Július 7-től ismét kizárólag magyar termelőktől származó, friss szabadföldi görögdinnye kapható a Penny üzleteiben – jelentette be az üzletlánc, tovább erősítve elkötelezettségét a magyar termelők és a hazai termés iránt. Az idei szezon első, itthonról válogatott szállítmányai már megérkeztek az üzletekbe, a vásárlók pedig ezúttal is a már megszoko
Az első benyomás nem csak a kézfogáson múlik – a pasid ruhájának színe is beszél helyette. Mutatjuk, melyik árnyalattal mit üzen, ha a szüleiddel akartok találkozni.
A Medián ügyvezetője a 2022-es választást követően ugyancsak elismerte, hogy "valóban voltak olyan kutatások, illetve inkább közlemények, amik kimondottan a közvéleményt befolyásoló céllal készültek".
A napokban kotorni kezdték a Zagyva folyó felső szakaszát, melynek során a vízparti növényzetet is teljesen eltávolítják. Az intézkedés célja feltehetőleg az, hogy a Maconkai-víztározóba a későbbiekben könnyebben tudjanak vizet pótolni, mégpedig a mátraterenyei Tóaljai tavakból, valamint a Mizserfai-víztározóból - írja Facebook bejegyzésében a Magy
Bár az idei nyár az átlagosnál hűvösebben indult, és a szokásosnál kissé később kerültek a boltok polcaira az első hazai dinnyék, amelyek idén is a legfontosabb dinnyetermő régiókból – Békés, Szabolcs, Baranya és Tolna vármegyéből – származnak. Sőt – miután az egyik beszállítót integrálták a nemzetközi ellátási láncba – idén megjelenhet a magyar di
Kína építészeti világa újabb inspiráló mérföldkőhöz érkezett: megnyílt a Maiji-hegy sziklás tájába szervesen illeszkedő, körgyűrű formájú látogatóközpont, melyet a ZXD Architects és a Beijing Institute of Architectural Design (BIAD) közösen tervezett. Az összesen 16 152 négyzetméteres létesítmény nem csupán turisztikai funkciót tölt be, hanem erőte
Varga Zs. András az InfoRádió műsorában hangsúlyozta: ha a bíróságok vitás felekké válnak, ha nyilvános politikai vitákban kell megvédeniük saját döntéseiket, akkor ebben előbb-utóbb veszíteni fognak – utánuk pedig a társadalom is.
Feszített munka zajlik a hétfői viharban megrongálódott észak-balatoni vasútvonal helyreállításán - mondta a MÁV-csoport szóvivője csütörtökön egy Facebook-videóban.
Minden eddiginél nagyobb lendületet kapnak a hazai vállalkozások: megemelt hitelkerettel, alacsonyabb kamatokkal és rugalmasabb feltételekkel indul újra a Széchenyi Kártya Program. A kormány célja, hogy a kis- és középvállalkozások ne csak álmodjanak a növekedésről, hanem valóban szárnyalhassanak is – most már rakétasebességgel.
Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára – mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára az M1 csatorna csütörtök reggeli műs
Sokan nem tudják, de a legendás Oscar-díjas színésznőnek két vér szerinti gyermeke mellett van egy adoptált lánya is, aki sosem vágyott a hírnévre és a csillogásra.
Blanka és brazil párja néhány hónap után döntöttek a házasság mellett. Az esküvőről csak egyetlen fotó árulkodik, amit Blanka osztott meg az Instagramon.
A német piac szereplői máris aggodalmukat fejezték ki. Mi van, ha a termék nem felel meg a szigorú európai előírásoknak, vagy ha a fogyasztók nem kapnak megfelelő tájékoztatást?
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa e heti ülésén meghosszabbította a Paks FM rádió médiaszolgáltatási jogosultságát és eljárást indított több olyan médiaszolgáltatóval szemben, amelyek megsérthették a hatósági szerződésben vállalt kötelezettségüket.
Nagy ünnepe a vitorlássportnak a tókerülő verseny – jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára csütörtökön Balatonfüreden, az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj rajtja előtt. Schmidt Ádám rámutatott: Európa-szerte híres a Kékszalag, amelyen az erős szél miatt idén megdőlhet a pályacsúcs is. Az államtitkár jó sportolást és j
A Bitcoin árfolyama újabb történelmi magasságokba emelkedett, átlépve a 112 000 dolláros határt, amit több tényező együttese – köztük jelentős short pozíciók likvidálása és intézményi kereslet – idézett elő. Erőteljes emelkedés és rekordárfolyam Szerdán a Bitcoin (BTC) árfolyama átlépte a 112 000 dollárt, ezzel új történelmi csúcsot állított be. A
Többtucatnyi erdő- és bozóttűzzel küzdenek a tűzoltók Görögország-szerte, egy Athén közelében keletkezett tüzet az éjszaka folyamán sikerült megfékezni - közölték csütörtök reggel a görög hatóságok.
Orbán Viktor remekül látta el a külpolitikát az elmúlt években, de ez egy kicsit a belpolitikai ügymenetek kárára vált - véli Szegi Emma, Kaba fideszes polgármestere, aki Lázár János fórumán nyilvánosan beleállt a luxizásba.
Folyamatosan dolgozik az E.On az áramszolgáltatás helyreállításán, az érintett háztartások döntő többségénél már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
A csütörtöki nappal azonnal berendelte a Külügyminisztérium Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Lépésről lépésre haladt a korral a Citroen C3 modellcsalád. Először csak a körbefuttatott műanyagozást vezették fel egy hagyományos kisautóra, mostanra azonban teljes értékű crossover lett. Méghozzá nem is akármilyen. Indiai. SmartCar Platformja a Tata és a PSA együttműködéséből született, ennek megfelelően a megfizethetőség minden szempontnál font