A BRCA gének mutációi a mellrák igan magas és fiatal korban jelentkező kockázatával állnak összefüggésben. Amennyiben valaki hordozza a BRCA gének valamelyikének mutációját, érdemes orvosukkal átbeszélni a megelőzésre rendelkezésre álló stratégiákat. Kialakult emlőtumor esetén célzott terápiák állnak rendelkezésre a BRCA1/2 mutációt hordozó betegek
Schobert Norbihoz rendkívül közel állt az elhunyt politikus, így őt is nagyon megrázta a tragédiája. A fitneszguru azonban lapunknak elárulta Schmuck Andor egy sokáig rejtegetett titkát.
Hárommilliárd eurós német magánberuházás érkezhet Paksra, a beruházás keretein belül egy mesterségesintelligencia-adatközpontot hoznának létre két éven belül. Mi történt? Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos az EconomX-nek adott interjújában mondta el, hogy szándéknyilatkozatot írt alá a múlt héten egy magyar és egy n
Korábban már mutatott egy borasztóan látványos és sportos, mégis megkérdőjelezhetetlenül luxus elektromos koncepciót a Bentley, azonban csak nem akartak érkezni további hírek a projektről. Most már tudhatjuk: kivártak. Ahogy halad előre az idő, úgy változnak a vásárlói igények is. Idő közben a villanyosok utáni kereslet kissé megcsappant, majd újra
Néhány hónapja elindította a márka a "Re:Nissan" vészhelyzeti tervet, amelynek értelmében több megszorító lépést tesznek a fennmaradás érdekében. Ennek része,
Lívia néni hetvenöt évesen orvosi vizsgálatra vár, de hónapok óta hiába próbál időpontot szerezni. Egy ponton már nem tudja eldönteni, a kórházban vagy egy szektában van. Történet a magyar egészségügy abszurditásáról – fekete humorral, empátiával.
A nemkívánt súlyfelesleget évtizedek óta egyszerű üzenetekkel próbálják meg kezelhetővé tenni: együnk kevesebbet és mozogjunk többet. A probléma csak az, hogy ez a tanács sok esetben nem működik – sőt, kifejezetten káros lehet. Szakértők szerint az elhízás nem akaraterő kérdése; egy krónikus, visszatérő állapot, amelyre a mai környezet kifejezetten
Brazília a baromfihús exportjának helyreállításáért lobbizik: A brazil agrárminiszter az Európai Bizottságnál kezdeményezte a madárinfluenza miatti importkorlátozások feloldását.
A modern életvitelünk során sokszor olyan intenzív napokat élünk meg, amelyek után vágyunk a megnyugvásra és a feltöltődésre. Az esti rituálék lényege, hogy segítsék az átmenetet a nap nyüzsgő világából az éjszaka nyugalmába, emellett lehetőséget adjanak arra, hogy visszataláljunk a belső harmóniánkhoz. Az alábbiakban bemutatunk öt egyszerű, de ann
2025. július 14., hétfő történelmi napként vonul be a kriptovilágba: a Coinbase, az Egyesült Államok legnagyobb kriptotőzsdéje, először lépte át a 100 milliárd dolláros piaci kapitalizációt, miközben a Bitcoin újabb történelmi csúcsot döntött. A Coinbase részvényei a hétfői kereskedés végén 1,8%-os emelkedéssel zártak, 394,01 dolláros árfolyamon, a
Fél éve lejárt szavatosságú sertéscombot és több hónapja lejárt szavatosságú csirkecombot találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei a budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórházban – ez derült ki Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Facebook bejegyzéséből.
Bár a repülős utazás izgalmas élmény, a csomagolás könnyen fejfájást okozhat – főleg, ha nem tudod, mit nem szabad a feladott bőröndbe tenni. Egy utazási szakértő most segít eligazodni: elmondja, mely tárgyakat érdemes inkább a kézipoggyászban tartanod, ha nem akarsz kellemetlen meglepetéseket, elveszett értékeket vagy felesleges stresszt a reptére
Elfyn Evans örömmel tér vissza Észtroszágba, és abban bízik, hogy az időjárás is segíti a rajtpozíciójából adódó nehézség leküzdésében. Elfyn Evans előnye kitart, de egyre fogy, így a világbajnokság éllovasának szüksége lenne valamilyen jó eredménye a csütörtökön kezdődő Észt Rallyn. A legutóbbi három versenyen egyaránt lemaradt a dobogóról, ebben
Az OTP Csoport a második helyen végzett Európa legjobban teljesítő bankjai között az S&P Global Market Intelligence 2025-ös rangsorában a tavalyi első helyezés után - közölte a hitelintézet.
Jogegységi határozatot hozott a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa az Európai Unió Bíróságának legutóbbi, a devizahiteleket érintő C-630/23. számú ítéletének értelmezéséről.
Az Abacus Market, az egykori legnagyobb bitcoin-alapú dark webes drogpiac, nemrég nyomtalanul eltűnt az internetről. Az előzetes hírek alapján a platform üzemeltetői egy klasszikus „exit scam-et” hajtottak végre: lehúzták a rolót miközben eltűntek a vásárlók pénzével. Egyesek szerint azonban az sem kizárt, hogy a rendőrség titokban lefoglalta a sze
Magyarország egykor édesvíz-nagyhatalom volt, és újra az lehet – írta az építési és közlekedési miniszter kedden a Facebook-oldalán. Lázár János azt írta, hogy a klímaváltozás miatt ma az aszály és elsivatagosodás kihívást jelent a gazdálkodóknak, a vízgazdálkodás modernizálásához pedig tározók építése és öntözőrendszerek telepítése szükséges. Megy
Legalábbis a fiatalok és a családok esetében hosszú távra tervezik - közölte az atv.hu megkeresésére a kedvezményes lakáshitelprogramról a Miniszterelnökség.
Bár a közönség skandálásai néhol zavarbaejtők voltak, és több politikus is szerepelt a programban, összességében mégse ez nyomta rá a bélyegét a búcsúzó fesztiválra. Szubjektív beszámoló.
Megérkezett az utolsó két Airbus H225M típusú helikopter és ezzel teljessé vált a Magyar Honvédség közepes kategóriájú, többfeladatú helikopterflottája.
Mindhárom olasz sportnapilap címlapján hozta a szenzációt: Luka Modrić az AC Milanhoz igazolt. A világ egyik legeredményesebb aktív játékosa húzza majd magára a piros-fekete mezt.
Az már sajnos nyílt titok, hogy kioldódhatnak a mikroműanyagok, így alaposan megfertőzve az ásványvizünket. Itt merül fel a kérdés, hogy melyik palack a legártalmatlanabb?
Hozzátette, Sárossy Ferenc vezetése alatt a vállalkozás nemcsak a vízgazdálkodásban, hanem a helyi munkahelyek biztosításában is kulcsszerepet játszik.
A Paramount egyelőre titokban tartaná, de a Media1.hu birtokába került dokumentum és több független informátor szerint nem 8, hanem 10 tévécsatorna magyarországi terjesztését is felmondta. A magyar nézők így búcsút vehetnek többek között a Comedy Central, a Teen Nick, a Paramount Network, a Nick Music és több MTV-csatorna műsoraitól. Közben a nemze
A Hajnal Városa spirituális videósorozat legújabb epizódja gyakorlati útmutatást nyújt a harag és ellenszenv feloldásához, ötlépcsős módszerrel vezetve a nézőket a belső béke felé. A sorozat Mirra Alfassa tanításaira épül, és a megbocsátást nem alárendelődésként, hanem lelki megtisztulásként értelmezi.
Elérte a 15 milliót az automatáknál visszaváltott műanyag palackok, fémdobozok és üvegek száma a pünkösdi hosszú hétvége utáni kedden, ez csaknem 30 százalékkal több, mint az eddigi rekord - közölte a MOHU.