A 49 éves nő és kisfia napokra ragadtak egy kaliforniai erdőben, ahol sem térerő, sem GPS nem volt. Cetliket hagytak maguk után, így találtak rájuk a keresőcsapatok.
Bár a lakosok nem akarják, a Mol mindenképp felépíti az Újpest új stadionját. Mi történt? Bár az újpesti lakosok nem akarnak stadiont látni a Fóti út 141. szám alatt, mert félnek, hogy a környék békés, kertvárosi jellege sérülne a beruházás által, Trippon Norbert a Demokratikus Koalíció politikusa, Újpest polgármestere szerint a Mol mindenképp megé
Ki ne emlékezne a Kecskemétfilm klasszikusára, a Magyar népmesék sorozatra, amely most a Nemzeti Filmintézet támogatásával folytatódik. További három animáció, hat dokumentumfilm, többek között Tóth Ilona ’56-os kirakatperéről, az első magyar Afrika-kutató kalandos életéről és a hazai blues zene történetétől is készül az NFI támogatásával.
A Bloomberg Philanthropies 2025-ös Mayors Challenge versenyén Budapest bekerült a világ 50 leginnovatívabb városa közé - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken.
Miközben az elektromos autókat egyre inkább a jövő fenntartható közlekedési megoldásának tekintjük, a hidrogénhajtású járművek környezetbarát megítélése korántsem olyan egyértelmű.
Az RTL 2004-ben bemutatott „Szerintem.” kampánya nyerte el a Gyémánt Penge díjat a 25. Arany Penge jubileumi díjátadón. A kampány az RTL 2017-ben távozott, tavaly tragikus hirtelenséggel elhunyt egykori marketingkommunikációs vezetője, Révész Zsuzsa ikonikus projektje volt – az elismerést most az ő emlékének ajánlotta a csatorna.
Továbbra is a kereskedelmi háborús hírek és a gőzerővel robogó második negyedéves vállalati gyorsjelentési szezon friss számai befolyásolják elsősorban a részvénypiaci hangulatot, tegnap komoly emelkedést láthattunk az európai tőzsdéken. Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszott, Európában viszont az emelkedésé a főszerep, noha a DAX
Több mint 160 millió forint kárt okoztak azokkal a hamis ruhákkal, zárjegy nélküli cigarettákkal, elektronikus dohánytermékkel és gyógyszerekkel, amelyeket egy konténerben találtak a pénzügyőrök Nyíregyházán - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
Kínai devizában, elsősorban kínai intézményi befektetőknek bocsát ki államkötvényt Magyarország, a bejelentés nem meglepetés. Mi történt? Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált devizakötvény kibocsátás megszervezésére – derül ki az ÁKK tájékoztatójából. A devizakötvény elsősorban kínai intézményi befe
Fejér megyében, Nagylók térségében egy családi gazdaság igyekszik lépést tartani az időjárás viszontagságaival, a piaci nyomásokkal és az agrárszektor változó kihívásaival. Prescher Péter és édesapja 430 hektáron gazdálkodnak: részben saját, részben bérelt területen, valamint bérmunkával kiegészítve tevékenységüket. A vetésforgóban olyan kultúrák s
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,13 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,20 százalék pluszt, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,35 százalék erősödést jelzett.
Több mint egy évvel később derült ki a titok: egy brit illetékes véletlenül nyilvánosságra hozott egy Excel-táblázatot, amelyen több mint húszezer, a britekkel együttműködő – és így életveszélybe került – afgán neve szerepelt. Brit kommandósok és kémek neve is kiszivárgott.
Ha jártál már fesztiválon, tudod, hogy a legnehezebb dolog a túlélőcsomag után a kaja: már egy rántott sajt is 4000, és akkor még nem ittál semmit. Nézd meg Vencel videóját és tudd meg, hogyan lehetséges mégis 4000 Ft alatt egy teljes menüt kihozni a Campuson!
A kriptotárca-felhasználók több mint egyharmada játékokra, utazásra és mindennapi vásárlásokra költene kriptót. A Bitget Wallet, a vezető nem letéti (non-custodial) kriptotárca kiadta harmadik Onchain Jelentését, „Crypto Payment Use Cases” (Kriptós fizetési felhasználási esetek) címmel, amely részletes betekintést nyújt abba, hogyan szeretnék világ
A kapcsolat elején be sem tud telni egymás testével a pár, majd eltelik pár év és sok házasság válik szexmentessé, de a két véglet között mi az ideális összebújás-gyakoriság?
Hitelfelvétel esetén, legyen az lakáscélú vagy szabad felhasználású hitel, a bankok számára az elsődleges szűrő a nettó jövedelem. Azaz a rendszeres bevétel, amiből majd a havi törlesztőrészletet fizetni fogjuk. Hogyan vizsgálják a bankok és milyen jövedelmeket fogadnak el a hitelfelvételnél, mi az oka annak, hogy eltérően vizsgálják a különböző be
A fesztiválszervezők közleményben jelezték: nem hátrálnak meg, jön a Kneecap. A döntés sokaknál kiverte a biztosítékot – politikusok és művészek is tiltakoznak.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
42. országos találkozóját rendezi meg Gyulán a Ráday Mihály Város és Faluvédő Szövetség. A csütörtöki megnyitó eseményen Bődi Lívia, a szövetség alelnöke emlékeztetett, 1986. május 28-án alakult meg a szervezet 49 egyesület összefogásával. Kiemelt feladatukká vált az éves találkozók megrendezése. Gyula 2006-ban, 2016-ban és 2022-ben is házigazdáj
Több éve jelent meg az első széria, s mivel az Alapítvány sorozat eddig jó és rossz kritikákat egyaránt kapott, a 3. évad fogadtatása kérdéses volt. Nos, a jelek szerint igen nagy siker.
A hétvégén Nyirádon, a Vörös Katlanban folytatódik a WRX- és ERX-szezon, az Európa-bajnoki mezőnyben népes magyar kontingens indul. Két héttel a svédországi WRX-futam után máris folytatódik a sorozat, ezen a hétvégén a Nyirád Racing Centerbe érkezik a világbajnoki és Európa-bajnoki mezőny. A szezon harmadik állomásán a WRX-ben nyolc versenyző áll r
A hazai turisztikai piacon hatalmas árverseny dúl, amelyet új, külföldi hátterű cégek – élükön a lengyel tulajdonú ITAKA-val – diktálnak. Az ITAKA dinamikusan változó árképzéssel, rendkívül alacsony last minute ajánlatokkal és jelentős tőkével lépett be a piacra, hogy pozíciókat szerezzen, akár veszteségek árán is. A piaci szereplők szerint tovább
Bár az elmúlt egy évben enyhült a korábbi munkaerőhiány, a magyar munkaerőpiac továbbra sem lélegezhet fel. A Work Force friss elemzése szerint a gazdasági lassulás hatására ugyan több a potenciális jelölt, de a cégek továbbra is nehezen találnak megfelelő képzettségű és motivált munkaerőt – különösen a gyártásban, az autóiparban és a technológiai
A vörösök a Red Bull Ringen vetették be új padlólemezüket, ami a vezetőség és a harmadikként célba érkező – a győztes Lando Norristól 20 másodperccel elmaradó – Charles Leclerc értékelése szerint előrelépést hozott a vártnál lényegesen gyengébb szezonkezdés után. Andrea Stella A Ferrari tempója Silverstone-ban is biztató volt – legalábbis az edzése
A fájdalom szervezetünk jelzése, hogy valami nincs rendben. Az egyik leggyakoribb panasz, aminek a hátterében rendkívül sok kórkép állhat, éppen ezért a fájdalom jellege kiemelten fontos információ a lehetőségek leszűkítésében.
Komoly átrendeződés történt a személyi kölcsönöknél, júniusban autóvásárláshoz kerestek legtöbben szabad felhasználású kölcsönt – írja közleményében a Bank360.hu. A hitel iránt érdeklődők átlagos jövedelme 12,1 százalékkal emelkedett egy év leforgása alatt, míg a személyi hitelek átlagos összege csak minimálisan növekedett az elmúlt egy évben - ez
Egy mesterséges intelligenciával foglalkozó cég vezérigazgatója komoly vizsgálatok kereszttüzébe került, miután egy bostoni Coldplay koncerten egy Jumbotron kamera kapta el, miközben romantikusan ölelte az egyik alkalmazottját.
Az euró bevezetését és az Orbán Viktor miniszterelnök kormánya alatt jellemző ad hoc gazdaságpolitika felszámolását sürgette újságíróknak nyilatkozva Csányi Péter, az OTP Bank új vezérigazgatója. A Bloomberg beszámolója szerint a bankvezér úgy véli, a magyar gazdaságpolitika megingatta a befektetők bizalmát, és rontotta a piaci értékeltségeket is.