2025. július 16. szerda

júl. 16
6:24
Visszatért a villanyautó-vásárlás állami támogatása az Egyesült Királyságban (Villanyautósok)
Környezetvédelmi kritériumok is befolyásolják a támogatás összegét.
júl. 16
6:24
"A nagyapjuk temetésére vittem a gyerekeimet, az iskolájuk megbírságolt" (Babanet)
Egy anya 3 napra szerette volna kivenni a gyerekeit az iskolából a nagyapjuk temetése miatt, de az iskola azzal fenyegette meg, hogy megbüntetik, mert ez szerintük „nem számít rendkívüli körülménynek”.
júl. 16
6:30
Trump tényleg megkérdezte Zelenszkijt, képes lenne-e csapást mérni Moszkvára (ATV)
Azt nem tagadta a Fehér Ház, hogy elhangzott az ominózus kérdés Trump részéről, de állítják, hogy azt a sajtó kiragadta a szövegkörnyezetéből.
júl. 16
6:30
Ha van klímája, vagy gondolkodik a telepítésen, erről tudnia kell (NRGreport)
A modern klímaberendezések már energiatakarékosak, és megfelelő használat mellett nem jelentenek megterhelő villanyszámlát. Tippek és számítások a tudatos hűtéshez, szakértői tanácsokkal.
júl. 16
6:30
Jack Nicholsonról vallott régi barátja: így van most a 88 éves színész (Igényesférfi.hu)
Hollywood egyik utolsó, még élő mohikánja 2010-ben vonult nyugdíjba, azóta pedig mereven elzárkózik a külvilágtól, és már az Oscar-ceremóniákon sem villan fel borotvaéles mosolya. Most régi barátja és pályatársa, Danny DeVito adott "helyzetjelentést" Jack Nicholson mindennapjairól.
júl. 16
6:30
Az ESG beszámolókészítés 7 lépésben – a magyar cégek többsége még csak az elején tart (Márkamonitor)
Komoly erőforrást igényel az Esg beszámoló összeállítása a vállalkozások számára, miközben ajánlott a legkisebb beszállítókat is átvilágítaniuk – hangzott el az Ey és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (Sztfh) közös rendezvényén, ahol ismertették az Esg törvény első évének tapasztalatait. Az Ey gyorsfelmérése* szerint az érintett mag
júl. 16
6:30
Megvan, hogy Kapu Tibor mikor térhet vissza Magyarországra (SzMo)
A magyar kutatóűrhajós kedd délelőtt landolt a SpaceX Dragon kapszulával. Orvosi vizsgálatok és tudományos kiértékelések várnak rá, mielőtt hazatérne Magyarországra.
júl. 16
6:30
Elképesztően kellemetlen helyzetbe került Caramel egy nyilatkozata miatt, a családját kezdték bántani (Promotions)
Nem gondolta volna, hogy ez lesz a megszólalása vége, alaposan kiakadtak rá.
júl. 16
6:30
Török birodalmi álmok (Magyar Hírlap)
Amikor multipolaritásról beszélünk automatikusan az amerikai-kínai-orosz vetélkedés jut az eszünkbe, pedig egyre több jel mutat arra, hogy a kialakuló világrend ennél is sokkal bonyolultabb lesz.
júl. 16
6:30
Reagált a Kreml Amerika ultimátumára: "Most Ukrajnán a sor" (Mandiner)
Moszkva szerint az amerikai elnök fenyegetései és a milliárdos fegyverszállítmányok nem a békét szolgálják, hanem újabb harcra ösztönzik Ukrajnát.
júl. 16
6:30
Állatgyógyászat mesterfokon (Magyar Mezőgazdaság)
Mester Károly agrármérnök kutatóként kezdte a pályáját, de hamarosan a gyakorlatban kamatoztatta elméleti tudását. Negyven éve dolgozik állattenyésztőként, ez idő során szerzett tapasztalatait újabb kutatásokkal egészítette ki.
júl. 16
6:30
A legelésző tehenektől az ízletes sajtokig Karintiában (egy.hu)
Fontos, hogy a cseperedő gyermek meglássa az utat a meredek hegyen legelésző tehenektől a tányéron elrendezett ízletes sajtkölteményig.
júl. 16
6:30
5 otthoni bevált trükk, hogy elhalványuljanak a szem alatti karikáid (Bien)
A karikás, puffadt szemek látványa nemcsak a napunk hangulatát rontja el, de önbizalmunkat is alááshatja, amikor a tükörbe pillantunk.
júl. 16
6:30
Titokzatos kamu-zenekar hódít a streaming platformokon (ICT Global)
Két albumot is kiadott a nemlétező zenekar, mire "beismerte", hogy pusztán a mesterséges intelligencia szüleménye.
júl. 16
6:30
Figyelmeztet a szakember: már biztos, erre minden gazdának fel kell készülnie (Agrárszektor)
Az idei betakarítási szezon eddigi szakasza biztató eredményeket hozott a Közép-Duna Menti Kiemelt Térség gazdái számára: az őszi vetésű növények kimagasló termésátlagokat produkáltak, a repce és búza hozamai sok helyütt meghaladják az elmúlt évek szintjeit. Ugyanakkor a jó hírek mellé egyre aggasztóbb jelek is társulnak: a klímaváltozás hatásai eg
júl. 16
6:36
Diákszámla akciók: hol érdemes kihasználni és számlát nyitni a kisebbeknek? (Bank360 blog)
Nyáron sok diák számára aktuálissá válik a bankszámlanyitás. Szükség lehet rá több élethelyzetben, legyen szó diákmunkáról, amelynek bérét bankszámlára utalják, vagy a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséről, amihez szintén elengedhetetlen egy bankszámla megléte. Nem véletlen, hogy ebben az időszakban a bankok egymás után állnak elő különböző, kife
júl. 16
6:36
Ritka ostoba, agyament férfi ellen voltak kénytelenek a hatóságok vádat emelni (naphire.hu)
Tudatmódosító szer hatása alatt vigyázott négy gyermekére egy 39 éves férfi Győrben – közülük a legkisebb még egyéves sem volt. A bódult állapotú apa egy játszótéren vesztette el uralmát önmaga és a helyzet felett: a legkisebb gyerek kiesett a babakocsiból, egy másik pedig elszökött. Az ügyészség négy rendbeli kiskorú veszélyeztetésével vádolja, és
júl. 16
6:36
Ilyet még biztosan nem láttál: szalmából épül logisztikai központ (Roadster)
Ami nemrég sci-fi volt, hamarosan valóság lesz.
júl. 16
6:36
4 csillagjegy, akinél kopogtatni fog a szerelem a hónap második felében - nekik szerencsét hoz a július! (InStyle)
A nyári hőhullámok egyre melegebbé teszik a napokat, a júliusi asztrológia pedig a szívre is igencsak forrón fog hatni: a horoszkóp szerint egyes csillagjegyekre rátalál a szerelem!
júl. 16
6:36
Miért viszket a fenekem? Íme, a végbélviszketés 10 leggyakoribb oka oka! (EgészségKalauz)
A végbélviszketés gyakori panasz, ami mögött betegség is állhat.
júl. 16
6:36
Ez az EU-s ország a kőgazdagok új menedéke (Haszon.hu)
Az elmúlt években jelentősen megugrott a vagyonos magánszemélyek költözési kedve, elsősorban a geopolitikai bizonytalanságok hatására. A Henley & Partners nevű, letelepedési és állampolgársági tanácsadással foglalkozó cég adatai szerint az elmúlt években az országot váltó milliomosok száma megduplázódott, és már nem Svájcba költöznek a legtöbben.
júl. 16
6:38
Ebbe a hűvös, sőt kifejezetten hideg kisvárosba akar most mindenki elutazni ezen a nyáron (Roadster)
Észak fővárosaként emlegetik a trendlistát vezető helyet.
júl. 16
6:39
Újdonságok az M1-esen – mutatjuk, hol találkozhat vele (Infostart)
A bővítés alatt gyorsítósávval segítik a csomópontoknál való felhajtást az M1-es autópályán, ezért ideiglenes felhajtókat építenek.
júl. 16
6:39
Lakáshitel 3 százalékos kamattal: ki számít biztosítottnak, és ki nem? (Adózóna)
Várhatóan 2025 szeptemberétől igényelhetik az első lakásukat vásárlók a nemrégiben beharangozott, államilag támogatott, kedvezményes, 3 százalékos kamatozású kölcsönt, amelynek egyik feltétele a kétéves társadalombiztosítási jogviszony megléte. Cikkünkben ismertetjük, mit is jelent pontosan ez a kitétel.
júl. 16
6:42
A Stellantis megmentené a csőd szélén álló acélbeszállítóját (autopro)
A Stellantis áremelést és gyárfelvásárlást is hajlandó vállalni, hogy megmentse egyik kulcsbeszállítóját,
júl. 16
6:42
Kutyafogakkal díszített táskákat találtak Németországban (Magyar Hírlap)
A lelet körülbelül 4500 éves lehet.
júl. 16
6:42
Zavar támadt a háborús gépezetben: a NATO-tagállam bejelentette, hogy nem vásárol amerikai fegyvereket Ukrajnának (Mandiner)
A csehek megmakacsolták magukat.
júl. 16
6:42
A helyszínen megbüntethet a rendőr, ha rajtakap: az 5 leggyakoribb közlekedési kihágás (Hóvége)
Mekkora büntetés a leggyakoribb közlekedési kihágásokért?
júl. 16
6:42
Olaszország legszebb tengerpartjaira két nyaralás is kevés (Drive)
Olaszországban bármerre is induljunk, előbb-utóbb egy tengerparton fogunk kikötni, azonban még Itália strandjai között is vannak olyanok, amelyek szépségéhez nehéz más partnak felérnie. Ha nyaralásunkat a nyár második felére időzítettük volna, érdemes egy pillantást vetnünk 2025 legszebb olasz tengerpartjainak listájára, hogy véletlenül se szalassz
júl. 16
6:42
Lefizették Trumpot? – Korrupcióval és kenőpénz adásával vádolják a Paramountot (Médiapiac)
Stephen Colbert éles kritikával illette a Paramount Global és Donald Trump közötti megállapodást, amely szerinte egyértelmű „vesztegetés” a CBS-t birtokló médiacég részéről. Magyarán: korrupciót emleget az ismert humorista.
júl. 16
6:45
A 2024. évi átlagkeresetek és a munkajövedelem nagyságára ható tényezők - grafikon (HR Portál)
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 2024-ben 646 600 forintot ért el, nominálisan 13,2%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Bár a növekedés mértéke 0,8 százalékponttal alacsonyabb volt, mint 2023-ban, ez az elmúlt húsz év adatait tekintve még mindig kiemelkedőnek mondható - írja a KSH.
júl. 16
6:48
Trump tényleg megkérdezte Zelenszkijt, képes lenne-e csapást mérni Moszkvára (ATV)
Azt nem tagadta a Fehér Ház, hogy elhangzott az ominózus kérdés Trump részéről, de állítják, hogy azt a sajtó kiragadta a szövegkörnyezetéből.
júl. 16
6:48
Több mint 4000 ember evezte át a Balatont (AQUA)
Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Hervis Balaton-átevezést, ahol több mint négyezren teljesítették a Zamárdi-Tihany-Zamárdi, nyolc kilométeres távot. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (Mkksz) beszámolója szerint a rendezvényen már kora reggel megjelentek az első Sup-ok, kajakok, gumicsónakok, de szokás szerint a sárkányhajósok vágtak neki először a
júl. 16
6:48
Így tudhatod meg, hogy egy tárgy átkot hoz-e rád – mutatjuk mit tehetsz ellene (Femcafe)
Furcsa dolgok történnek körülötted, és nem találod az okát? Lehet, hogy egy hétköznapi tárgy áll a háttérben – de vajon honnan tudhatod, hogy átok ül rajta?
júl. 16
6:48
5 gyönyörű természeti csoda Horvátországban, amit egyszer mindenkinek látnia kell (Hamu és Gyémánt)
Ha Horvátországra gondolunk, nagy valószínűséggel a mesébe illő tengerpartok és a nyüzsgő nagyvárosok jutnak először eszünkbe, pedig ennél jóval többet és jobbat tud szomszédunk. Az ország tele van az olyan természeti csodákkal, melyekért már önmagukban érdemes felvenni a túracipőt és útnak indulnunk. Most 5 olyan lenyűgöző helyszínt mutatunk, mely
júl. 16
6:48
Trump szerint Oroszország győzelme Ukrajnában elkerülhetetlen (Magyar Hírlap)
Az amerikai elnök az Ukrajna elleni folyamatos orosz támadások miatt döntött úgy, hogy növeli a nyomást Moszkvára.
júl. 16
6:48
Apa lett Gulyás Gergely, kislánya született (Mandiner)
Gratulálunk!
júl. 16
6:48
Pintér Sándor azonnali hatállyal kirúgta a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatóját (Nyugati Fény)
Hivatalos.
júl. 16
6:48
"Már most nyertem" – Lotfi Begi drámain átalakult a Sztárbox miatt (rtl.hu)
Lotfi Begi sosem volt versenysportoló. Mégis úgy döntött, ideje belenézni a tükörbe és újraírni a mindennapjait. A Sztárbox 2025 meghívása volt az utolsó lökés: életmódot váltott, teljesen elhagyta az alkoholt, és azóta keményen edz. Az eredmény? 16 kiló mínusz, tisztább fej, és egy ringbeli kihívás, amit már most győzelemként él meg.
júl. 16
6:48
A Black Sabbath utolsó fellépése minden idők második legsikeresebb jótékonysági koncertje lett (Telex)
Több mint 200 millió dollárt hozott össze a júliusi "Back to the Beginning" című koncert.
júl. 16
6:51
Váratlanul kirúgtak egy fontos egészségügyi vezetőt (Menedzsment Fórum)
A belügyminiszter nem fűzött indoklást a döntéshez.
júl. 16
6:54
Elégedetlen a Real Madrid Vinícius Júniorral, ezért csúszik a szerződéshosszabbítás (Player)
Egyelőre úgy tűnik, nem hosszabbít egyik legfontosabb futballistájával a Real Madrid.
júl. 16
6:54
Júniusban újra megdőlt az elektromos gépkocsik forgalomba helyezési rekordja (Zöldjárműipar)
Júniusban 2929 klímabarát jármű kapott zöld rendszámot, ez minden idők legjobb havi adata - olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) közösségi oldalán közzétett bejegyzésben.
júl. 16
6:54
Gondok és lehetőségek is vannak a hazai burgonyatermesztésben (Magro)
A hazai burgonyatermesztés szereplői május 30-án, a Nemzetközi Burgonya Napján találkoztak az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács (Obtt) szakmai rendezvényén
júl. 16
6:57
Megjött a hidegfront, eláztatják a zivatarok az országot – 12 vármegyére adtak ki figyelmeztetést (Blikk)
Jelentős csapadékmennyiséggel érkezik meg szerdán a hidegfront. 12 vármegyére adtak ki citromsárga figyelmeztetést zivatarveszély miatt, ám az egyik vármegyében felhőszakadás is lehet. Napközben a hőmérséklet maximum 29 fokig emelkedhet, de az Alföldön előfordulhat akár 30 fok is. Éjszaka 17 fokra hűl majd le a levegő.
júl. 16
6:57
Újabb rekordot hozott össze a mesterséges intelligencia (Privátbankár)
A Nasdaq történelmi csúcson zárt, miután az Nvidia nagy bejelentést tett.
júl. 16
6:57
Kemény szigor a festői üdülőhelyen: mezítláb is tilos sétálni (Infostart)
Szigorú, akár 500 eurós (200 ezer forintos) bírságot is tartalmazó szabályok lépnek életbe az olasz riviéra egyik festői üdülőhelyén, Portofinóban július 15-én. Az új rendelet célja, hogy megőrizzék az ott élők és az oda látogató turisták nyugalmát és pihenését.
júl. 16
6:57
Fizess be partnerünkhöz és Vip tagságot kapsz ajándékba (Kripto Akadémia)
Egy hónapos Kripto Akadémia VIP tagságot kap ajándékba, aki befizet 100 dollárnak megfelelő kriptovalutát a BC.GAME oldalára. A platformon különböző játékok, sportfogadás és kriptokereskedési lehetőségek várják a felhasználókat. A befizetés ellenőrzését követően hozzáférést biztosítunk tananyagainkhoz és Discord csoportunk VIP részlegéhez, így az a
júl. 16
6:57
Fitten nyaralni? Naná! 10 egyszerű tipp, hogy a strandforma a vakáció végén is megmaradjon (Éva Magazin)
A nyaralások alkalmával a főszerep egyértelműen a kikapcsolódásé és a pihenésé, amikor az ember kicsit elengedheti magát, és nem ragaszkodik annyira görcsösen a hétköznapi szokásaihoz és rutinjához. Ehhez pedig hozzátartozik, hogy a nyaralásról bizony néha jó pár plusz kilóval érkezünk haza. Mutatjuk, mikre érdemes odafigyelned, hogy elkerüld a kaj
júl. 16
6:57
Vigyázz! A füved ezt biztosan nem fogja kibírni! (Agroinform)
A füved sem bír ki mindent. Sőt, még az öntözést is el tudod úgy rontani, hogy azt a füved már nem fogja jó szemmel nézni. Éppen ezért fontos hogy tudd, mit és hogyan kell tenned a gyeppel!

Keresés