2025. július 11. péntek

júl. 11
12:41
Ismét emelkednek a hazai üzemanyagárak – ekkora drágulás várható szombattól (vg.hu)
Szombattól ismét drágább lesz a tankolás hazánkban.
júl. 11
12:41
Magyar Péterhez is közel került a botrányos ügyekben lubickoló sztárügyvéd (Magyar Nemzet)
Mentoráltján keresztül kerülhetett közel a Tisza Párthoz.
júl. 11
12:45
Kijött a júliusi időjárás-előrejelzés! Félelmetes, amiről Németh Lajos beszél (Blikk)
Friss.
júl. 11
12:45
Viharok: több mint 45 ezer ingatlanban keletkezett kár (Piac és Profit)
A héten rendkívüli erejű vihar csapott le Magyarországra, az első három napon a Mabisz-tagbiztosítókhoz érkezett kárbejelentések alapján 45 734 lakásban 7 milliárd 526 millió forint kár keletkezett, ezáltal a lakásokban a vihar átlagosan 165 ezer forintnyi kárt okozhatott. A vállalatok, intézmények, önkormányzatok 1700 káreseményt jelentettek be, 1
júl. 11
12:45
Újabb közvélemény-kutatás mutatja a Tisza Párt vezetését (Infostart)
A teljes népességen belül a százalékos arány 31:25, a biztosan választók között 41:33 az ellenzéki párt vezetése a Republikon Intézetnél. Az eltérés minden szám esetében 3,5 százalék lehet.
júl. 11
12:45
Tömegbaleset történt az M1-esen, torlódik a forgalom (Portfolio)
Hét autó ütközött össze az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán pénteken Herceghalomnál, a baleset tíz ember érintett, több mentőegység érkezik a helyszínre - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
júl. 11
12:45
Ezért kaphatnak több pénzt a keleti határ menti gazdák (Agroinform)
Több forrást kapnának a hátrányos helyzetű agrárrégiók – új prioritásokat vázolt fel az uniós agrárbiztos.
júl. 11
12:45
Aktivizálták magukat az ukrán szolgálatok: elkezdték a hazugságaikat terjeszteni a halálra vert magyar férfiról (Ripost)
A férfit akarata ellenére sorozták be, majd brutálisan megverték.
júl. 11
12:45
A Siemens megnyitotta Európa egyik legmodernebb vonatgyárát (autopro)
A Siemens ünnepélyesen átadta kibővített müncheni gyárát, amely mára Európa egyik legfejlettebb vasúti gyártóbázisává és szervizközpontjává vált.
júl. 11
12:45
Az USA vámcsapást mért Kanadára (Magyar Hírlap)
35 százalékos vámot vet ki a kanadai termékekre augusztustól.
júl. 11
12:45
Terézváros polgármestere szerint a Tisza Párt veszélyezteti a kormányváltást (Mandiner)
Az emberek nem arra választanak meg valakit, hogy minden ülésen, bármi történik, mindent ellenezzen – mondta Soproni Tamás.
júl. 11
12:45
Vonat és kisbusz ütközött Csongrádban (Magyar Nemzet)
Nem lesz jó napja, ha arra tervez vonatozni.
júl. 11
12:47
Kína sorban tárja fel a ritkafém-lelőhelyeket (Magyar Hírlap)
A földfémek kulcsfontosságú elemek a repülőgépipar, a félvezetőipar és a zöldenergia-technológiák számára..
júl. 11
12:49
Autós üldözés után fogtak el három férfit Budapesten (Magyar Hírlap)
A menekülő autóban három férfi volt.
júl. 11
12:51
A franciák is azt élik át, mint mi, de azért van egy nagy különbség (Privátbankár)
Ott is nőtt az infláció júniusban, de az így is csak 1 százalék, szemben a mi 4,6-os rátánkkal.
júl. 11
12:51
Most jött: újabb horrorbaleset történt az M1-esen, nagy erőkkel folyik az életmentés (BorsOnline)
Több mentőegység is a helyszínre sietett.
júl. 11
12:51
A fenntartható gazdaságélénkítés kulcsa az épületállomány energetikai megújítása (ProfitLine)
A hazai lakóépületek energiahatékonysági korszerűsítése egyszerre jelent gazdasági növekedési lehetőséget, társadalmi támogatottságot élvező beruházási irányt és klímavédelmi lépést. A K&H Bank az Egyensúly Intézet által koordinált szakmai szövetség tagjaként aktív szerepet vállal abban, hogy Magyarország épületenergetikai felújítási programja hoss
júl. 11
12:51
Hatalmas örömöt szerzett a Debrecenben gyártást kezdő német autógyár (vg.hu)
Jól fogadták a piacon a bajor autógyártó előzetes számait.
júl. 11
12:51
Könnybe lábad a szemünk: megható közös fotót mutatott Cooky (BorsOnline)
A francia-magyar lemezlovasnak mindene a családja.
júl. 11
12:51
Zéró tolerancia az antiszemitizmusra – a Szigeten is (Magyar Hírlap)
"Nincs helye a gyűlöletbeszédnek" - fejtette ki Bóka János.
júl. 11
12:51
Jobboldaliak halálát ünnepelte az orvos, miután az árvíz elsodort egy gyermektábort (Demokrata)
Szerinte az áldozatok nagyrészt Donald Trump hívei, akik "megkapták, amire szavaztak".
júl. 11
12:51
Az emberiség evolúciós ugrását Elon Musk építi (Mandiner)
A milliárdos üzletember úgy tűnik, egy jól felépített terv szerint halad előre, amelynek végén az áll, hogy emberek költözhetnek a Marsra.
júl. 11
12:51
Sztankovics segítségével igazolhat Hollandiába az Ftc futballistája (Magyar Nemzet)
Több helyről is érdeklődnek a légiósért, aki nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
júl. 11
12:51
Latex-gyümölcs szindróma: ezek a gyümölcsök könnyen ádáz ellenséggé válhatnak (EgészségKalauz)
Kerülje azokat a gyümölcsöket és termékeket, amelyek tüneteket okoznak. Ezek a gyümölcsök lehetnek érintettek.
júl. 11
12:53
Otthoni sebkezelés: életbevágó a helyes ápolás a gyors gyógyulásért (Magyar Hírlap)
Minden ötvenedik műtétes beteg további kezelést igényel a hibás otthoni sebápolás miatt.
júl. 11
12:53
Autós ámokfutásba fulladt a pénteki buli Budapesten, mert súlyos titkot őriztek az autóban (Magyar Nemzet)
A menekülő autóban három férfi volt.
júl. 11
12:57
Bruttó 560 ezer? Akár ennyit is kereshet egy nyári diákmunkás (Menedzsment Fórum)
120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek.
júl. 11
12:57
Építészeti műsorok a Spektrum Home-on (Kreatív Online)
A házépítés, lakberendezés iránt érdeklődők két új műsorral is kikapcsolódhatnak a Spektrum Home-nak köszönhetően júliusban.
júl. 11
12:57
Tévhitek a csedről: 10 fontos kérdés, amivel jó tisztában lenni (Adózóna)
Számos félreértés, tévhit övezi a különféle egészségbiztosítási és családtámogatási ellátásokat. Tervezett cikksorozatunk első részében a gyermekgondozást segítő ellátást (gyes) érintő kérdéseket, majd a második részében a gyermekgondozási díjat (gyed) érintő kérdéseket tisztáztuk. Folytatva sorozatunkat, mostani cikkünkben a csecsemőgondozási díjj
júl. 11
12:57
A magasabb családi adókedvezmény nagyobb otthont is jelent, méghozzá ennyivel! (Ripost)
Az emelt családi kedvezmény az ingatlanvásárlásra is hat.
júl. 11
12:57
Átrendez az Apple, jön az új iPhone, iPad és Mac, sőt egyéb is (vg.hu)
Vezetői átszervezésekkel és termékdömpinggel készül az Apple a 2026-os év kihívásaira.
júl. 11
12:57
Az álom, ami sosem ébred fel – Totoro dal- és klippremier (SzMo)
A két testvér, Kollarics Attila és Anna által vezetett zenekar még csak öt éve létezik, de azóta is sokat változtak. Legújabb daluk is egészen más karakter, mint az eddigiek.
júl. 11
12:57
Ezt az 5 mondatot soha ne mondd az anyósodnak, hacsak nem akarsz konfliktust generálni (Life)
A zökkenőmentes anyós-meny viszony mindkét fél érdekében áll. A szükségtelen konfliktusok elkerülése végett felfedjük azt az öt mondatot, amit semmi szín alatt ne mondjunk anyósunknak.
júl. 11
12:57
Népszerű a munkáshitel (Magyar Hírlap)
Már 25 ezren igényelték a munkáshitelt.
júl. 11
12:57
Magyar Péter varázstalanítja magát (Mandiner)
A Tisza-vezető és az ukrán elnök személyisége nagyon sok párhuzamot mutat.
júl. 11
12:57
Itt az újabb dráma: utasszállító repülőre lőhettek az oroszok (Magyar Nemzet)
Az orosz légvédelem állítólag tüzet nyitott egy Moszkva felé közeledő polgári repülőgépre.
júl. 11
12:57
Meglepő kísérlet: túléli-e a papírrepülő, ha kidobják az űrállomásról (AC News)
Egy friss kutatás most választ ad a kérdésre: mi történne, ha egy papírrepülőt kidobnánk a Nemzetközi Űrállomásról?
júl. 11
12:57
Ez az ízletes zöldturmix meglepő mennyiségű fehérjét és rostot tartalmaz (in.hu)
Ha nem feltétlenül szeretjük a reggeli étkezéseket, ez az egyszerűen elkészíthető, finom és nagyon egészséges smoothie tökéletes választás lehet napindítónak. Mutatjuk, hogyan dobjuk össze pillanatok alatt.
júl. 11
12:57
Naponta 100 kg levél érkezik Leó pápának megválasztása óta (vasárnap.hu)
Az Olasz Posta (Poste Italiane) bejelentette, hogy több száz, a pápának címzett levél érkezik a fiumicinói válogatóközpontba. Megválasztása óta folyamatos ez az arány – számolt be róla közösségi oldalán a Vatican News. "Őszentségének Leó pápának" – a levelek és képeslapok hátoldalán egyértelműen fel van tüntetve a címzett, még akkor is, ha a cím ho
júl. 11
12:57
A hőségben te is emésztési problémákkal küzdesz? Itt a tudományos magyarázat (Bien)
Mi is imádjuk a jó időt, de a mostani hőhullám már tényleg sok még a legnagyobb napimádóknak is. Ahelyett, hogy egy tetőteraszon kortyolgatnánk a gin-tonicot, inkább otthon hűsölünk, jár a klíma egész nap, és jégkrémen élünk. Talán te is mindent bevetettél már, hogy kibírható legyen az otthoni munka, vagy egyszerűen feladtad és pihensz.
júl. 11
12:57
Döbbenet, mit találtak egy tehénfarm alatt Bulgáriában: ettől leesik az állad (Agrárszektor)
Felszámoltak egy tehénfarm alatt működő illegális cigarettagyárat Bulgáriában - jelentette be a helyi az ügyészség. A hatóságok szerint ez volt az országban eddig leleplezett legnagyobb, illegálisan működő dohányüzem.
júl. 11
12:59
Ismét nőnek az üzemanyagárak, ekkora drágulásra kell felkészülni (Ripost)
Holnaptól már ennyiért tankolhatunk.
júl. 11
12:59
Kapu Tibor számára még csak most jön a neheze: kiderült, a visszatérés nem lesz zökkenőmentes (Life)
A kilövés és a dokkolás gyerekjáték volt ahhoz képest, ami most vár a magyar űrhajósra. Kapu Tibor visszatérése sokkal nehezebb feladatnak ígérkezik, mint amilyen maga a küldetés volt.
júl. 11
12:59
Hatalmas összegért kelt el Jane Birkin eredeti Hermes táskája (Magyar Nemzet)
A párizsi Sotheby’s bocsátotta árverésre az ikonikus divatrelikviát.
júl. 11
13:01
Menczer Tamás: Zelenszkij és Von der Leyen ellenünk szövetkezik (Magyar Nemzet)
Ahol embereket vernek agyon a toborzók, az az ország nem jöhet az Európai Unióba.
júl. 11
13:03
Aktivizálták magukat az ukrán szolgálatok: elkezdték a hazugságaikat terjeszteni a halálra vert magyar férfiról (BorsOnline)
Egy magyar férfit arra kényszerítettek, hogy álljon be az ukrán seregbe. Ezek után, egy vasdoronggal brutálisan megverték. Később, a beregszászi kórházban belehalt a sérüléseibe.
júl. 11
13:03
Ezért fagytak le a kormányablakok (Infostart)
Elhárították a kormányablakok üzemzavarát - közölte az Energiaügyi Minisztérium.
júl. 11
13:03
Tovább bővülhet az e-töltőhálózat: ötből öt pályázóval jöhet létre 103 új töltőhelyszín (Alternatív Energia)
A vidéki villanykutak létesítésében gondolkodó üzemeltetők június végéig nyújthatták be pályázataikat.
júl. 11
13:03
Szívszorító - így borítják be a virágok az Ukrajnában, kényszersorozás közben halálra vert magyar férfi sírját (Ripost)
Eddig 73 magyar származású katona halt meg.
júl. 11
13:03
Brutális vihar: az otthonokban sok milliárd forintnyi kár keletkezett (vg.hu)
A lakásokban több mint 7,5 milliárd, a vállalatoknál, intézményeknél csaknem 2 milliárd forintnyi kár keletkezett. A vihar nyolc megyében különösen súlyos volt.

Keresés