A Maextro S800 modelt a Huawei és a JAC által két éve alapított Hima Alliance nevű autós szövetség terméke, és május 31-én mutatják be a a Kanton-Hongkong-Makaó Autószalonon. A HIMA (Harmony Intelligence Mobility Alliance) autós szövetségnak tagja az AITO – amely a Huawei saját márkája -, a Luxeed, a Stelato, a Maextro és a SAIC. A szövetség az év
Zöld, mennyei és megunhatatlan. Ha mindössze ennyi információból kitaláltad, hogy a pesztóról van szó, akkor jó helyen jársz – ezek a receptek minden pesztófanatikus álmait valóra váltják.
Ötmilliárd forintos keretösszegű pályázat segítheti a társasházakat és lakásszövetkezeteket a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében, a 100 százalékos vissza nem térítendő támogatás jóvoltából összesen akár 200 ezer háztartásban valósulhatnak meg költségcsökkenést eredményező beruházások - közölte az Energiaügyi Minisztérium.
Az első negyedévben a vártnál nagyobb mértékben nőtt az euróövezeti bruttó hazai termék (GDP) az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán bemutatott, előzetes adatokra támaszkodó jelentése alapján.
A kelesztés nélküli kifli nemcsak gyorsan, hanem kevés munkával készül, és bármikor frissen sült pékárut tudsz a családod asztalára varázsolni. Nem kell keleszteni, órákig pihentetni, rohanós estékre vagy kényelmes reggelekre tökéletes választás.
Mindenki – nem meglepő módon – azon mereng, hogy mi ez a „nagy” erő az amerikai rézvénypiacokon. A Marketwatch egyik szerzője, Joy Wiltermuth szerint az lehet mögötte, hogy már kieste magát a piac (mekkora egy hülyeség - a szerk.).
A védőoltások saját sikerük miatt mára elvesztették "értéküket". Vannak közöttünk olyan emberek is, akiknek semmit nem mond a kanyaró, torokgyík, pedig egykoriban halálos kimenetelű járványokat okoztak. A súlyos járványos betegségeket okozó baktériumok, vírusok azonban épp a védőoltások hatására szorultak háttérbe, ezek hiányában ismét megjelenhetn
Sok régi foglalkozásnév már csak a családnevekben őrződött meg, ma már nem űzi senki azt a mesterséget. Így nem csoda, hogy elfelejtjük, vagy már meg sem tanuljuk, mit csinált egykor a tímár, mi volt a varga munkája és mihez értett a szatócs. Neked még ismerősen csengenek ezek a szakmák? Teszteld, hány régi foglalkozásnévről tudnád megmondani, mit
Ha le kívánjuk adni a fölös centiket, egészen meglepő mozgásforma hozhat látványos eredményt. Mindössze a közeget kell lecseréli, ugyanis a vízi torna páratlanul hatékony.
Lengyelország új szabályokat vezetett be a stratégiailag fontos létesítmények fotózásával kapcsolatban, ezek pedig az utazókat is ugyanúgy érintik, mint az állampolgárokat. Mutatjuk a tiltott helyek listáját – érdemes odafigyelnünk, mert súlyos esetben akár 1,9 millió forintnak megfelelő büntetést is kiszabhatnak ránk.
A legtöbb kutyatulajdonos számára a mindennapok része, hogy kedvenceiket rendszeresen sétáltatni viszik, és közben gyakran felmerül a kérdés: "Mikor etessük az ebet? Mielőtt még útnak indulnánk, vagy miután visszatértünk?" Az etetés időzítése ugyanis nem csupán a napi rutin része, hanem komoly egészségügyi következményekkel is járhat.
Amerikai–orosz tudományos, kutatói konzultációnak adott otthont Magyarország, ami azért is fontos, mert a békéhez vezető leggyorsabb út a párbeszéden keresztül elérhető – közölte a tárca tájékoztatása Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
Szoboszlai Dominik történelmet írt azzal, hogy első magyarként bajnoki címet nyert a Premier League-ben. A Liverpool játékosa ráadásul főszereplő volt a csapat 20. első helyében, hiszen a meccsek többségén kezdőként kapott lehetőséget. A játékos útját a kezdetek óta segíti menedzserként Esterházy Mátyás, az EM Sports tulajdonosa. Az m4sport.hu új p
Ha valami új, kényelmes, de mégis stílusos alternatívát keresel, itt az ideje felfedezni a következő nagy trendet, ami minden alkalomra tökéletes választás.
Richard Millener, az M-Sport csapatfőnöke szerint a jelenlegi időkerettel egyetlen gyártó lesz kész 2027-re az új WRC-autójával. Az FIA továbbra is biztos abban, hogy 20 autó áll rajthoz a WRC-ben 2027-től, de hogy gyártó vesz részt benne, az egyelőre nem világos, mivel a csapatoknak nem áll módjukban felkészülni a még teljes mértékben el sem fogad
Az egyetem jogi osztálya szerint a döntés mindezek ellenére sem vonható vissza, de a sajtóiroda szerint csak a szervezőkön múlik, hogy legközelebb ilyen ne fordulhasson elő. Az alkotó szerint ő senkit nem akart átverni, és sose titkolta, hogy MI-t használt.
A szellős divat nem a gyengék sportja – főleg, ha a gravitációval is számolni kell. Melltartó nélküli túlélőkalauz azoknak, akik mernek, de nem akarnak villanni.
Újra megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a kassai állatkert, miután enyhítettek a száj- és körömfájás terjedésének megelőzését célzó óvintézkedéseken. Az intézmény a korlátozó intézkedések miatt 300 ezer eurós pénzügyi veszteséget szenvedett el.
Elindította a VIP-jegyek értékesítését a MotoGP és a World Superbike hazai futamaira a magyar promóter HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Ezzel egy időben leterítették a záró aszfaltréteget a mezőnyöket fogadó balatonfőkajári Balaton Park Circuit versenypálya új nyomvonalán.
Idén elindulhatnak a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (Bgyh) a korábban már eltervezett és előkészített fürdőfejlesztési programjai, és új elemekkel bővül a néhány évvel ezelőtt bevezetett kedvezményrendszerük. A külföldi fürdőárakhoz való felzárkózás fontos, de legfontosabb vonzerőnk, történelmi fürdőink egy része felújításra szorul. Még a Szé
Mindig is kíváncsi voltál arra, hogy hogyan vennéd a vidéki élet akadályait? Talán már ott is élsz, de gondolkodsz azon, hogy ez nem neked való? Ez a kvíz bárkinek segítséget nyújt abban, hogy eldöntse, mi illik hozzá valójában! Fel a gumicsizmákkal, az ásóval és a kapával, és tedd próbára magad ezzel a belépő szintű játékkal! Csak vigyázz, nehogy