves svéd versenyző először vezette a Toyota GR Yaris Rally1-est