2025. július 10. csütörtök

júl. 10
11:35
Már több száz főnél tartanak az Erdoğan-féle letartóztatások a török ellenzék körül (Telex)
Törökország elnöke korrupciós vádakkal börtönöz be egyre több embert, akik politikai ellenfeleihez köthetők.
júl. 10
11:37
Berendelték Ukrajna budapesti nagykövetét (Magyar Nemzet)
.Magyar Levente: Elfogadhatatlan agyonverni egy magyar embert, mert nem akar háborúba menni.
júl. 10
11:37
Még mindig heroikus küzdelmet folytat az MVM – így áll most a vihar utáni károk helyreállítása (Mandiner)
A szakemberek elsőként a legsúlyosabb hibák: kidőlt, kettétört oszlopok, leszakadt vezetékek és megrongálódott transzformátorállomások elhárításán dolgoztak – derült ki a cég közleményéből.
júl. 10
11:39
Meglódultak a chipeladások (Piac és Profit)
Májusban 19,8 százalékkal nőttek globálisan.
júl. 10
11:39
Hevesi Kriszta az új Nagy Ő-ről: "Nem ez lesz Stohl András következő kimondott igene" (Blikk)
Sokakat megdöbbentett a bejelentés, miszerint a válófélben lévő Stohl András lesz 2025-ben a Nagy Ő. A TV2 arca szívéért tehát bárki megküzdhet, pedig még csak pár hete tudatta, hogy véget ért a közel 10 évig tartó kapcsolata Vicával. Hevesi Kriszta úgy véli, nem ez lesz a következő nagy igenje a színésznek.
júl. 10
11:39
Feljelentés alapján találták meg a kényszersorozott, később agyonvert magyar férfit (hirado.hu)
Két gyermeket hagyott hátra.
júl. 10
11:39
Dráma a mélyben: 31 embert temetett maga alá az összeomló alagút (Ripost)
Megrázó baleset történt.
júl. 10
11:39
Csepp a tengerben - talált még egy kis földgázt a tenger mélyén az Equinor (vg.hu)
A Barents-tengeren talált földgáz mennyisége nem annyira nagy, de némi segítséget nyújthat azért.
júl. 10
11:39
Ezekbe a megyékbe tér vissza a kánikula – 40 fokkal robban be (Life)
Alig vonult el a vihar és a hidegfont, újabb időjárási szélsőségre kell felkészülni: a hét második felében visszatér a perzselő nyári meleg. A hőség már pénteken érezteti hatását, hétvégén pedig több megyében a 38–40 fokot is elérheti a csúcshőmérséklet.
júl. 10
11:39
Olyan gépre bukkantak az ukránok, hogy elállt a szavuk (Magyar Hírlap)
Először azt hitték, csak egy hétköznapi drón.
júl. 10
11:39
A müzli, amit te kétezerért veszel, most másnak egybillió forintot érhet (Forbes)
Gigászi édességházasság közeleg? A Nutella és a Corn Flakes egy családba kerülhet.
júl. 10
11:39
Pénzbírság vár azokra a kriptotulajdonosokra, akik nem adják meg személyes adataikat (BitcoinBázis)
Az Egyesült Királyság szabályozó hatóságai nemrégiben közölték, hogy pénzbírságra számíthatnak azok a kriptovaluta-tulajdonosok, akik elmulasztják megadni bizonyos személyes adataikat. A brit adóhatóság (His Majesty’s Revenue and Customs, HMRC) tájékoztatása szerint 2026. január 1-jétől az Egyesült Királyságban élő állampolgároknak kötelező lesz bi
júl. 10
11:39
Orbán szerint már az ellenfél téglái is megbújnak a Harcosok Klubjában (Telex)
Pár nappal azután, hogy a Facebookra költözött a Harcosok Klubja, a miniszterelnök már a "digitális köd homályában" megbújó téglák feljelentgetésére buzdítja digitális harcosait.
júl. 10
11:39
Giga show-val készül a Guns N’ Roses Budapestre (Drive)
A Guns N’ Roses a történelem egyik legmeghatározóbb rockzenekara, akik nemcsak előkelő
júl. 10
11:41
Évek óta nem látott támogatás jön – ezúttal 30 ezer forintos utalvány formájában (vg.hu)
Erzsébet-utalvány, rezsiutalvány és utazási utalvány után ősszel jön a harmincezer forintos élelmiszer-utalvány. A nyugdíjasoknak több módon is segít a kormány.
júl. 10
11:45
A mélyszegénységi küszöb ma Magyarországon havi 120 ezer forint (Privátbankár)
Magyarország a GDP 7,45 százalékát költi az öregségi nyugdíjakra, ezzel szemben az uniós átlag 10,9 százalék. A magyar 7,45 százalék Európában a legkevesebb. Ezt a friss adatot hozta nyilvánosságra Farkas András nyugdíjszakértő a Klasszis Média Nyugdíjszerviz című adásában.
júl. 10
11:45
Multiverzum-káosz a képernyőn: új Agymenők-spinoffot rendelt be az HBO Max (Kreatív Online)
Az HBO Max zöld utat adott a Stuart Fails to Save the Universe című új vígjátéksorozatnak, amely az Agymenők univerzumának legfrissebb, és talán legmerészebb kiterjesztése.
júl. 10
11:45
Forradalmasítaná a böngészés menetét az OpenAI – mesterséges intelligenciára épülő böngésző érkezhet (vg.hu)
Igen erős konkurenciát kaphat a Google Chrome.
júl. 10
11:45
Kvíz: Régi, népi ruhadarabok, lábbelik - ismered ezt a tíz régi magyar szót? (SzMo)
A népi ruhatár izgalmas darabjai, amiket a mai divat már nem igazán követ: ismered ezt a tíz régi, népies ruhadarabot?
júl. 10
11:45
Mindenki mára várta Kapu Tibor földet érését, tévesen – Kiderült a valódi dátum! (Life)
Kiderült a valódi dátum!
júl. 10
11:45
Ez a különleges hajó várja Kapu Tibort az űrből (Magyar Hírlap)
Csak kettő van belőle a világon.
júl. 10
11:45
Több mint 900 milliós támogatás tévés produkciókra (MMonline)
A Megafilm Service gyártásában, Orosz Dénes rendezésében készül a Félrelépni szabad című film Georges Feydeau A hülyéje című, a Thália Színházban nagy sikerrel futó darabjának újragondolásából, mai magyar környezetben. Két tévéfilm és három dokumentumfilm gyártására szavazott meg támogatást a Nemzeti Filmintézet, összesen 920,818 millió forint érté
júl. 10
11:45
Kapu Tibor hazatérése: súlyos tévedés volt, hiába várják a magyarok (Demokrata)
Kiderült a landolás új, legkorábbi dátuma.
júl. 10
11:45
A szakértő szerint drasztikus erőszakot alkalmaznak az ukrán emberrablók (Magyar Nemzet)
Egyre általánosabb a kényszersorozás, a katonai ügyészség működésképtelen Ukrajnában.
júl. 10
11:45
Még soha senki sem készített olyan anyagból gombot, mint ez a budapesti szabóság (Roadster)
Azt mondták neki, lehetetlen megcsinálni, de nem adta fel, így bő tizenkét év elteltével elkészült a világ első porcelán gombszettje. A magas szabósági kultúra találkozott egy iparművészeti legendával, a közös történetük pedig a kitartás, az innovatív szellem és a szakmai profizmus tökéletes példázata.
júl. 10
11:45
Máv: feszített munka zajlik az észak-balatoni vonal helyreállításán (vehir.hu)
Feszített munka zajlik a hétfői viharban megrongálódott észak-balatoni vasútvonal helyreállításán - mondta a MÁV-csoport szóvivője csütörtökön egy Facebook-videóban.
júl. 10
11:47
Berobbant a nyár, hatalmas összegeket költünk SZÉP-kártyával (vg.hu)
Az év első öt hónapjában a feltöltések összértéke meghaladta a kétszáznégymilliárd forintot.
júl. 10
11:47
Száraz, élettelen haj? (Magyar Hírlap)
Ez a vitamin lehet a megoldás.
júl. 10
11:51
Korrupcióellenes intézkedéscsomagot jelentett be a spanyol kormányfő (ProfitLine)
Tizenöt pontból álló korrupcióellenes intézkedéscsomagot jelentett be a spanyol miniszterelnök szerdán a madridi parlamentben.
júl. 10
11:51
Kiadták a figyelmeztetést, brutális, mi közelít! (Ripost)
Villámlás, szél és jégeső is előfordulhat.
júl. 10
11:51
"A terror uralma" – már egymásnak is esett az FIA jelenlegi elnöke és új elnökjelöltje (m4sport.hu)
Diktatórikus kormányzás és terror? Az FIA új elnökjelöltje keményen nekiment Mohammed bin Szulajmnak – de a válasz sem maradt el.
júl. 10
11:51
A világ leghosszabb felvonója, ami szédítő magasságba juttat el (Hamu és Gyémánt)
A világon számtalan látványos felvonó található, de van közöttük egy létesítmény, amelyik különleges világrekorddal is büszkélkedhet: a vietnámi Fansipan Cable Car a világ legmeredekebb és egyben leghosszabb háromkábeles felvonója – az alsó és felső állomása között több mint 1400 méteres szintkülönbség van.
júl. 10
11:51
Fordulat Diogo Jota tragédiája ügyében: a szemtanúk szerint szó sem volt gyorshajtásról (Magyar Nemzet)
Az egyik szemtanú még oltani is megpróbálta a lángoló autót.
júl. 10
11:51
Szétzúzta a Kékszalagot a balatoni viharos szél (AC News)
Viharos szél, vízbetörés, árboctörés – a Kékszalag mezőnyéből már nyolc hajó feladta a versenyt a küzdelmes indulás után a Balatonon.
júl. 10
11:51
Berendelték a külügybe az ukrán nagykövetet, miután Orbán arról posztolt, hogy meghalt egy magyar férfi, akit sorozótisztek vertek össze (Telex)
Magyar Levente államtitkár szerint sorozótisztek vertek agyon egy 45 éves magyar férfit. Orbán Viktor részvétét fejezte ki a férfi családjának.
júl. 10
11:51
Brooklyn Beckhamet kiröhögi a a felesége a kommentelők szerint, és a család ellen hangolja (Sassy)
Szomorú a tekintete az egyik hozzászóló szerint azon a fotón, amit legutóbb tettek közzé Instagramon.
júl. 10
11:51
Az albérletpiac átalakulására számítanak a szakértők a következő hónapokban (vehir.hu)
A keresleti viszonyok változásával jelentősen átalakulhat az albérletpiac a következő hónapokban - derül ki azokból az elemzésekből, amelyeket az ingatlan.com és az OTP Ingatlanpont közölt csütörtökön az MTI-vel.
júl. 10
11:53
Csúnya hibát követett el Bernáth Odett: Áll a bál a Sztárbox versenyzője körül (Ripost)
A Sztárbox szereplőjét tiszteletlenségéért savazzák.
júl. 10
11:53
Ezért fontos az amerikaiaknak Magyarország – Orbán Balázs elárulta a részleteket (Magyar Nemzet)
Magyarország stratégiai előnybe kerülhet a következő évtizedekben.
júl. 10
11:53
Fifa-világranglista: a magyar válogatott egy helyet visszaesett (vehir.hu)
Egy pozíciót visszacsúszva a 38. helyen áll a magyar válogatott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.
júl. 10
11:55
Közép-Európa nem szavazna bizalmat Ursula von der Leyennek (Magyar Nemzet)
Többségében negatív a vélemény a korrupcióval vádolt elnökről.
júl. 10
11:57
Hugh Grant a királyi páholyban bóbiskolt el Djokovics wimbledoni meccse közben (Blikk)
Hugh Grantnek talán jobban jött volna egy dupla eszpresszó: a 64 éves színészt ugyanis július 9-én a kamerák elkapták, amint a wimbledoni királyi páholyban elszundikált a Novak Djokovics–Flavio Cobolli negyeddöntő alatt. Az Eretnek színésze napszemüveg mögé bújva, összekulcsolt kézzel, fejét oldalra billentve szundikált.
júl. 10
11:57
A világ legnagyobb földgázkészlete az oroszoké (Piac és Profit)
A földgáz kritikus szerepet játszik a globális energiamixben, széles körben használják villamosenergia-termelésre, fűtésre és ipari alapanyagként.
júl. 10
11:57
Hiába várjuk, nem ma érkezik: ekkor térhet vissza a Földre Kapu Tibor (Mindmegette)
Úgy tűnik, eddig minden a legnagyobb rendben ment az Axiom-4 útján. A kérdés már csak az, mikor térnek vissza a Földre Kapu Tiborék? Amit már biztosan tudni lehet: nem csütörtökön délben kezdi meg a a leválást az ISS-ről a Dragon „Grace” nevű visszatérő kapszula.
júl. 10
11:57
Megállítaná a gagyi termékek beáramlását az Európai Parlament (Infostart)
Az Európai Parlament szerdán nagy többséggel fogadta el azt a jelentést, amely az unión kívüli webáruházakból beérkező gyenge minőségű áruk tömeges beáramlásának kezelését célozza.
júl. 10
11:57
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja (Pénzcentrum)
Az utóbbi években sorra érkeztek Magyarországra a nemzetközi autóipari óriáscégek, ami komoly lökést adhat a hazai beszállítói szektornak. A kép azonban ennél jóval összetettebb: a globális elvárások szigorodása, az egyre élesebb verseny és a fenntarthatósági követelmények együttesen magas belépési küszöböt teremtenek, amelyet csak a legfelkészülte
júl. 10
11:57
Magyar Péter ezt mondja a bizalmi szavazásról: "példátlan gyalázatra készül a Fidesz…" (ATV)
"Ma végleg összenő, ami összetartozik" - posztolta az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági EP-szavazásról.
júl. 10
11:57
Sokkoló részletek az ukrán kényszersorozásról (Ripost)
Egyre brutálisabbá válnak a kényszersorozások.
júl. 10
11:57
Húsfaló parazita miatt állította le a mexikói élőállat-importot Amerika, és több százmillió legyet akar tenyészteni, hogy a repülőgépekről ledobják őket (vg.hu)
Az Egyesült Államok újra leállította a mexikói élőállat-importot egy húsfaló parazita légy miatt.
júl. 10
11:57
Magyar szakemberrel bővült a MAD Stars zsűrije (Márkamonitor)
Idén Radovics Péter, a Lounge Group kreatívigazgatója is helyet foglal a Mad Stars nemzetközi zsűrijében, amely három fordulóban választja ki a szakmai minőség, eredetiség vagy társadalmi és kulturális hatás szempontjából kiemelkedő projekteket.   2025-ben immár 18. alkalommal rendezik meg Ázsia egyik legnagyobb kreatív fesztiválját, amely minden é

Keresés