Egy hajtómű meghibásodása miatt kényszerhelyzetet jelentett, és Budapesten szakította meg útját a NyxAir észt légitársaság ES-NSN lajstromjelű, Saab 340A(F) típusú áruszállító repülőgépe szerda hajnalban – számolt be róla az Airportal a Facebook-oldalán.
Még a nyári hőségben is sokan félve kapcsolják be a klímaberendezéseket, attól tartva, hogy a hűsölés csillagászati villanyszámlát eredményez. A szakértő szerint azonban ez a félelem a mai modern, energiatakarékos készülékek korában már alaptalan. A technológiai fejlődésnek köszönhetően, valamint szakszerű használattal a klíma megfizethető módja az
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize - közölte szerdán Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke.
A szerdán nyilvánosságra hozott új, 2027 utáni hétéves költségvetés tervezetéből világosan látszik, hogy az Európai Bizottság mindent alá akar rendelni Ukrajna támogatásának és annak, hogy fizessék a korábban felvett hitelek törlesztőrészleteit – jelentette ki Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője Brüsszelben az uniós termelői szer
A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) végzett magyar kísérletek eredményei a jövő mezőgazdaságában is kulcsszerepet játszhatnak – erről beszélt Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős kormánybiztos az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában. Kiemelte: a Hunor program keretében Kapu Tibor által elvégzett növénytermesztési kísérlet a klímaváltozás által ves
2025. július 16-án a Magyar Nemzeti Bank nyilvántartásába hivatalosan is bekerült a Coinbase Luxembourg SA, mint határon átnyúló kriptoeszköz szolgáltató. Ez azt jelenti, hogy a világ egyik legismertebb kriptotőzsdéje mostantól legálisan nyújthat kriptovaluta szolgáltatásokat Magyarországon is. A bejegyzés szerint a társaság jogi státusza „aktív”,
A karakteres hangjáról és meghatározó szövegeiről ismert rapper története 3 évvel ezelőtt kezdődött, azóta pedig a magyar zenei élet megkerülhetetlen alakjává vált.
Belgium mintegy 200 katonát készül Litvániába vezényelni július végén, a Nato keleti szárnyának védelmét erősítendő - jelentette be Theo Francken belga védelmi miniszter szerdán a képviselőházi bizottság ülésén. A telepítésről szóló döntést még jóvá kell hagynia a minisztertanácsnak, ami várhatóan pénteken megtörténik.
Szeretnél gyorsan és biztonságosan eurót utalni Európán belül? A SEPA utalás lehet a megoldás! Cikkünkben bemutatjuk, mi az a SEPA átutalás, mi a SEPA utalás jelentése, hogyan működik, és mennyi a SEPA átutalás díja a legnagyobb magyar bankoknál - beleértve az OTP SEPA átutalás díját, az MBH SEPA utalás és a K&H SEPA utalás részleteit is. Kider
Gyurcsány visszavonulása meglepte, a Tisza Párttól pedig eddig leginkább csak slágfertig és sokszor durván személyeskedő közösségimédia-mondatokat olvasott a miniszter.
A meteoritként a Földre zuhant ásványt végül összesen átszámítva 1,8 milliárd forintért lett az új tulajdonosáé, akinek kilétét nem hozták nyilvánosságra.
Nyilván látta a hallgatóság soraiban a nagyot pislogó, álmos szemeket, és kellett valami fordulat, amivel ébren tartja a figyelmet. Horváth K. József írása.
Rövidnadrágban, feltűrt ingujjal szállt kenuba a Tisza Párt elnöke szerdán, új országjárását propagandadrónok kísérték. Tokajtól Tiszaladányon át Tiszalökig haladt, a településeken vendégül is látták, és beszéltek neki a problémáikról. Az utóbbi években ezen a vidéken nem sok babér termett az ellenzéknek.
Sok bank kínál egyösszegű bónuszokat a gyerek- és diákszámlák nyitása mellé, ráadásul a számla ajánlása után is több tízezer forint járhat - derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Ráadásul a bankszámlák fenntartása jellemzően díjmentes. De mi kell a jó választáshoz és a bónuszok bezsebeléséhez?
Az olasz válogatott 2–1-re legyőzte a Svájcban zajló női labdarúgó Európa-bajnokságon eddig százszázalékos teljesítményt nyújtó norvég válogatottat, ezzel elsőként bejutott az elődöntőbe.
A győri Széchenyi István Egyetem nemzetköziesítési törekvéseinek újabb mérföldkövét jelenti, hogy sikeres záróvizsgát tett az intézmény és kínai partnere, a Jiaxingi Egyetem építőmérnöki kettős képzésének első hallgatója. A fiatal jeles eredménnyel teljesítette a követelményeket, oklevelét kitűnő minősítéssel szerezte meg.
Már csaknem egy éve fut a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Wolt közös ételmentő kezdeményezése, amelynek célja, hogy a vendéglátóhelyeken megmaradt, de még kiváló minőségű ételek ne vesszenek kárba, hanem rászoruló családokhoz és intézményekhez kerüljenek. A kezdeményezés 2024 júliusában indult, és azóta több mint 38 ezer adag ételt sikerült cé