A miniszterek és államtitkárok fizetése infláció fölött nőtt, a körből Nagy Mártonon kívül egyedül Lantos Csaba maradt ki. Mi történt? Július elsejétől több tucat miniszter és államtitkár, valamint politikai felsővezető kap a korábbinál magasabb állami fizetést, miután Orbán Viktor így döntött, írja a HVG. Orbán-kormány miniszterei az emelés után j
Moszkva több száz drónt zúdított Ukrajna négy kulcsfontosságú régiójára kedd éjszaka – éppen akkor, amikor a kijevi törvényhozók kapkodva próbálták jóváhagyni a megnövelt védelmi kiadásokat, a napok óta fokozódó orosz támadások árnyékában. Ez Putyin bosszúja?
A Patrióták a fogyatékossággal élőkért emeltek szót; nagy siker, hogy az Európai Parlament Petíciós Bizottsága széleskörű jobboldali összefogással fogadta el azt, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos jövőbeli kezdeményezésekbe is fogyatékosság-központú megközelítéseket építsenek be – közölte Szekeres Pál, a Fidesz európai parlamenti (EP-
A madártej új köntösben – egy falat gyermekkor! A madártejet mindenki ismeri: szeretjük hígabb sodóval, sűrűn folyós krémmel, melegen illatozva lágy habgombócokkal, mazsolával vagy anélkül, egy kolbászos krumplileves utáni második fogásként, vagy hidegen – titokban a spájzban kanalazva. Számomra a madártej a nagymamai gondoskodás volt mindig is. A
Egyre több olasz városban szereznek következetesen érvényt azoknak a szabályoknak, amelyek a közrend és a köztisztaság fenntartására szolgálnak – ezek pedig a turistákra ugyanúgy érvényesek, mint a helyiekre.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság „Sprint gyorsfagyasztott, felezett szilva (450 g)” termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte a termék növényvédőszer hatóanyag maradék tartalma miatt. A termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet.
Több mint 4 hónapja halmozódik az Ötöslottó főnyereménye, ezen a héten már 3,883 milliárd forint várja a szerencsevadászokat. A Hatoslottón sem volt telitalálatos szelvény 6 hete így a nyeremény összege 838 millió forintra emelkedett - közölte a Szerencsejáték Zrt.
Több mint félmillió dollár értékű aranyrudat csaltak ki egy idős férfitól Pennsylvaniában – a rendőrség vádat emelt egy New York-i férfi ellen. Az ephratai hatóságok közlése szerint egy 44 éves brooklyni férfi, Zhong Ren ellen emeltek vádat, aki egy idős helyi lakostól csalt ki 555 ezer dollárnyi aranyrudat. A gyanú szerint Ren egy nemzetközi bűnsz
Több mint 4 hónapja halmozódik az Ötöslottó főnyereménye, ezen a héten már 3,883 milliárd forint várja a szerencsevadászokat. A Hatoslottón sem volt telitalálatos szelvény 6 hete így a nyeremény összege 838 millió forintra emelkedett.
A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) a 2025. évi első választmányi ülésen egyhangúlag elfogadta a Horgászszövetségi Szervezeti Stratégia 2025-2029 (Hszs 2029) nevet viselő dokumentumot, amely 16 fejezetben és 180 pontban mutatta be, hogy mit gondol a Mohosz a tevékenységével, feladatkörével kapcsolatban a jövőről, és mit kíván tenni érte. A
Nem változik semmi. Miért is változnék? A körülöttem zajongó irodalmi vanity fair nem érdekel, ahogy az évente-kétévente újrarendezett kánonokhoz sincs sok közöm. Már rálátásom sem. Szeretem és nagyra tartom Nagy László költészetét. – Zalán Tiborral beszélgettünk a ma 100 éve született Nagy Lászlóról.
India felkészült arra, hogy alternatív forrásokból fedezze olajszükségletét, ha az orosz szállítmányokat másodlagos szankciók sújtanák - jelentette ki Hardeep Singh Puri olajügyi miniszter csütörtökön a Reuters beszámolója szerint.
Mérsékelten kedvező nemzetközi befektetői hangulatban emelkedéssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 46,73 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 99 833,93 ponton zárt szerdán.
Japán exportja második hónapja csökken az amerikai vámok hatására, ami egyre nagyobb kockázatot jelent a törékeny gazdaság számára a globális kereskedelmi háború közepette – számolt be a Reuters.
Több mint 4 hónapja halmozódik az Ötöslottó főnyereménye, ezen a héten már 3,883 milliárd forint várja a szerencsevadászokat. A Hatoslottón sem volt telitalálatos szelvény 6 hete így a nyeremény összege 838 millió forintra emelkedett.
Az extrém időjárásnak, a hosszan tartó szárazságnak, majd az azt követő nagy lehűlésnek és viharoknak megvan az eredménye. Most nem az aszálykárokra vagy a szél okozta pusztításra gondolunk, hanem arra, hogy olyan növények jelentek meg a kertekben és az utcákon a járda mellett, melyekre eddig nem nagyon volt példa. Ilyen a betyárkóró és az erős, va
A Krisztus előtti 6. vagy 5. századból származó, antik görög hajóroncsot találtak Szicília partjainál 6 méteres mélységben - jelentették be a szicíliai regionális hatóságok.
Július 16-án megnyitotta kapuit a 17. Campus Fesztivál. A debreceni rendezvény első napja a nagyszínpados fellépők tekintetében elsősorban a Z generációnak kedvezett, hiszen a fiatal korosztály hazai szupersztárjai közül többen is felléptek az est folyamán, köztük Dzsúdló, Desh, Pogány Induló és Krúbi. Szókimondó dalszövegek, spontán skandálások, é
Mínuszban zártak a főbb európai részvénypiacok a szerdai kereskedési napon, amelyet a gyenge vállalati előrejelzések és a Trump-féle 30% vám körüli bizonytalanság határozott meg.
A magyar gazdaság jövőjét formáló esemény, a Portfolio Budapest Economic Forum 2025 időpontja közelebb van, mint gondolná! A Portfolio makrogazdasági zászlóshajó eseménye immár 15. alkalommal nyújt platformot a gazdaság csúcsvezetőinek és sztárközgazdászoknak − köztük a Princeton Egyetem professzorával −, hogy értékeljék az aktuális folyamatokat. A
Négy magyar konzul támogatja a CFR Cluj-Paksi FC futballmérkőzés lebonyolítását Kolozsváron - közölte Szijjártó Péter. Hozzátette: nagy szurkolói gárda kíséri el Paks csapatát. Az első mérközés 0-0-ás döntetlennel ért véget, így az Európa-liga következő köréért vívott párharc abszolút nyitott.
Csütörtökön napos idővel indul a nap, de délutántól durván beborul az ég. Heves záporokra, villámlásra és akár felhőszakadásra is készülni kell, főleg keleten.
Ha azt akarjuk, hogy hajunk szép legyen, nem kerülhetjük el, hogy némi időt szakítsunk rá- Az időspórolás nem mindig kifizetődő, hisz egy kedvelt hajápolási termék hosszú távon tönkre is teheti a hajat.
A miniszter lemondását végül a Kubai Kommunista Párt és a kormány is elfogadta. Mi történt? Lemondott Marta Elena Feitó Cabrera kubai munkaügyi miniszter, miután letagadta, hogy léteznének koldusok az országban, írja a Telex. Cabrera egy parlamenti ülésen azt mondta, hogy Kubában nincsenek koldusok, csak olyanok, akik "koldusnak álcázzák magukat",
Az amerikai elnök azt javasolta, hogy cseréljék ki az üdítőhöz használt kukoricaszirupot nádcukorra. Ha ez tényleg megtörténik, több ezer amerikai veszítheti el a munkahelyét.