Te is lehetsz Barbie! Az új TikTok-őrületben mesterséges intelligencia segítségével készítheted el saját Barbie-figurádat, dobozzal, kiegészítőkkel. A #AIBarbie trend nemcsak szórakoztató és látványos, de elképesztően népszerű is a közösségi médiában. Ráadásul mi sem maradtunk ki a játékból: elképzeltük, milyen lenne A renitens Renije vagy éppen Do
A Pécsi Tudományegyetem kutatói több mint 2300 személy adatait elemezték, és megerősítették, hogy a Sternberg-féle Szerelemkérdőív három dimenziója – intimitás, szenvedély, elköteleződés – jól elkülönül egymástól, és megbízhatóan mérhető.
Ukrajnában megérkezett a piacokra a belföldi hajtatott paradicsom. Ám a volumen egyelőre csekély, a helyi piacot továbbra is az import török paradicsom uralja.
Az intelligenciának számos területe van. Vannak, akiknek a matematikai képességeik kiemelkedőek, mások úgy bánnak a szavakkal, hogy bárkit bármiről képesek meggyőzni, és vannak, akiknek az ereje abban rejlik, hogy akárhányszor elbuknak, pillanatokon belül felpattannak, és mennek tovább. Neked melyik intelligencia-típus a sajátod?
A Hogyan tudnék élni nélküled? főszereplője őszintén mesélt a gyerekkoráról, arról, hogy milyen nevelésben volt része. A 32 éves magyar színész szerint nem kaptak meg mindent gyerekkorban, miután náluk az a rendszer működött, hogy nem kaptak zsebpénzt, ha valamit jól csináltak, hanem ők fizettek, ha valamit elrontottak.
A komputertomográfiás vizsgálat, közismertebb nevén a CT, nagy dózisú röntgensugárzással jár, ami később daganatot is okozhat a páciensben. Különösen nagy veszélynek vannak kitéve az újszülöttek és a kisgyerekek a Kaliforniai Egyetem kutatói szerint. Magyarországon kicsit más a helyzet.
Hagyományos, lassú pácolású, harmonikus fűszerezésű, füstölt és nem rágós: a magyarok szerint ezek a legfontosabb ismertetőjelei a tökéletes húsvéti sonkának - derült ki a Békebeli termékeket gyártó PICK megbízásából készített friss reprezentatív kutatásból. Azt is megtudtuk, mi alapján választanak az ünnepre sonkát a magyarok, mennyire népszerűek
A bírósághoz fordult nyolc úszó, amiért a 2022-es Világjátékokon elért sikereikért nem részesítette őket a rendeletben meghatározott jutalomban a sportért felelős minisztérium. Másodfokon Jakabos Zsuzsának, Verrasztó Evelynnek, Balog Gábornak, Gyárfás Bencének, Senánszky Petrának, Szabó Szebasztiánnak, Takács Krisztiánnak és Ugrai Pannának a három
Dél-Németország legnagyobb római kori lótemetőjét találták meg Stuttgartban – adta hírül a baden-württembergi műemlékvédelmi hivatal. Az antik temető területén több mint száz ló csontvázát találták meg, a 2. század elején a térségben volt ugyanis a római hadsereg egyik legfontosabb állomáshelye. A lovak földi maradványai egy építkezéskor kerültek e
Tavasz, napsütés, szabad levegő – indul a túraszezon. A Pick megbízásából készített friss, országos, reprezentatív kutatás eredményeiből kiderült: a magyarok kétharmada rendszeresen túrázik. Három emberből kettő a családjával, vagy barátaival szereti járni a természetet. Megtudtuk azt is, milyen a tökéletes túraszendvics, a Magyar Dietetikusok Orsz
A legnagyobb keresztény ünnepet, a húsvétot hamvazószerdától nagyszombatig tartó negyvennapos böjt készíti elő, az utolsó, virágvasárnappal kezdődő nagyböjti hét a nagyhét (hebdomada sancta). A húsvéti szent háromnapon (Sacrum Triduum Paschale), azaz nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton emlékezik meg a kereszténység Jézus Krisztus kínszen
A MBH Befektetési Bank hagyományteremtő sajtóreggelijén a bank befektetéselemzési területének szakértői vizsgálták meg a nemzetközi és hazai befektetési piacok aktuális trendjeit, és mutattak rá a jövőben várható legvalószínűbb forgatókönyvekre.
A kriptovaluták többé nem számítanak marginális jelenségnek a Wall Street szemében – legalábbis Nathan Allman, az Ondo Finance vezérigazgatója szerint. A szakember úgy véli, hogy az intézményi érdeklődés az utóbbi hónapokban látványosan megugrott, főként a szabályozási környezet kedvező változásai miatt. „Az új kormányzat alatt óriási fordulat tört
Sokan úgy tartják, hogy egy különösen stresszes nap után nem sok mindennél jobb érzés van, mint hátradőlni egy kényelmes fotelben egy ínycsiklandó édességgel a kezünkben. Azonban a bűntudat nélküli nassolás élménye nem mindig könnyen elérhető, különösen, ha éppen diétázunk vagy egészségügyi okokból szeretnénk odafigyelni az étrendünkre. Szerencsére
Szűkös a helyed, de szeretnéd friss fűszerekkel feldobni az ételeid? A jó hír, hogy nem kell lemondanod erről az élményről csak azért, mert nincs kerted! A fűszernövények termesztése cserépben tökéletes megoldás mindenkinek, aki egy erkélyen, teraszon vagy akár csak egy napfényes konyhaablakban szeretne kertészkedni. Képzeld el, hogy főzés közben c
Drónrajokat lőtt le az újonnan kifejlesztett, rádióhullámokkal működő védelmi energiafegyver első nagyszabású tesztjén a brit hadsereg. A londoni védelmi minisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint a rádiófrekvenciás irányított energiafegyver (Radio Frequency Directed Energy Weapon, Rfdew nevű rendszer) próbaüzemét Wales nyugati térségében tartot
Fotó: Honda Donald Trump amerikai elnök agresszív kereskedelmi politikájának részeként az Egyesült Államokba irányuló autóimportra jelenleg 25 százalékos általános vám vonatkozik. Trump célja, hogy az ipari termelést az Egyesült Államokba vigye. A Honda szóvivője nem említette kifejezetten a vámtarifákat a döntés indokaként. Ez "a cég alapítása óta
4 esetben figyelmeztetésre, 2 alkalommal pedig az előállítói tevékenység korlátozására került sor; 15 bírság kiszabása van folyamatban, összesen 1,6 millió forint értékben.
Vadon élő állatok illegális kereskedelmével vádolnak két belga fiatalt, akiknél a kenyai hatóságok több ezer, kémcsövekben őrzött hangyát találtak. A hatóságok szerint az ügy a kisebb méretű és kevésbé ismert fajok egyre inkább elterjedt csempészetének újabb esete.
Jelentősen estek tegnap az amerikai tőzsdék, miután az amúgy is nyomott hangulatra rátett egy lapáttal a Fed elnöke, aki arról beszélt, hogy a vámháború megnehezítheti a jegybank dolgát az infláció leszorításában, és a növekedés ösztönzésében. Ennek ellenére az ázsiai tőzsdéken már fordulatot láttunk, emelkedtek a vezető részvényindexet, az európai
április 17., csütörtök: M4 Sport 18.00: Jégkorong, Erste Liga, döntő, hatodik mérkőzés, SC Csíkszereda-Gyergyói HK 21.00: Labdarúgás, Európa-liga, negyeddöntő, visszavágó, Manchester United-Olympique
A rendezvény célja, hogy gyakorlati példákon keresztül mutassa be a mesterséges intelligencia legújabb ipari alkalmazásait, és iránytűt adjon a jövő gyáraihoz.
Kiemelkedő teljesítmény Kós Huberté, olimpiai bajnok úszónk kilenc első helyezést gyűjtött a kaposvári magyar bajnokságon. De nem ő az egyedüli: dr. Verrasztó Zoltán ugyanennyit harcolt ki 1976-ban.
Elindult a társadalmi egyeztetés a helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslatról, a kormány azoknak az önkormányzatoknak kíván segíteni az intézkedésekkel, amelyek úgy érzik, hogy a beköltözők nagy száma megváltoztatja a településképet, a település hagyományos szerkezetét - a részletekről Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési