A világbajnok fitneszmodell, Kocsis Alexandra is szorítóba lép a Sztárboxban. Nehéz elképzelni, hogyan. Eddig legfeljebb a tükör, a bírák és a saját edzője volt az ellenfele, önmagát kellett legyőznie ahhoz, hogy mindenkit legyőzhessen. Most viszont a ringben pofonokat kell osztania, és – ha úgy adódik – állnia. Ellenfele tíz éve a nyilvánosság elő
A vámháború következő fejezetével indul a nap, Kanada 35%-os vámot kapott a nyakába. A dollár erősödik, a forint rosszul indítja a napot, Orbán Viktor új támogatást jelentett be. A mai nap adatszegény nap várható, de a világ legnagyobb országának első embere gondoskodhat róla, hogy ne unatkozzunk.
Európai falvak biológiai sokféleségét ritkán vizsgálják, pedig ezek a területek fontos ökológiai szerepet tölthetnek be. Egy nemzetközi kutatás feltárta, hogy az erdőkkel körülvett falvakban magasabb a fajgazdagság, míg a városok közelsége javítja az emberi jólétet. A tanulmány hangsúlyozza a fenntartható vidékfejlesztés szükségességét.
"Nem hiányzik a hús?" A leggyakrabban ezzel a mondattal találkozom, amikor szóba kerül, hogy már évek óta nem eszem állati eredetűeket. Bár eleinte mosolyogva próbáltam rövidre zárni a beszélgetést, idővel rájöttem, hogy ez a kérdés sokkal többről szól, mint szimpla érdeklődés.
Júniusban a napenergia volt a vezető áramforrás Európában, első alkalommal egy hónap alatt, a termelés 22,1 százalékát adva, megelőzve az atomenergiát (21,8 százalék) és a szélenergiát (15,8 százalék) - derült ki az Ember nevű brit agytröszt adataiból.
Miután az elmúlt napokban masszív emelkedést produkált mind a tágabb értelemben vett globális tőkepiac, mind a bitcoin, csak idő kérdése volt, mikor kezd el a tőke az altcoinokba átáramlani. Tegnap este a BTC újabb történelmi csúcsot döntött, azonban a csökkenő bitcoin-dominancia arra utal, hogy az ether és a többi altcoin akár túl is teljesítheti
A tesztidőszak alatt, amely július 10-től visszavonásig tart, két típusú autó - Suzuki Vitara és Opel Combo - bérelhető a két városban. A szolgáltatás a Mol Limo applikációján keresztül érhető el, a bérlések maximális ideje 72 óra. Az autók a MÁV vasútállomásoknál kialakított Limo-pontokon vehetők fel, és kizárólag ott zárható le velük a bérlés, a
Üvöltözés lett a beszélgetésből, amin az önkormányzat meg akarta nyugtatni a Tűzoltó utca környékén élőket, hogy nem lesz hangos zene Puzsér Róbert kávézója előtt, és az utcát is csak tesztidőszakra zárták le. A helyiek ezt nem hitték el.
A Kékszalag rekordidővel befutó győztese a fogadók majd kétharmadának hozott pénzt a konyhára. Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenyére először idén lehetett fogadni a Vegas.hu online sportfogadási felületén. A fogadók megtippelhették, hogy mennyi idő alatt fog beérkezni a célba a győztes, illetve, hogy férfi vagy női kormányos kormányozza-e g
A kormány döntése alapján 2025 végéig minden 1000 fő feletti magyarországi településen elérhetővé válik a bankjegykiadó automata (ATM), ám nem mindegy, melyik bank automatája kerül a falvakba. A money.hu elemzése szerint az ATM-használat költsége bankonként jelentősen eltér: az ingyenes készpénzfelvételi keret felett a saját számlavezető bank autom
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy az Egyesült Államok augusztustól 35 százalékos vámot vet ki a Kanadából érkező importárukra.
Jason Momoa nemsokára visszatér Magyarországra: a hollywoodi híresség már korábban elárulta, hogy az általa megformált Duncan Idaho a Dűne harmadik epizódjában is felbukkan majd, a produkciót pedig hazánkban forgatják.
Ökológiai vízpótlás indult az Ős-Sárvíz szedresi szakaszán: a Nádor-csatornából ideiglenesen kiépített, 600 méter hosszú vezetéken keresztül percenként 100 liter vizet juttatnak a holtágba.
A nőnek meg pont ő kellett, nemcsak azért, mert a folyton méricskélő kék szemek állítólag egy életre megigézték, hanem mert csak ő tudta úgy megnevettetni, hogy az egyetem portájától a villamosmegállóig csak azt kiabálta, hogy ne már, Dini, bepisilek, és egyszer a harisnyáján folyt végig, tényleg, de még akkor sem bírta abbahagyni a gluggyogást. –
A számtalan szolgáltatásbővítés és tartalomfejlesztés után, öt évvel a rendszer élesítését követően elérkezettnek láttuk az időt a Signature szolgáltatást érintő első díjemelésre. 2025. augusztus 13-ától az eddigi 2490 forint után 2990 forint lesz a Signature PRO havi előfizetés díja. Mindez azt is jelenti, hogy augusztus közepétől még jobban megér
Megjelent a Bizottság (Eu) 2025/1305 rendelete, amely módosítja a 396/2005/Ek rendelet Ii., Iii. és Iv. mellékletében a növényvédő szerek élelmiszerekben és takarmányokban előforduló maximális maradékértékeit, nyolc hatóanyag tekintetében (amidoszulfuron, azoxistrobin, hexitiazox, izoxaben, pikloram, propamokarb, nátrium-ezüst-tioszulfát és teflutr
Lakáshitel igényléskor nem mindig elég egyetlen ingatlan fedezetként. Például azért, mert nincs elegendő önerőd. Ilyenkor van szükség a pótfedezet bevonására.
Annyira megfogadták a kormány tanácsát a lakásvásárlók, hogy már önerőt is alig akarnak letenni az első lakásuk vásárlásakor – derül ki a Bankmonitor Otthon Start kalkulátorának első adataiból. Az érdeklődők átlagosan 35 millió Ft Otthon Start hitelt vennének fel minimális önerő mellett.
Tíz fizetési tranzakcióból kilenc digitálisan zajlik Dániában, a világ egyik leginkább készpénzmentes országában. Ez nem csupán a véletlen műve: a dánok élen járnak a kényelmes és biztonságos fizetési technológiák korai bevezetésében, és szédületes sebességgel veszik őket használatba. Magyarországon már más a helyzet: a kereskedők jóval alacsonyabb